2013. 03. 02.

Az a föld, amelyet keresek

A VIII. században két férfiú állt a Bódeni-tó partján: Szent Pirmin bencés  (+ 753), az Isten embere és Sintlaz, a tó környéki földbirtok ura.
Amott túl a sziget - mondta a szent - éppen az a föld, amelyet keresek. Vitess oda! Isten munkáját ott akarom folytatni és befejezni.
A sziget legyen a tied, Isten embere, - felelte Sintlaz. - De figyelmeztetlek, hogy tele van utálatos férgekkel. Még senki se merte megpróbálni a rajta való letelepedést.
Az Istené a föld és minden teljessége (23. Zsolt) - felelte Pirmin. 
Az Úr adott erőt az első hithirdetőnek, hogy skorpiókon és minden mérges ördögi férgen járjon. S az Isten emberének erős evezőcsapásaival a halászcsónak átvágta a zúgó vizeket.
S amint az Isten szolgája, Pirmin a szigetre lépett, Isten intésére megtörtén a csoda, mert a különös és ijesztő férgek nagy változata a sziget egyik feléből a másikba mentek át s a tó felülete három napig tele volt a kígyók  tömegével. 
Akkor Pirmin, Krisztus harcosa csákányokkal és más vaseszközökkel a töviseket és gazokat, az értéktelen bozótokat kiirtotta. Saját kezűleg és mások segítségével a szigetet 3 nap alatt kitisztította s kedves területté változtatta. Az élő Isten számára szép templomot s melléje magának és testvéreinek kolostort épített. Amióta Pirmin a szigetre lépett, a levegő egészséges, a víz iható, a talaj termékeny lett. Vajon mi lesz lépteink nyomán?
A színes legenda így mondja el a bencés kolostor alapítását, amelyet a munka befejezése után  Gottes-reichen Au - Reichenau - Isten gazdagjainak szigete néven hívnak.

A csacsim majd mögöttem jön és hajt


Püspök 1904-ben

Augustin Henninghaus SVD az észak-westfaliai Menden városában született 1862. szept. 11-én. Szülővárosában tanult, majd 1879-ben belépett az Isteni Ige Társaságába, vagyis a verbita rendbe. 1885. május 30-án szentelték pappá. Janssen Szent Arnold 1886-ban kínai misszióba, Shantungba (Shāndōng) küldte. 1904-ben Szent X. Pius missziós püspöknek nevezte ki Yenchowfu-ba. Kínában missziózott, közben 12 könyvet írt és beszámolókat a missziókról  1939. júl. 20-án bekövetkezett haláláig.
Egy alkalommal néhány kínai férfiúnak keresztény tanítást tartott, amikor előtte megjelent három ember, akik önként jelentkeztek kereszténynek, mert látták a misszionáriusok életét.
A püspök így szólt az elsőhöz: “Miért vagy itt a földön?” – “Hogy egyem” – felelte.
Megkérdezte a másikat: “És te miért vagy a világon?” – “Hogy bosszankodjam” – volt a keserű válasz.
Shāndōng
A harmadik szamárhajcsár volt, Buddhát követte és hit a lélekvándorlásban: “No, barátom, miért is élsz a földön?” – “Hogy miért élek? Hát, a csacsim most elől húz, és én mögötte megyek és hajtom; halálom után a lelkem a szamárba fog átköltözni, akkor majd nekem kell elöl húznom és csacsim majd mögöttem jön és hajt engem.”
Ezek a katekizmus kérdéseire adott pogány feleletek. A pogányok nem tudják életük valódi rendeltetését, de mi tudjuk, és milyen magasztosan hangzik a katolikus emberek válasza a legfontosabb kérdésre, hogy „miért vagyunk a világon?!”
- Azért vagyunk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre.

2013. 03. 01.

Keltsen fel reggel 4 órakor!

A kötelesség fejedelmének mondták I. Ferenc József (1830., ur. 1848 osztrák császár, 1867-től magyar király - 1916. nov. 21.) Magyarország megkoronázott apostoli királyát. S méltán. Halálakor a lapok sok épületes dolgot elevenítettek fel a nagy uralkodó életéből. Amikor a halál árnyéka már a király ágyára esett, a beteg behívatta szolgáját:
"Holnap keltsen fel reggel 4 órakor!" - szólt a parancs. A halál fürgébb volt.
A király ugyanis minden reggel 4 órakor kelt fel vaskövetkezetességgel, hogy lankadatlan szorgalmával megkezdje napi munkáját az íróasztalnál. A kötelességteljesítés elvéhez való hűség volt e nagy embernek egyik legszebb ékessége.

