Gyászbeszéd dr. Holló Gergely temetésén

Gyászoló Családok! Gyászoló Testvéreim!

A búcsúvétel órájában a gyászoló család, a rokonság, az egészségügyi dolgozók, ismerősök, járóbetegek, paptestvérek és hívek körében fájdalmas szívvel állok és beszélek. Mindegyikünk előtt felvillannak Holló Gergellyel kapcsolatos események, találkozások emlékei, mozaik-szemei. Képek, részletek villannak fel, amelyek azt jelzik, hogyan alakult a szakorvos sorsa, hogyan élt, dolgozott “az élet szolgálója” azok között, akiket kísért életük egy-egy rövidebb, hosszabb szakaszán.

Dr. Holló Gergely életútja Csíkszentimrén kezdődött. 1976. március 9-én született a család 3. gyermekeként. Alig két éves, amikor a családfenntartó édesapa munkabalesetben meghalt. A 3 fiú életre való felkészítése teljesen édesanyjukra hárult. A tanulás mellett, a földek megművelése és megtartása, szorgalmassá és sokoldalúvá tette a fiúkat. Gergely a 8. osztály elvégzése után, az Esztergomi Temesvári Pelbárt ferences gimnáziumban nyert felvételt, tanult és érettségizett.

Általános orvostudományi tanulmányait 1996 és 2006 között Pécsett és Marosvásárhelyt végezte. Közelebbről 2006-ban ismertem meg, mielőtt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – Sürgős osztályán kezdett dolgozni. Miután megnősült és onkológus szakorvosként 2013-ban visszatért Csíkszeredába, akkor gyakran találkoztunk a kórházban és a templomban. Közvetlen kapcsolatunk 3. éve kezdődött Kata és Gréta ministrálásával, szülői értekezleten, vasárnapi szentmiséken, az elsőáldozást követő Kisapostol válaszainak továbbításakor. 2023 nyarán lelkigyakorlaton vett részt feleségével. Ettől kezdve feladatom olyan volt, mint az orvosé. Közös ismerősünk, a marosvásárhelyi Kerek István orvos-tanár mondta: „Az orvos nem élet és halál ura, ő az élők szolgálója. Szerepe nem kisebb Cirenei Simonénál: leveszi a szenvedő ember képében mellette levő görnyedő Jézus válláról a keresztet és elkíséri a Golgotára...”

Kedves Gerő! Betegséged súlyosbodása után egészen személyessé vált a kapcsolatunk, és az utolsó 5 hónapban szinte mindennap volt egy kis üzenetváltásunk.

Novemberben otthonodban látogattalak meg, és advent közeledtével a kórházban naponta. Így tudtam követni, hogyan világosodtál meg. Láttad azt a világosságot, azt a fényt, aki Krisztus, akit szem nem láthat, s akiknek ez a fény világít, azok nem törik magukat az evilági élet után. Visszanyerted szíved és lelked belső látását, világosan láttad Krisztus útját, s nem tértél le arról és mindent elviseltél. Tudatosan akartál vezekelni, mint aki távolból már látja hazáját, s elviseli érte a kellemetlenségeket, mert Istenében erősségre talált. Boldog voltál, amikor advent vasárnapjain leányaid koszorúval jelentek meg betegágyadnál, s te gyújtottad meg a gyertyákat, ők meg énekeltek. Örömmel mutattad meg leányaid Mikulásnak írt levelét. Benne a rád vonatkozó kérésüket, idézem: „és azt kérjük, hogy édesapa jobban legyen, ha nem is gyógyul meg egészen”. Ettől az időtől minden perced a családodra és Istenre irányult. Én pedig naponta jelentkeztem és együtt imádkoztunk. Feleséged pedig éjjel-nappal melletted volt a kórházban, és együtt járultatok szentáldozáshoz. Sőt, amikor leányaid ott voltak, ők is bekapcsolódtak a közös imádságba.

Földi életed utolsó napján, január 28-án, kedden délelőtt melletted imádkoztuk az Irgalmasság rózsafüzérét, a lélekajánlást, és a végén pápai áldásban részesítettelek. Feleséged, Zenóbia ott maradt, fogta a kezedet és végig kísért, amikor délután 3 órakor, az irgalmasság órájában lelkedet minden fenntartás nélkül átadtad Istennek.

Gyászoló Testvéreim! Minden temetésen az eredeti bűn következményét, a halált látjuk. Fáj, hogy aki hozzánk tartozott, akit ismertünk és szerettünk, most élettelen fekszik a koporsóban. Ilyenkor, ezzel az alapvető kérdéssel találkozunk: „Mi lesz a halottak sorsa”? (1Tessz 4,13-18) Erre vártak feleletet a tesszaloniki hívek is Pál apostoltól. Nincsen más megnyugtatóbb válasz, mint Jézus Krisztus kinyilatkoztatása: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” Jn 11,25)

Szüszifosz

De a ma kereszténye egy életidegen világnézettel van behálózva. Ezért tisztán kell látni élet-célunkat, melyik a hamis és melyik az igaz, hogy Istennek tetszőn tudjunk élni. József Attila írta Thomas Mann üdvözlése című versében, hogy „…az igazat mondd, ne csak a valódit”. Vagyis beszélj a dolgok leírhatóságán túli jelentéséről, a dolgok céljáról, szelleméről is, mert a kép csak így teljes.

A nem hívő világnézet, amolyan szüszifoszi életküzdelem, akik szerint születtünk és meghalunk, eszünk-iszunk, reggel felkelünk - este lefekszünk, s másnap kezdik minden elölről. Ez az Isten nélküli, távlat nélküli életszemlélet.

Id. Imets László - Húsvét

A krisztusi világnézetet pedig nagyon jól szemlélteti id. Imets László képzőművész Húsvét c. fametszete. Egy  eredeti levonatot Gergely otthonában is láttam, szerette ezt a képet, mert az igazi életről szól. Az ember igazi életét Jézus Krisztus tárta fel, s mi azóta életünket négy szakaszban szemléljük: a magzati, a földi, az örök és föltámadt élet. Jézus mutatta be: márc. 25-től dec. 25 = magzati élet, dec. 25-től 33. nagypéntek 15 óráig földi élet. Ekkor Jézus a mennyei Atya kezébe tette lelkét, meghal a kereszten – véget ér a földi élete. Elkezdődik szellemi lelke örök élete, testét eltemetik. Húsvét vasárnap hajnalban föltámadt, 40 napon át megjelent az asszonyoknak és az apostoloknak, velük evett, ezzel felragyogtatta a föltámadt életet.

Most a mi életünket helyezzük ebbe a Jézus kinyilatkoztatta négy életszakaszba.

Életünk 1. szakasza, a magzati élet, ami a fogantatással kezdődik. A foganás az a pillanat, amikor Isten az embernek halhatatlan lelket ad. A magzati élet rendes viszonyok között 9 hónapig tart, a születésig. E szakaszban döntő szerep a szülőké, főleg az édesanyáké. Ez alatt kifejlődik szervezetünk és világra jöttünkkel önállóan kezdünk élni a szülői szeretet gondos felügyelete mellett.

Életünk 2. szakasza, a földi élet, ami a születéssel kezdődik és tart a halálig. A földi élet első két évtizedében a szülőkre, a családtagokra és a társadalomra nagy felelősség hárul. Isten kegyelméből ekkor kell elsajátítani, megtanulni a szeretet két ütemét: a befogadó és odaadó szeretetet, mivel az élet kibontakozása és a boldogság, a befogadó és az odaadó szereteten alapszik. Ezt a szerető kapcsolatot kell gyakorolni naponta, egészen a halálunkig. Akkor mindent elhagyva, mindenről lemondva Istennek adjuk át magunkat. És megvalósul, amit Ady így óhajtott: Szeretném ha szeretnének, s lennék valakié! – Mi csak Istennel lehetünk valakik.

