2015. 10. 02.

Hiába óvott a politikai széljárástól az RMDSZ

Kovács Péter szerint a kisebbségi kérdés nem lehet a mindennapi politikának alárendelve. Ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy a román miniszterelnök menesztette Laczikó Enikőt, a kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős államtitkárát.
„Ezt a hivatalt RMDSZ-es politikus vezette akkor is, amikor kormányon vagy ellenzékben voltunk, hiszen sikerült elismertetni a mindenkori jobb- és baloldali kormánypártokkal is, hogy az a természetes, ha az itt élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbség képviselői javasolnak személyt a hivatal élére” – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Az ügyvezető elnök emlékeztetett rá, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy pártközi kisebbségi paktum megkötését kezdeményezte januárban Klaus Johannis államfőnél azért, „hogy a kisebbségi képviselet, a kisebbségi törvénykezés és ennek alkalmazása ne függjön a politikai széljárástól”.
„Újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet a mindennapi politikának alárendelve” – idézte Kovács Pétert a szövetség hírlevele.

Akadályok az anyanyelvhasználat előtt

Laczikó Enikő kedden az Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság és az Országos Diszkriminációellenes Tanács közös bukaresti szemináriumán vett részt, ahol egyebek között kifejtette: az anyanyelvhasználatra vonatkozó romániai törvények közigazgatásbeli alkalmazása akadályokba ütközik. „A nemzeti kisebbségek önkifejezéséhez, szimbólumhasználathoz való jogait korlátozzák, a vallási identitást megsértik. Ugyanakkor rasszista és idegengyűlöletre uszító politikai nyilatkozatok sorát hallhatjuk, amelyek hátráltatják azokat a törekvéseket, amelyek 25 éve a kisebbségi jogok megszerzésére irányulnak” – idézte az államtitkár felszólalását az RMDSZ hírlevele.
Laczikó Enikő 2013 januárja óta állt a kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős hivatala élén. A hivatalt korábban több cikluson át Markó Attila vezette, akit 2012-ben parlamenti képviselővé választottak.
Korábban megírtuk, hogy a Maszol.ro portál pénteki híre szerint a hivatalos közlönyben csütörtökön megjelent miniszterelnöki rendelet szerint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát ezentúl Amet Aledin korábbi helyettes államtitkár, a tatár kisebbség képviselője vezeti, Laczikó Enikő pedig helyettes államtitkárként folytatja munkáját a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt hivatalban.

mno.hu

Az önfenntartó Egyházról rendeztek konferenciát

Október 1-jén az önfenntartó Egyházról rendeztek konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájában a Portus Buda Group szervezésében. A négy előadás az egyházi gazdálkodás magyar és osztrák megközelítését, valamint az etikus befektetés lehetőségeit vizsgálta.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A Portus Buda Group képviseletében Eszter Elemér igazgató köszöntötte a résztvevőket, és hangsúlyozta: a jelen konferencia célja elsősorban az, hogy új impulzusokat nyújtson, melyeket egy év múlva nyílt konferencia keretében lehet majd együtt továbbgondolni.

A csoportmunkára berendezett aulában a bemelegítő beszélgetés után Hortobágyi Cirill bencés perjel, a főapát gazdasági helyettese tartotta az első előadást. Megismertette a hallgatókat néhány egyház-finanszírozási modellel, majd a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia költségvetési összesítéseit vizsgálta több évre visszamenően. Összegzésként elmondta, a hazai egyházban jelentős szerepet játszik az állami támogatás, szemben például az ausztriai egyházmegyékkel, ahol jóval több bevétel származik saját forrásból.

Hortobágyi Cirill felvetette a kérdést, hogy mindez a múltban is így volt-e, illetve létezik-e kitörési lehetőség. A főapátság nagybirtokos szerzetesrendnek számított, birtokai jövedelméből fenn lehetett tartani a nonprofit intézményeket. Az 1991. évi XXXII. törvény kimondta az egyházi ingatlanok visszaadását, ami azonban nem vonatkozott a földekre.
Cirill atya megkérdezte a szerzetesrendek gazdálkodásáról és finanszírozásáról Anselm Grünt, aki amellett, hogy lelkiségi művek szerzője, a münsterschwarzachi apátság házgondnoka. Anselm Grün három forrást tekintett alapvetőnek: a takarékosságot, a pénzügyi műveletek hozamát és a szerzetesek munkáját.
Takarékosság alatt a racionalizálást, a megújuló energia használatát értette (mely ma Pannonhalmán már az energia 17 százalékát jelenti);
pénzügyi műveletek alatt pedig a hajdani egyházi ingatlanokból származó bevétel kezelését, amit vagyonkezelő cégekre bíznak.
A szerzetesek munkájáról elmondta, hogy az mindenhol a helyi lehetőségektől függ.

Pannonhalma márkanévnek is tekinthető, melyben a tradíció képzete érinti meg az embereket, ám az élettelen hagyomány helyett innovatív szemléletre van szükség. Ennek kapcsán a perjel többek között beszélt a főapátság turisztikai fejlesztéseiről, amire komplex stratégiát dolgoztak ki; míg korábban nagyjából egy óra alatt bejárták a látogatók az apátság területét, mára akár két-három napra is elegendő látnivalót kínálnak nekik. EU-s pályázatok révén jött létre a pincészet, a Viator étterem, a major; újultak meg a termékek – az apátság intézményhalmazzá vált, melynek hitéleti, kulturális, szociális és karitatív, valamint vállalkozás jellegű elemei is vannak. Ezen halmazok kölcsönhatásban kell, hogy álljanak egymással: a spirituális, intellektuális elemek támogatást jelentenek a vállalkozói rész számára is; a vállalkozói látásmód, üzleti szemlélet viszont segít a nonprofit oldalnak.

Az ausztriai gyakorlatról Martin van Oers, az Unitas Solidaris, az osztrák szerzetesrendek és egyházi intézmények vagyonkezelésével megbízott cég ügyvezető igazgatója tartott előadást. Elmondta, a bevétel nagy hányada a tevékenységekből fakad, tehát nem adományokból él a helyi egyház, hanem képes finanszírozni önmagát; mintegy 158 ezer alkalmazottnak biztosítanak munkát, akik mellett nagyszámú önkéntes segíti a működőképességet, heti 570 ezer munkaórában. A 85 férfi, 105 női szerzetesrend tagjainak átlagéletkora meglehetősen magas: 70 év körül mozog. Ez csekély erőforrást jelent az intézmények ellátása terén, illetve meghatározza a gazdasági tevékenységeket is.

A férfirendek bevétele jórészt a haszonbérletbe adott földeken folyó mezőgazdaságból, erdőgazdálkodásból származik; a többi tevékenység, így például a sörfőzdék, az oktatás, a turizmus inkább veszteséget termel. A női rendek jellemzően szociális, karitatív tevékenységeket végeznek: 47 ezer kórházi ágy tartozik hozzájuk, és mintegy 4000 ellátott különböző otthonokban; az összes rendi kórház támogatásra szorul. A női rendekre jellemző a kiszervezés, professzionális cégek megbízása intézményeik vezetésével; felmerül a kérdés, hogyan lehet a külső társaságoknál a szerzetesi vonalat erősíteni, mikor nincsenek jelen a szerzetesek. Martin van Oers hangsúlyozta, a csökkenő források miatt egyre fontosabbá válnak az ingatlanokból származó bevételek.
Az előadó kiemelte az önazonosság, a karizma jelentőségét; küldetésnyilatkozat megfogalmazását szokták javasolni a rendeknek, és azt, hogy a fókusz maradjon a fő kompetencián. A kísérletek sok esetben kudarccal végződnek, mert hiányzik a tényleges gyakorlati hozzáértés. Van Oers azt tanácsolta a rendeknek, a közvetlen cégvezetést adják át laikusoknak, ők pedig koncentráljanak a fő küldetésükre. A cégek viszont közvetítsék a rend értékrendjét a laikusok felé a rend nevében, a rend helyett.

Várnai Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora más terminust javasolt az „önfenntartó Egyház” helyett: mégpedig az „együttműködő Egyház” megnevezést. Hangsúlyozta, a finanszírozás harmadik lába a vállalkozás, az adományok és a feladatellátásból származó bevételek mellett. Rómában töltött évei alatt gyakran szembesült azzal, milyen nagy különbségek vannak a helyi egyházak, illetve az egyes rendtartományok között a finanszírozás terén. Felidézte idős rendtársát, aki így fogalmazott egyszer: „Nagyon rá vagyunk nőve az államra.” A finanszírozás veszélyei kapcsán megemlítette, hogy a ’90-es években Magyarországon több női rend is átállt az idősgondozásra a jó normatívák miatt – holott nem ez volt az eredeti karizmájuk. Fontos, hogy egy rend ne azért vegyen át egy intézményt, hogy meg tudjon élni; egy iskola nemcsak bevételi forrás, hanem jelentős érték is.

