2022. 03. 22.

Malachi: A Júdás komplexum 3.

      Sokuk még a II. vatikáni zsinat előtt jártak szemináriumba. Mi történt? Már akkor sem hittek? Valószínűleg nem. Nem hiszem, hogy olyan könnyű elveszíteni a hitet. Sokkal korábban elvesztették, és a magas hivatal csak megerősítette a hitetlenségüket. Vizsgáljuk meg kicsit ennek a helyzetnek a hátterét. A II. vatikáni zsinat kiadott egy dokumentumot „Lumen Gentium” címen, ami dogmatikai konstitúció az Egyházról. Ez az Egyház lényegével foglalkozik. Választ ad arra a kérdésre, hogy mi az Egyház. Ez hatalmas változást hozott. Hadd magyarázzam meg. 1964 novemberében vagyunk. Másnap egy nagyon fontos zsinati szavazás lesz. A szavazás tárgya a következő: „Az Egyház püspökeinek ugyanolyan hatáskörük és hatalmuk legyen, mint a pápának, mind az egyetemes Egyházban, mind a saját egyházmegyéjükben.” Ez fontos szavazás lesz. A pápa egyik asszisztense, aki ma püspök – de akkor még nem volt az – lement a tanácsterembe, amit a peritusok használtak. A peritusok a zsinaton résztvevő püspökök tanácsadói. Ez az asszisztens azért ment a tanácsterembe, mert ott felejtette a breviáriumát. Mentében megcsúszott néhány földön heverő papírlapon. Kíváncsiságból felvette őket, és látta, hogy az egyik ismert peritus – egy teológus – írta őket kézzel. A lapokon fel volt vázolva a stratégia, hogy a szavazás eredményeként a püspökök hogyan vehetik át a pápai hatalmat a maguk kezébe. A késői óra ellenére felrohant VI. Pálhoz. A pápa ezt mondta: „Már túl késő megállítani a szavazást erről a különös doktrínáról, de fogok írni hozzá egy jegyzetet, és hozzácsatolom a dokumentumhoz. Ez egy „nota explicativa”, azaz magyarázat volt. A szavazás megtörtént, a javaslatot elfogadták. A dokumentum kimondja, hogy a püspökök részesülnek a pápa általános hatásköréből és hatalmából mind az egyetemes Egyházban, mind a saját egyházmegyéjükben. Ez a püspököket egyenrangúvá teszi a pápával.

      Ez az, amit néha úgy hívnak, hogy a kollegialitás elve? – Igen! De az egyházi hagyomány szerint nincs püspöki testület. Bíbornoki testület van, de az sem apostoli. Püspöki testület nincs. Hagyományosan a pápa az egyes püspökökkel van közvetlen kapcsolatban, külön-külön. Ezt az új hatalmi rendszert azzal a szándékkal vezették be, hogy a pápa hatalmát megosszák maguk közt. Így – bizonyos értelemben – a pápát püspöki szintre süllyesztették. Az eredmény nyilvánvaló. Nagy változás ment végbe az Egyházban.
      A II. vatikáni zsinat előtt az Egyháznak volt egy középpontja. – Igen, abból csatornák ágaztak ki az Egyház különböző tartományaiba szerte a világon, a négy égtáj felé. Ezek a csatornák kifelé utasításokat, intézkedéseket és tanácsokat szállítottak. Vissza Róma felé buzgóságot, engedelmességet és kérdéseket vittek. Az egész szervezetnek csak egy csomópontja volt: Róma.
      Ma minden egyházmegye maga egy csomópont? – Manapság egy püspöknek könnyebb elmozdítania egy plébániai papot, mint a pápának egy püspököt. A püspökök nemzeti püspöki konferenciákat hoztak létre. Az USA-ban 1966-ban hozták létre a Katolikus Püspökök Nemzeti Konferenciája, és ennek van egy világi ága, az általános társadalmi célok elősegítésére (NCCB).  Valójában ezek a szervezetek függetlenek a pápától, maguk alkotják a törvényeiket. Ők döntöttek arról, hogy áldozáskor lehet kézbe adni a szentostyát. Ők engedték meg, hogy lányok szolgáljanak ministránsként. Végül is ők fognak úgy dönteni, hogy ...
A püspökök tehát magukhoz ragadták a gyeplőt. Azt hangoztatják, hogy ugyanannyi hatalmuk van az egyetemes Egyházban, mint a pápának. Tehát azt a dokumentumot megszavazták. VI. Pál pápa megírta hozzá a magyarázatot, és elrendelte, hogy csatolják hozzá. Ennek ellenére a magyarázatot nem a szöveghez adták hozzá, hanem az egész irat végére tették, ahol soha senki nem nézi meg. Ma már soha meg sem említik a kiegészítő magyarázatot. Ezért mindenki egyszerűen azt mondja: „A II. vatikáni zsinat úgy határozott, hogy a püspökök egyenlők a pápával. Hozhatnak az egyetemes Egyházra vonatkozó döntéseket. Többé nem kell kérniük a pápa beleegyezését.”

        - folytatjuk –

      Előző részek:

Malachi: A Júdás komplexum 1.

Malachi: A Júdás komplexum 2.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése