2014. 12. 01.

A római pápa találkozni kíván Kirill pátriárkával

Ferenc római pápa kijelentette, hogy találkozni szeretne Kirill Moszkva és egész Oroszország pátriárkájával – írja az olasz média.

A római pápa találkozni kíván Kirill pátriárkával
"Üzentem Kirill pátriárkának, hogy találkozni szeretnék vele. Ő támogatta a gondolatot. Mondtam neki: "Hívjál meg engem, és megyek." Ő is kifejezte hasonló óhaját"- idézi az olasz televízió a pápát.
Ugyanakkor Ferenc pápa megjegyezte, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet nem kedvez egy ilyen találkozónak.
OH

Ferenc pápa programon kívül meglátogatta az örmény pátriárkát

Mielőtt vasárnap délután az isztambuli repülőtérre indult volna, hogy visszatérjen Rómába, a pápa a hivatalos programon kívül egy isztambuli kórházban járt.

A Szentatya Mesrob Mutafian konstantinápolyi örmény pátriárkát látogatta meg, aki súlyos beteg és a Szent Megváltóról elnevezett örmény kórházban kezelik Isztambulban – tájékoztatott a szentszéki szóvivő.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: News.am
Magyar Kurír

Teljes búcsú nyerhető a megszentelt élet évében

Ferenc pápának a megszentelt élet évére írt levelével egy időben hozták nyilvánosságra az Apostoli Penitenciária a Rómában élő hívőkre és az egész világegyházra (Urbis et Orbis) érvényes határozatát, mely szabályozza a teljes búcsú elnyerésének feltételeit a megszentelt élet évében.


URBIS ET ORBIS HATÁROZAT a teljes búcsú elnyeréséhez szükséges teendőkről a megszentelt élet évének alkalmából

Miután a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának bíboros prefektusa azzal a kéréssel fordult a jelen Apostoli Penitenciáriához, hogy megfelelőképp határozza meg a szükséges feltételeket a búcsú ajándékának elnyeréséhez, amelyet Ferenc pápa a megszentelt élet most kezdődő éve alkalmából kíván nyújtani a szerzetesi intézmények megújulására, mindig a legnagyobb hűségben az alapító karizmájához, és hogy kedvező alkalmat adjon az egész világon élő hívőknek hitük, reményük és szeretetük megerősítésére, közösségben a szent egyházzal, a Szentatya különleges megbízása révén a jelen Apostoli Penitenciária szívesen engedélyez teljes búcsút a szokásos feltételek mellett (szentségi gyónás, szentáldozás, valamint ima a Szentatya szándékaira) a megszentelt élet intézményei minden tagjának, továbbá azoknak a hívőknek, akik valódi bűnbánatot tartanak, és a szeretet szelleme vezérli őket: 2014 adventjének első vasárnapjától 2016. február 2-ig, a megszentelt élet évének ünnepélyes lezárásáig teljes bűnbocsánatot nyernek, és azt felajánlhatják az elhunytak tisztulás állapotában lévő lelkéért is
a) Rómában, valahányszor részt vesznek nemzetközi találkozókon vagy a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának naptárában rögzített rendezvényeken, vagy kellő időt töltenek elmélyült elmélkedéssel, amit a Miatyánk elimádkozásával, a Hitvallás bármely hivatalosan jóváhagyott változatának elmondásával és Szűz Mária segítségét kérő fohásszal fejeznek be;
b) minden részegyházban azokon a napokon, amikor az egyházmegyében különleges módon megemlékeznek a megszentelt életről vagy kifejezetten a megszentelt élet évéhez kapcsolódó rendezvényt tartanak, hívő lélekkel ellátogatnak a székesegyházba vagy a hely ordináriusának beleegyezésével kijelölt más szent helyre, vagy elmennek valamely szerzetesi templomba, vagy klauzúrás monostor oratóriumába, és ott nyilvánosan elmondják az imaórák liturgiáját, vagy kellő időt töltenek elmélyült elmélkedéssel, amit a Miatyánk elimádkozásával, a Hitvallás bármely hivatalosan jóváhagyott változatának elmondásával és Szűz Mária segítségét kérő fohásszal fejeznek be.
A megszentelt élet intézményeinek azon tagjai, akik betegség vagy más súlyos ok miatt nem képesek meglátogatni ilyen szent helyeket, ugyanúgy teljes búcsút nyerhetnek, ha minden bűntől teljesen elfordulva, és azzal a szándékkal, hogy a lehető leghamarabb eleget tesznek a szabott feltételeknek, mélységes vágyakozással elvégzik lélekben a látogatást, és Márián keresztül felajánlják betegségeiket és életük nehézségeit az irgalmas Istennek, utána pedig elvégzik az említett imádságokat.
Annak érdekében, hogy az isteni kegyelem elnyerése az egyházra bízott kulcsok révén könnyebben elérhetővé váljon a lelkipásztori szeretet által, a jelen Penitenciária nyomatékosan kéri, hogy a penitenciárius kanonokok, a káptalani tagok, a megszentelt élet intézményeinek pap tagjai, továbbá mindazok, akik kellő felhatalmazással rendelkeznek a hívők gyóntatására, készséges lélekkel és időt nem kímélve ajánlkozzanak a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatására, és gyakran áldoztassák a betegeket.
A jelen rendelet kizárólag a megszentelt élet évére érvényes, szemben bármily ezzel ellentétes intézkedéssel.
Kelt Rómában, az Apostoli Penitenciária székhelyén, 2014. november 23-án, Krisztus Király főünnepén.
Mauro Piacenza bíboros
legfőbb penitenciárius
Krzysztof Nykiel
régens
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Testvérek a reményben: a pápa és a pátriárka ökumenikus imája

A fanari Szent György-székesegyházban került sor szombaton délután az ökumenikus imádságra Ferenc pápa és I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka között.


A pápa törökországi apostoli látogatása második napján este ellátogatott az ökumenikus pátriárkátusra, amely 1601 óta Isztambul Fanar városnegyedében található.
Az ökumenikus pátriárkátus az ortodoxia legmagasabb szintű székhelye és központja a világon. „Első az egyenlők között” („primus inter pares”) a többi pátriárkátushoz képest. Konstantinápoly primátusa testesíti meg kánonjogilag az ortodoxia egységét, és koordinálja tevékenységét. Egyházi fennhatósága kiterjed Isztambulra, a négy török egyházmegyére, Athosz-hegyére, Krétára és Patmoszra, valamint a Dodekániszosz-szigetcsoportra (Kis-Ázsia délnyugati partjainál), továbbá az elvándorlás következtében a közép- és nyugat-európai egyházmegyékre, Amerikára, Pakisztánra és Japánra is. A pátriárkátus székhelye évszázadokig a Hagia Szophia-székesegyház mellett volt. Konstantinápoly 1453-as elestével áthelyezésre került, és jelenleg a Fanar városnegyedben található.
Ferenc pápa megérkezésekor I. Bartholomaiosz pátriárkával együtt lépett be a Szent György patriarchális templomba. A szertartás során imák hangzottak el a pápáért, a pátriárkáért és Isten szent egyházainak egységéért. Az ökumenikus pátriárka, majd Ferenc pápa intézett beszédet a jelenlevőkhöz. Ezt követően latinul együtt elimádkozták a Miatyánkot.
Az ökumenikus imádság végén Ferenc pápa megkérte I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkát, hogy áldja meg őt és a katolikus egyházat, majd a pápa latinul, a pátriárka görögül adta áldását az egybegyűltekre.
A Szentatya hálát adott Istennek ezért a találkozóért, illetve törökországi apostoli útjáért. Lélekben felkészülve Szent András apostol, az ortodox testvéregyház védőszentjének ünnepére, a pápa Zakariás próféta szavait idézte. Az Úr ígéretet tesz: „Lám, kiszabadítom népemet napkelet és napnyugat földjéről… Hűségben és igazságban” (vö. Zak 8,7.8).
A Szentatya köszönetet mondott Bartholomaiosz pátriárkának a testvéri fogadtatásért. Mint mondta: „Érzem, hogy örömünk nagyobb, mert a forrás túlmutat rajtunk, nem elkötelezettségünkből és fáradozásainkból ered, hanem abból, hogy közösen ráhagyatkozunk Isten hűségére, aki az egyházba helyezi újjáépülő templomának alapjait (vö. Zak 8,9). Ez a béke, ez az öröm magva, melyet a világ nem adhat meg nekünk, de amelyet az Úr Jézus ígért meg és ajándékozott tanítványainak feltámadása után a Szentlélek erejében.”

András és Péter meghallgatta ezt az ígéretet, megkapta ezt az ajándékot. Édestestvérek voltak, de Krisztussal való találkozásuk testvérekké tette őket a hitben és a szeretetben is. Katolikusok és ortodoxok is testvérei egymásnak a reményben. Mekkora kegyelem, mekkora felelősség együtt zarándokolni ebben a reményben, Szent András és Péter közbenjárásának támogatását élvezve. Tudni, hogy ebben a közös reményünkben nem csalatkozunk, mert az nem rajtunk és szegényes erőinken alapul, hanem Isten hűségén.
Ezzel az örömteli reménnyel, hálával és várakozással telve kívánt Ferenc pápa szép ünnepet a konstantinápolyi egyháznak Szent András november 30-i ünnepére.
A szertartást követően a pápa és a pátriárka magántalálkozóra vonul vissza, amelynek végén sor kerül az ajándékok kicserélésére és a két delegáció bemutatására.
Ferenc pápa Krisztust ábrázoló mozaikot ajándékozott Bartholomaiosz pátriárkának.

A mozaik eredetije Szent Péter sírjánál található, a Szent Péter-bazilika pápai oltára alatt, ahol a szent palliumokat őrzik. Eredetét a 9. századra teszik, erre az időszakra vezethető vissza néhány részlete, például az arc, míg más részeket később módosítottak. Ez az ábrázolás a konstantini bazilika díszítő eleme volt, amely megmaradt eredeti helyén.
A mozaik Krisztust mint tanítót és áldásosztót ábrázolja, kezében kezében tartja a nyitott evangéliumot, amelynek lapjain a következő idézetek olvashatók: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, és „Aki bennem hisz, élni fog”. Az alkotást a Vatikáni Mozaik Műhely készítette olyan technika felhasználásával, amelyet évszázadok óta alkalmaznak a Szent Péter-bazilika mozaikjainak készítésénél.
Fotó: ANSA, News.va
Forrás: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Ferenc pápa: Keresem a közösséget az ortodox egyházakkal

Ferenc pápa Szent András apostol ünnepén isteni liturgián vett részt és homíliát mondott a fanari Szent György patriarchális templomban.

I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka beszéde után mondta el homíliáját Ferenc pápa, aki személyes emlékezéssel kezdte beszédét: „Buenos Aires érsekeként sokszor vettem részt az ottani ortodox közösségek isteni liturgiáján. Most is az Úr különleges kegyelme, hogy itt lehetek Szent András, az Ökumenikus Patriarkátus védőszentje ünnepének szertartásán.”
A találkozás, az egymással szembenézés, a testvéri békeölelés, az egymásért mondott ima mind lényeges szempontok a teljes egység felé vezető úton, melynek másik fontos eleme a teológiai párbeszéd – mondta a pápa. – Az igazi párbeszéd mindig a személyek közötti találkozás, névvel, arccal, történelemmel és nem pusztán eszmékkel való szembesülés révén. Ez mindenekelőtt a keresztényekre érvényes, akik számára az igazság maga Jézus Krisztus személye. Szent András példája, aki a másik tanítvánnyal együtt elfogadta az Úr hívását, mutatja, hogy a keresztény élet az Üdvözítővel való találkozás során születő személyes tapasztalat, amelynek örömhírét továbbadják egymásnak. Ebben is példaértékű András apostol, aki elmondja testvérének a saját tapasztalatát és aztán elviszi őt Jézushoz. Érthető, hogy a keresztények közötti párbeszéd sem vonhatja ki magát a személyes találkozásnak ebből a logikájából.
Az sem véletlen – folytatta a Szentatya – hogy erre a látogatásra éppen az Unitatis redintegratio, a keresztény egységkeresés zsinati dekrétum megjelenésének ötvenedik évfordulóján kerül sor. Ebben a dokumentumban a katolikus egyház elismeri, hogy az ortodox egyházaknak igazi szentségei vannak, és mindenekelőtt az apostoli folytonosság jegyében fennáll a papság intézménye és az Eucharisztia, mely által nagyon szoros kötelékkel kötődnek hozzánk. A Kelet és Nyugat kereszténysége közötti egység megteremtéséhez nemcsak alapvető feladat a keleti egyházak gazdag örökségének megőrzése, hanem a liturgikus és spirituális hagyományok ápolásán túl nagyon fontosak az egyházatyák és zsinatok által szentesített kánonjogi szabályok.
Ferenc pápa beszédében nyomatékosította, hogy a teljes egység visszaállításához lényegi és kölcsönös feltétel ezeknek az elveknek az elismerése, anélkül hogy egyik fél a másikat maga alá rendelné vagy magába olvasztaná. A katolikus egyház semmiféle követelménnyel nem lép fel, csak a közös hitvallás igényével.
Az egyetlen dolog, amit a katolikus egyház óhajt és amit én mint Róma, a „szeretetben elnöklő egyház” püspöke keresek – hangsúlyozta a pápa – az az ortodox egyházakkal való közösség. Ez a közösség a szeretet gyümölcse lesz majd.
A világban ma születő erős hangokat meg kell hallanunk, mert ezek azt kérik az egyházainktól, hogy a maga mélységében éljünk úgy, mint az Úr Jézus Krisztus tanítványai. Az első ilyen hang a szegényeké, akik a súlyos alultápláltság, a fiatalokat különösen is sújtó munkanélküliség, a szociális védőhálóból való mind nagyobb kirekesztés miatt szenvednek. Ők nemcsak anyagi segítséget kérnek, hanem támogatást várnak tőlünk emberi méltóságuk megvédésében – mutatott rá a Szentatya. – Azt is elvárják, hogy az evangélium nevében harcoljunk a szegénység strukturális okai ellen, melyek az egyenlőtlenség, a méltó munka, föld és család hiánya, a szociális és munkajogok megtagadása.
A másik erősen kiáltó hang a világ számos pontján létező konfliktusok áldozataié. Ezt a hangot különösen erősen lehet hallani itt, ahol a szomszédos nemzeteknél kíméletlen és embertelen háborúk folynak. Az erőszak bármely fajtájával megzavarni egy nép békéjét, benne különösen is a gyengéket és a védteleneket, ez nagyon súlyos bűn az Isten ellen, mert nem tiszteli az Isten képét az emberben – nyomatékosította a pápa.

Majd így folytatta: A harmadik kiáltás a fiataloké, akik reménység, bizalom nélkül élnek, sokan közülük csak az anyagi javak birtoklása adta örömet keresik, és megelégszenek pillanatnyi élményekkel. Az igazi humanizmus közvetítése nélkül sohasem lesznek képesek a valódi bölcsesség megszerzésére.
A pápa példaként említette a taizéi közösséget, ahol ortodox, katolikus és protestáns fiatalok túl látnak a látszaton, és képesek megragadni azt, ami már most egyesít minket.
Ferenc pápa az ortodox isteni liturgián mondott beszédében végül reményét fejezte ki, hogy a két testvér, Szent András és Szent Péter apostolok közbenjárása kíséri az egyházakat az egység felé vezető úton, és Isten ajándékaként kérte a keresztények teljes egységét.
Szöveg és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Kostelek boldog katonalelkésze



Boldog P. Rupert Mayer (1876 – 1945)

München gyönyörűen újjáépített belvárosában elegáns üzletek közt van a Bürgersaal templom, amelynek kriptájában van P. Rupert Mayer sírja. A nap minden órájában a padokban térdelnek imádkozó hívek. Az embereket vonzza ide a lelkipásztor kiváló egyénisége, a nyomorban élők szeretetapostolának emléke, az embertelen hatalom ellen küzdő bátor harcos példaképe.
II. János Pál pápa müncheni látogatása alkalmával 1980. november 19-én, a Thresienwiesén tartott szentmisén mondta: „egy férfiről szeretnék megemlékezni, a jezsuita P. Rupert Mayerről, aki súlyos sebesülése ellenére, amelyet az első világháborúban a front élvonalában kapott, rendíthetetlenül lépett fel az Egyház jogai és szabadsága érdekében. Ezért a koncentrációs tábor és a számkivetés szenvedését kellett elviselnie... Ugyanakkor Istennel történő egyesüléséből sokak számára a vigasztalás forrása, új reménység közvetítője és a szegények atyja lett. A segítség keresőket nyitott szívvel fogadta.
Ezt vallotta: „Melegség áradjon belőlünk. Az emberek érezzék jól magukat körünkben!” Stuttgartban született 1876. január 23-án, hat gyermekes kereskedő családban.
A teológiai tanulmányait Freiburgban, Münchenben és Tübingenben végezte.
1899-ben Karl Wilhelm Keppler, rottenburgi püspök pappá szentelte. Egy évig Spaichingenben káplán, majd az üldözött jezsuita rendbe lépett. A noviciátust az ausztriai Feldkirch melletti Tisisbe és a hollandiai Valkenburgban végezte.
Néhány éven keresztül Észak-, majd Dél-Németország falvaiban egyhetes népmissziókat tartott.
1912-ban München-Giesingbe küldték, ahol a bevándorlóknak és a munkás-egyesületeknek szánta minden idejét. A veszélyeztetett családokat támogatta, és jótanácsaival segítette. 1914-ben katonák lelkésze lett Elzászban. Néhány hónap után a mozgó katonakórházhoz csatlakozott, és a súlyos sebesültekkel törődött.
Megsegítésünkre jöttek
P. Rupert Mayer kápolna 2003-ban
1916 augusztus 27-én a románok hadüzenet nélkül betörtek Magyarország keleti részébe, Erdélybe. A magyarok megsegítésére jött német katonák lelkészeként P. Mayer 1916 őszén Erdélybe kerül. Az Ojtoz-szorosban november 16-án jobb szemére megsebesül, de rövid időn belül a brassói kórházban helyre jön. Mayer kitartott az első sorokban, a szanitécekkel együtt mentette a sebesülteket az élvonalból biztonságba. Történt, hogy egy sebesült kint feküdt szabadon, mindkét lába ellőve. Rémült arccal segítségért könyörgött: „Vigyetek magatokkal!” Mire P. Mayer odarohant, elkötötte vérző végtagjait, egész testével föléje hajolt és védte: „Bajtárs, ne félj. Ha találat jön, először engem ér el, nem téged.”
A karácsonyt a Csíki havasokban töltötte.
Csíkszeredán át a Gyímes-i határra mentek. December 30-án délelőtt 10 órakor a Katumba­-hegy elfoglalásáért indított heves támadás idején P. Mayer nem maradt fedezékben. Az előretörő tisztekkel akart a Sósteleki fahídon átmenni, amikor egy gránátlövedék térden alul szétzúzta bal lábfejét. Az elsősegély után, az erős katonai támadás közepette, a nyílt völgyön vöröscsíkos fehér gyapjútakaróval betakarva hordágyon vitték a sosteleki kötözőhelyre. Itt dr.Carossa és dr. Rouge orvosok este amputálták a lábfejet. Négy liter konyhasóoldatot adtak be lassanként a vérbe, mire kezdte visszanyerni eszméletét.
Sosteleki emlékjel
A századnapló jelentésében az áll: „Sajnos a sikertelen Piricske akciónak 37 halottja, 101 sebesültje és négy eltűntje van. A sebesültek között akad egy ember, akinek elvesztése igen mélyen érinti mind a századot, mind az egész hadosztályt. Ez az ember a mi bátor és igen tisztelt tábori lelkészünk, P. Mayer.”
1917. jan. 6-án kórházvonattal Csíkszentmihályra és innen „a közeli városba, kórházba” a Csíkszeredai Róm. Kat. Főgimnázium földszintjén kialakított német hadikórházba szállították, ahol újabb csonkolásra került sor. Innen Kolozsvárra vitték, ahol térden felül is amputálni kellett a lábát. Március 30.-ra került a müncheni „Karl Theodor” kórházba. A Lech-melletti Landsbergben lévő rokkantiskolába került, falábat kapott. Október 27-én mutatta be tíz hónap szünet után szentmiséjét. Ettől kezdve megint prédikált. Munkásegyesületeknek és a Mária­kongregációknak tartott buzdító beszédeket. Vallotta: „A sebesülés fájdalma nélkül – amit tapasztalnom kellett – a háború számomra nem lett volna az, amit vártam tőle, vagyis egy eszköz, amely által közelebb kerülhetek az Istenhez.” P. Mayer néha beszélt az „Erdélyben megboldogult lábáról”, amit egy szanitéc Sostelek kötözőhelyén temetett el.
Az apostol. 1921-ben a müncheni férfiak Mária-kongregációjának vezetője lett, temploma a Bürgersaal. P. Mayer megadta szükséges irányítást az égető kérdésekre: Lehet-e hívő katolikus nemzeti szocialista? A felekezeti iskolák kérdése. Az alkoholisták gondozása stb. Hétvégén 7 órát is gyóntatott. Szívesen látogatta meg a súlyos betegeket. Az élőszó embere volt. Volt olyan hónap, hogy hetvenszer prédikált. Esti köröket tartott. Ő vezette be az un. pályaudvari szentmiséket, még ma is vannak ilyenek. A jezsuita rendben a szegényekről való gondoskodással bízták meg. A szükséges anyagi segítség ismert és ismeretlen jótevőktől jött. Gyűjtő utakra ment és ő maga kereste fel a szégyenlős szegény családokat. A müncheni Caritasnál 70.000 szegény neve szerepelt. Ha becsapták azt mondta: „Akit még nem csaptak be, az még nem is tett jót soha.”
A második világháború alatt száműzetésben volt, de buzdította rendi testvéreit, hogy küldjenek a kommunistáknak is csomagokat a koncentrációs táborba. „Ez a legjobb előkészítése a missziónak, amelyet köztük még teljesíteni fogunk. Ha érzik szeretetünket, szavunknak is fognak hinni.”
A németek lelkiismerete. A Gestapo 1937. június 5-én letartoztatta. Hat hónapra elítélték. Münchenben és Stadelheimben volt elzárva. Szabadulása után prédikált, amiért 1938. január 5-én letartoztatták, Stadelheim-i börtönbe és Landsbergbe vitték, ahol rabruhát is kapott. Májusban minden megokolás nélkül szabadon engedték. Elvein nem változtatott. 1939. november 3-án ismét a Gestapo letartoztatta. Sachsenhausenbe vitték, a Berlin melletti koncentrációs táborba. Egyedül volt egy cellában. Testi munkára nem kényszeríttették, úgyhogy egész idejét imára és tanulmányaira fordította.
1940. augusztus 7-én váratlanul az Ettal-i bencés kolostorba vitték, ezzel megkezdődött száműzetése, ami mindaddig tartott, míg az amerikaiak 1945. április 3-án elfoglalták Münchent. Egy látogatóban járó evangélikus lelkész mondta róla: „P. Mayer úgy él, mint a ketrecbe zárt oroszlán. A kívülről jövő szomorú hírek nagyon megrendítették.”
1945. május 11-én Münchenbe utazott. Ezentúl minden vasárnap 11 órakor a St. Michael templom keresztelőkápolnájában misézett és prédikált. A templom többi része le volt bombázva.
Millenniumi-templom, ahol Páter R. M. kápolnája van
Mindenszentek ünnepén, november 1-jén reggel 8 órakor megkezdett szentmiséjén prédikált, amikor megakadt: „Der Herr...der Herr...der Herr..(az Úr).” Tovább nem jutott. Kórházba szállították, és ott de. 11 órakor az örökkévalóságba költözött. Este a ház elöljárója, P. Dold méltatta életét: „Mindenkivel jót tett...Ezzel mindent megmondtunk. Állva búcsúzott az élettől, mint egy férfi.”
Mi csíkszeredaiak, Dr. J. B. Neuhäusler püspökkel mondjuk: „Kedves jó P. Rupert Mayer, vidd el a mi kéréseinket és kívánságainkat Isten színe elé. Mi érezzük és tudjuk, hogy köztünk vagy; vedd fel a te nagy, jó szívedbe óhajainkat, és vidd el Isten trónja elé.”


Felhasznált irodalom:
- A. Koerbling – P. Riesterer S.J.: Boldog Rupert Mayer, Korda kiadó 1995.

- Szentiványi Dezső: P. Rupert Mater, München apostola, in Sugárzó emberek, Prugg Verlag, Eisenstadt 1981. 146-157.
- Dr. Jakubinyi György: A szentek nyomában Erdélyben, Gyulafehérvár 2000.

- Antal Imre: Hans Carossa német katonaorvos naplójegyzetei Gyimesről 1916-ban, Csíkszereda 2005.

Összeállította: dr. Darvas-Kozma József  

Ajánlás: Fokozatosan visszacsatolják Csíkhoz Kosteleket

Fokozatosan visszacsatolják Csíkhoz Kosteleket

A tervek szerint a közeljövőben jóval rövidebb úton juthatnak be Csíkba a kostelekiek annak az összefogásnak köszönhetően, amelynek eredményeként leaszfaltozzák a Csíkszépvízt Kostelekkel összekötő erdei utat. A Szénásúton tartott helyszíni terepszemlét november 27-én Becze István megyei tanácsos, valamint Ferencz Tibor, Csíkszépvíz polgármestere.

Az ügy érdekében idén tavasszal már tartottak egy terepszemlét az említett útszakaszon, majd Kosteleken az érintett közbirtokosságok elnökeivel, illetve a községek vezetőivel tanácskoztak Hargita Megye Tanácsának vezetői.

Kostelekre jelenleg a Bákó megyei Ágas községen keresztül lehet a legkönnyebben eljutni. A közigazgatásilag is Ágashoz tartozó településre vezető erdei út – amelyre a csíkszépvízi tavat elhagyva, jobbra lehet rákanyarodni a 12A jelzésű országútról – nagyobb, 8,6 kilométeres szakasza Csíkszépvíz önkormányzatának, valamint további öt közbirtokosságnak a tulajdonában van. A fennmaradó öt kilométeres szakasz azonban Bákó megye ügykezelésébe tartozik. A Hargita és Bákó megyei szakasz megépítéséhez hozzávetőleg 18 millió lejre van szükség.

A következetes munka lassan beérik, és elkészül a Szépvízhez tartozó út megalapozása. Sáncokat, átereszeket készítenek, illetve szélesítik az utat, ahol szükséges. A tél folyamán a Kostelek felőli részt fogják részletesen megtervezni és tárgyalásokat folytatni a közbirtokosságokkal – számolt be a fejleményekről Becze István megyei tanácsos, a terepszemle kezdeményezője. Rámutatott arra, hogy felelősséggel tartozunk a kosteleki magyar közösségért, ezért közösen kell dolgozni a közbirtokosságokkal és a helyi önkormányzatokkal az út megépítése érdekében.

Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere továbbra is szívügyének tekinti a kostelekiek sorsát, hisz a megyésítés előtt Kostelek Magyarcsügéssel és Gyepecével együtt Szépvízhez tartozott.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fejleményekkel kapcsolatosan örömének adott hangot, hogy összefogásban sikerül megvalósítani a kitűzött célt.

– Örülök, hogy a közbirtokosságok képviselői a szolidaritás jegyében, hajlandóak támogatni az ügyet. Történelmi feladat, hogy visszacsatoljuk Csíkhoz Kosteleket. Láthatjuk, a dolgok összeérnek, ha mindenki dolgozik – fogalmazott a tanácselnök.

Kostelek lakossága 99 százalékban magyar, a diákok mégis román iskolába járnak, csupán heti négy órában tanulhatnak magyar nyelven 2006 óta, amióta Imre Éva és Vaszi Levente ott dolgozik. Vaszi Levente, a Fölszállott a páva közönségdíjasa a magyarság figyelmét Kostelekre tudta irányítani. A májusi megbeszélésen jelen volt Bányai Gábor a magyar Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának alelnöke, aki jelezte, hogy készek segíteni az elképzelések és programok megvalósítását, ugyanakkor támogatnak minden együttműködési kísérletet, hogy a több mint 500 lelket számláló falu bekapcsolódjon a magyar vérkeringésbe.

Közlemény
erdély ma

Ajánlás: Kostelek boldog katonalelkésze

Négy vasárnap–négy gyertyaláng



Négy vasárnap–négy gyertyaláng – adventi rendezvénysorozat

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közös készülődésre, várakozásra hívjuk meg Csíkszereda lakóit. Advent négy vasárnapján újra meggyújtjuk a város központjában, a Majláth Gusztáv Károly téren felállított városi adventi koszorú gyertyáit, melyek a hit, a remény, az öröm és a szeretet jelképei.
Az első gyertya ünnepélyes meggyújtására 2014. november 30-án, vasárnap 17.00 órától kerül sor, és minden adventi vasárnapon ugyanebben az időpontban.
A közös gyertyagyújtást történelmi egyházaink képviselőinek gondolatai és rövid ünnepi műsor teszi meghittebbé.
Szeretettel várjuk mindannyiukat! 
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
2014. november 28.

KÖZLEMÉNY


Ajánló:
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/kozossegi-unnep-a-gyertyagyujtas