Áldozócsütörtök – Urunk
mennybemeneteleOlvasmány: ApCsel 1,1-11;
Szentlecke: Ef 1,17-23;
Evangélium: Mt 28,16-20.
Bevezető a szentmise kezdetén
A világra szóló
sportversenyek napjaink népszerű rendezvényei. A kontinentális- vagy
világversenyek győzteseit dobogóra állítják és a nézők tiszteletadása közepett,
éremmel jutalmazzák. Milyen felemelő érzés, amikor versenyzőink kapják az arany
érmet és utána a himnusz akkordjaira felvonják a piros-fehér-zöld lobogót.
Magasztos pillanat nekünk, nagy megtiszteltetés a sportolónak. Ma az emberiség nagy
győzelmét ünnepeljük, Urunk mennybemenetelét. Negyven napon át készültünk
húsvétra és húsvét után a negyvenedik nap Jézus mennybemenetele, a húsvéti időt
lezáró búcsújelenése az Üdvözítőnek. Különös, hogy itt nincs zászlófelvonás,
érem osztás, sem himnusz. Mégis liturgiánk a feltámadt és a mennybe felment
Krisztusról szól. Világszerte hangzó Hitvallásban énekeljük, hogy Jézus
„felment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján.” Jézus örök győzelme
ettől fogva a miénk is. Ezért a prefációban megvalljuk: „Reménységgel tölt el
minket, titokzatos testének tagjait, hogy követhetjük a mennybe, ahová mint az
Egyház feje és az élet szerzője érkezett.” Mielőtt a liturgiában
elérkeznénk a hitvallásig, most bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen
hallgassuk meg az apostolok és evangélisták húsvéti öröm üzenetét.
A világ azé lesz, aki a legnagyobb reményt
nyújtja neki.
Közismert Szent
Ágoston mondása: „Magadnak teremtettél
minket Istenünk, és nyugtalan a szívünk, amíg
meg nem nyugszik Tebenned”. Az
embert Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette. Ezzel a Végtelen
utáni vágyat is megkapta. Ezért az ember nem befejezett, hanem fejlődő képes
lény. Vágyai mindig a magasabbra, mindig a jobbra, a szebbre és a boldogabb
életre vezérlik, ha hallgat a szívére.
Az embert mindig
vonzották a magasságok. Akadt olyan is, aki a hegycsúcsok megmászásával
igyekezett magasba jutni. Az ember fantáziáját leginkább a magasan repülő
madarak foglalkoztatták. Később tanulmányozta és utánozta. Nagy siker volt
egykor a papírsárkány eresztés. Ezt követte a léghajó, majd a repülőgép. A
fejlődés itt sem állt meg, mert az ember rakéták, űrhajók segítségével
igyekszik meghódítani a naprendszert, a világűrt. Évtizedekkel ezelőtt
televízión keresztül nagy figyelemmel kísértük a Holdra szállást. A holdra
lépéskor hangzott el Neil Amstrong ajkán: „Kezdetben teremtette Isten az eget
és a földet… Kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek.” (1969.jún.21.
Apollo-11.) Az utóbbi is igaz kijelentés a haladás szempontjából, mégis
eltörpül az emberiség jövője mellett, amelyet valóságosan Jézus Krisztus tárt
fel.
1. Gazdag ajándék birtokosai vagyunk. (Ef 1,17-23) Szent Pál
apostol azért imádkozik, hogy megkapjuk a Szentlélek világosságát hitünk
értékeléséhez. Meg kell értenünk, hogy milyen reményre hívott meg Isten, milyen
örökséget szánt nekünk az örök életben, és milyen nagyszerű az ő ereje,
amellyel ígéretét megvalósítja. Ezt az erőt bemutatta Jézus feltámasztásában és
megdicsőítésében. És amit a fővel, Jézussal megtett, azt megteszi a titokzatos
test, az Egyház tagjaival is. A Szentlélek elküldésével segít, hogy üzenetét
jobban megértsük és hatalmát meglássuk. Nem elméleti ismeretről van szó, hanem
személyes kapcsolatról. Jézusban mindent megadott az Atya, hogy végső célunkhoz
elérjünk. Jézus új jelenléttel van jelen a világban. Életünkben és minden
helyzetben rendelkezésünkre áll az Ő életereje, a kegyelem. Krisztus
megdicsőülése óta, senki és semmi nem akadályozhatja meg, sem most, sem a
jövőben, Isten üdvtervének megvalósítását. Krisztus mindenek fölött áll, erre
utal, hogy elfoglalta Atyjának trónját, vele él és uralkodik a Szentlélekkel
egységben, ahonnan várjuk dicsőséges eljövetelét. Istenünk Jézusban megmutatta,
hogy nekünk is ezt fogja adni, ha „benne élünk, mozgunk és vagyunk.” Egyházunkat örömmel
tölti el a mai ünnep, mert a föltámadt Jézus Krisztus ment föl
testestül-lelkestül véglegesen az Atyához, ezzel átvette uralmát az emberiség
és az egész mindenség fölött, miközben emberi természetünket megdicsőítette. Ő
a Fiúisten, a Szentháromság második személye, aki magával vitte emberi
természetünket a Szentháromság isteni közösségébe. Jézus mindennél magasabbra
visz bennünket föltámadása és mennybemenetele által. Nem egészen fizikai
értelemben, hanem lelkünk mindig magasabbra törő vágyát elégíti ki, mikor
emberségünket átisteníti. Ez a fogalom, hogy ’átisteníti’, kifejezi azt az
állapotot, amelyben Krisztus által részesedik az ember. Ugyanilyen az égi,
mennyei kifejezés is, ami az evangéliumok szellemében állapotra vonatkozik.
Isten állapota ez, amelyet kiterjeszt az ember földi állapotára. Az részesül a
Szentháromság egy Isten életében, aki úgy társul Jézus életéhez, dicsőségéhez,
amint Ő kapcsolódik hozzánk.
2. Hogyan juthatunk mi a Szentháromság közösségébe. (ApCsel 1,1-11)
Jézus Urunk világosan megmondta: csak követése által. Ő megmutatta jövő
sorsunkat, végső célunkat és az oda vezető utat. Jézus feltámadása után 40
napon át bebizonyította, hogy él és Isten országa valóság, amelynek folyamatos
fejlődése a végső időig, a paruziáig tart.
Jézus étkezés közben tanítványaival közölte, hogy maradjanak
Jeruzsálemben és várjanak az Atya ígéretére, amíg Szentlélekkel fognak
megkeresztelkedni. A Szentlélek működését is felvázolta: az Egyház erőben
részesül és tanúskodását vezetni fogja az egész földön. Ezután felemelkedett,
aki alászállt. Szemük elől felhő takarta el. Az ószövetségi teofániáknál a
felhő egyszerre jelzi Isten közelségét és rejtettségét. A leírás állítja, hogy
teljesedett a jövendölés, amely szerint a Messiás helyet foglal Isten jobbján. A
két angyal kérdése mozdítja ki az apostolokat ámulatukból, hogy teljesítsék
megbízásukat, amíg ismét eljön. A Szentlélekkel új korszak kezdődik, az Egyház
és a missziók korszaka. A missziós Egyház tagja soha se nézheti tétlenül,
vágyakozva az eget: dolgoznunk kell az Ige terjedéséért. A francia teológus, Teilhard
de Chardin mondta: „A világ azé lesz, aki a legnagyobb reményt nyújtja neki.” Van-e
nagyobb remény a földön, mint az ember részvétele a Szentháromság életében,
vagyis a megdicsőülés? 3. Az Egyházban és az Egyház által kell kiteljesednie Krisztus
küldetésének. (Mt 28,16-20) Az ószövetségben Mózes a hegyen kapta a Tízparancsolatot,
amely szerint Izraelnek kellett élnie. Jézus az új Izrael új Mózese.
Tanítványait az abszolút hatalom birtokosaként küldi a nagyvilágba, mert
keresztáldozatával megszűntetett minden különbséget és minden népet meghívott
Egyházába. A mennybemenetel hegyétől Jézus teljes hatalmával kell az emberekhez
szólni, és azokat, akik hisznek, a szentháromságos életre kell segíteni. Az apostolok
feladata, hogy az evangélium hirdetésével és a szentségek kiszolgáltatásával az
embereket Krisztus tanítványaivá tegyék, vagyis megvalósítsák Krisztus
követését a földön. Jézus Krisztus rejtett és szentségi jelenléte annak a
biztosítéka lesz, hogy az Egyház Isten országát fogja terjeszteni. Az Egyház miközben
Jézusról tanúskodik a világban, fölépíti Krisztus titokzatos testét, és maga is
a föltámadott és mennybement Jézus új jelenlétének megvalósítója az utolsó
napig. Az Egyház bizonyítja, hogy a feltámadt Jézus él, mert az ő élete az
Egyház élete. A keresztény embernek nagy a felelőssége - hiszen Jézus
feltámadásába vetett hite, valamint az örök élet reménye elvont igazság marad
mindaddig, amíg a szolgáló szeretet és a szenvedések tüze által lassanként
hasonlóvá válik hozzá -, hogy Krisztusé legyen. Jézus mindent megmondott, amit
üdvösségünkről tudnunk kell, és megadott, amit üdvösségünkért és a világért
tennünk kell. A Jézusból táplálkozó élet fontosabb, mint a szavak. Akkor bármit
kérhettek Atyámtól vagy Tőlem, megkapjátok. Szent VI. Pál pápa ezért
hangsúlyozta, hogy a világnak inkább tanúságtevőkre van szüksége, mint
tanítókra. Majd így folytatta: „Az Egyház elsősorban magatartásával, saját
életével evangelizálja a világot: tanúságtételével, amikor hűséges az Úr
Jézushoz, a szegénység, a lemondás szelleméhez, független a világ
hatalmasságaitól. Egyszóval: életszentségével” (EN. 41). Ha életszentségünk úgy
tanúskodik a megdicsőült Krisztusról, mint Szent II. János Pál pápáé, akkor a
világ Krisztusé lesz. A ’80-as évek elején
egy nyári vasárnap, Feigl Mátyás nyugdíjas gyergyószentmiklósi plébános
prédikált a nyárádtői templomban. Akkoriban kezdték el a hírhedt falurombolást.
A hívek el voltak keseredve, mert egy pár házat lebontottak. A lelkiatya Isten
erejére hivatkozva bátorította a híveket. Egyszer csak a szentbeszédét
megszakítva az ambótól hirtelen a templom főbejáratához ment. Nem tudtuk, hogy
mi történt... Mindenki ő utána nézett. A kijárati ajtónál megfordult, felmutatott
a szentély boltívén levő feliratra, és azt kérdezte: mi van oda felírva? Amíg a
hívek olvasták a feliratot: Veletek vagyok mindennap (Mt 28,20) - ez alatt Matyi
bácsi visszatért a szószékhez és ezzel fejezte be beszédét: „Nahát, mit féltek?
Ámen.” A hívek ezt a prédikációt nem felejtették el.
- Hogyan
juthatunk el a Szentháromság közösségébe? Csak Jézusba óltódva a Szentlélek
vezetésével. Addig is vigyük otthonainkba és mindennapi munkás életünkbe az
angyalok és Jézus figyelmeztetését: „Miért álltok itt égre emelt tekintettel? –
menjetek el az egész világra és tegyetek tanítványommá minden nemzetet!” Nahát,
van-e ennél szentebb feladat, mint biztost reményt nyújtani a világnak?