2014. 07. 02.

Grosics Gyula temetése

Az élsportoló, aki mintegy párbajra hívja a természet erőit, azt éli meg, amit azok, akik az átlagosnál szorosabban kötődnek a természethez: a Teremtőhöz is közelebb kerülnek – fogalmazott Kiss-Rigó László a Grosics Gyula lelki üdvéért bemutatott engesztelő gyászmisében.


Miután június 30-án, hétfőn végső búcsút vettek a nyolcvannyolc évesen elhunyt Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától, és végső nyugalomra helyezték a Szent István-bazilika altemplomában, kedden Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök engesztelő gyászmisét mutatott be Grosics Gyula lelki üdvéért.
A Szent István-bazilikában bemutatott szentmisén közéleti személyiségek, sporttársak, szurkolók, családtagok, barátok vettek részt. A gyulai Grosics Labdarúgó Akadémia képviseletében diákok is eljöttek a tiszteletadásra.

A szentmise elején Tarlós István, Budapest főpolgármestere tartott megemlékező beszédet, melyben megidézte az embert, a sportolót. Visszaemlékezett Grosics Gyula pályafutásának kezdetére, a világsikerhez vezető útra, az eredményekben gazdag sportoló életre. Grosics Gyulát a világ tíz legjobb kapusa közé sorolják – hangsúlyozta a polgármester, és képet rajzolt arról az emberről, aki ezt a magasságot elérte. A második világháború, a diktatúra, meghurcoltatás éveiben céltudatos egyéniségével, őszinteségével, keresztény, polgári meggyőződésével, hazáját szerető érzelmeivel kiemelkedni tudó sportoló volt. Személyéhez az emberek szeretete, megbecsülése fűződött – fogalmazott a főpolgármester.

Az élsportoló, aki mintegy párbajra hívja a természet erőit, törvényeit, azt éli meg, amit azok, akik az átlagosnál közelebb állnak a természethez, az élővilághoz: a Teremtőhöz is közelebb kerülnek. Ha ezt nem is fogalmazzák meg, ennek hatása egyértelmű – mondta homíliájában Kiss-Rigó László püspök.
Gyakorta nevezik sportoló körökben „kicsit flúgosnak” a kapusokat, nem ok nélkül – mutatott rá Kiss-Rigó László. A nagy feszültség, idegterhelés valóban megpróbálja őket. Akik azonban a Teremtőhöz való közelséget tudatosan megélik, megtapasztalják a lelkiismeret harmóniájának, a lelki erő, belső tartás örömet adó sugárzását. Grosics ilyen ember volt – mondta a püspök.
Kiss-Rigó László a kapusról, kapuról szóló bibliai hasonlatokat keresve, a Jelenések könyvéből idézett: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3, 19). A mindenkinél kopogtató Jézust Grosics Gyula beengedte, és annak megfelelően élt – mondta a püspök.
Most Gyula bácsi kopogtat, azért imádkozunk, hogy bebocsátást nyerjen oda, ahol az ünneplés soha nem fejeződik be – zárta gondolatait a püspök.

Az engesztelő szentmise után a gyászolók leróhatták tiszteletüket a nyugalomra helyezett síremléke előtt.

A „fekete párduc” – ahogy a sportsajtó nevezte – 86-szoros magyar válogatott, háromszoros magyar bajnok volt. 86 alkalomból 59 győztes, 14 döntetlen és mindössze 13 vesztes mérkőzésen védett.
Grosics Gyula Dorogon született 1926. február 4-én. Sportpályafutását labdarúgóként tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte, először 1940-ben, 14 évesen védett bajnoki mérkőzésen. A dorogiak biztos győzelmet arattak, innentől fogva elindult Grosics Gyula páratlanul sikeres futballkapusi pályafutása. 1947-ig a dorogi csapatot erősítette, komoly eredményeket érve el a bajnokságban. 1947-től a MATEOSZ–Teherfuvar kapuját védte.
1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt. A helsinki olimpián 1952-ben a győztes magyar válogatott tagja volt, majd három világbajnokságon – 1954, 1958, 1962 – is szerepelt. Részese lehetett az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak. Később az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese lett.
Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, de Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától. Pestről száműzve a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán Sport Club elnöke, ahol a futballélet egyik vezérszónoka lett. 82. születésnapján szabályosan, szimbolikus céllal leigazolta a Ferencváros. 2008. március 25-én debütált a Ferencváros színeiben, amikor a zöldek ellenfele az angol másodosztályú Sheffield United volt. Grosics a kezdőcsapatban kapott helyet.
Sportolóként nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet és szinte az egész csapatot. Szinte negyedik hátvédként szerepelt és indította a csapattársakat.
 Trauttwein Éva/Magyar Kurír

2014. 07. 01.

Gátat a morális züllésnek - interjú Ferenc pápával



Il Messaggero 2014. június 29. vasárnap - Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe

Találkozó a Szent Mártában, délután. Gyors igazolás és egy svájci(gárdista) hellyel kínál egy kis teremben. Hat zöld, kicsit kopott bársony karosszék, egy faasztalka, egy ősrégi hasas televízió. Minden tökéletes rendben, ragyogóra csiszolt márvány, néhány kép. Plébániai váróterem lehetne, ahová az ember tanácsot megy kérni, vagy házassági dokumentumot csináltat.

Ferenc mosolyogva lép be: „Végre! Olvasom Önt, és most megismerem”. Elpirulok. „Én ellenben ismerem önt és most hallom». Nevet. Ízesen nevet, a pápa, ahogy majd többször is egy jó órán át tartó szabad beszélgetés során. Róma a nagyvárosok gondjaival, a változások kora, melyek meggyengítik a politikát; fáradozás a közjó érdekében; az egyház feladata, hogy ismét visszaszerezze a szegénység és a javakban való osztozás témáit ("Marx nem talált fel semmi újat"), a szorongató érzés a lélek perifériáinak lepusztultságával szemben, ami zuhanás az erkölcsi szakadékba, amelyben kihasználják a gyermekeket, tolerancia a koldulás iránt, a kiskorúak munkavégzése, és nem utolsósorban a még tizenöt évesnél is fiatalabb prostituált kislányok kizsákmányolása. És a klienseik, akik a nagypapájuk lehetnének; «pedofilok»: a pápa pontosan így nevezi őket. Ferenc beszél, magyaráz, félbeszakítja mondanivalóját, visszatér. Szenvedély, szeretetreméltóság, irónia. Alig hallható hang, úgy látszik, ringatja a szavakat. Érvelését követik kezei, összefonja, kioldja őket, úgy tűnik, mintha mértani ábrákat rajzolna a levegőbe. Kiváló formában van, az egészségéről szóló híresztelések ellenére.

Az Olaszország – Uruguay futballmérkőzés órája. Szentatya, ön kinek szurkol?
„Senkinek sem, tényleg. Megígértem a brazil elnöknek, hogy semleges maradok”.

Kezdjük Rómával?

„De tudja ön, hogy én nem ismerem Rómát? Képzelje el, hogy a Sixtus kápolnát akkor láttam először, amikor részt vettem a konklávén, amely megválasztotta XVI. Benedeket. Még a múzeumokban sem voltam soha. Tény, hogy bíborosként nem jöttem gyakran. Ismerem a Santa Maria Maggiore-t, mert oda mindig elmentem. És aztán a falakon kívüli Szent Lőrinc bazilikát, ahová elmentem a bérmálásokra, még don Giacomo Tantardini idejében. Természetesen ismerem a Piazza Navona-t, mert mindig a Via della Scrofa-n laktam, ott mögötte”.

Van valami római az argentin Bergoglioban?

„Kevés és semmi. Én inkább piemonti vagyok, azok az én családom gyökerei. Mindenesetre kezdem rómainak érezni magamat. Szándékomban áll meglátogatni a területét, a plébániákat. Lassan-lassan felfedezem ezt a várost. Csodálatos egy város, egyedülálló, a nagyvárosok problémáival. Egy kisvárosnak megvan a maga szinte egyértelmű struktúrája, egy nagyváros ellenben hét vagy nyolc képzeletbeli városból áll, különféle szinteken. Kulturális szinteken is. Gondolok például a fiatalok városi klánjaira. Ez így van az összes nagyvárosban. Novemberben Barcelona-ban tartunk egy konferenciát éppen a nagyvárosi lelkipásztorkodásról. Argentínában támogatást kaptak a Mexikóval fenntartott cserekapcsolatok. Felfedeznek sok egymást keresztező kultúrát, de nem annyira a migráció következtében, hanem azért, mert egymáson keresztül-kasul áthaladó kulturális területekről van szó, amelyeknek saját hovatartozásuk van. Városok a városokban. Az egyháznak tudnia kell válaszolni erre a jelenségre is”.

Miért akarta ön kezdettől fogva annyira hangsúlyozni Róma püspökének szolgálatát?

„Ferenc pápa elsődleges szolgálata az, hogy Róma püspöke. A pápa összes többi titulusa, Egyetemes Pásztor, Krisztus Helytartója éppen abból származik, hogy Róma püspöke. Ez az elsődleges választás. Péter primátusának következménye. Ha holnap a pápa Tivoli püspökeként akarna szolgálni, világos, hogy engem elzavarnának”.

Negyven évvel ezelőtt, VI. Pál alatt a római Helynökség konferenciát szervezett Róma hibáiról. Olyan város képe bontakozott ki, amelyben egyesek egyre többet, mások egyre kevesebbet birtokoltak. Ma, az ön véleménye szerint, melyek ennek a városnak a hibái?
„A nagyvárosok hibái, mint Buenos Aires esetében. Van, aki a javadalmait gyarapítja, van, aki egyre szegényebb. Nincs tudomásom a Róma hibáiról rendezett konferenciáról. Ezek római kérdések, és én akkor 38 éves voltam. Én vagyok az első pápa, aki nem vett részt a Zsinaton és az első, aki a Zsinat után tanult teológiát, abban az időben, amikor VI. Pál nagy fény volt számunkra. Nekem az Evangelii nuntiandi egy felülmúlhatatlan dokumentum marad”.

Létezik értékek hierarchiája, melyet tiszteletben kell tartani a közös dolgaink intézésében?

Természetesen. Mindig védelmezni kell a közjót. Bármelyik politikusnak ez a hivatása. Olyan tág fogalom ez, mely magába foglalja például az emberi személy védelmét és méltóságát. VI. Pál szokta mondani, hogy a politikai küldetés a szeretet gyakorlásának egyik legmagasabb formája. Ma a politika problémája az - nem csak Olaszországról beszélek, hanem minden országról, mert a probléma világméretű -, hogy leértékelődött, lepusztította a korrupció, a csúszópénzek jelensége. Eszembe jut a francia püspökök 15 éve közzétett dokumentuma. Ez egy lelkipásztori levél volt ezzel a címmel: „Rehabilitálni a politikát” és pontosan ezzel a kérdéssel szembesült. Ha a politika nem a szolgálatra épül, még a politika identitását sem lehet megérteni.

Ön azt mondta, hogy a korrupció a rothadástól bűzlik. Azt is mondta, hogy a társadalmi korrupció a beteg szív gyümölcse és nem csak külső körülményeké. Nem lenne korrupció korrupt szívek nélkül. A korruptnak nincsenek barátai, hanem csak hasznos idiótái. Megmagyarázná ezt jobban?
Két napon keresztül erről beszéltem, mert a reggeli szentmiséken az olvasmányban Nábót szőlője történetét olvastuk. Szeretek a napi olvasmányokról beszélni. Az első nap a korrupció fenomenológiájával, a leírásával szembesültem, míg a második nap azzal, mi lesz a korruptak sorsa. A korruptnak mindenesetre nincsenek barátai, hanem csak cinkosai”.

Ön szerint azért van annyi korrupció, mert a tömegtájékoztatás túlságosan sulykolja ezt a témát, vagy pedig ténylegesen egy belterjes és súlyos jelenségről van szó?
„Nem, sajnos világméretű jelenség. Államfők vannak börtönben éppen emiatt. Gyakran felteszem magamnak ezt a kérdést, és arra a következtetésre jutok, hogy számos baj főként a korszakváltások idején növekedik. Most nem annyira a változások korszakát éljük, hanem egy korszakváltást. Vagyis kulturális változásról van szó; tényleg ebben a fázisban születnek általában ilyenfajta dolgok. A korszakváltozás táplálja az erkölcsi züllést, nemcsak a politikában, hanem a pénzügyi és a társadalmi életben is.

A keresztények sem villognak nagyon a tanúságtételben…

A környezet az, ami megkönnyíti a korrupciót. Nem mondom, hogy mindenki korrupt, de azt gondolom, hogy nehéz becsületesnek maradni a politikában. Gondolom mindenütt, nemcsak Olaszországban. Gondolok más esetekre is. Néha vannak emberek, akik világossá szeretnék tenni a dolgokat, de aztán nehézségekbe ütköznek, és mintha felfalná őket egy otthonosan mozgó jelenség, több szinten is, keresztül kasul. Nem mintha a politika természete lenne ez, hanem mert egy korszakváltás idején mind erősebb lesz a nyomás a morális züllés irányában”.

Egy városnak a morális vagy anyagi szegénysége aggasztja jobban?
„Mindkettő félelemmel tölt el. Egy éhezőn például, tudok segíteni, hogy ne éhezzék többé, de ha elvesztette a munkáját, és nem talál állást magának, akkor az a másik szegénységhez tartozik. Nincs többé méltósága. Persze elmehet a karitászhoz és hazavihet egy csomag élelmet, de megtapasztal egy nagyon súlyos szegénységet, mely elpusztítja a szívet. Egy római segédpüspök mesélte nekem, hogy sokan mennek a szegénykonyhára étkezni, és titokban, szégyennel teli, hazaviszik az ennivalót. Méltóságuk fokozatosan elszegényedett és a megalázottság állapotában élnek”.

Róma konzuli útjain láthatók éppen csak 14 éves lányok, akiket gyakran prostitúcióra kényszerítenek az általános közöny mellett, miközben a metróállomásokon gyerekek koldulásához asszisztálunk. Kovász még az egyház? Mint püspök, képtelennek érzi magát szemben ezzel az erkölcsi zülléssel?

„Fájdalmat érzek. Hatalmas fájdalmat érzek. A gyerekek kizsákmányolása egy szenvedés számomra. Argentínában is ugyanez a helyzet. Néhány kézimunkára azért használnak gyerekeket, mert kisebb a kezük. De a gyermekeket kihasználják szexuálisan szállodákban is. Egyszer értesítettek arról, hogy Buenos Aires egyik utcáján 12 éves prostituált kislányok voltak. Tájékozódtam és valóban így volt. Nagyon fájt nekem. De még ennél inkább az, amikor idős férfiakat látunk hatalmas autók volánjainál, akik megállnak előttük. A nagyszüleik is lehetnének. Fölvették a kislányt és fizettek neki 15 peso-t ami, a kábítószer selejtjének, a „csomagnak” a megvásárolására használt. Számomra pedofilok ezek az emberek, akik ezt csinálják a kislányokkal. Rómában is megtörténik ez. Az Örök Város, melynek világítótorony szerepét kellene betöltenie ezen a világon, most a társadalom erkölcsi lezüllésének a tükre. Gondolom, hogy ezek olyan problémák, melyeket egy jó társadalompolitikával lehet megoldani”.

Mit tud tenni a politika?

„Választ adni egészen tisztán. Például szociális szolgálatokkal, melyek törekszenek a családok megértésére és olyan segítséggel kísérik, melyek kiviszik őket a nehéz helyzetekből”.

Az egyház azonban annyit dolgozik…

„Továbbra is folytatnia kell. Segítenie kell a nehézségben levő családokat, ez egy növekvő munka, ami közös erőfeszítést igényel”.

Rómában egyre több fiatal nem jár templomba, nem kereszteltetik meg a gyerekeket, még keresztet sem tudnak vetni. Milyen stratégiára van szükség ennek a trendnek a megfordításához?

„Az egyháznak ki kell mennie az utcára, keresnie kell az embereket, el kell mennie a lakásokba, meglátogatni a családokat, kimenni a peremkerületekre. Ne legyen csak egy befogadó egyház, hanem adjon is”.

És a plébánosoknak nem kell a bárányok gyapját hajcsavaróval kezelni… vagyis fölöslegesen tölteni az idejüket (magyarban ennek a zabot hegyezni felelne meg leginkább).
(Nevet) „Nyilvánvalóan. Pár évtizede missziós időket élünk. Sürgetni kell ezeket”.

Aggódik ön az olaszországi népességcsökkenési kultúra miatt?

„Azt hiszem, többet kell dolgozni a gyermekek közös java érdekében. Családot alapítani elkötelezettség, néha nem elég a fizetés, nem jönnek ki vele a hónap végéig. Félnek, hogy elvesztik a munkát vagy, hogy nem tudják fizetni a lakbért. A szociális politikai rendszer nem segít. Olaszországnak nagyon alacsony a népességszaporulata, Spanyolországnak hasonlóképpen. Franciaországban jobban megy kicsit, de ott is alacsony. Mintha Európa fáradt lenne anyává lenni, inkább kedveli, hogy nagymama legyen. Nagyon sok függ a gazdasági válságtól és nem csak az önzés, és a hedonizmus áthatotta kultúra sodródásától. A minap olvastam egy statisztikát arról, hogy a világ lakossága milyen kritériumok szerint költi el a pénzét. Az élelmezés, az öltözködés és a gyógyszerek, a három alapvető szükséglet után következik a kozmetika és a háziállatokra fordított kiadások”.

Többet számítanak az állatok, mint a gyerekek?
„A kulturális züllés egy másik jelenségéről van szó. Ez azért van, mert az érzelmi kapcsolat az állatokkal könnyebb, jobban programozható. Egy állat nem szabad, míg egy gyermek felnevelése összetett dolog”.

Az evangélium inkább a szegények vagy a gazdagok megtérítéséről szól?
„A szegénység az evangélium középpontja. Nem lehet megérteni az evangéliumot a tényleges szegénység megértése nélkül, szem előtt tartva, hogy létezik egy nagyon szép lelki szegénység: szegénynek lenni Isten színe előtt, mert Isten eltölt téged. Az evangélium megkülönböztetés nélkül fordul szegényekhez és gazdagokhoz. Beszél szegénységről, csakúgy, mint a gazdagságról. Nem ítéli el egyáltalán a gazdagokat, hanem inkább a gazdagságot, amikor az bálványimádás tárgyává válik. A pénzisten, az aranyborjú”.

Önt úgy tartják számon, mint egy kommunista pápát, a szegények-kedvelőjét, a populistát. Az Economist, mely önnek szentelte a lap borítóját, állítja, hogy úgy beszél, mint Lenin. Magára ismer ezekben a szerepekben?

„Én csak azt mondom, hogy a kommunisták elrabolták tőlünk a zászlónkat. A szegények zászlaja keresztény. A szegények állnak az evangélium középpontjában. Vegyük csak a Máté 25-öt, annak a protokollját, ami szerint meg leszünk ítélve: éhes voltam, szomjas voltam, börtönben voltam, beteg, mezítelen voltam. Vagy nézzünk csak a Nyolc Boldogságra, ez egy másik zászló. A kommunisták azt mondják, hogy mindez kommunista. Hát persze, húsz évszázaddal később! Amikor beszélnek, akkor tehát azt lehetne mondani nekik: de hiszen ti keresztények vagytok” (nevet).

Megenged egy kritikát…

„Persze…”

Ön talán keveset beszél a nőkről, és amikor róluk szól, az anyaság szempontjából érvel, a házas nő, az anya és így tovább. És mégis a nők ma már államokat irányítanak, multinacionális intézményeket, hadseregeket. Az egyházban ön szerint, milyen helyet foglalnak el a nők?

„A nők a legszebb dolog, amit az Isten alkotott. Az egyház nő. Az egyház szó maga nőnemű. Nem lehet teológiát művelni e nélkül a nőiség nélkül. Erről, önnek igaza van, keveset beszélünk. Egyetértek, hogy többet kell dolgozni a nő teológiáján. Mondtam már és dolgoznak is ebben az értelemben”.

Nem lát ön egy bizonyos alapvető nőgyűlöletet?

„Tény, hogy a nő egy oldalbordából vétetett… (ízesen nevet). Tréfálok, ez csak egy poén. Egyetértek, hogy jobban el kellene mélyíteni a női kérdést, máskülönben nem lehet megérteni magát az egyházat sem.

Várhatunk-e öntől történelmi döntéseket, „egy nő a dikasztérium élén” típusúakat, nem beszélek a klérusról…
(nevet) „Nos, sokszor a papok ki vannak szolgáltatva a házvezetőnő uralmának…

Augusztusban Koreába utazik. Kapu Kína számára? Ön Ázsiát célozza meg?

„Kétszer megyek Ázsiába hat hónap alatt. Augusztusban Koreába az ázsiai fiatalokkal találkozom. Januárban Sri Lankán és a Fülöp-szigeteken leszek. Az egyház Ázsiában ígéret. Korea annyi mindent jelképez, szép történettel a háta mögött, két évszázadon át nem voltak papjai és a katolicizmus haladt előre a világiaknak köszönhetően. Megannyi vértanújuk van. Kínát illetően egy nagy kulturális kihívásról van szó. Nagyon nagyról. De ott van aztán Matteo Ricci példája, aki annyi jót tett…”

Merre felé megy Bergoglio egyháza?

