2024. november 29–30-án a Hargita Megyei Kulturális Központ háromnapos rendezvénnyel és számos partnerintézmény bevonásával készül a XXIII. Csángó Napokra Csíkszeredában. Pénteken öt csíkszeredai iskolában rendhagyó magyarórákon emlékeznek Lakatos Demeter csángó költő halálának az 50. évfordulójára. Közreműködnek a Csíkszeredai Csángó Kollégium diákjai.
18 órától a
Csíkszeredai Csángó Kollégiumban moldvai és gyimesi táncházba várják a
diákok tanáraikat, diáktársaikat. A talpalávalót a Moldvai Ifjúsági
Zenekar húzza.
Szombaton a Zengő Térben késő estig tartó programmal
várják az érdeklődőket.
17 órától Kádár Elemér néptáncpedagógus Körbe,
körbe, karikába, segédanyag a moldvai táncok oktatásához című kötetét
mutatják be, majd azt a Moldvai Ifjúsági Zenekar koncertje, melyet
táncoktatás és táncház követ.
Hagyomány szerint A moldvai csángókért szól a harang elnevezésű ünnepi szentmisére várnak mindenkit a Millenniumi templomba vasárnap 11 órától.
Hagyomány szerint A moldvai csángókért szól a harang elnevezésű ünnepi szentmisére várnak mindenkit a Millenniumi templomba vasárnap 11 órától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése