2013. 01. 29.

Sarokba Szorított Szent és élet-álma



Dénes Dávid (1924-2001), aki (1957-64 között börtönt viselt) 1966-tól 1980-ig Imecsfalva plébánosa volt. Ő temette Székely nénit, akit jól megdicsért, mert Székely néni ismerte védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet életét és példáját követte. Ezután felszólította a végtisztességre összegyűlteket, hogy ismerjék meg szentjeink életét, nemcsak egy-kettőét, hanem sokét. "Mert vannak felkapott szentek, mint például szent Antal, és vannak sarokba szorított szentek, mint például Bosco Szent János. Ezt ti nem ismeritek, csak én!"
Hát, most ismerkedjünk meg a "sarokba szorított szent", Bosco Szent János meghívásának látomásával, úgy ahogy azt leírta:
,,Kilenc éves koromban álmot láttam, amelyet egész életemben soha el nem felejtettem. Álmomban úgy éreztem, hogy egy igen tágas udvaron álló ház közelében vagyok, ahol egy sereg gyermek tolongott. Egyesek nevetgéltek, mások játszottak, de voltak köztük olyanok is, akik káromkodtak. Amint ezeket az istentelenségeket meghallottam, közéjük rohantam, s rábeszéléssel és ütlegekkel akartam őket elhallgattatni. Ebben a pillanatban egy javakorabeli, tiszteletreméltó, előkelő öltözetű férfi jelent meg. Egész alakját fehér köpeny burkolta, arca azonban olyan fényes volt, hogy nem tudtam rátekinteni. Nevemen szólított és megparancsolta, hogy álljak a fiúsereg élére, miközben hozzátette:
Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény szépségére!
Én ijedten jegyeztem meg, hogy tudatlan ifjú vagyok, tökéletesen képtelen arra, hogy a fiúkat vallásos oktatásban részesítsem. Amint ezt kimondtam, a fiúk abbahagyták a veszekedést, a zajongást és a káromkodást, és mind a férfi köré sereglettek. Majdnem öntudatlanul kérdeztem:
– Kicsoda ön, hogy ilyen lehetetlenséget kíván tőlem?
– Éppen azért mert lehetetlennek látszik, végre kell hajtanod engedelmesség és tudomány által!
– Hol és milyen eszközökkel fogom megszerezni ezt a tudományt?
– Adok melléd egy tanítónőt, akinek védelme alatt bölcs leszel, akinek befolyása nélkül miden bölcsesség csak balgaság.
– De hát kicsoda Ön, hogy így beszél velem?
– Annak vagyok a fia, akit napjában háromszor üdvözölni tanított a te édesanyád.
– Édesanyám azt parancsolta nekem, hogy az ő engedelme nélkül semmiféle idegen emberrel szóba ne álljak; mondja meg tehát a nevét!
– Azt kérdezd meg az én anyámtól!
Abban a pillanatban egy asszonyt láttam a férfi oldalán, igazi, fenséges alakot, olyan ruhában, amelyből pazar fényesség sugárzott, mintha csupa ragyogó csillaggal lett volna telehintve. Mikor megbizonyosodott növekvő zavaromról, közelebb hívott magához, jóságosan kézen fogott, és így beszélt:
– Nézz ide!
Föltekintve észrevettem, hogy a fiúsereg eltűnt, és helyébe nagy tömeg kecske, kutya, macska, medve és egyéb állatokból álló nyáj került. A felséges Asszony tovább beszélt:
– Ez a te munkaköröd, itt működj. Légy alázatos, erős és férfias, és az átváltozást, amelyet ezeken az állatokon most látni fogsz, csináld meg később az én fiaimnál.
Megint odatekintettem, és a vad állatok helyén ugyanannyi szelíd bárányt láttam. Ezek örömmel bégetve ugrándozták körül a férfit és az asszonyt, mintha hódolnának nekik. Ahogy ezt észrevettem, álmomban sírva fakadtam, és kértem a dicsőséges Asszonyt, magyarázza meg nekem, amit láttam, mert nem értettem, mit jelent mindez. Ő azonban csak a fejemre tette a kezét, és azt mondta:
– A kellő időben mindent meg fogsz érteni.
Alig ejtette ki ezeket a szavakat, valami zörej fölébresztett az álomból, és minden eltűnt.'' 

Ez az álom – mint később összes prófétai álmai – szóról szóra beteljesedett, amikor a vad utcagyerekekből és suhancokból becsületes, vallásos fiatalokat nevelt, akik családjukban vagy az Egyház szolgálatában kamatoztatták mindazt, amit tőle kaptak.

"Sarokba Szorított Szent"


Dénes Dávid (1924-2001), aki 1957-64 között börtönt viselt, majd 1966-tól 1980-ig Imcsfalva plébánosa volt. Ő temette Székely nénit (Kicsid G. édesanyját), akit aztán jól megdicsért, mert Székely néni ismerte védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet életét és példáját követte. Ezután felszólította a végtisztességre összegyűlteket, hogy ismerjék meg szentjeinket. Nemcsak egy-kettő életét, hanem sokét. Különös és felejthetetlen kijelentését idézem: "Mert vannak felkapott szentek, mint például szent Antal, és vannak sarokba szorított szentek, mint például Bosco Szent János. Ezt ti nem ismeritek, csak én!"
Mivel január 31-én van a "sarokba szorított szent" emléknapja, ezért ismerkedjünk meg vele.
Bosco Szent János Torino mellett egy szegény tanyán, Becchiben látta meg a napvilágot 1815. augusztus 16-án. Édesapja, Ferenc másodszor nősült, mert Antal nevű fia születésekor felesége meghalt. Margit asszonytól két fia született József és János. A fiúkat a mélyen vallásos, dolgos, jámbor asszony és nagyszerű édesany nevelte föl, mert apjuk 1817-ben meghalt. Gyermekeit kicsi koruktól arra nevelte, hogy Isten jelenlétében járjanak, mert ,,Isten mindenütt jelen van, mindent lát, a legtitkosabb gondolataitokat is.'' Ugyanakkor állandóan a jótettekre sürgette őket. Azt szokta mondogatni: ,,Aki alszik, nem fog halat!” Ez hatott is fiaira, mert szorgalmasak, dolgosak, ügyesek voltak. Földet műveltek, állatokat tartottak. A hat éves Jánosnak olyan kitűnő kézügyessége volt, hogy könnyedén elleste a vásári bűvészek fogásait és utánozta. Nagyon szeretett volna tanulni, Isten ugyanis rendkívüli képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen elolvasott, megmaradt az emlékezetében. János nappal dolgozott, este meg olvasott. Kilenc éves korában egy álomban parancsot kapott: ,,Állj a fiúk élére! Szelídséggel és szeretettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény szépségére!” Ettől kezdve maga köré kezdte gyűjteni a környékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Hallgatói figyelmének élénkítésére közbe-közbe az édesanyjától tanult történettel vagy bűvészmutatvánnyal szórakoztatta. Tízévesen elsőáldozó volt. Ekkor versenyre is kiállt a mutatványosokkal, és mindig ő nyert. Bátyja nem járult hozzá, hogy iskolába járjon, ezért elszegődött szolgalegénynek. Két év múlva rendszeres  járt iskolába Castelnuovóba. Kezdetben naponta járt haza, később a kisiparos családoknál kapott szállást, bizonyos munka fejében. Ez is hasznára vált, mert mesterségeket tanult, amiknek később nagy hasznát vette. Tizenhat évesen beiratkozott a Chieti szemináriumban. Szegénységét mutatja, hogy minden ruháját mástól kapta. Ő pedig szorgalmasan tanult, és évvégén elnyerte a kitűzött tanulmányi  jutalmat. 1841-ben szentelték papa. Még két évet tovább tanult Torinóban, és eközben rabok, betegek, szegények lelkipásztori gondozásában vett részt. Az utcákat járva megdöbbenve látta, milyen sok otthontalan és család nélkül élő, vidékről jött fiú csatangol a városban. 1841. december 8-án Don Bosco éppen misézéshez öltözött, amikor a sekrestyében föltűnt egy ilyen fiú, aki se ministrálni nem tudott, de még a vallásilag is tudatlan volt. A sekrestyés el akarta kergetni, de ő nem engedte. Ezzel a fiúval kezdődött az ,,oratórium'', Don Bosco műve. A fiú ugyanis egy hét múlva öt társát hozta magával; márciusban már harmincan voltak, akik mise után hallgatták Don Bosco tanítását, s utána is vele maradtak. 
Öt évvel később négyszáz lett a fiúk száma! A szentmisét mindig katekizmus-oktatás követte, majd játékok, versenyek, éneklés. A Szent Filoména kórház mellet gyűltek össze, innen áttelepültek a Szent Márton-templomba. Itt sem volt maradásuk. Ekkor egy füves területet bérelt. A hatóság és egyháziak figyelme 1846-ban rájuk irányult. Két pap Don Boscot elmegyógyintézetbe akarta csukatni, de ő túl járt az eszükön. A füves rétet is el kellett hagyniuk. A kórház tulajdonosa felmondott. Don Bosconak. Ekkor a Pinardi-féle bérházba költöztek. Édesanyját is odavitte, aki haláláig segítette a fiúkat az oratóriumban. Ez nappal napköziotthon, és este éjszakai menedékhely volt. 1847-ben az érsek az oratóriumot a hajléktalan ifjak plébániájává nevezte ki. Ez némi védelmet jelentett, de ezután is folyton följelentették a hatóságoknál, tanítás közben még rá is lőttek. A városi vezetőség 1850-ben két tagját küldte ki ellenőrzésre és felszámolásra, de azok a látottak alapján teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a városi tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól támogatást kapjanak.
Don Bosconak nem volt semmiféle jövedelme. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolhatta a teljes Pinardi-házat, és letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva teljesen készen állt.
Szókimondása és írásai (30 kisebb, nagyobb könyve maradt ránk) miatt nagyon sok támadásnak, veszélynek volt kitéve. Támadták szóval és fizikailag. Az 1854. évi kolerajárványban ő maga és a fiai segítettek a város betegeinek ápolásában. 1859-ben Don Bosco elérkezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja össze, és megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét.
„Da mihi animas, cetera tolle!” - „Adj nekem lelkeket (Uram), minden mást vegyél el!” – rendje jelszavául 1859-ben e mondatot választotta, amely azóta is tökéletesen tükrözi a szaléziak küldetését a világban. Közben az oratóriumból iskola, szakiskolarendszer fejlődött ki. Már nemcsak hittan, hanem szakoktatás folyt benne, hogy a felnövekvő ifjak becsületes munkásemberként élhessenek.
1872-ben megalapította a rend női ágát, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben kapták meg. Egy év múlva már olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából kaptak meghívást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot.
Életének utolsó éveiben sokat szenvedett ő, aki oly kevés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a kicsinyekért. 1888. január 31-én fejezte be itt a földön. XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta.
A nevelőknek mondta:
“Ti e szeretett ifjak szüleit helyettesítitek.”
“Könnyebb dolog valakire megharagudni, mint őt elviselni.
Könnyebb a gyermeket megfenyíteni, mint őt meggyőzni.
Sőt, nyíltan megmondom: türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őket

2013. 01. 28.

Warmia-i püspökök és bíborosok: 2. Jozef Glemp


 Jozef Glemp bíboros a lengyel egyházi és társadalmi élet egyik főszereplője január 23-án, szerdán egy varsói kórházban 83 éves korában elhunyt. Márciusban tüdőrákkal operálták. Glemp bíboros, aki 28 éven át volt Lengyelország prímása,  egyszerű sóbányász családban 1929. december 18-án született a közép-lengyelországi Inowroclaw-ban. A náci megszállás idején a földeken dolgozott, majd belépett a papi szemináriumba. 1956-ban 26 évesen pappá szentelték és Stefan Wyszyński bíboros egyik legszorosabb munkatársává vált, aki a kommunista üldöztetés idején a hit nagy tanúságtevője volt. 1958-63 között Rómában folytatta tanulmányait. 1979-ben az észak-lengyel Warmia egyházmegye püspökévé, majd 1981-ben Gniezno és Varsó érsekévé nevezte ki. Ebben a kettős tisztségben az 1981-ben elhunyt Wyszyński bíboros utódja lett. Az akkor 51 éves főpásztor nemcsak Lengyelország prímási címét kapta meg – amely a gnieznói érsekséghez kötődik –, amely címet 2009-ig megőrizte. 1983-ban lett bíboros. 1981-től a lengyel püspöki konferencia vezetése is az ő feladata lett, amelyet 23 éven keresztül végzett, 2004-ig. 2004-ben Józef Michalik przemysli érsek vette át a Lengyel Püspöki Konferencia elnöki székét.
A kommunista diktatúra legnehezebb időszakában, amikor Jaruzelsky tábornok statáriumot hirdetett a Szolidaritás mozgalom elnyomására, a bíboros arra buzdította a lengyeleket, hogy kerüljék el a testvérharcokat. Ezáltal Glemp bíboros a közvetítő kényes szerepét töltötte be a kommunista hatalom képviselői felé. Támogatta 1989-ben a rezsim és a demokratikus ellenzék közötti kerekasztalt, amely meghozta a demokratikus fordulatot Lengyelországban. Elősegítette az egyház visszatérését a közéletbe, az állam és a Szentszék közötti új egyezmény aláírása által 1993-ban.
XVI. Benedek pápa gyászának adott hangot egy hosszú üzenetben, amelyben a lengyel bíborost egy nehéz időszakban is minden ember méltósága védelmezőjének nevezett. „A szeretetért az igazságosságban” – ez a püspöki mottó kísérte el életében és irányította gondolkodását, döntéseit és lelkipásztori iránymutatását – írja üzenetében a Szentatya.  Igaz ember volt Szent József, védőszentje szellemében, aki a bibliai hagyományban meg tudta hallani Isten hívásának hangját, amely nemcsak neki szólt, hanem a közösségnek is. Az igazságosság, Isten akaratának alázatos elfogadása volt Isten és ember iránti szeretetének alapja. Ez jelentette a világosságot, ösztönzést és erőt nehéz szolgálata idején a lengyel egyház élén egy olyan időszakban, amelyben jelentős társadalmi és politikai átalakulások zajlottak hazájában és Európában egyaránt.”
Az Isten és az egyház iránti szeretete, a személy élete és méltósága iránti aggodalma tette őt az egység apostolává a megosztottsággal szemben, az egyetértésé a vitával ellentétben, valamint a boldog jövő közös építése terén a helyi egyház és nép örömteli és fájdalmas tapasztalataira alapozva. Folytatta Stefan Wyszyński bíboros munkáját állandó szeretetközösségben és spirituális kötelékben II. János Pál pápával. Nagy körültekintéssel oldotta meg a politikai, társadalmi és vallási élet problémáit. Az isteni gondviselésben bízva optimizmussal tekintett az új évezred felé, amelybe vezetésével léptek be a lengyel hívek.
Élete utolsó időszakát a szenvedés jellemezte, amelyet lelki nyugalommal viselt. Ebben a próbatételben is a mindenható Isten jóságába és szeretetébe vetett bizalom tanúságtevője maradt.
A Szentatya gyásztáviratában kiemeli, hogy személyesen is mindig nagyra értékelte őszinte jóságát, egyszerűségét, nyitottságát és elkötelezettségét az egyház ügye iránt Lengyelországban és a világon. Így marad meg emlékezetemben és imáimban – vallja meg a pápa. Az Úr fogadja be dicsőségébe! – zárja üzenetét a Szentatya Jozef Glemp bíboros halálára.
Varsó nyugalmazott bíboros érsekének gyászszertartására január 28-án délelőtt 11 órakor került sor a lengyel főváros székesegyházában. 
"Istenünk, te az apostolok utódjaként szolgádat, József bíborost főpapi szolgálattal tüntetted ki. Add, kérünk, hogy az apostolok mennyei társaságába is eljusson Krisztus, a mi Urunk által."

Warmia-i püspökök és bíborosok: 1. Báthory Endre



 Borsos Tamás erdélyi emlékiratíró “nagy szegény ártatlan” papnak nevezte Báthory Endre kardinálist, erdélyi fejedelmet. Apja, a hat gyermeket korán árván hagyó, 1563 januárjában elhunyt Báthory András, anyja pedig Majláth Margit volt. Endre 1562 végén vagy 1563 elején született. Korai gyermekéveit Boldizsár bátyjával együtt anyjánál és annak második férjénél töltötte. Alapvető változás következett be életében 15 éves korában, 1578 végén, amikor nagybátyja, Báthory István lengyel uralkodó magához vette. A lengyel király örökösödési elképzeléseit behatárolta Jagelló Annával kötött házassága, akitől nem születhettek gyermekei. Ezért unokaöccsei között kereste leendő örökösét. Báthory István unokaöccse, Endre/András neveltetését szívügyének tekintette, aki a pultuski jezsuita kollégiumban alapos képzést kapott, s megfelelő udvartartás is szerveződött körülötte. András 18 évesen az egyházi pályát választotta. Bár Báthory István király jobban szerette volna, ha a visszaállítandó erdélyi katolikus püspökség élére kerül unokaöccse. Végül a 19 éves Andrásnak lengyelországi egyházi stallumokat szerzett. Előbb a porosz területeket felölelő warmiai püspökség kanonokja lett (1582), majd a miechowi kolostor prépostja is (1583). Az idős warmiai püspök melletti helyettesi (koadjutor) státusa is szóba került. A diplomáciailag jól előkészített itáliai küldetése sikeres volt, találkozott  Borromeo Károly milánói érsekkel, Palestrina neves zeneszerzővel stb. Ékesszóló beszédet mondott XIII. Gergely pápa előtt, aki apostoli protonotarius (főjegyző) címmel ruházta fel. Megkapta a warmiai püspöki koadjutori tisztséget. A bíborosi kinevezését 1584-ben megkapta, hogy Báthory István csatlakozzon a tervezett törökellenes koalícióhoz. Második küldetése 1586-ban szintén eredményesnek bizonyult. 1588-ban warmiai püspöki székhelyén a várat, Heilsbergben (ma Lidzbark Warmiúski) átalakított, fejlesztette az udvartartást és a braunsbergi (braniewói) kollégiumot is. Vendégül látta Balassi Bálintot. 1588 és 1589 folyamán a pápai kollégium huszonöt új növendékéből tizenhárom magyar volt – nyolc Transylvanus, három Ungarns egy Siculus és egy pannoniai. A következő évben újabb tízzel, 1591-ben pedig hat magyarral és egy erdélyivel gyarapodott. 1598-ban a wartemborki (Barczewo) Szent András ferences templom Szent Antal kápolnájában elkészítette testvére Boldizsár és a maga számára a ma is látható szép, későgótikus síremléket Wilhelm van den Blocke-val. (Báthory András és Boldizsár síremléke Barczewoban - Nagrobek Andrzeja i Baltazara Batorych z kościóła św. Andrzeja Apostoła w Barczewie)
Zsigmond erdélyi fejedelem 1599 tavaszán lemondott a Lengyelországból behívott András javára. Az országgyűlés március végén beiktatta az új fejedelmet. András nem rendelkezett belső politikai bázissal, számos ellenfele volt, akik tartottak tőle az 1594-ben kivégzett Boldizsár miatt. Külpolitikai helyzete is roppant nehéz volt, a pápa, Lengyelország és a Porta követelései miatt. A kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező fejedelem igyekezett egyensúlyozni az eltérő érdekek között. A két román vajdasággal igyekezett fenntartani a hűbéri-szövetségesi viszonyt.Végül a fejedelmet megtévesztő Mihály havaselvi vajda tört be Erdélybe és október 28-án, Szeben közelében, Sellemberknél a melléje csatlakozott székelyekkel győzelmet aratott felette. A Moldva felé menekülő fejedelmet Csíkszentdomokoson túl, a Naskalát hegyén Mihály vajda felszólítására, Kristály András és Ördög Balázs október 31-én galádul megölték. Gyulafehérvárt temették el. Síremléke Barczewoban üres. Ez: vanitatum vanitas. Hiábavalóságok hiábavalósága. De amit az erdélyi katolicizmusért tett az felbecsülhetetlen.