„Hála Isten, nincs egyházam, Krisztust követem. Nem alapítottam semmit. Stílus szempontjából nem változtam ahhoz képest, ami Buenos Aires-ben voltam. Igen, talán valami csekélykét, mert ugyan kell, de az én koromban nevetséges lenne. A program tekintetében azonban követem azt, amit a bíborosok kértek az általános kongregációk során a konklávé előtt. Ebbe az irányba megyek. A nyolc bíboros tanácsa egy külső szerv, abból született. Kívánatos volt, hogy segítse a kúria reformját. A dolog mindenesetre nem olyan könnyű, mert amikor egy lépést teszünk, ilyen és olyan tennivalók bukkannak fel és ha korábban egy dikasztérium volt, négy lesz belőle. Az én döntéseim a konklávé előtti összejövetelek gyümölcse. Semmit sem csináltam egyedül”.

Demokratikus megközelítés…

„A bíborosok döntései voltak. Nem tudom, vajon demokratikus megközelítés-e, inkább azt mondanám „szinodális”, még ha a szó a bíborosok számára nem is a legmegfelelőbb”.

Mit kíván a rómaiaknak Péter és Pál védőszentjük napján?

„Hogy továbbra is maradjanak jó emberek. Annyira szimpatikusak. Látom őket a kihallgatásokon, és amikor plébániát látogatok. Kívánom nekik, hogy ne veszítsék el az örömet, a reményt, a bizalmat, a nehézségek ellenére. A római tájszólás, a „romanaccio” is szép”.

Woytiła pápa megtanulta mondani, volemose bene, damose da fa’ – szeressük egymást gyerekek, álljunk neki a munkának! Ön megtanult már néhány mondatot római tájszólásban?

„Idáig keveset. Campa és fa’ campa’, vagyis élni és élni hagyni. (Természetesen nevet).


P. Vértesaljai László SJ fordítása


VR

Négy szent, akikhez imádkozhatsz csapatodért

Megszokott látvány, hogy focidrukkerek és játékosok imádkoznak a sikerért. Sokan közülük keresztet vetnek, amikor a pályára lépnek. De melyik szent közbenjárását kell kérni, hogy a te csapatod nyerjen? A Rome Reports írását közöljük.

Pár hónappal ezelőtt egy spanyol focidrukker fotója több újságnak is a címlapjára került. A kép egy fiatal lányt ábrázol kedvenc csapata, az Atletico de Madrid zászlójába burkolózva, amint imádkozik a csapat győzelméért a döntőben. És győztek is.
Megszokott látvány, hogy focidrukkerek és játékosok imádkoznak a sikerért. Sokan közülük keresztet vetnek, amikor a pályára lépnek. De melyik szent közbenjárását kell kérni, hogy a te csapatod nyerjen?
A sportok védőszentje az olasz Pier Giorgio Frassati: tehetséges diák és lelkes túrázó volt, és minden túrába egy meccset is beiktatott.

A futball védőszentje szintén olasz: Luigi Scrisoppinak hívják. Általában labdával a kezében ábrázolják. Elkötelezetten foglalkozott a fiatalokkal és a sporttal is.
Bosco Szent Jánost is jelölték a focisták védőszentje posztra – benne minden megvan, ami a jó játékhoz kell: fiatal lélek, öröm és barátság.

A kapusok védőszentje pedig nem más, mint Szent II. János Pál pápa – mivel fiatalkorában szülővárosában mindig ezt a posztot töltötte be. Később is sokszor hangsúlyozta a testmozgás jelentőségét, sőt, maga is rendszeresen sportolt.

Minden hivatásnak megvan a maga közbenjárója. És – bár az edzés és a gyakorlat számít leginkább a futballban – egy kis extra segítség sohasem árt.
Magyar Kurír

Leomlott a Bözödújfalusi templom

Vasárnap, nem sokkal délután 2 óra után, összedőlt a bözödújfalusi templom. Az elárasztott település és temploma tragikus sorsáról a Maszol.ro hírét közöljük.


Tervezték a bözödújfalusi római katolikus templom megerősítését, a lakosság is támogatta a terveket, elkészült a statikai felmérés is – ám a több mint negyedszázada vízben álló épületmaradvány már nem bírta tovább, és vasárnap délután kettő és fél három között összeomlott, megadta magát a pusztulásnak.
elkészült a statikai felmérés is – ám a több mint negyedszázada vízben álló épületmaradvány már nem bírta tovább, és vasárnap délután kettő és fél három között összeomlott, megadta magát a pusztulásnak. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/31584-osszedolt-a-bozodujfalusi-templom#sthash.IhIoLeBX.dpuf
elkészült a statikai felmérés is – ám a több mint negyedszázada vízben álló épületmaradvány már nem bírta tovább, és vasárnap délután kettő és fél három között összeomlott, megadta magát a pusztulásnak. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/31584-osszedolt-a-bozodujfalusi-templom#sthash.IhIoLeBX.dpuf
elkészült a statikai felmérés is – ám a több mint negyedszázada vízben álló épületmaradvány már nem bírta tovább, és vasárnap délután kettő és fél három között összeomlott, megadta magát a pusztulásnak. - See more at: http://www.maszol.ro/index.php/kultura/31584-osszedolt-a-bozodujfalusi-templom#sthash.IhIoLeBX.dpuf
Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere a Maszol.ro érdeklődésére nagy szomorúságának adott hangot, elmondta, hogy két-három hete történt meg a statikai felmérés, akkor szóltak a szakemberek, hogy ez az „utolsó száz méter”.

