14. C év - Kérjük az aratás Urát

Június 29-én, vasárnap került sor a gyulafehérvári Jubileumi Ministráns Zarándoklatra, amelyen 430 ministráns vett részt. Öröm volt látni őket a főszékesegyházban és az érsekség udvarán, amikor kivonultak a szentmise végén. Örvendetes, hogy plébániánkról 27 ministráns fiút és leányt küldtünk, hogy képviseljék közösségünket. 

Bosco Szent Jánosról jegyezték fel, hogy ministráns korában édesanyjának megjegyezte: a legtöbb pap milyen hidegen kezeli a gyermekeket. – Akkor az édesanyja megkérdezte: Fiam, te mit tennél? – János így válaszolt: „Ha én pap lennék, nem így cselekednék. Én hozzájuk közelednék, magam köré gyűjteném őket, megszerettetném magamat velük, én is szeretném őket, és szavaimmal, jó tanácsaimmal lelkük üdvösségén dolgoznék.” A kis János meglátta, hogy az aratnivaló sok, csak a munkás kevés. Amikor felnőtt és pap lett, gyermekkori álmát valóra váltotta. Sok gyereket és felnőttet vezetett az Isten országába. Aratni való bőven van ma is: családokban, rokonságban, környezetünkben. De igyekszünk-e személyes kapcsolataink által őket közelebb vinni Jézushoz? Ezért is készítettem a Ministráns Zarándoklatról egy képes beszámolót a hálozatra, hogy a sok ministráns látványa örömmel töltse el mindazokat, akik látják és olvassák. – Jézus abban az időben kiválasztott hetvenkét tanítványt és elküldte őket kettessével maga előtt minden helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratni való sok, a munkás pedig kevés.  Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Lk 10, 1-12. 17-20) – Kérdezhetjük: miért kell kérni Istentől azt, amit ő maga is akar, ti. üdvözíteni akar minden embert? – Azt akarja, hogy ebben az üdvözítő akaratban mi is részt vegyünk, mégpedig az ő üdvözítő akaratával egyesülten, s így mi is oka lehessünk testvéreink üdvösségének. 

Így van az élet továbbadásával is: Isten akarja, hogy emberek szülessenek, de ezt a legnagyobb ügyet is a férfira és a nőre bízta. A hivatások ügyét is megosztja velünk, hogy az örök  élet terjedésében is közreműködjünk vele. Ez a kényelmes élet felszámolását jelenti, az egyéni kedvtelések, spontán ötletek irányította életvitel feladását. Rendet, áldozatvállalást követel mások felvállalása. Szép és nehéz életforma ez, mert maradandó gyümölcsöt terem. A cél az, hogy bármilyen hivatásban, életállapotban és helyen dolgozik valaki, odaadó munkás legyen. Ehhez kell a szívünket kitágító kegyelem, hogy az Úr aratásának munkásává legyünk. 

A velünk nevelkedő tanítványokkal két dolgot kell megsejtetnünk életpéldánk által: Az egyik, hogy Krisztus legyőzte a világot, és benne minden megújul. (Gal 6,14-18) 

A másik, végtelen nagy vigasztalás, amelyben részünk van, hogy Isten anyai módon vigasztal minket. (Iz 66,10-14c) Bizonyosak lehetünk, hogy jó példánk, imádságunk meghozza azt az örömet, hogy nevünk föl van írva a mennyben.

 

„Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Lk 10,2.