A hagyományőrző találkozóra 42 településről jöttek el Csíkszeredába.
1932-ben a mozgalomhoz új emberek is csatlakoztak, köztük Domokos Pál
Péter gimnáziumi tanár, aki a konferanszié szerepét vállalta és P. Lukács
Manszvét ferences szónok. 1935-ben megtartott ötödik rendezvény után a román
hatóság betiltotta.
Újraéledése 1940. október elején volt, amikor Csíkszeredába
látogatott vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó. Az impérium változást
követően ismét beszüntették. A szociális testvérek 1990-ben újra indították. Az
emberek hamar felejtenek. Ezért történt meg, hogy az Ezer Székely
Leány Napja rendezvény első szervezőjének, P. Takács A.
Gábor atya nevét elfelejtették, és tévesen Domokos Pál Pétert
emlegetik. Takács
Gábort, a rendezvény lelkes kezdeményezőjét a világháború szele
Amerikába
sodorta. Ott csatlakozott a Youngstownben
(Ohio állam, USA) működő
magyar ferences kolostorhoz, amelyet a 20. század elején Erdélyből
kivándorolt katolikusok lelkipásztori ellátására 23 ferences páter és 2 testvér
alapított 1923-ban.
A rend 1948-ban újabb magyarokkal megerősödve megalapította
az Amerikai Szent István Ferences Kusztodiát, mint az erdélyi rendtartomány filiáját. 1923 és 1992
között 17 plébániát vezettek, 3 rendházat, templomokat építettek, Clevelandben
és Youngstownban nyomdájuk volt. 1941 és 1992 között kiadták a Katolikus
Magyarok Vasárnapja című hetilapot. A kusztódia nevesebb alakjai: András Jeromos, Bíró Lőrinc, Bíró Benedek, Deésy
Ipoly, Hegyi Péter, Kafka Szergiusz, Kovács Atanáz, Kukla Tarziciusz, Szőcs Dénes és Takács Gábor. P. Takács, az Ezer Székely Leány Napja megálmodója, szervezője és elindítója 1974. január 1-jén hunyt el.
Sajnos a 2014. július 5-én tartandó rendezvény felhívásában nem az igazi szervezőt említik, hanem tévesen Domokos Pál Péterre hivatkoznak.
E
sorokkal szeretnék igazsággal szolgálni P. Takács Albert Gábor volt csíksomlyói
ferences házfőnök emléke előtt, remélve,
hogy kortársaink kijavítják sorozatos tévedésüket, vagyis az Ezer Székely
Leány Napja rendezvény megálmodója és szervezője P. Takács A. Gábor csíksomlyói ferences házfőnök volt és nem Domokos Pál Péter! Tisztelettel,
Darvas-Kozma József
Csíkszereda, 2014. június 30.
A RENDEZVÉNY PROGRAMJA:
8.30–9.00 óra – Gyülekező a város
bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói
út, Taploca utca, majd ünnepélyes
felvonulás a Szabadság térre
Szabadság tér
9.30–10.00 óra – Közös tánc, majd ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra
Csíksomlyói kegytemplom
11.00 óra – Ünnepi szentmise
Csíksomlyói Salvator-hegyen (Hármashalom oltár)
10.00–18.00 óra –
Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató
13.00 óra – Ünnepi beszédek
13.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok
előadásai – I. rész
15.00 óra – A sóvidéki kalapács – a Hargita
Nemzeti Székely Népi Együttes előadása
16.00 óra – Közös játék és tánc
16.30 óra – Közös fotó készítése
17.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész
17.30 óra –
Népviseletmustra-kiértékelés és a legnépesebb település díjazása
18.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – III. rész

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése