2014. 04. 27.

Az M1, a Duna World, Bonum TV 10 órai közvetítése Rómából


Április 27-én, vasárnap az egyháztörténelemben először avatnak szentté egyszerre két pápát. XXIII. János és II. János Pál pápák a XXI. század katolikus egyházának meghatározó személyiségei voltak. Életük például szolgál minden keresztény és hitkereső ember számára. A Ferenc pápa által vezetett szentmisét és szentté avatási szertartást az alábbi csatornákon követhetik.

A liturgiát a Magyar Kurír a katteka.hu video portál oldalán élő adásban, magyar nyelvű szakkommentálással közvetíti a Vatikáni Televíziós Központ (CTV), a Bonum TV és az MTVA hozzájárulásával.
A közvetítés időpontja: 2014. április 27., vasárnap 10 óra. Kommentátor: Török Csaba teológus, az MKPK tévéreferense.
Az m1, a Duna World és a Bonum TV szintén 10 órai kezdettel élő adásban sugározza a szentmisét.

MK

2014. 04. 26.

Az irgalom korszaka



Jézusom, bízom Benned!     
Szent Fausztina 1931. február 22-én kapott látomás alapján jegyezte fel: „Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány… Kis idő múlva azt mondta Jézus: Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned!” (Napló 47). „Azt kívánom, hogy a képet… húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” (N 49). 
Az Egyház ezen a napon János evangéliumát olvassa fel, amikor a feltámadt Jézus megjelent az utolsó vacsora termében, s megalapította a bűnbánat szentségét (Jn 20, 19-29). Jézus legnagyobb ajándéka: a bűnbocsánat. Ezzel állandósítja az Isteni irgalmat a világ végéig. 
A feltámadt Üdvözítőt ábrázolja a kép, aki szenvedése és kereszthalála árán megváltott minket. A vér és a víz sugarai, Jézus megnyitott szívéből törnek elő, és tökéletesen fejezik ki Isten szeretetét az emberek iránt. Krisztus a következőket mondta: „A halvány sugár a vizet jelenti, ami a lelket tisztítja meg; a piros a vért, amely a lélek élete. Boldog, aki ezek árnyékában él” (N 299). A keresztség és a bűnbánat szentsége tisztítja meg a lelket, és legbőségesebben az Eucharisztia táplálja. Megigazulást nyer minden lélek, amíg bizalommal fordul Jézus irgalmához. Az ígéretek pedig örök üdvösség, a keresztény élet útján nagy előrehaladás, a boldog halál kegyelme és minden más kegyelem, amit az emberek bizalommal kérnek.

Amire az emberiség rászorul



Isten irgalmát hirdetjük. Szent  II. János Pál pápa a vérzivataros 20. század lezárásaként és a 3. évezred nyitányaként  Rómában 2000. április 30-án, Húsvét 2. vasárnapján, régi nevén Fehérvasárnap szentté avatta Boldog Fausztina Kowalska nővért és az egész egyházra szólóan kihirdette az Isteni Irgalmasság ünnepét. Az emberiség talán soha nem szorult annyira Isten irgalmára, vigasztalására, mint e században. A Szent pápa 26 évi péteri szolgálata alatt Isten irgalmának igazi tanúja volt. A modern világ felé az Egyházat úgy mutatta be, mint az Istennel való kiengesztelődés intézményét, s ezen keresztül az emberek, a nemzetek és vallások közötti szeretetet és megbékélést szolgálta, akár csak szent elődje XXIII. János pápa. Gyakorolta a kiengesztelődést az elszakadt keresztények, a zsidók és a muzulmánok felé is. Megmutatta, hogy a bocsánatkérés és megbocsátás nem szégyen, s nem is a gyengeség jele, hanem a szeretet azon megnyilvánulása, amelyre az igazságosság és a béke épül. - Az evangélisták beszámolnak a feltámadt Jézus megjelenéseiről, ugyanakkor az Egyház küldetését hangsúlyozzák. Az Egyház küldetése és ereje Jézus húsvéti misztériumából ered, hogy hirdesse a megtérést és a bűnök bocsánatát az egész világon (Jn 20, 19-31). A feltámadt Jézus szándékosan érezteti, hogy ő ugyanaz, aki halála előtt velük volt és most megdicsőülten is velük van. Azonosító jelként kezét és lábát, valamint oldalán a szívsebet mutatja dicsőséges testén, sőt felszólítja, hogy érintsék meg. Ezek már nem fájó sebek, csak a kínszenvedés emléke és jutalma. Túl ezen a személyazonossági igazoláson, Jézus kinyilatkoztatja, hogy testestül-lelkestül van jövőnk. Halálunk után nem csupán a lélek él tovább, hanem testünkre is az örök dicsőség vár a feltámadáskor. Jézus megjelenései nyomán az apostolok nagy része hitre jutott. A kételkedő Tamás is, miután Jézus megmutatta neki kezén és oldalán a keresztre feszítés sebeit. A feltámadt Jézus az utókorhoz is szól: „Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek”. Az apostoli egyház tanúsága alapján éppúgy lehet hinni, mint a megjelenések alapján. Jézus üdvösségünk zálogát, saját feltámadott testét, az Eucharisztiát kezünkbe is adja. Kételyeinket, félelmeinket oszlatja el, ahányszor magunkhoz vesszük őt a szentáldozásban, „a lélek betelik kegyelemmel és mi az örök élet zálogát nyerjük”. A jeruzsálemi közösséget összetartotta az apostolok tanítása és közössége, a szentmise és az imádság (ApCsel 2,42-47). Mi is megmaradhatunk Jézus szeretetében, mert „a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által, élő reményre teremtett újjá bennünket, hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon rátok” (1Pt 1,3-9). Éppen Isten irgalma és ereje örömünk forrása. Ezért mondjuk: Jézusom, bízom Benned!

„Higgyétek: Jézus a Messiás... és hogy a hit által életetek legyen benne.” Jn 20,31.
D-K. J.

XVI. Benedek emeritus pápa jelen lesz a szentté avatáson

Amint arról P. Federico Lombardi szombaton délelőtt tájékoztatta a sajtó képviselőit, XVI. Benedek elfogadta a meghívást, és jelezte Ferenc pápának, hogy jelen lesz XXIII. János és II. János Pál szentté avatási szertartásán - közli a Vatikáni Rádió.


Az emeritus pápa is koncelebrál a szentté avatási szentmisén. Ez nem jelenti azt, hogy az oltárnál lesz (ott valószínűleg Sodano és Re bíborosok állnak majd, a püspöki rend két első bíborosa, majd Stanislaw Dziwisz, krakkói bíboros érsek és Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke és a bergamói püspök, Francesco Beschi), hanem a bazilika előtti emelvény bal oldalán a bíborosokkal és a püspökökkel együtt foglal helyet.
Magyar Kurír

Olvasd el és derülj: A jókedvű pápa

A jókedvű pápa

XXIII. János humoros megjegyzéseiből adunk közre egy válogatást a Catholic News Service nyomán.


1. Egy kórházlátogatás alkalmával megkérdezett egy kisfiút, mi akar lenni, ha nagy lesz. A fiú azt felelte: rendőr vagy pápa. Mire a pápa: „Én rendőr lennék a helyedben. Pápa akárki lehet, nézz csak rám!”
2. „Sokszor előfordul, hogy felriadok éjszaka, a világot sújtó problémákon töprengek, és azt mondom magamban: beszélnem kell erről a pápával. Aztán másnap felébredek, és rájövök, hogy én vagyok a pápa.”

3. Egy riporter megkérdezte, hányan dolgoznak a Vatikánban. Mire János pápa: „Körülbelül a fele.”

4. Egyszer egy bíboros azt panaszolta neki, hogy a vatikáni dolgozók fizetésemelése miatt egy bizonyos teremszolga már annyit keres, mint egy bíboros. Erre a pápa megjegyezte: „A teremszolgának 10 gyereke van; a bíborosnak – remélem – egy sincs.”

5. Amikor egy este a közeli Szentlélek kórházba ment meglátogatni egy barátját, a kapuügyeletes nővér azt mondta: „Szentatyám, a Szentlélek zárdafőnöknője vagyok.” Mire a pápa: „De jó magának! Milyen jó állás! Én csak Isten szolgáinak a szolgája vagyok.”

6. Nem sokkal megválasztása után meghallotta az utcán, hogy egy nő azt mondja barátnőjének: „Istenem, milyen kövér!” Megfordult, és odaszólt: „Asszonyom, gondolom, megérti, egy pápaválasztó konklávé nem egy szépségverseny.”

7. Azt írta egyszer: „Háromféleképpen lehet tönkre menni: a nők miatt, a szerencsejáték miatt, és a gazdálkodás miatt. Apám a legunalmasabb módot választotta.”

8. Mikor még bíboros volt és Velence pátriárkája, azt mondta egy jómódú polgárnak: „Egy közös van bennünk: a pénz. Önnek rengeteg van, nekem meg semennyi. Csak egy a különbség: engem ez kicsit sem érdekel.”

9. Mikor egy újságíró megkérdezte az akkor még velencei pátriárkát, mi szeretne lenni, ha újrakezdhetné az életét, ő azt felelte: „Újságíró. ” Majd mosolyogva hozzátette: „És most lássuk, van-e magában elég bátorság, hogy azt mondja: ha újrakezdhetné, pátriárka szeretne lenni!”

10. Egy vatikáni tisztviselő azt mondta XXIII. János pápának: teljesen lehetetlen, hogy 1963-ban meg tudják nyitni a II. Vatikáni Zsinatot. „Rendben, akkor 1962-ben nyitjuk meg” – felelte. És úgy is lett.

Magyar Kurír
(vn)

Ajánló: Életképek Rómából
Hangulatjelentés az Örök Városból
Virrasztással, imádsággal a szentté avatásra

Életképek Rómából

Mindenki készül a szentté avatásra: képriport Rómából.


Kisfiú kukucskál bele egy II. János Pál arcképével díszített vászontáskába az "Alázat és bátorság, amely megváltoztatta a történelmet" című kiállítás ajándékboltjában. A Vatikáni Múzeumban rendezett kiállítás fotókkal és videókkal mutatja be a holnap szentté avatandó két pápát.

A Costa Rica-i Floribeth Mora, aki súlyos betegségéből II. János Pálnak tulajdonított csoda segítségével épült fel, megérkezik férjével szentmisére a római San Stanislao-templomba április 24-én. Floribeth 2011-es csodás gyógyulása meghatározó volt a kanonizáció során.

Hármas portré a római Borgo Pio utcában a "kegytárgyak" felirat alatt.

A Maupal fedőnevű művész, a "Szuperpápa" graffiti alkotója szintén hármas portréval készült a szentté avatásra. Éppen papok haladnak el a képsorozat alatt, melyen XXIII. János fokozatosan átalakul Ferenc pápává, majd Ferenc pápa II. János Pállá.
 
Sok zarándok eleve a Szent Péter téren szállt meg, nem bízva a véletlenre, hogy az első sorokból láthassák a szentté avatást. A bennfentesek szerint vasárnap legkésőbb reggel 5-re megtelik a tér...
Fotók: Europress/AFP
Magyar Kurír

Hangulatjelentés az Örök Városból

Róma már a szentté avatás előtt két nappal megtelt zarándokokkal. A világ minden részéből érkeztek hívők XXIII. János és II. János Pál pápa vasárnapi szentté avatására.

A Szent Péter téren pénteken délelőtt kígyózó sorokban vártak az emberek a bazilikába való bejutásra. A délutáni órákra a teret több tízezer zarándok töltötte meg, a tér látványa és a hangulat a szerdai általános kihallgatásokat és vasárnapi Úrangyala-imádságokat idézte. A bazilika homlokzatára kihelyezték a két boldog pápa óriás portréit.
A Szent Péter tér felé vezető úton éneklő zarándokcsoportok vonulnak, a téren türelemmel, imádkozva, énekelve várakoznak a világ minden részéből, többek között Argentínából, az Egyesült Államokból, Libanonból, a Távol-Keletről, és szerte Európából érkezett csoportok. A zarándokok között sok a fiatal, gyerekcsoportokat is hoztak a szentté avatásra.
Az olasz mellett leggyakrabban lengyel szó hallható az utcákon és tereken, de megérkeztek a magyar csoportok is, akik pénteken és szombaton sorra látogatják Róma nagy bazilikáit.
Nem csak a Vatikánt és környékét árasztották el a zarándokok. A római templomokon a pápákat ábrázoló óriás képek láthatók, a templom előtti tereken fiatalok imádkoznak. Ma éjjel pedig virrasztásokat tartanak, imádsággal készülnek a holnapi nagy ünnepre a római belvárosi templomokban.
A Vatikán környékén és Róma belvárosában a pénteki olaszországi nemzeti ünnepen is nyitva tartottak a boltok. A szuvenírárusok a boltokban és az utcákon egyaránt XXIII. János és II. János Pál képével díszített emléktárgyakat árulnak (különböző méretű szobrokat, képeket, rózsafüzéreket, ikonokat, kulcstartókat, kirakót, hűtőmágneseket, stb.), és különösen népszerűek azok a tárgyak is, amelyeken Ferenc pápa képe látható. Az ajándéktárgyak ára a szentté avatásra megugrott, a vendéglátóhelyek azonban nem emelték látványosan áraikat.
Az egyébként is nehézkes és olykor akadozó római tömegközlekedés óráról órára egyre zsúfoltabb, különösen nehéz a belvárosban felférni a buszokra és a villamosokra. Már csütörtökön elkezdték lezárni a Szent Péter tér környéki utakat és utcákat, a szentté avatás napján sok járat módosított útvonalon közlekedik majd, a metrók azonban egész nap közlekednek.
Az utcákat járva egyre több szerzetessel, pappal és számos püspökkel, illetve bíborossal is könnyen össze lehet találkozni.
Magyar Kurír
(bh)

Április 29-én gyűrűs napfogyatkozás várható

Április 29-én napfogyatkozás várható

Április 29-én napfogyatkozás várható

Április 29-én gyűrűs napfogyatkozás várható.

A Hold gyakorlatilag a legnagyobb távolságban lesz a Földtől és nem fogja tudni teljes egészében eltakarni a Napot. Az, amit az emberek végül látni fognak egy gyűrűre fog hasonlítani, ami mintha tűzből készült volna.
Sajnos azonban ezt a csodálatos jelenséget csak az Antarktiszről lehet majd megcsodálni, de részlegesen Ausztrália lakói is láthatják. A világ többi pontján a napfogyatkozás egyáltalán nem lesz látható.

Oroszország hangja