1. Advent 3. vasárnapján a 12:30-as mise után a Nagy István Művészeti Középiskola Adventi koncert-sorozatára kerül sor. Várjuk szeretettel.
2. Hétköznap reggel 6 órakor roráté és gyóntatás mindkét templomban.
3. Hétfőtől csütörtökig az iskolások karácsonyi gyóntatása. Plébániai hittanórákat majd Vízkereszt után folytatjuk.
4. December 17-én, kedden 17 órakor a Segítő Mária Bentlakásában Medjugorje-i imaalkalom.
5. A kegytárgybolt hétköznap 9-17 óráig tart nyitva. Szombaton 9-13 óráig és vasárnap zárva van. Az egyházi hozzájárulást ott is lehet fizetni. A 2025. évi Katolikus Falinaptár kapható, román nyelvű is. Ára 4 lej.
6. Krisztus világa decemberi száma kapható. A tartalomból: Békesség a jóakaratú embereknek – Isten jelenléte közöttünk a béke megteremtője. Hitre van szükségünk Istennek az emberekben történő felismerésére. Ez világítja meg Gárdonyi Géza novellája, Csordásék karácsonja. – Örök evangélium – Isten érkezése – Belon Gellért írása és Az isteni stílus. – A remény zarándokai – amit a 2025 évi jubileumról tudni kell. Jubileumi temlomok főegyházmegyénkben, és szent kapuk. A Szentév megnyítása főegyházmegyénkben. Búcsúnyerés a 2025-ös évben. A Szentév imája. – Itt vagyok – novella az apa megmentéséről. Karácsonyi ének – Gárdonyi írása. Béke fejedelme – Msgr. Tamás József ny. segédpüspök karácsonyi üzenete. – Mementó: Erőss Lajos 20 éve halt meg a püspöki irodaigazgató – Virt László írása. – Szent János apostol és evangélista – kvíz. – Derűs oldalt – látni és olvasni kell. – Keresztrejtvény és karácsony.
7. Jövő vasárnap 17 órakor a Parkban az adventi koszorún 4. gyertyagyújtás, onnan ünnepélyesen átvonulunk a Millenniumi templomtérre. Felnőtt Betlehemes (26 perc). Szentmise és a Szabadtéri Betlehem megáldása.
8. Köszönjük a Szeretetkosár akciót és a Szabadtéri Belehem állításra az adományokat. Isten fizesse!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése