2015. 08. 23.

Hargitafürdőn Soltész: nem jöhetnek tömegével az idegenek

Fotó: Veres Nándor / MTI
Soltész Miklós szerint Szent István az idegenek befogadására tanított intelmeiben, de a gyepűk kiépítésével meg is védte az országát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a székelyföldi Hargitafürdőn vett részt és mondott beszédet vasárnap a helyi Szent István-templom búcsúünnepén.

Ezzel gazdagodik az ország

Az ünnepség után Soltész Miklós a közmédiának elmondta, Szent István király bölcsessége ezer éven át óvta a magyarságot.

„Az idegenek befogadása, szeretete és tisztelete nagyon fontos, hiszen akár a tudományban, akár az egyházi életben, akár a különböző mesterségek területén nagyon sokat segítenek az idegenből jött emberek, és ha őket szeretettel, tisztelettel fogadjuk, a rászorultakat segítjük, azzal csak gazdagodik az ország” – ecsetelte az államalapító királynak az idegenekre vonatkozó tanítását az államtitkár.

Nem jöhetnek tömegével

Azt is elmondta azonban, hogy Szent István meg is védte az országát az idegenektől. Gyepűrendszert épített ki, és a székelyeket is a határok védelmére rendelte. Úgy vélte, ha hosszú távon szeretnénk megőrizni a magyarságot és az országot, nem lehet „nagy tömegekben ráereszteni” az országra az idegen kultúrákat, idegen törekvéseket, mert annak súlyos következményei lennének.

A templombúcsú keretében Soltész Miklós adta át az arany érdemkereszt kitüntetést Györgydeák Lajos nyugalmazott római katolikus papnak, a székelység és a moldvai csángómagyarság megmaradásáért folytatott tevékenysége elismeréseként.

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése