11.A. vasárnapi gondolat

Évközi 11.A vasárnap - Az Úr aratásában vagyunk! „A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.” E szép és sokat idézett gondolat Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényében arra utal, hogy a szív nemcsak a legbensőbb érzelmeket őrzi magában, hanem az emlékeket és gondolatokat, terveket és elhatározásokat is. Ezért a lelkünk legféltettebb rezdüléseit, fájdalmait a szív őrzi és a külvilág számára rejtve maradnak. A szívnek olyan külön törvényei vannak, amelyeket csak mi magunk ismerhetünk igazán és a jó Isten. Ezért kell az értelem és a lélektani megkülönböztetéseken túl a lét magváig hatolnunk, oda, ahol az ember önmagával és Istennel folytat párbeszédet. Ezt olvassuk a Bibliában: „Isten szívet adott az embernek a gondolkodásra” (Sir 17,6). Az ember szíve tudatos, értelmes és szabad személyiségének a forrása, döntő választásainak helye, az íratlan törvény őre, és Isten titokzatos cselekvésének színtere. Mind az ó-, mind az újszövetség szerint az ember szívében találkozik Istennel. 

Ez a találkozás Isten Fiának szívében válik teljes értékűvé. A mennyei Atya egyszülött Fiát adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szereti a világot. Legyen világos, hogy a személyek közötti viszonyban a belső magatartás számít. De a szívbe nem hatol emberi tekintet. Rendes körülmények között az ember külsején kell megnyilvánulnia, mi van szívében. 

Néha a szavak és a viselkedés, ahelyett, hogy kifejeznék a szív szándékait, színleléssel el is takarhatják. Ezeknek következménye, hogy gyakran látszat szerint ítélünk. Azt gondoljuk, pl., hogy a mai ember előtt nem szent semmi. Tévedés. 

Sok szívben jelen van az éhség valami másra, valami többre, mint amit a föld adhat. A külső viselkedés mást mutató máza alatt nem egy szívben ott él a vágy Istenre. Amikor látta Jézus a tömeget „megesett rajta a szíve, mert olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincs pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” (Mt 9,36-10,8) A munkás kevés, ma is elmondhatjuk, de nemcsak olyan értelemben, mert kevés az elfogadott, követett papi hivatás. 

Itt a híveknek is meg kell tudniuk, hogy ők is munkatársai az Úrnak, be kell állniuk az aratásba. Nem önkéntesként, kisegítőként, alkalmi jelleggel, mert a megbérmált ember hivatásos, Jézustól hivatalosan megbízott munkása Isten aratásának, Isten népének. (Kiv 19,2-6a) Aki részesült a bérmálás szentségében, annak kötelessége, hogy a Szentlélek segítségével értse és élje az evangéliumot, öntudatos keresztény élettel tegyen tanúságot Jézus Krisztusról, és legyen áldás a közösség számára! Jézus Krisztus megváltott, Isten gyermekei lettünk – ezzel dicsekszünk, a magunk örömének másokkal való megosztása céljából. (Róm 5,6-11) Az Úr nekünk édes Pásztorunk, aki szívünket, lelkünket ismeri, táplálja. Ő küld aratásába, hogy magunkhoz öleljük a világot.

 

„Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.” (Mt 10,7)

Dr. Darvas-Kozma József