Az együttműködő Egyház – fogalmazta meg Várnai Jakab rektor – a karizma megőrzése mellett lép be együttműködési terekbe, gazdasági és társadalmi mozgásokba. Az egyház nem vagy intézmény, vagy karizma – hanem mindig mind a kettő. Az egyháznak mint intézménynek figyelemmel kell lennie a környezetére, azonban ha csak erre figyel, elvész a karizma. A téma kapcsán Várnai Jakab a résztvevők figyelmébe ajánlotta Tomka Ferenc Intézmény és karizma az egyházban című könyvét – az egyházszociológiai alapmű a kommunizmus éveiben illegálisan sokszorosítva terjedt, azóta azonban több kiadást is megért.
Végül a Sapientia rektora hangsúlyozta: valójában a szerzetesrendek önfenntartásáról beszélünk ma; rendi, közösségi cél pedig többek között az, hogy teret hozzunk létre, lehetőséget biztosítsunk a keresztény életre. A Sapientia Főiskola szerzetesrendek intézménye, mely igyekszik beilleszkedni az adott gazdasági-társadalmi térbe. Rendhagyó szakirányú továbbképzést indítottak Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban címmel, mely egyfajta katalizátorként működik: az itt végzettek tanfolyamokat, tréningeket tartanak, ezek révén törekednek új formák beindítására.

Az utolsó előadó szintén gazdasági szakember volt: Nikolaus Hutter, az Angello Capital cég igazgatója az etikus befektetésekről, azaz társadalmi hasznosságú befektetésekről beszélt. A húsz éve befektetésekkel és stratégiai tanácsadással foglalkozó szakember invesztorok (befektetők) és cégek összeismertetése révén keres új utakat, melyek az etikus befektetés felé vezetnek. Longboard gördeszkákat gyártatnak volt elítéltekkel, akik rendkívül nehezen találnak egyébként munkát; mozgáskorlátozottak számára távirányított ablakokat gyártatnak.
A gazdaság jelenlegi nehéz helyzete mögött szerinte a rossz tervek és a rossz fókusz áll; az, hogy az anyagiakra tekintünk csak értékként; az, hogy például a környezetrombolást nem kezeljük költségként. A gond az, hogy a hideg, cukros vizet (kóla) a világ végére is el tudjuk juttatni, de a helyi iskolában nincsenek padok a gyerekeknek – számolt be afrikai tapasztalatairól Nikolaus Hutter.

Ezzel szemben az etikus befektetés hozamorientált és célzott pozitív hatást eredményez – szociális változást akar, pozitív értéke mérhető. „Adam Smith »láthatatlan kezéhez« hozzá kell adni egy láthatatlan szívet is” – fogalmazott az előadó. Számos példája között szerepelt a bécsi egyházmegyei Karitász-szervezet által megálmodott magDAS Hotel, ahol az alkalmazottak ötven százaléka menedékkérő – státuszuk jelent némi többletköltséget a cégnek, ami azonban bőven megtérül azáltal, hogy az inspiráló történet, a szociális küldetés felkeltette sokak érdeklődését, vagyis PR-ra nem kellett költeniük az első évben, ami mintegy egymillió euró megtakarítást jelentett. A szociális komponens „kúlfaktort” jelent – magyarázta, majd kiemelte: nemcsak naivak és hippik hisznek mindebben, hanem ezt a megközelítést támogatja a Vatikán, a G8-ak, az Európai Unió. Ezen eszközöknek köszönhetően olyan dolgokat lehet finanszírozni, és hathatósabban, melyeket korábban csak adományból lehetett; ez az egyik legnagyobb lehetőség a fejlődésre, mely az igazságos és fenntartható társadalom felé vezet.
Fotó: Lambert Attila
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Schäubler: nem szabad „sarokba állítani" Magyarországot

Forrás: bumm.sk
A nemzeti szuverenitás egy részének közösségi szintre emelésén alapuló új menekültügyi rendszert kell kidolgozni az Európai Unióban, Magyarországot pedig nem szabad „sarokba állítani" – mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.

Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU egyik legtekintélyesebb politikusa a Die Welt című német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy olyan „rendet" kell kialakítani, amelyben az államok a „nemzeti felelősség" bizonyos részeit feladják Európa javára. Erre azért van szükség, mert „nemzetállami szinten csaknem tehetetlenül állunk a globalizációval szemben". Erre példa a „menekültválság, ez is gyorsabban indít majd minket közös cselekvésre Európában" – mondta Wolfgang Schäuble.

Uniós szinten szabályozott menedékjogra és menekültpolitikára van szükség, „méghozzá gyorsan" – tette hozzá.

Ennek a politikának választ kell adnia arra a kérdésre, hogy miként lehet a külső határokon is szabályozni a belépést az EU-ba olyképpen, hogy „továbbra is nagylelkűen befogadunk menekülteket", de „nem sodorjuk magunkat olyan helyzetbe, amelyben Európa tönkreteszi saját magát" – tette hozzá a német pénzügyminiszter nyomatékosítva, „ellenőrizni kell a belépést Európába". „Az európai külső határokon dől el az a kérdés, hogy sikerrel kezeljük-e a menekültek és gazdasági bevándorlók beáramlását" – mondta Wolfgang Schäuble. Gyors és hatékony megoldásokra van szükség – fűzte hozzá.

MTI

Akit kérned kellene!

Az angyalok (a gör. angelosz, 'küldött' szóból): üdvözült, tiszta szellemi lények. Személyek, akiknek értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincsen. A Szentírásban nem nélküli mennyei lények. Az Egyház szóhasználatában az üdvözült, tiszta szellemek, szemben az ördögökkel, a kárhozott tiszta szellemekkel.
A jó angyalokat, akik Isten színelátásában vannak, az Egyház a szentekkel együtt tiszteli.
Az egyházi hagyomány és a liturgia ismeri az őrangyalok tiszteletét is, akiket természetesen az emberi szabad akarat a természet és a kegyelem rendjének, valamint az angyalok szellemi természetének megfelelően kell elgondolni. Az angyalokról szóló tanítás tehát beletartozik a kinyilatkoztatásba és az Egyház hitéletébe.

Az angyalok szellemi teremtmények, akik szüntelenül dicsőítik Istent, és az üdvösség tervét szolgálják.
Milyenek irántunk az angyalok? - Az angyalok szeretnek minket, imádkoznak értünk, és az üdvösség útján segítenek minket.
A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy vannak őrangyalok is, akik minket oltalmaznak. A 90. zsoltár 11-12. verse így szól: "Nem eshet semmi bajod, otthonodhoz nem közelíthet semmi csapás. Mert angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek minden utadon."
A szent őrzőangyalokról Origenész (185-254) is írt a Lukács evangéliuma magyarázatában. Nagy Szent Vazul (330-379) pedig ezt írta: "Minden hívő mellett áll egy angyal, aki őrzi és vezeti az élete folyamán."
A trienti zsinat rendeletéből szerkesztett katekizmus azt mondja: "A gondos szülő megbízható őrzőt ad gyermeke mellé, ha bizonytalan, veszedelmes útra indul. Ugyanúgy a mennyei Atya nem hagyja megbízható őrzés és vezetés nélkül gyermekeit, kik a földi élet veszedelmes terein vándorolnak, útban az örök haza felé." S mi jár ezért az őrző angyalnak? -  kérdi Szent Bernát. S azt feleli: "Tisztelet a jelenlétéért, odaadás a jóakaratáért, bizalom az őrségéért."
Ma szent őrzőangyalok napján (október 2.) fejezzük ki tiszteletünket irántuk azzal, hogy elimádkozzuk az Egyház imáját:

Az őrangyalhoz
Isten angyala, aki őrzőm vagy,
akire bízott az isteni kegyesség,
világosíts fel, őrizz, kormányozz
és vezess engem a mai napon (vagy ezen éjjel). Ámen. 

Gyermek imája az őrangyalhoz:
Őrangyalom, szívből kérlek,
Bűntől, bajtól őrizzél meg!
Életemben légy vezérem,
Halálomkor állj mellettem! Ámen.

Az ördögűző ima:
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a közdelemben, a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig a mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

A családból kiindulva változtassuk meg a fejlődési modellt!

Szeptember 30-án ismét általános kihallgatást tartott Ferenc pápa a Vatikánban. Ezúttal nem katekézist tartott, hanem visszatekintett a Kubában és az Amerikai Egyesült Államokban tett apostoli útjára.


A Szentatya szavai a betegekhez és fogyatékosokhoz a VI. Pál teremben az általános kihallgatás kezdetén.
Jó napot kívánok!
Köszöntelek mindnyájatokat! A mai kihallgatás két helyen zajlik: itt és a téren. Mivel kissé csúnya időnek néztünk elébe, úgy döntöttünk, hogy ti itt legyetek, nyugodtabb, kényelmesebb körülmények között, és kivetítőn keresztül kövessétek a kihallgatást. Nagyon köszönöm, amiért idelátogattatok, és kérlek, imádkozzatok értem! A betegség rossz dolog, még ha vannak is – derék! – orvosok, ápolók, ápolónők, orvosságok, minden, a betegség mégis mindig rossz. De van hitünk, a hit bátorságot önt belénk! És van egy gondolat, melyet mindannyian ismerünk: Isten beteggé lett értünk, vagyis elküldte Fiát, aki magára vette összes betegségünket, egészen a keresztig. Ha Jézusra, az ő türelmére nézünk, hitünk megerősödik.
Betegségünkkel együtt Jézus mellett haladjunk, hiszen Jézus fogja a kezünket! Ő tudja, mit jelent a szenvedés, ő megért minket, vigasztal minket, és erőt ad nekünk.
Most pedig áldásomat adom valamennyitekre, kérve az Urat, hogy áldjon meg és segítsen titeket. Előtte azonban imádkozzunk Máriához.
Üdvöz légy, Mária…
[Áldás]
* * *

A Szentatya beszéde a Szent Péter téren, a szeptember 30-i általános kihallgatáson.
Kedves testvéreim! Jó napot kívánok!
A mai kihallgatás két helyen zajlik: itt, a téren és a VI. Pál teremben, ahol sok beteg van, akik kivetítőn követik az eseményt. Mivel kissé csúnya időnk van, úgy döntöttünk, hogy ők fedett helyen, nyugodtabb körülmények között legyenek. Legyünk egységben és üdvözöljük egymást!
Az elmúlt napokban apostoli látogatást tettem Kubában és az Amerikai Egyesült Államokban. E látogatás ötlete úgy született, hogy szerettem volna részt venni a családok világtalálkozóján, melynek helyszínéül jó ideje Philadelphia volt kijelölve. Ez a „kezdeti szándék” tágult ki úgy, hogy meglátogassam az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Nemzetek Szervezetének székházát, aztán Kubát is, végül ez utóbbi látogatás lett az út első állomása. Ismételten kifejezem elismerésemet Castro elnöknek, Obama elnöknek, Ban Ki Moon főtitkárnak azért a fogadásért, amelyben részesítettek. Szívből köszönöm püspök testvéreimnek és minden munkatársuknak azt a nagy munkát, amelyet végeztek, és azt az egyház iránti szeretetet, amely vezette őket.
„Az irgalmasság misszionáriusaként” érkeztem Kubába, amely természeti szépségekben, kultúrában és hitben gazdag föld. Isten irgalmassága nagyobb minden sebnél, minden konfliktusnál, minden ideológiánál; és az irgalmasságnak ezzel a tekintetével tudtam átölelni az egész kubai népet, a hazájukban és azon kívül élőket, túl minden megosztottságon. A kubai lélek ezen mély egységének jelképe a Cobrei Szeretet Szüze, akit éppen száz évvel ezelőtt nyilvánítottak Kuba védőszentjének. Elzarándokoltam a remény anyjának szentélyébe. Ez az anya az igazságosság, a béke, a szabadság és a kiengesztelődés útján vezet minket.
Osztozhattam a kubai nép azon reményében, hogy beteljesedik Szent II. János Pál próféciája: hogy tudniillik Kuba nyit a világ felé, a világ pedig nyit Kuba felé. Ne legyenek többé bezártságok, ne létezzen többé a szegénység kihasználása, hanem méltóságban megvalósuló szabadság legyen! Ez az az út, amely megdobogtatja sok kubai fiatal szívét: nem a kibúvás, az olcsó haszon útja, hanem a felelősségé, a felebarát iránti szereteté, az elesettek gondozásáé. Ez az út az oly sokat szenvedett nép keresztény gyökereiből meríti erejét. Erre az útra biztattam különösképpen a papokat és minden megszentelt személyt, a tanulókat és a családokat. A Szentlélek – a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására – adjon növekedést a magoknak, melyeket elvetettünk!
Kubából az Amerikai Egyesült Államokba: emblematikus átkelés volt, olyan híd, melyet Istennek köszönhetően építenek. Isten mindig hidakat akar építeni, mi vagyunk azok, akik falakat emelünk! A falak pedig leomlanak, mindig!
Egyesült államokbeli utam három szakaszból állt: Washington, New York és Philadelphia. Washingtonban találkoztam a politikai vezetőkkel, a közemberekkel, a püspökökkel, a papokkal és a megszentelt személyekkel, a legszegényebb és kirekesztett emberekkel. Emlékeztettem őket arra, hogy annak az országnak és lakosainak legnagyobb értéke a spirituális és erkölcsi öröksége. Így bátorítani akartam őket, hogy folytassák tovább a társadalom építését, hűségben azon alapelvükhöz, hogy Isten minden embert egyenlőnek teremtett, és olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel, mint a jog az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez.
Ezek az értékek, melyeken mindenki osztozhat, az evangéliumban találják meg teljes kibontakozásukat, ahogyan azt jól megmutatta Junípero Serra ferences atyának, Kalifornia nagy evangelizátorának szentté avatása. Szent Junípero az öröm útját mutatja meg: elmenni és elvinni másoknak Krisztus szeretetét. Ez a keresztény ember útja, de minden emberé is, aki megismerte a szeretetet: nem lehet megtartani magunknak, hanem meg kell osztanunk másokkal. Ezen a vallási és erkölcsi talajon jött létre és fejlődött az Amerikai Egyesült Államok, és ezen a talajon lehet továbbra is a szabadág és befogadás földje, és így tud együttműködni az igazságosabb és testvériesebb világ építésében.
New Yorkban meglátogathattam az ENSZ székházát, és üdvözölhettem az ott dolgozó személyzetet. Megbeszélést folytattam a főtitkárral, az utóbbi közgyűlések elnökeivel és a Biztonsági Tanács elnökével. A nemzetek képviselőihez intézett beszédemben – elődeim nyomdokait követve – kifejeztem, hogy a Katolikus Egyház bátorítja azt az intézményt és szerepvállalását a fejlődés és a béke előmozdításában, és kiemeltem annak szükségességét, hogy egyöntetűen és ténylegesen vállalják a teremtés gondozását. Nyomatékosan felszólítottam őket, hogy állítsák meg és előzzék meg az etnikai és vallási kisebbségek, valamint a polgári lakosság elleni erőszakos cselekményeket.
A békéért és a testvériségért imádkoztunk a Ground Zero emlékhelyen, együtt más vallások képviselőivel, az elhunytak rokonaival és New York kulturálisan oly sokszínű lakosságával. A békéért és az igazságosságért mutattam be a szentmisét a Madison Square Gardenben.
Mind Washingtonban, mind New York-ban találkozhattam karitatív és oktató szervezetekkel, melyek emblematikus példái annak a hatalmas szolgálatnak, amelyet a katolikus közösségek – papok, szerzetesek, világiak – végeznek ezeken a területeken.
Utam csúcspontja a családok találkozója volt Philadelphiában, ahol a horizont az egész világra kiszélesedett a család – úgymond – „prizmáján” keresztül. A család, vagyis a férfi és a nő közötti termékeny szövetség a válasz világunk nagy kihívására, amely kettős kihívás: a szétaprózódás és az eltömegesedés, két véglet, amelyek egymás mellett élnek és támogatják egymást, közösen pedig támogatják a fogyasztói gazdasági modellt. A család a válasz, mert a család annak a társadalomnak az alapsejtje, amely egyensúlyban tartja a személyes és a közösségi dimenziót, ugyanakkor a teremtés javainak és erőforrásainak fenntartható felhasználási modellje is lehet. A család az átfogó ökológia főszereplője, mert a család az az elsődleges társadalmi alany, amely magában hordozza a földön élő emberi társadalom két alapelvét: a közösség (kommunió) és a termékenység elvét. A bibliai humanizmus ezt a képet tárja elénk: az egységben élő és termékeny emberpár, melyet Isten a világ kertjébe helyezett, hogy művelje és őrizze azt.
Szeretném kifejezni testvéri és meleg köszönetemet Chaput püspök úrnak, Philadelphia érsekének azért, hogy nagy elkötelezettséggel, hittel, lelkesedéssel és a családok iránti szeretettel szervezte meg azt az eseményt. Ha jól látom, nem véletlen, hanem gondviselésszerű, hogy a családok világtalálkozójának üzenete, sőt tanúságtétele most az Amerikai Egyesült Államokból érkezett, vagyis abból az országból, amely a múlt században a legnagyobb gazdasági és technológiai fejlődést érte el, vallási gyökereinek megtagadása nélkül. Most ugyanezek a gyökerek kérik, hogy a családból kiindulva újragondoljuk és megváltoztassuk a fejlődési modellt az emberiség egész családjának java érdekében.

Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont
Fotó: News.va
Magyar Kurír

2015. 10. 01.

A romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását szorgalmazták az erdélyi magyar püspökök

A kommunista rendszer által Romániában elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgette a négy erdélyi magyar történelmi egyház hét püspöke szeptember 30-án egy bukaresti konferencián, melyen a restitúciós folyamat megtorpanásának okait elemezték jogászok részvételével.


A konferenciára meghívták a sajtó munkatársait, az európai uniós országok, valamint az Egyesült Államok, Kanada és Svájc nagykövetségének képviselőit is.
A tanácskozást kezdeményező Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke rámutatott: Románia nem jószántából, hanem a NATO- és európai uniós csatlakozása érdekében fogadta el a jóvátételi törvényeket, de most adminisztratív eszközökkel, a köztisztviselők megfélemlítésével hátráltatja a visszaszolgáltatást. Kifejtette: a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (képünkön) visszaállamosítását elrendelő büntetőper óta, amelyben a restitúciós bizottság tagjait felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a restitúciós törvények alkalmazásával megbízott tisztségviselők már félnek az egyházak javára dönteni.
A püspök azt is sérelmezte, hogy az egyházi ingatlanrestitúciót szándékosan összemossák a korrupciós ügyekkel, és ezzel erkölcsileg is megbélyegzik a kisebbségi egyházak jogos követeléseit.
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke elmondta: a visszaszolgáltatásokat a román állam gyakran azzal hátráltatja, hogy nem ismeri el jogutódként az egyházat, ha a telekkönyvekben bizonyos ingatlanok különböző egyházi szervezetek vagy alapítványok nevén szerepeltek, amelyek megszűntek.
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke arról beszélt: az egyházi vagyon soha nem volt öncélú, az mindig közösségi célokat szolgált, és az egyház csak úgy tudja vallási, nemzeti, társadalmi kötelezettségét teljesíteni, ha nem mond le a ráhagyott örökségéről.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke elmondta, a román államnak inkább partnernek kellene tekintenie saját – egyébként értékteremtő, adózó –, más nyelvet beszélő állampolgárait, és nem lenne szabad ellenségképet kreálnia, amikor a kisebbségi egyházak visszakövetelik épületeiket.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, illetve Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke is azt hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak nem követelnek olyasmit, ami nem volt a az övék, és kizárólag törvényes utakon óhajtják felgyorsítani a jóvátételt.
A tanácskozáson bemutatták a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás helyzetéről készülő „Fehér Könyv” tervezetét. A konferencián elhangzott: az erdélyi magyar történelmi egyházak 2500 ingatlanukat igényelték vissza a román államtól, s ezek mintegy felét kapták vissza a kommunizmus bukása óta eltelt negyed évszázad alatt.
Fotó: Kolozsváros.ro
MTI/Magyar Kurír

Soha ne hunyjon ki szívünkben

Ferenc pápa amerikai útja után, október elsején újra szentmisét mutatott be a Szent Márta-házban. Ezen a napon tartja az egyház Lisieux-i Szent Teréz ünnepét, amely különösen kedves Jorge Mario Bergoglio számára.


A Szentatya a napi olvasmányból kiindulva fejtette ki gondolatait a keresztény identitásról. Izrael népe sokéves rabság után visszatér Jeruzsálembe. Nehémiás könyve elbeszéli, hogy még a babiloni évek alatt sem feledkezett meg a nép a hazájáról. Sok esztendő telt el, mire elérkezett a várva várt visszatérés napja, Jeruzsálem újjáépítése. Nehémiás azt kéri Ezdrás írástudótól, hogy olvassa föl a népnek Mózes törvénykönyvét. A nép boldog, és örömében sír, mert hallotta Isten Szavát.
Hogy lehet ez? – kérdezte a pápa, majd így válaszolt: Egyszerűen ez a nép nemcsak rálelt városára, ahol született, Isten városára, hanem ez a nép hallotta a törvényt is, rátalált saját identitására, ezért örvendezett és sírt. De örömkönnyeket hullatott, mert megtalálta saját önazonosságát, amit az elhurcoltatás évei alatt kissé elveszített. Ne szomorkodjatok hát, mondja Nehémiás, mert az Úr öröme a ti erőtök. Az Úr ezt az örömöt adja nekünk, amikor rátalálunk identitásunkra. Ez az önazonosság elvész az út során, rabságaink, „önelhurcoltatásaink” idején, amikor ide-oda építünk fészket, nem pedig az Úr házába. Megtalálni önazonosságunkat – ismételte a pápa.

De hogyan találhatjuk meg önazonosságunkat? Amikor elveszted azt, ami a tiéd volt, a házadat, ami tényleg a sajátod volt, akkor nosztalgia támad benned, és ez a vágyakozás újra elvezet az otthonodba. És ez a nép a vágyakozással, amit érzett, boldog volt, és sírt örömében, mert a saját identitása utáni sóvárgása vezette vissza hozzá. Isten kegyelme ez – állapította meg a pápa. Ha tele vagyunk étellel, nem vagyunk éhesek. Ha kényelmesen, nyugodtan élünk valahol, akkor nem érezzük szükségét annak, hogy máshová menjünk. És, kérdezem én, de jó lenne, ha mindannyian feltennénk a kérdést magunknak: Nyugodt vagyok, elégedett, nincs szükségem semmire – lelki értelemben – a szívemben? Megszűnt bennem a nosztalgia? Tekintsünk erre a boldog népre, amelyik sírt és örvendezett. Az a szív, amely nem érez nosztalgiát, nem ismeri az örömöt. És éppen az öröm adja a mi erőnket: Isten öröme. Az a szív, amely nem ismeri a nosztalgiát, nem tud ünnepelni. És ez az út, amely évekkel ezelőtt elkezdődött, ünneppel végződik.

A nép örömujjongásban tört ki, mert megértette a neki hirdetett szavakat. Rátaláltak arra, amit a nosztalgia révén éreztek, és továbbmentek. Kérdezzük meg magunktól, milyen az Isten utáni vágyakozásunk: elégedettek vagyunk, boldogok vagyunk így, vagy mindennap bennünk van a vágy, hogy továbbmenjünk? Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy soha, soha, de soha ne hunyjon ki szívünkben az Isten utáni vágyakozás – fohászkodott végül a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír

Nem az Iszlám Állam miatt menekülnek Szíriából

Egyre több állam csatlakozik az Iszlám Állam elleni légiakciókhoz, mondván, ezzel is közelebb kerül a béke és a menekültválság megoldása. A menekültek között végzett közvélemény-kutatás azonban nem igazán támasztja alá ezt az álláspontot.
A kutatást ezúttal maga az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) végezte a Törökországban élő szíriai menekültek közt. Bizonyos szempontból tehát nem  reprezentatív – nem mutatja a Libanonba, vagy Jordániába menekültek véleményét – ugyanakkor más szempontok szerint éppenséggel döntő lehet, hiszen az Európába érkező menekültek alapvetően a törökországi táborokból kerülnek ki.
A Nyugat alapvető álláspontja persze eddig is az volt, hogy a polgárháború fő okozója Aszad elnök rendszere, de mostanság ez változni látszik. A légicsapásokat az Iszlám Állam területére irányítják, amihez egyre többen csatlakoztak – most éppen, Aszad oldalán, az oroszok készülnek bekapcsolódni. De tényleg az Iszlám Állam megjelenése a menekültválság legfőbb oka? A menekültek mást mondanak.
A megkérdezettek 43%-a jelezte, hogy azért  (is) hagyta el  hazáját, mert a kormányhadsereg elfoglalta a várost, ahol élt, 32%  számolt be arról, hogy  kormányerők lerombolták a házát. A felkelők  megjelenését  (ebbe értjük az Iszlám Államot is) mindössze 13% jelezte, mint az ország elhagyásának okát, azt pedig alig 3,5% állította, hogy elsősorban ezért hagyta el Szíriát. (A menekültek több okot is megjelölhettek, ezen belül egyet kiemelhettek.)
Nagyon fontos elem a család, (46%), vagy éppen a barátok (38%)  biztatása, vagy az, hogy mások már leléptek (31%). A legfontosabb viszont az életfeltételek romlása, hogy már csak eszelős árakon lehet hozzájutni akár élelmiszerhez is –  31%.  A fő ok  viszont alapvetően egyszerűen a háború maga, hogy nincs biztonság, veszélyes az élet. Ezt az okok között 56% jelezte, és 40% tartotta ezt a távozás melletti legfőbb érvnek. Elgondolkodtató, hogy a kiemelt fő okok közt második helyen áll a kormánycsapatok megjelenése, 13%-kal.
A nyugat most kacérkodik azzal a gondolattal, hogy enged az oroszok nyomásának, és “hagyja”, hogy – orosz és iráni segítséggel – a kormányhadsereg előretörjön. Ez azonban – úgy tűnik az adatokból – csak újabb menekülthullámot idézne elő. A légicsapások pedig, amelyek az Iszlám Állam harci erejét láthatóan nemigen törik meg, viszont a veszélyérzetet növelik a lakosságban, amely ezért nem is támogatja  azokat, szintén nem csökkentik, hanem növelik a menekülthullámot.
Szücs Tamás - globoport.hu