Életünk 3. szakasza, az örök élet, ami a testi halállal veszi kezdetét, amikor szellemi lelkünk Istenhez tér és Isten megítél bennünket. Itt teljes mértékben már csak az Isten rendelkezik, ő értékeli földi életünket, és ez örök jövőnkről szól. Ekkor elkezdődik szellemi lelkünk örök léte: az üdvösség vagy a kárhozat, és a testünk visszatér a porba a föltámadásig.

Életünk 4. szakasza, a föltámadt testben lesz az üdvösség vagy kárhozat. Ez a 4. életszakasz az Isten szeretők életének a kiteljesedése, a végkifejlete, amikor Jézus Krisztus dicsőségesen visszatér angyalai kíséretében, és testünket az új életre feltámasztja, amint az evangéliumból hallottuk. (Mt 25,31-46) Szent Pál ezt a föltámadt életet, Isten titokzatos, rejtett bölcsességének mond, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre szánt: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9). Ezért a keresztény Krisztus követésében a jövő embere, és az élő emberek szolgálója.

Testvérünk Gergely onkológus szakorvos az élők szolgálatában, Cirenei Simonként próbálta levenni a szenvedő emberek válláról a keresztet és kísérte a Golgotáig, de ő is felőrlődött az emberbaráti munkában és a betegségben. Most hazatért a legfőbb orvoshoz, Jézus Krisztushoz.

Gyászoló Testvéreim! Kedves Gerő barátom! A Golgotás utadon nagyon sokan melletted voltunk, épültünk mélységes bűnbánatodon és vezekléseden. A közösen mondott szabadító ima szövegében mindig kihangsúlyoztad: „Én és házam népe az Úrnak szolgálunk!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz.

Köszönöm, hogy elküldted a Fiadat,

a mi Urunk Jézus Krisztust a világra,

hogy megmentsen és megszabadítson.”

Amikor naponta melletted imádkoztam Ima a betegért könyörgést: „Ha nem ellenkezik rendeléseddel, add vissza egészségét, hogy a jövőben vallásos életével meghálálhassa jóságodat” – te félbeszakítottál, kétszer is megismételted: legyen meg a mennyei Atya akarata!

Most elbúcsúzunk tőled: feleséged Zenóbia, szeretett leányaid: Kata és Gréta, testvéreid, rokonaid, kollégáid, barátaid, betegeid, szomszédid és ismerőseid. Úgy búcsúzom, ahogy az utóbbi hetekben Szent Pált idézve köszöntél el: „Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet (…), el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róm 8,38k)  Viszontlátásra a mennyországban!  - A családod és a mi vigaszunk a viszontlátás a mennyben, amelyről a gyászjelentőd is tanúskodik, valamint minden vasárnap és főünnep miséjében tett hitvallásunk záró akkordja, amit nyitott sírodnál is el fogunk mondani: „Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat; a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet.”

Kedves Gerő, köszönjük, hogy a miénk voltál, mert általad több lett a fény, a mi zord világunkban. Családod iránt érzett gyászunkat, a krisztusi szolidaritással is kifejezzük, a szentmise perselyadományait, amit egyháztanácsosaink most elfogadnak, gyermekeid javára ajánljuk fel.

Végezetül megköszönöm a Csíkszeredai Sürgősségi Kórház Vezetőségének, az Onkológiai és Intenzív osztály orvosainak, ápolóinak és dolgozóinak azt az odaadó szeretetszolgálatot, ahogyan téged ápoltak. Isten fizesse meg jóságukat százszorosan! Sírodnál, koporsódra hantot vetünk és elengedünk. A Jóisten irgalmába ajánlunk, de imádságban tovább hordozunk téged és gyászoló családodat. Nemsokára hazatérünk Isten előtt vállalt feladataink végzéséhez.

Kedves Gerő, Isten veled, Isten velünk! A viszontlátásra a mennyországban!  Ámen.