Június
29-én, vasárnap került sor a gyulafehérvári Jubileumi Ministráns Zarándoklatra,
amelyen 430 ministráns vett részt. Öröm volt látni őket a főszékesegyházban és
az érsekség udvarán, amikor kivonultak a szentmise végén. Örvendetes, hogy
plébániánkról 27 ministráns fiút és leányt küldtünk, hogy képviseljék
közösségünket.
Bosco Szent Jánosról jegyezték fel, hogy ministráns korában
édesanyjának megjegyezte: a legtöbb pap
milyen hidegen kezeli a gyermekeket. – Akkor az édesanyja megkérdezte: Fiam, te mit tennél? – János így
válaszolt: „Ha én pap lennék, nem így
cselekednék. Én hozzájuk közelednék, magam köré gyűjteném őket, megszerettetném
magamat velük, én is szeretném őket, és szavaimmal, jó tanácsaimmal lelkük
üdvösségén dolgoznék.” A kis János meglátta, hogy az aratnivaló sok, csak a
munkás kevés. Amikor felnőtt és pap lett, gyermekkori álmát valóra váltotta. Sok
gyereket és felnőttet vezetett az Isten országába. Aratni való bőven van ma
is: családokban, rokonságban, környezetünkben. De igyekszünk-e személyes
kapcsolataink által őket közelebb vinni Jézushoz? Ezért is készítettem a
Ministráns Zarándoklatról egy képes beszámolót a hálozatra, hogy a sok
ministráns látványa örömmel töltse el mindazokat, akik látják és olvassák. – Jézus abban az
időben kiválasztott hetvenkét tanítványt és elküldte őket kettessével maga
előtt minden helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratni való sok, a munkás pedig
kevés. Kérjétek hát az aratás urát,
küldjön munkásokat aratásába.” (Lk 10, 1-12. 17-20) –
Kérdezhetjük: miért kell kérni Istentől
azt, amit ő maga is akar, ti. üdvözíteni akar minden embert? – Azt akarja,
hogy ebben az üdvözítő akaratban mi is részt vegyünk, mégpedig az ő üdvözítő
akaratával egyesülten, s így mi is oka lehessünk testvéreink üdvösségének. 
Így
van az élet továbbadásával is: Isten akarja, hogy emberek szülessenek, de ezt a
legnagyobb ügyet is a férfira és a nőre bízta. A hivatások ügyét is megosztja
velünk, hogy az örök élet terjedésében
is közreműködjünk vele. Ez a kényelmes élet felszámolását jelenti, az egyéni
kedvtelések, spontán ötletek irányította életvitel feladását. Rendet,
áldozatvállalást követel mások felvállalása. Szép és nehéz életforma ez, mert
maradandó gyümölcsöt terem. A cél az, hogy bármilyen hivatásban, életállapotban
és helyen dolgozik valaki, odaadó munkás legyen. Ehhez kell a szívünket
kitágító kegyelem, hogy az Úr aratásának munkásává legyünk. 
A velünk nevelkedő
tanítványokkal két dolgot kell megsejtetnünk életpéldánk által: Az egyik, hogy
Krisztus legyőzte a világot, és benne minden megújul. (Gal 6,14-18)
A másik,
végtelen nagy vigasztalás, amelyben részünk van, hogy Isten anyai módon
vigasztal minket. (Iz 66,10-14c) Bizonyosak lehetünk, hogy jó példánk,
imádságunk meghozza azt az örömet, hogy nevünk föl van írva a mennyben.
„Kérjétek
az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Lk 10,2.
