2015. 03. 02.

2015-ben bérmálkozó ifjaknak 17. - A liturgiáról



 A bérmálkozó EMBERKE csak négy betűből áll:  
Érteni akarja az evangéliumot, 
Öntudatossá akar válni, 
Tanúságot akar tenni Krisztusról és  
Áldássá akar lenni. 

1. Azért bérmálkozunk:
- hogy a Szentlélek segítségével mélyebben tudjuk érteni a kinyilatkoztatott igéket,
- hogy öntudatos keresztényekké váljunk, vagyis az elképzelhetetlenül teljes életet, a kegyelemben gyökerező szentháromságos, közösségi életet tudjuk élni,
- hogy felnőtt és tanúságtevő keresztényekké váljunk,
- hogy hitünk szerinti élettel, áldássá legyen bennünk mindaz a jó, amit keresztségünk óta szüleink és keresztszülők, valamint az egyházközösség értünk tettek. (Katolikus Egyház Katekizmusa, a továbbiakban KEK 1303).
 
** 

114. Az Egyházban közösen végzett dicsőítés, a liturgia. Azért mindennél előbbre való, mert az Egyház istentiszteletét maga Jézus Krisztus végzi, aki az Egyház feje. Az embernek, aki felismeri Istent, és a maga teremtményi mivoltát, Istentől való függését, kötelessége Istent dicsőíteni. Ezt teszi az imádságban, de ezt teszi az Egyház közösségében az istentiszteleteken vagyis a liturgiában.
115. Mi volt és mi most is Jézus istentisztelete? Az ő teljes engedelmessége és önátadása mennyei Atyjának. Az Ószövetség áldozatai nem tetszettek Istennek, mert hiányzott belőlük az odaadó lélek, de annál kedvesebb volt Fia áldozata. Jézus Krisztus azt akarta, hogy áldozata örökké megmaradjon az Egyházban. Ezért rendelte az utolsó vacsorán a szentmiseáldozatot, amelyet az Egyház mindegyre bemutat. Jézus keresztáldozata, az válik jelenvalóvá, jelenik meg számunkra minden szentmisében, ahol Krisztus minket is bevon a maga önfeláldozásába, hogy ajánljuk fel mi is Őt magunkért és vele együtt saját magunkat, hogy megadjuk Istennek az Őt megillető dicséretet és hálát, s kieszközöljük magunknak a bocsánatot és Isten segítségét lelki és testi életünkhöz.
116. Liturgia alatt az Egyház minden hivatalos istentiszteleti cselekményét értjük, amit az Egyház a hívekkel, vagy a pap által a hívek nevében végez (pl. zsolozsma).  A liturgiában az istentiszteletre egybegyűlt hívekben mutatkozik meg az Egyház, hogy kik tartoznak hozzá. Krisztus nem egyedül dicsőíti az Atyát, hanem a liturgiában, mint az Egyház feje maga mellé veszi az egész Egyházat. A liturgia az egész Egyház cselekménye, amely az örökkévalósággal is összekapcsol bennünket, hogy az angyalokkal és szentekkel egyetemben dicsőítsük az Istent.
117. A liturgiához szükség van helyre, ahova a hívek összegyűlnek, és ez a templom, mely a maga csendjével, berendezésével, díszítésével segíti a lelkünket, hogy Istenhez emelkedhessék. Továbbá szükség van a liturgiát vezető személyekre. Ezek a papok, a diakónusok, és a kisebb szolgálatokat végző felolvasók, énekesek, ministránsok. A liturgiának megvan a maga ritmusa is, ami azt jelenti, hogy időközönként ismétlődik. Különös szerepük van a vasárnapoknak, amelyekkel Krisztus feltámadását ünnepeljük meg minden héten. Vannak azután évről évre visszatérő ünnepek. Ezekből tevődik össze az egyházi év. Az egyházi év középpontjában Krisztus kereszthalálának és feltámadásának, vagyis a megváltásunknak az ünneplése áll. A liturgikus szövegek többnyire bibliai szövegek. És vannak liturgikus szimbólumok.
118. A szentmise mellett az istentisztelet legfontosabb cselekményei a szentségek. A szentségek Krisztustól alapított és az Egyházra bízott hatékony jelei a kegyelemnek, amely által isteni életben részesülünk. A hét szentség a keresztény élet minden fontos pillanatát és állomását érintik, és amelyekben Jézus megváltó tevékenysége folytatódik.
119. Hitválaszunk a szentségek teljes hatásosságához föltétlenül szükséges. Jézus a hozzá folyamodóktól mindig hitet kért. A kánaáni asszony kérését is, annak hitválasza után teljesítette: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” Még abban az órában meggyógyult a leánya (Mt 15,21-28). A szentségeket csak annak szabad felvennie, aki hiszi, hogy ott Krisztussal találkozik, és tőle segítséget kap. A találkozásra mindig fel kell készülni.

- folytatjuk -

©Darvas-Kozma József

Bérmálkozóknak 1-16. részt itt találod:  



Ferenc pápa beszéde az Olasz Szövetkezetek Szövetségének hétezer tagjához

Szombaton délelőtt a VI. Pál teremben fogadta Ferenc pápa az Olasz Szövetkezetek Szövetségének 7000 tagját. Hozzájuk intézett beszéde nagyjából kétszerese volt a megszokott pápai beszédek terjedelmének, ami annak a fontosságát mutatja, amit Ferenc pápa a szövetkezeti mozgalomnak tulajdonít.

Olasz katolikus szövetkezeti tagok megszámlálhatatlan sokasága a pápával - AFP
Olasz papok, plébánosok Itáliában elsőként alapítottak szövetkezeteket
„Az olasz egyház nagy kincsének élő emlékezete vagytok” – szólította meg a szövetkezeti dolgozók népes és színes seregletét a pápa, majd arra emlékezette őket, hogy „már az 1800-as években olasz papok, plébánosok Itáliában elsőként alapítottak szövetkezeteket. Ma is vannak olasz egyházmegyék, ahol a papok és hívek a szövetkezethez folyamodnak, mint a munkanélküliség és a társadalmi problémák hatékony orvoslásának az eszközéhez”.     
„Az egyház mindig elismerte, megbecsülte és bátorította a szövetkezeti tapasztalatot” - Ferenc pápa az egyház társadalmi tanításának az alappontjait emelte ki beszédében, kezdve XIII. Leó pápa 1891-ben írt Rerum Novarum enciklikájával, ahol ezt olvassuk: “tutti proprietari e non tutti proletari”, vagyis  a szövetkezetben a tagok  „mindannyian tulajdonosok, de nem mind proletárok”. A Leó pápától, VI. Pál pápán át egészen Benedek pápáig tartó „megszólalások a szövetkezeti mozgalom elismerésére és bátorítására a mai napig érvényesek és időszerűek”.
Vigyétek tovább az eddigi eredményeket!
Ferenc pápa kiemelte, hogy ebben a párbeszédben ő a jövő felé tekint: az új távlatok, az új felelősségek, a szövetkezeti vállalkozások új formájú kezdeményezései felé fordul. Ez egy igazi misszió, mely teremtő fantáziát igényel az új módszerek megkeresésében és megvalósításában, hogy legyőzze a „kiselejtezés kultúráját”. Ehhez szükség van a szolidaritás globalizálására, a személy integráns egészét biztosító igazi haladásra. Ne elégedjetek meg az eddig elért eredményekkel – bíztatott a pápa – hanem tökéletesítsétek, erősítsétek meg és újítsátok meg, amit eddig felépítettetek. Arra emlékeztette őket, hogy a szövetkezeti mozgalomnak van egy „prófétai jellege” is, mely a jövőbe néz, és új formákat próbál feltalálni a népi mondás jegyében: „Amikor a fa új ágakat hajt, akkor épek a gyökerek és erős a törzs”. A pápa felsorolt néhány szektort, ahol a  szövetkezeti mozgalom különösen is fontos: a mezőgazdaság, az építőipar, a halászat, az ipari tevékenység, az elosztás szolgálata, majd néhány konkrét bátorítást ajánlott a figyelmükbe.

A szövetkezetek a közöségek és a civil társadalom leggyengébb részének a motorjai
A szövetkezetek legyenek a felemelő és fejlesztő motorjai a helyi közösségek és a civil társadalom leggyengébb részének. Új szövetkezeti vállalkozások kellenek, főként új munkahelyek megteremtése céljából. Ezzel elsősorban a fiatalokat sújtó drámai munkanélküliségen lehet és kell segíteni, de a nők is rászorulnak arra, hogy a munka világába kapcsolódhassanak. A nehézséggel küzdő szövetkezetek megmentésére a pápa a „Workers buy out”, a „visszaszerzett, visszavásárolt vállalkozások” módszerét ajánlja.

Főszereplők a Welfare területén, főként az egészségügyben 
A második bátorító szempontja a pápának azt sugallja, hogy a szövetkezeti mozgalmak legyenek főszereplői a Welfare, a jóléti világ új megoldásai megvalósításában, főként az egészségügy területén. Tudom, hogy mennyi mindent tesztek annak érdekében, szólt elismerőleg a pápa, hogy szeretettel és szenvedéllyel segítsétek a városok és a társadalom peremein élő családokat, gyerekeket és betegeket. A szeretet az egy adomány! Nem egy egyszerű gesztus, mely megnyugtatja a szívet! Az egyház társadalmi tanítása e tekintetben erővel hangsúlyozza a szubszidiaritás elvét, ami azt jelenti, hogy az adott szinte egyesítsük az erőket. Milyen szép lenne, ha az ellátási rendszerek - mint például az egészségügyi ellátás – egész hálózatát hoznátok létre, hiszen tiétek a feladat, hogy új gyakorlati megoldásokat találjatok ki! Azt azonban soha nem lehet elfelejteni, hogy mindig az embert állítsátok a középpontba!” – buzdított a pápa.  
A szövetkezet az együttműködést jelenti, minden szinten
Ferenc pápa harmadik bátorító gondolata a gazdaságot érintette, a társadalmi igazságosság, az emberi méltóság és a személy értéke összefüggésében. A szabadelvűség azt hiszi, emlékeztet a pápa, hogy elegendő csak gazdagságot termelni és az elosztás kérdése az már nem fontos. Mások úgy vélik, hogy a vállalkozások felhalmozott  gazdagságának a morzsáit kell kiszélesíteni, így oldva meg a társadalmi felelősség kérdését. Mindkét megoldás becsapja önmagát, mert csak a marketinggel foglalkozik, anélkül hogy kilépne a személyes és a vállalkozói önzés végzetes zárt köréből. Arra gondolok konkrétan – folyatta a pápa – hogy egy munkás, egy beszállító, egy alkalmazott ne csak a bérét kapja meg, hanem tegyük őt főszereplővé. Szükséges, hogy növekedjék a bevétele, de ez sem elég, hanem még az is kell, hogy a szövetkezet által vitt vállalkozás növekedjék valóban szövetkezeti módon, vagyis hogy abban részesedjék mindenki. A „cooperari” kifejezés, magyarázta a pápa a szó etimológiáját, azt jelenti, hogy együtt-működünk, közösen cselekszünk a cél eléréséért. Soha ne elégedjetek meg a „szövetkezeti” szóval, az együttműködés valódi, lényegi tudatosítása nélkül”.
A szövetkezetek a családért és a nőért
A negyedik pápai bátorítás a családok világát érintette. Ha körülnézünk azt látjuk, hogy egy gazdaság soha nem újul meg ott, ahol a társadalom elöregszik. A szövetkezeti mozgalom jelentős hatást gyakorolhat, hogy fenntartsa, megkönnyítse és bátorítsa a családok életét. A munka és a család összebékítése, jobban mondva harmonizálása egy olyan feladat, amit eddig is csináltatok. Ez azt is jelenti, hogy segítitek a nőket abban, hogy teljesen megvalósíthassák küldetésüket és gyümölcsöztethessék a talentumaikat, otthon a családban és a vállalkozásokban is, mint főszereplők!

Működjenek együtt pénzügyi szövetkezetek és szövetkezeti vállalkozások!
Az ötödik bátorításom bizonyára meglep benneteket! A vállalkozásokhoz ugyanis pénz kell. A szövetkezeteket általában nem gazdag tőkések alapították, sőt azok, szakmai szóval élve, „alultőkésített” vállalkozások voltak. Ellenben, mint pápa mondom nektek: „Szükség van a beruházásokra, kell hogy jól befektessetek!”. Olaszországban most biztosan nehéz közpénzt elnyerni, hogy a gyér forrásokat kipótoljátok. Megoldásként a következőt javaslom: „Tegyétek össze meghatározott célkitűzéssel a jó eszközöket, hogy együtt valósítsátok meg a jó műveket!”. Működjenek együtt pénzügyi szövetkezetek és szövetkezeti vállalkozások! Bánjatok jól a pénzzel, de ne legyen bálvány, hanem a pénz álljon az élet szolgálatában és ne a tőke parancsoljon az emberek felett, hanem álljon az emberek szolgálatában!    

A szövetkezet a közjót szolgálja 
Vigyázzatok a hamis szövetkezetekre, intett pápa józanul és prófétai módon. Ha a szövetkezeti gazdaság hiteles, akkor erős társadalmi szerepet vállal magára. Mozdítsátok elő a becsületesség gazdaságát! Az igazi gazdaságot arról lehet felismerni, hogy csak a közjót veszi figyelembe. A nemzeti szinten túl azonban ápolni kell a nemzetközi kapcsolatokat is, amelyben szintén úttörő szerepet vállaltatok.
Végül Ferenc pápa arra buzdította az Olasz Szövetkezetek Szövetségének 7000 tagját a VI. Pál teremben, hogy a múlt örökségének megfelelően ápolják a kapcsolatokat a plébániákkal és az egyházmegyékkel és céljaik elérése érdekében fogjanak össze ne csak a többi katolikus szövetkezettel, hanem minden jóakaratú emberrel.

(vl)  VR

Graffiti a világ peremvidékén Ferenc pápáról

Egy tizennyolc éves, képzőművésznek tanuló szicíliai fiú egy romos ház falára festette meg a pápát: az úton haladó autókból éppen rálátni, előtte a mezőn pedig birkák legelésznek.


Vincenzo Magno a világ egyik peremvidékén festette meg a pápát: a szicíliai Catania közelében, egy elhagyott, romos ház falán, amelyet már korábban is „díszített” egy jóval kevésbé vonzó rajz.

Rómában, a Vatikán közelében egy ház falán korábban szupermanként ábrázolta valaki a pápát, a fiatal graffitiművésznek ez nem tetszett: „Szerintem sértő a pápát supermanként, sztárként ábrázolni. A pápa egy olyan ember, aki nevet, sír, alszik, barátai vannak – olyan, mint bárki más. Egy normális ember” – mondta. Vincenzo graffitije nem egy mitikus figurát ábrázol, hanem a jóságos, barátságos pápát.

A graffitit művészi szinten művelő ifjú alkotók olyan helyeket keresnek alkotásaiknak, ahol nem okoznak zűrzavart, viszont sokan láthatják. Az elhelyezésnek sokszor szimbolikus jelentősége is van, mint ebben az esetben is. Egy romos ház lávakő-falát díszíti, az Etna lábánál, előtte a mezőn birkák legelésznek. A forgalmas útról – ahol állandó a forgalmi dugó, ebből fakadóan az idegeskedés is – éppen rálátnak az autósok, akik felé áldó mozdulattal fordul.

Forrás: Giovaniperlapace.it, Zammumultimedia.it

Fotó: Giovaniperlapace.it
Magyar Kurír

Erdő Péter áldotta meg a Sziklatemplom új harangját

Hatvan év után ismét van harangja a budapesti Sziklatemplomnak. Március 1-én Erdő Péter bíboros áldotta meg az adományból készült harangot, mely a pálos sziklakolostor tornyában kap helyet. A harangokban az apostolok és hithirdetők jelképét láthatjuk – fogalmazott szentbeszédében Erdő Péter.


Ismét szólni fog a harang a pálos Sziklatemplomban. Nagyböjt második vasárnapján Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét, vele koncelebrált Csóka János, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke, Györfi Szabolcs prior és a rend több tagja. A szentmise keretében Erdő Péter bíboros, aki pálos confráter, megáldotta a Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom új harangját.

Erdő Péter homíliájában az evangéliumhoz kapcsolódva a színeváltozás eseményéről beszélt. Ezt az evangélista a szenvedéstörténet nyitányának szánja – mondta Erdő Péter, majd a párhuzamot vont az Ószövetséggel, mikor Ábrahám és Mózes ment fel a hegyre.  Ábrahám azért, hogy ott a fiát feláldozza Istennek. A színeváltozás történetében Jézus vállalja az áldozatot, így megfordul az üdvösség történetének a menete. Mózes pedig azért ment fel a hegyre, hogy megkapja a törvényt az Úrtól. Jézus is törvényt hoz, olyat, aminek a bűvkörében a tanítványok azt mondják, hogy „jó nekünk itt lenni”. Már itt a földön elkezdődik Jézussal az Isten országa – hangsúlyozta Erdő Péter.

Jézus maga a törvény. Őt utánozni, ez a keresztény szeretet törvénye – fogalmazott. Hozzátette: a színeváltozás története megerősíti az apostolokat, elmélyíti őket abban a hitben, hogy Jézus nagyobb, mint Mózes és az ószövetségi törvény. Jelzi Isten gyermekeinek szabadságát. Ez a szabadság nem korlátlan, nem ad tápot az emberi önkényességnek, mert minden cselekvésünknek van egyetlen hatalmas mintája és példaképe, és ez maga Jézus. Szabadok vagyunk, de az a kötelességünk, hogy Jézust kövessük és utánozzuk – hangsúlyozta Erdő Péter.

A mai szentmisében harangot szentelünk – mondta a bíboros, és kifejtette, mit lát a harangokban az egyházi hagyomány. Az „Egész földre elhat az ő szózatuk, és a földkerekség határáig az ő igéjük” – idézte Erdő Péter a 19. zsoltárt. Majd rámutatott: a zsoltár azt ünnepli, hogy a teremtett világ nagyszerűsége Istent, az Alkotót hirdeti. Isten a történelemben is szól az emberhez, Krisztusban mindent elmond magáról. Ennek hirdetői az apostolok, ezt hirdeti maga az Egyház, ennek meghallgatására hív a harang – fogalmazta meg Erdő Péter, hogy a harangokban az apostolok és hithirdetők jelképét láthatjuk. Emlékeztessen a harang szava Krisztus üzenetére, amely néha távolból hangzik, de vonzó és átható, erre a krisztusi igazságra rá kell tennünk az életünket – ehhez kért erőt és áldást a bíboros.

A harang megáldásának szertartása a szentbeszéd után következett: Add Uram, hogy híveid örömmel siessenek a templomba, tartsanak ki tanításodban és legyenek egy szív egy lélek – e szavakkal áldotta meg Erdő Péter az új harangot.
A harang évszázadokon át hívott imára, fogott össze közösséget, fejezte ki a közösség háláját. A megszentelt élet évében beszéljen a mi hálánkról is a hit világosságáért, az Úrhoz tartozás lehetőségéért – kérte a szentmise végén imájában Csóka János tartományfőnök.

Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplomának nincs tornya, de mégis „haranglakta helyre kerül 60 kg súlyú bronzból öntött, Tárnoki András, Táncsics Mihály-díjas újságíró adományából, Farkas Titusz öntőmester műhelyében készült harang – tudtuk meg Györfi Szabolcs priortól. A sziklakolostor tornyában a következő hetekben, a szükséges szerelési munkák elvégezése után helyezik el a harangot.

Az alkotásra felírták „A budapesti pálos kolostor egykori harangjai emlékére öntette a Magyar Pálos Rend a Megszentelt Élet Évében, 2015-ben.” felirat mellett a közösség címere látható.


1934-ben a kolostor tornyában már volt egy 18 harangból álló, Boldogasszony Anyánk dallamát játszó harangjáték. A harangok 1951 után tűntek el a szerzetesek elűzését követően.

A Sziklatemplom története
1924-ben vetődött fel a templom építésének gondolata, amikor egy magyar zarándokcsoport Lourdes-ban járt. A lourdes-i grotta mintájára engesztelő szentéllyé akarták megépíteni, melyet a Magyarországra visszatelepülő pálosoknak szántak. A terveket Lux Kálmán készítette, a munkák 1931 tavaszára fejeződtek be. 1934-ben egy neoromán stílusú kolostor is hozzáépült a templomhoz a pálos rend részére, amit birtokba is vettek.
1951 húsvéthétfőjén az Államvédelmi Hatóság betört a sziklatemplomba, és begyűjtötte a pálosokat. Az 1960-as évek elején a templom bejáratát betonfallal elzárták. A Magyar Pálos Rend 1989. augusztus 27-én nyitotta meg újra a templomot és a kolostort. A betonfalat 1992-ben lebontották. Gyulay Endre püspök 1992. június 6-án szentelte fel újra.

Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Macovei: minden hazai politikus lopott a közpénzekből

Forrás: www.criticatac.ro
Az utóbbi években minden hazai politikus lopott a közpénzekből, a korrupcióellenes hatóság pedig azért dolgozik, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsa – jelentette ki egy hétvégi sajtótájékoztatóján Monica Macovei.

Az EP-képviselő úgy fogalmazott: lényegében mind egyformák ezek a pártok, több mint húsz éve együtt dolgoznak, lopnak, hazudnak a románoknak, és ami a legfontosabb, az emberek zsebéből lopnak.

„A polgároknak meg kell érteniük, hogy ezek a bűncselekmények nyugdíjaik, fizetéseik rovására történnek, azt teszik zsebre, amit az utakra, tanügyre kellene költeni” – mutatott rá. Utalva a Victor Ponta kormányfő sógorát érintő, uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos korrupciós ügyre, Macovei azt mondta, a korrupcióellenes hatóság végzi a dolgát, a bírók letartóztatási, házi őrizeti parancsokat adnak ki, esetleg bírói felügyeletet rendelnek el, ami azt jelenti, bizonyítékokkal rendelkeznek, nincs szó hamis vádakról.

Háromszék / Agerpres

2015. 03. 01.

95 éve Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották

A székesfehérvári katolikus püspök, Prohászka Ottokár, szem előtt tartva az ország érdekeit, az Antant által is elfogadható, középnemesi származású, 52-ik életévében járó református Horthy Miklós altengernagyot, az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának utolsó főparancsnokát, a Nemzeti Hadsereg fővezérét ajánlotta kormányzónak.

Az őszirózsás forradalom és az azt felváltó véres Tanácsköztársaság bukása után megtartott választásokat követően Budapesten az országgyűlés képviselőházában 1920. február 16-án összeül a Nemzetgyűlés. A Nemzetgyűlés első törvényében, az 1920. évi I. törvénycikkben kimondta, hogy az államfői poszt végleges tisztázásáig az államfői jogok gyakorlása céljából kormányzót választ.

A kormányzó választására 1920. március 1-én került sor. A székesfehérvári katolikus püspök, Prohászka Ottokár, szem előtt tartva az ország érdekeit, az Antant által is elfogadható, középnemesi származású, 52-ik életévében járó református Horthy Miklós altengernagyot, az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának utolsó főparancsnokát, a Nemzeti Hadsereg fővezérét ajánlotta kormányzónak. A leadott 141 szavazatból 131 Horthy Miklóst, 9 szavazat gróf Apponyi Albertet támogatta, egy szavazat pedig érvénytelen volt.

Horthy Miklós még aznap letette a 1920. évi I. törvénycikk 18. § szerinti következő esküt: “Én, Horthy Miklós, Magyarország megválasztott kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek, törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is megtartatom, függetlenségét és területét megvédem, kormányzói tisztemet az alkotmány értelmében a nemzetgyűléssel egyetértésben a felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy segéljen!” Ezt követően a Nemzetgyűlés kibocsátotta a 1920. évi II. törvénycikket, mely törvénybe iktatta a kormányzó választás eredményét.

Ezzel megkezdődött a független Magyar Királyság megteremtése, mely elsősorban gróf Bethlen István miniszterelnöknek köszönhetően, az elvárásokkal ellentétben, nem tűnt el a történelem süllyesztőjében, hanem néhány év alatt talpra állt szellemiekben és anyagiakban egyaránt. Helyreállt a közigazgatás, beindult a tönkretett gazdaság, új, hatékony iskolarendszer született, új iskolák és kórházak épültek, létrejött a társadalombiztosítás, s 1927-re új fizetőeszköz, a pengő került bevezetésre, mely a háború végéig Európa egyik legerősebb valutája lett. Írók, művészek, tudósok vitték szét a világban Magyarország és a magyar géniusz jó hírnevét…

Hogy a kirobbant világgazdasági válság, majd a később kitört háború ezt a fejlődést megakasztotta, elsősorban nem rajtunk múlott.

Dobai Miklós
A Horthy Miklós Társaság alapítója

Kelemen Hunor Johannisról

Forrás: www.ziuaveche.ro
A romániai magyar közösségnek még sok problémával kell megküzdenie, és ezeket a párbeszéd és a parlamenti politizálás útján kívánja megoldani – jelentette ki péntek este Kelemen Hunor Sepsiszentgyörgyön. A romániai magyar közösségnek még sok problémával kell megküzdenie, és ezeket a párbeszéd és a parlamenti politizálás útján kívánja megoldani – jelentette ki péntek este Kelemen Hunor Sepsiszentgyörgyön.

Az RMDSZ elnöke a Háromszéki Képviselők Tanácsánának ülésén vett részt, amelynek végén Klaus Johannis berlini kijelentéseiről kérdezték az újságírók a politikust. Mint ismert, az államfő az Angela Merkel kancellárral tartott sajtóértekezleten azt mondta: Romániában „nincs magyarkérdés”.

Kelemen elmondta, az RMDSZ és Klaus Johannis közötti eddigi tárgyalásokon nem került szóba a területi autonómia kérdése, ám ez sem tabutéma. „Demokratikus államban nincsenek tabutémák. Az államfővel sok mindenről tárgyaltunk, de az autonómiáról nem. A többség-kisebbség viszonyával kapcsolatos problémákról beszéltünk, és mi egy paktumot is javasoltunk ezen a téren” – idézte az Agerpres a szövetségi elnököt.

Kelemen felidézte: annak idején a Német Demokrata Fórum elnökeként Klaus Johannis maga is támogatta a kulturális autonómiát is magába foglaló kisebbségi törvény elfogadását. „Vagyis támogatta a kisebbségi közösségek etnikai identitásának megőrzését szolgáló intézményes garanciákat, a legnagyobb létszámú közösség, a magyarok esetében is” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

kitekinto.hu / maszol.ro

2015. 02. 28.

Hirdetés: 2015.03.01.

1. Hónap első vasárnapi szentségimádást tartunk a ¼1–es szentmise után 16 óráig.
2. Keresztúti ájtatosság ½ 5-től, szerdán és pénteken du. ½6 órától.
3. Az elsőáldozásra készülő 1-2. Csoportba járó gyerekek szüleivel értekezletet tartunk hétfőn du 5 órától a Millenniumi-templomban.
4. Az iskolás gyerekek szüleit arra kérjük (0. csoporttól a 12. osztályig), hogy gyermekeiket az iskolai vallásórára írassák be március 6-ig.
5. Március 3-án kedden a Segítő Mária Róm. Kat. Gimnázium Nyílt Napot szervez du. ½5 órától a Főgimnázium dísztermében (Márton Áron u. 80 szám). A Nyílt Nap az iskola bemutatkozója. Megismerkedhetnek az iskola szellemiségével, a majdani 5. Osztály osztályfőnökével, tanárokkal és nevelőkkel, elbeszélgethetnek jelenlegi diákokkal. Ez az iskola a hit és a műveltség találkozásának helye.
6. Szerdán 17 órától Jegyes-kurzus a Millenniumi-templom Mailáth termében. Várjuk azon jegyeseket, akik az idén akarnak szentségi házasságot kötni.
7. Figyelmükbe ajánljuk a Krisztus világa - 2015. februári számát. Témában gazdag, színes havilap ára 1,50 lej.
8. A Szórvány éve jó alkalom, hogy Küldj egy Krisztus világa havilapot a szórványba felhívásunkra válaszoljanak. Ezzel örömet szereznek olyan közösségeknek, ahol nincs iskola „Hol a tanító nyíló ajakán/ Az ige-virág magyarul terem.” A támogatók – magán személyek és intézmények – nevét, valamint a támogatott települések nevét megtalálják a havilap 2. oldalán. Célunk, hogy minden szórvány közösséget megajándékozzunk néhány lappal, hogy bennük az igényt felkeltsük és szeretetünket kifejezzük. Öt lapra egy évi előfizetés postai költséggel 100 lej, 10 lapra 200 lej. Az újabb befizetők nevét a márciusi számban olvashatják.
9. Figyelmükbe ajánljuk a katolikus sajtó többi termékeit is.
10. A kedves híveket emlékeztetjük, hogy 18 esztendővel ezelőtt e napon szentelték püspökké Tamás József segédpüspök atyát. (Tamás József 18 éve segédpüspök)
Adjon a Mindenható számára az elkövetkező esztendőkben is sok kegyelmet, erőt, egészséget; s az eddig megtapasztalt következetességet – valamennyiünk örömére és lelki hasznára.