                                     A porfelhő az omlás pillanatában

A polgármester szerint az elmúlt húsz évben többet kellett volna foglalkozni a templommal, a templom megmentésével, amely szimbóluma lett a falurombolásnak, egy közösség megszűnésének. „Nem tudom megmondani, hogy most mi lesz, mit tehetünk, csak azt tudom, hogy nagyon-nagyon elszomorít az, ami történt” – fogalmazott az elöljáró.

                                                           Ez maradt...

Bözödújfalu a Ceausescu-rezsim falurombolásának lett az egyik áldozata. Az ott lakó közösséget azzal, hogy víztározót építettek, felszámolták, kiköltöztetve, házaikat hátrahagyva a közeli Erdőszentgyörgyön telepedtek le zömében, de sokan költöztek Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre is.


                                                       Ez maradt...
A falut a Bözödről a Küsmöd-patak völgyébe települt családok alapították, első okiratos említése 1566-ból származik. Már a középkorban volt temploma, melynek híressége a bözödújfalusi Madonna volt. Helyette 1740-ben fatemplomot, majd 1784-ben kőtemplomot emeltek. A 17. századtól a szombatosok felekezetének egyik fő helye volt a település. Itt éltek az utolsó erdélyi szombatosok, míg 1868-ban zömük a zsidó hitre tért. Maradékaikat a németek koncentrációs táboraiban pusztították el. A falut 1910-ben még 679-en lakták, túlnyomórészt magyarok. 1939-ben építeni kezdték ortodox templomát, de 1990-ben lebontották. A faluban a sokféle felekezetű közösség a sokszínűséget, a toleranciát is jelképezte.

Míg a katolikus templom víz alá került, amikor 1988-ban elárasztották a falut, az unitárius templom szerencsésebbnek bizonyult. A polgármestertől megtudtuk, annak a köveit nagyrészt elhordták, de van még esély a megmentésére. A katolikus templomon a víz dolgozott, „csoda, hogy még eddig is kibírta” – mondta Csibi Attila.

A falu első világháborús emlékművét 1996-ban kiemelték a vízből és a Tanorokba helyezték át, ahol minden év augusztusának első szombatján falutalálkozót tartanak.

Az egykori falu emlékét márványtábla őrzi, amelyen a lakosok nevei és a faluban gyakorolt vallások szimbólumai láthatók. A Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll:
„A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma."
Fotó: Máté Zsuzsa
Magyar Kurír

Zarándoklat a Fekete Madonnához

Negyedik alkalommal szervezte meg a budapesti Misszió Tours Utazási Iroda a Fekete Madonna elnevezésű, négynapos lengyelországi zarándoklatot, ezúttal is népes csíki részvétellel.
IMG_7024_b 
Egyre népszerűbb a csíkiak körében is a czestochowai zarándoklat
„A múlt héten lezajlott zarándoklat a második volt, amelyen részt vettem” – számolt be az útról Urbán Erik ferences atya. A csíksomlyói kegytemplom igazgatója szerint a lengyel nép számára Czestochowa különleges hely: Jasna Góra a nemzet szentélye, az a hely, ahol a remény fénysugarának a forrása a csodálatos képmásban jelen lévő Mária. Az a hely, ahová évszázadok óta zarándokolnak a magyarok, ahol az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagjai, a pálos testvérek letelepedtek.
Vonattal a szent hely felé
Mint azt beszámolójából megtudtuk, a zarándoklaton közel hétszázan vettek részt Magyarországról, Erdélyből mintegy 150 zarándok indult útnak, fiatalok és idősebbek egyaránt. Második alkalommal vettek részt az utazáson a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei közül húszan, illetve a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumból nyolc diák, akik az utazási iroda támogatásával utazhattak. Az első nagyobb megálló Krakkó volt, ahonnan egy ünnepi szentmise után Czestochowába, Lengyelország nemzeti kegyhelye felé vették az irányt a vonatos zarándokok. Itt a helyi perjel atya köszöntötte a zarándoklat résztvevőit.
„Nagy öröm és boldogság volt bennem, hogy a bazilikában ott láttam drága kincsünk, a Csíksomlyói Szűzanya kegyszobrának másolatát, amit múlt évben adományoztunk a pálosoknak. Tavaly, amikor eljöttünk a kegyhelyről, úgy éreztem, hogy magunkból hagyunk ott egy darabot, amit a másolat jelképezett, ezért búcsúzásomkor megcsókoltam a Szűzanya szobrát – most pedig öröm volt bennem, amikor megláttam, ezért ismét csókkal köszöntöttem” – említette a kegytemplom igazgatója. Mint kiderült, Czestochowában Darvas-Korzma József esperest, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát a Pálos Rend elöljárósága pálos konfráteri, vagyis a Pálos Rend tiszteletbeli tagja címmel tüntette ki a szerzetesrend érdekében végzett szolgálatáért és a pálos testvérek hargitarfürdői letelepedésben nyújtott segítségéért.
Lelkileg felüdülve tértek haza
A pálos szentélyben való tartózkodás szűk három napja alatt számos lelki programon vehettek részt a zarándokok, melyek élmények sorozatával gazdagították őket. „Lehet, hogy testileg megfáradva, de lelkileg felüdülve és megújulva, élményekkel gazdagon tértünk haza. Egyesek egyszer s mindenkorra az emlékezetükben és a szívükben őrzik az élményeket, mások azt fogadták, hogy jövőre is elzarándokolnak Lengyelország nemzeti kegyhelyére. A közel 700 zarándok eggyé kovácsolódik a zarándoklat alatt – egyek leszünk, hasonlóan gondolkodunk” – zárta gondolatait a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.

székelyhon.ro

2014. 06. 30.

Ki volt az Ezer Székely Leány Napja megálmodója és elindítója?

Az Ezer Székely Leány Napja egyik megálmodója és szervezője P. Takács Albert Gábor csíksomlyói ferences házfőnök volt. Budapesten született 1896. december 19-én, a ferences rendbe lépett 1912. szeptember 30-án. Egyszerű fogadalmat 1913. október 1-jén, örök fogadalmat 1917. április 29-én tett. Pappá szentelték 1919. december 22-én. 1927-ben a csíksomlyói ferences kolostor házfőnöke. A történelmi idő úgy hozta, hogy népi kultúránk védelmét ő is felvállalta a Csíkszeredában működő Szociális Testvérek Társulatának egyik vezetőjével, Stettner Andrea testvérrel és a kolozsvári Katolikus Nőszövetséget képviselő Zakariás Flóra nővérrel. 1930-ban eltervezték az Ezer Székely Leány Napja rendezvény szervezését, amelyre első alkalommal 1931. június 7-én került sor, hónapokig tartó előkészület után. Célja a székely népviselet, néptánc és népzene megőrzése.
Ennek jelmondata: Hitében erős, erkölcsében tiszta, önazonosságában szilárd ifjúság nevelése.
A hagyományőrző találkozóra 42 településről jöttek el Csíkszeredába. 1932-ben a mozgalomhoz  új emberek is csatlakoztak, köztük Domokos Pál Péter gimnáziumi tanár, aki a konferanszié szerepét vállalta és P. Lukács Manszvét ferences szónok. 1935-ben megtartott ötödik rendezvény után a román hatóság betiltotta. 
Újraéledése 1940. október elején volt, amikor Csíkszeredába látogatott vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó. Az impérium változást követően ismét beszüntették. A szociális testvérek 1990-ben újra indították. Az emberek hamar felejtenek. Ezért történt meg, hogy az Ezer Székely Leány Napja rendezvény első szervezőjének, P. Takács A. Gábor atya nevét elfelejtették, és tévesen Domokos Pál Pétert emlegetik. Takács Gábort, a rendezvény lelkes kezdeményezőjét a világháború szele Amerikába sodorta. Ott csatlakozott a Youngstownben (Ohio állam, USA) működő magyar ferences kolostorhoz, amelyet a 20. század elején Erdélyből kivándorolt katolikusok lelkipásztori ellátására 23 ferences páter és 2 testvér alapított 1923-ban. 
A rend 1948-ban újabb magyarokkal megerősödve megalapította az Amerikai Szent István Ferences Kusztodiát, mint az erdélyi rendtartomány filiáját. 1923 és 1992 között 17 plébániát vezettek, 3 rendházat, templomokat építettek, Clevelandben és Youngstownban nyomdájuk volt. 1941 és 1992 között kiadták a Katolikus Magyarok Vasárnapja című hetilapot. A kusztódia nevesebb alakjai: András Jeromos, Bíró Lőrinc, Bíró Benedek, Deésy Ipoly, Hegyi Péter, Kafka Szergiusz, Kovács Atanáz, Kukla Tarziciusz, Szőcs Dénes és Takács Gábor. 
P. Takács, az Ezer Székely Leány Napja megálmodója, szervezője és elindítója 1974. január 1-jén hunyt el.
Sajnos a 2014. július 5-én tartandó rendezvény felhívásában nem az igazi szervezőt említik, hanem tévesen Domokos Pál Péterre hivatkoznak.
E sorokkal szeretnék igazsággal szolgálni P. Takács Albert Gábor volt csíksomlyói ferences házfőnök emléke előtt, remélve, hogy kortársaink kijavítják sorozatos tévedésüket, vagyis az Ezer Székely Leány Napja rendezvény megálmodója és szervezője P. Takács A. Gábor csíksomlyói ferences házfőnök volt és nem Domokos Pál Péter!
Tisztelettel,
Darvas-Kozma József 
Csíkszereda, 2014. június 30.



A RENDEZVÉNY PROGRAMJA:
8.30–9.00 óra – Gyülekező a város bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Taploca utca, majd ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre

Szabadság tér
9.30–10.00 óra – Közös tánc, majd ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra

Csíksomlyói kegytemplom
11.00 óra – Ünnepi szentmise

Csíksomlyói Salvator-hegyen (Hármashalom oltár)
10.00–18.00 óra – Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató
13.00 óra – Ünnepi beszédek
13.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – I. rész
15.00 óra – A sóvidéki kalapács – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása
16.00 óra – Közös játék és tánc
16.30 óra – Közös fotó készítése
17.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész
17.30 óra – Népviseletmustra-kiértékelés és a legnépesebb település díjazása
18.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – III. rész
 

2014. 06. 29.

Papszentelés Gyulafehérvárt

Istenre támaszkodva – Papszentelés 2014
2014. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, Exc. és Ft. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek öt diakónust szentelt pappá a Gyulafehérvári Székesegyházban, Exc. és Ft. Tamás József segédpüspök, az egyházmegye papsága és hívei jelenlétében. A csíkszeredai Bene Kálmánt, a csíkszentsimoni Boga Norbert-Árpádot, a csíkszépvízi Gál Hunort, a kászonújfalvi György Imrét és a gyergyószentmiklósi Hanuleac Tamást.
Ezennel...
Ezennel a hat év szemináriumban, valamint az egy év pasztorális, gyakorlati éven eltöltött készület után, teológiai diplomával a kezükben kerül sor a diakónusok áldozópappá szentelésére. - See more at: http://www.romkat.ro/hu/content/istenre-tamaszkodva-papszenteles-2014#sthash.wJUlq5Ie.dpuf
és a gyergyószentmiklósi Hanuleac Tamást.
és a gyergyószentmiklósi Hanuleac Tamást.
és a gyergyószentmiklósi Hanuleac Tamást.
és a gyergyószentmiklósi Hanuleac Tamást.
tovább 

2014. 06. 28.

Bemutatták az őszi rendkívüli szinódus munkadokumentumát

A családról szóló októberi rendkívüli püspöki szinódus a kortárs társadalom helyzetfelmérése lesz - mondta Erdő Péter bíboros, a szinódus főrelátora az MTI római tudósítójának a szinódusi munkadokumentum június 26-i, csütörtöki vatikáni bemutatóján.

Erdő Péter kijelentette: az Egyházat övező társadalom és a benne élő családok nehézségei nem képviselnek új keletű problémát. Változást az hozott, hogy a 20. század második felében olyan irányzatok erősödtek meg, amelyek megkérdőjelezik, hogy a család a társadalom alapvető intézménye. Hozzátette, az a cél, hogy a család evangéliumát a mai kultúra nyelvén fogalmazzák meg, és „ehhez sok munka és párbeszéd kell”.
A családpasztoráció kihívásai az új evangelizáció összefüggésében című rendkívüli szinódus főrelátorának Ferenc pápa nevezte ki az esztergom-budapesti érseket.
Erdő Péter bíboros úgy fogalmazott, hogy az október 5. és 19. közötti szinódus pasztorációs és társadalmi helyzetfelmérés lesz. Megjegyezte, tudja, hogy várakozás előzi meg a szinódus eredményeit a közvélemény és a sajtó részéről is, de a szinódus csak az „első lépés egy többfokozatú folyamatban”. Úgy vélte, hogy a 2015 októberében esedékes rendes szinóduson születhet „mélyebb antropológiai átgondolás a családról, a gyakorlati kérdések megválaszolásával”.
A 77 oldalas munkadokumentum (instrumentum laboris) arra ad választ, mennyire ismerik a hívők az Egyház családról szóló tanítását, és mennyire ismeri az Egyház a mai világban élő családok helyzetét.
A sajtótájékoztatón Erdő Péter mellett Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi főtitkár, André Vingt-Trois párizsi érsek, delegált elnök, Bruno Forte érsek, rendkívüli titkár, valamint egy olasz katolikus házaspár szólalt fel.
A háromrészes munkadokumentum első része azt állapítja meg, hogy a hívők nem elég pontosan ismerik az Egyháznak a családról szóló tanítását. A mai társadalomban élő hívők „részlegesen” fogadják el az Egyház előírásait az emberi élet védelméről, a születésszabályozásról, a válásról vagy a házasságon kívüli kapcsolatról.

Ezért „új nyelvezetre, új módozatokra” van szükség az Egyház és a családok közötti kapcsolattartásban. A sajtótájékoztató résztvevői hangsúlyozták, hogy a mai családra rányomja a bélyegét az individualizmus kortárs kultúrája, amelyben a gyermek „akadályozza a személyes szabadságot és jólétet”. Ezzel egy időben azonban a gazdasági válság is komoly akadályokat emel a családalapítás elé. A dokumentum a családokat segítő állami politikát sürget.
A második rész kritikus pontként jelöli meg a családok felaprózódását, a családon belüli erőszakot, a gyermekekkel való emberkereskedelmet, a drogtól és alkoholtól való függőséget. A dokumentum kiemeli, hogy a szülőket terhelő fárasztó munka, a migráció, a szegénység, éppúgy, mint a szabad vasárnap eltörlése, negatívan hat a családok életére, de a szülők és gyerekek közötti kommunikációt gyakran az internet- és mobiltelefon-függőség is akadályozza.
Külön fejezet foglalkozik az élettársi kapcsolatban élőkkel és az elváltakkal. A dokumentum nemet mond az azonos neműek házasságára és az ezt engedélyező polgári törvényekre. Nemet mond az azonos nemű párok általi örökbefogadásra is. Ugyanakkor elítéli kirekesztésüket és befogadásukat szorgalmazza. A dokumentum nemet mond a „szexuális identitás megszüntetését” hirdető gender-elméletekre.
A dokumentum utolsó része a gyermekek vallásos nevelésével foglalkozik. A gazdasági, ideológiai válságba kerülő családokban a fiatalok is eltávolodnak a hittől, különösen Európa keleti országaiban. Erdő Péter Románia és Litvánia példáját említette, hangsúlyozva, hogy nem csak fiatalok, családanyák is tömegesen vállalnak külföldön munkát úgy, hogy hazájukban hagyják férjüket és gyermekeiket.
Magyar Kurír