"A világ tele van készséges emberekkel. Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni őket dolgozni." (Robert Frost)

A Bíborosi Kollégium első kongregációja március 4-én


Március 1-jén a Sede Vacante, a péteri szék megüresedésének első napján Angelo Sodano bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja összehívta a bíborosokat az első általános kongregációra az Universi Dominici Gregis k. apostoli konstitúció által előírtaknak megfelelően.
Az első általános kongregációra március 4-én, hétfőn délelőtt fél 10-kor a vatikáni VI. Pál aulában található szinódusi teremben kerül sor.
A tervek szerint a második általános kongregációt hétfőn délután 5 órakor, ugyanazon a helyszínen tartják meg – tájékoztat a szentszéki közlemény.
A választó bíborosok ebben az időszakban nem költözhetnek még be a vatikáni Szent Márta Házba, amely egyelőre előkészítés alatt áll.
Majd a kongregációk során kisorsolják a szobák számát a bíborosok között. A konklávé vigíliáján foglalhatják majd el a választó bíborosok szállásukat az épületben.
VR

Az emeritus pápa első napjáról



XVI. Benedek nyugalmazott  pápa titkára, Gaenswein érsek elmondta, hogy az emeritus pápa nagyon kipihent és jól aludt. A légkör nagyon szívélyes, nyugodt és békés. Csütörtökön este megnézték a különböző híradókat és nagyra értékelték a hívek részvételét és a délutáni intenzív érzelmekkel teli pillanatok megfelelő bemutatását. A pápa elismerte az információszolgáltatók jó munkáját. A hírközlők bele tudták élni magukat Isten népe szép, pozitív és mély érzéseibe. 
A vacsora és a híradó után a pápa szokásának megfelelően rövid sétát tett a Castel Gandolfo-i palotán belül, a Svájciak termeiben, amelyek a tóra néznek. Majd visszavonult imádkozni.
Pénteken reggel fél 8-kor a nyugalmazott pápa szentmisét mutatott be szokásának megfelelően, majd imádkozott és megreggelizett. Rövid pihenőt követően imával és elmélkedéssel töltötte a napot, áttekintve postáját, az üzeneteket, amelyeket kapott. Délután a kertekben sétált. Az emeritus pápa nagyon szereti a rózsafüzért imádkozni a kertekben télen délután 4 órakor, az ebéd és rövid pihenő után. A többi évszakban 4 órakor a breviáriumot imádkozza, majd később a rózsafüzért. Magával vitt különböző teológiai és spiritualitással foglalkozó, valamint történelmi témájú könyveket, amelyek ismerős témák számára. Ezek között van Urs von Balthasar: A teológia esztétikája c. kötete, amely első kiadásának egy példányát megjelenésekor megkapta.
Az elmúlt napokban a pápa esténként vacsora után zongorázott, amely a nyugalom és a lelki béke jele. Csütörtökön este erre nem került sor, de a következő napokban várhatóan újra a zongora elé ül. 
A pápa zenei felvételeket is magával vitt a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotába, mert amikor nem zongorázik, akkor zenét hallgat.
VR

A kicsi pápa

Mikor nyolc évvel ezelőtt az illetékes bíboros kimondta a Ratzinger nevet, egy korszak ért véget, hihette mindenki.
II. János Pál pápa helyett új nevet és számot kell megtanulni, a mosolygó, világutazó sztárpápa helyett egy szürke eminenciás fejére kerül a tiara. A páncélbíboroséra. A kedélyes lengyelt egy szigorú német váltja föl, akinél már nincs pardon, nincs viccelődés. Aztán kiderült, hogy ebből semmi sem igaz. A szigorú német épp olyan nyájas volt, mint elődje, a páncélbíboros csak a sajtó által ráaggatott titulus, semmi több, a szürke eminenciás pedig tudott Isten szolgáinak szolgája lenni. Nyolc éven át az is volt. A legnagyobb, aki a legkisebb akart lenni.
A korszak most ért véget, XVI. Benedek távozásával. II. János Pál pápa hosszú árnyéka vetült rá, aki évtizedeken át dolgozott a lengyel egyházfővel. Voltaképp nagyon is stílusos, hogy Benedek pápa önként háttérbe húzódott, és lemondott a pápaságról, hiszen most az egyház nem a gyásszal van elfoglalva, hanem a várakozással. Húsvétra és az új pápára is vár. XVI. Benedek pedig visszavonul magányába és szeretett könyvei közé. Mert ő nem politikus, nem is volt az soha. Egy olyan ember, akit nagyon lehetett szeretni, aki alázatból került Szent Péter székébe. A súlyos tiarát pedig tegnap levette. Ha az újságokat nézzük, azért, mert nem tudott megbirkózni az egyház válságával.
Igen, az egyház valóban válsággal küzd. Ez így volt II. János Pál pápa alatt is. A II. vatikáni zsinatot ezért hirdették meg, XXIII. János és VI. Pál is egy válsággal küzdő egyházat vezetett. A korábbi pápák háborúk közepette irányították a mamutszervezetet, hátha utat tudnak mutatni az istenadta népnek. Ugyanis az egyház nem egy cég, amelyet menedzsel egy hozzáértő személy, és sikeres vagy épp sikertelen tud lenni. Az egyház a társadalom maga, annak egy szeletkéje, mégis, mi magunk vagyunk. Tagjai járnak templomba vagy fütyülnek rá, erényesek és bűnöket követnek el, megházasodnak és elválnak, épp úgy, mint az egyházhoz nem tartozó társaik. Amikor az emberek inkább a tévét választják vasárnapi elfoglaltságul a mise helyett, mert a templomban hideg van, és mindig ugyanazt mondják, az nem az egyház hibája. Mivel az egyház nem is szolgáltatás, amely szép csomagolással eladhatóvá akarja tenni az üdvösséget.
Az egyház válsága alapvetően a társadalom válsága. Egyre kevesebb ember tartja szükségesnek a heti lelkiismeret-vizsgálatot, a mindennapi gondokon és örömökön túl nem szívesen néz, sokszor összeomlik a rá nehezedő terhektől. Az egyház kritikusainak természetesen igazuk van, elborzasztó történetekről lehet olvasni a hírekben, szexbotrányok, korrupció, intrikák. Az erről írók azonban legtöbbször életükben nem jártak misére, papot nem, de papos viccet sokat ismernek. Ezért aztán az igazság torzul, az egyház pedig ismét csak megkapja a magáét, de nem baj, a Vatikán falai kemények és vastagok, mindent elbírnak.
XVI. Benedek üzenete épp az, hogy a mai ember valahogy mindig a másikat figyeli, pedig mindenkinek saját magát kellene figyelnie, hogy kedvesebb és jobb legyen. Nem sztárpápa, nem királypápa, voltaképp a szó szoros értelmében nem is pápa, mert nem szabott fazont az egyháznak, nem voltak benedeki reformok, benedeki iránymutatások. Aztán százezrek zarándokoltak el Rómába, hogy elbúcsúzhassanak attól az egyházfőtől, akit egyszerűségéért, közvetlenségéért, kicsiségéért szeretett mindenki.
Este nyolckor Castel Gandolfo kapuját elhagyták a svájci gárda tagjai, hiszen a palotában már nem a pápa van, hanem csak egy nyugalmazott egyházfő. A kicsi pápa.
Sitkei Levente: A kicsi pápa, Magyar Nemzet, 2013. március 01., péntek

Grazie! Köszönöm! Grazie!



XVI. Benedek pápa szolgálatáért világszerte hálaadó szentmisét mutattak be, többek között Erdő Péter bíboros úr, a MKPK elnöke is a püspöki testület tagjainak és Alberto Bottari de Castello apostoli nunciusnak koncelebrálásával február 24-én este Budapesten a zsúfolásig megtelt Szent István bazilikában. A bíboros úr homíliájában kiemelte: „Az isteni gondviselés nagylelkű hozzánk. Nagy pápákat ajándékozott nekünk, akik az élet és a reménység jelei a világban. II. János Pál pápa után Benedek pápa szolgálata volt a kegyelem válasza korunk gondjaira, bonyolultságára és megrendítő kihívásaira.” 
“A Gyulafehérvári Főegyházmegye külön háláját fejezi ki mindazért, amit Szentatyánk, XVI. Benedek pápa nyolc évi pápasága alatt értünk tett. Külön ki szeretném emelni, hogy főegyházmegyénk millenniumi ünnepségére személyes megbízottját küldte el - írta Jakubinyi György érsek. (…) Február 28-án minden plébániatemplomban hálaadó szentmisét mutassanak be leköszönő Szentatyánkért … Imáinkban kérjük, hogy Krisztus Örök Főpapunk vezesse nyugdíjas éveiben leköszönő Szentatyánkat, a Csíksomlyói Boldogságos Szűzanya oltalmazza.” 
Úgy az érsek úr, mint a többi megyés főpásztor felhívása szerint jártunk el mi papok és hívek. 
Hálával gondolunk Őszentségére, aki egész életében imádkozott és dolgozott. Megköszönjük a tanítást, amit a “Deus caritas est” kezdetű enciklikájában adott, hogy „Isten a szeretet, és aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne”. Az első tanítványok egy találkozásban ismerték meg a szeretetet és hittek benne. A keresztény ember életének központi helye tehát a szeretet, amely mindegyre kiteljesedik. Második enciklikájában a világnak szóló üzenetet mondta el, amit nekünk is mondanunk kell, s ez a keresztény reménység (Spe salvi), hogy hiszünk az örök életben. A Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) kezdetű enciklikájában bemutatta, hogy a szeretet, a bátorságnak és a nagylelkűségnek forrása, ez sürgeti az embert, hogy önzetlenül dolgozzon az igazságosság és a béke érdekében. De ennek a dinamikus erőnek végső soron maga Isten a forrása, aki az abszolút igazság és az örök szeretet. – Idézzük fel XVI. Benedek pápa tanítását: „az Egyházban minden a hiten alapul: a szentségek, a liturgia, az evangelizáció, a szeretet. Az Egyházban a jog, a tekintély is a hiten nyugszik. Az Egyház nem önszabályozó, nem ad önmagának utasításokat, hanem azokat Isten Szavából kapja, amelyet a hitben hallgat meg, és arra törekszik, hogy azokat megértse és megélje... Elől járni a szeretetben annyit jelent, mint eucharisztikus ölelésben, Krisztus ölelésében összegyűjteni az embereket, leküzdve minden korlátot. A péteri szolgálat tehát eucharisztikus értelemben primátus a szeretetben, vagyis arra való törekvés, hogy megvalósuljon Krisztusban az Egyház egyetemes szeretetközössége." (2012. február 19.) 
Arra a kérdésre, hogy ki Péter? - Őszentsége így válaszolt: „Péter szolgálatában egyrészt megnyilvánul az emberre jellemző gyengeség, másrészt Isten ereje: az Úr éppen az emberek gyengeségében nyilvánítja ki erejét. Megmutatja, hogy Ő maga építi egyházát a gyarló emberek révén”. (2006. június 29.) 
Kiemelte, “hogy az Egyház nem Péteré, hanem Krisztusé, aki nélkül a hajó kormányosa elveszne a történelem viharában.” Homíliájában a Szentatya utalt arra az evangéliumi példabeszédre, amelyben Péter nem tud úrrá lenni a háborgó tengeren, majd Krisztus csendesíti le a vihart. “Péternek és vele együtt minden utódának e sikertelensége azt tanítja, hogy nem elég saját erőnk az Úr egyházának építésére és vezetésére. Senkinek sem sikerül ez pusztán saját erejéből. Péter látszólag bármennyire képes a vezetésre, már a megpróbáltatás első pillanatában kudarcot vall.” 
Péter a kőszikla, mert Krisztus teszi gránitkővé.  
Nem emberi adottság, amelyet a pápává választáskor kap meg Péter utóda, hanem isteni ajándék. Éppen ezért imádkozzunk az Emeritus pápáért, hogy az imának és az elmélkedésnek szentelve magát, tovább folytathassa szolgálatát ugyanazzal az odaadással és szeretettel, mint ahogy ezt eddig is tette. Fohászkodjunk az új pápáért, hogy szolgálatát Krisztus szándéka szerint tudja végezni. 
Kérjük Szűz Mária közbenjárását, segítsen mindnyájunkat, hogy életkorunkhoz és erőinkhez mérten, kövessük az Úr Jézust az imában és a tevékeny szeretetben!