Dénes Dávid (1924-2001), aki 1957-64 között börtönt viselt, majd 1966-tól 1980-ig Imcsfalva plébánosa volt. Ő temette Székely nénit (Kicsid G. édesanyját), akit aztán jól megdicsért, mert Székely néni ismerte védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet életét és példáját követte. Ezután felszólította a végtisztességre összegyűlteket, hogy ismerjék meg szentjeinket. Nemcsak egy-kettő életét, hanem sokét. Különös és felejthetetlen kijelentését idézem: "Mert vannak felkapott szentek, mint például szent Antal, és vannak sarokba szorított szentek, mint például Bosco Szent János. Ezt ti nem ismeritek, csak én!"
Mivel január 31-én van a "sarokba szorított szent" emléknapja, ezért ismerkedjünk meg vele.

Öt évvel később négyszáz lett a fiúk száma! A szentmisét mindig katekizmus-oktatás követte, majd játékok, versenyek, éneklés. A Szent Filoména kórház mellet gyűltek össze, innen áttelepültek a Szent Márton-templomba. Itt sem volt maradásuk. Ekkor egy füves területet bérelt. A hatóság és egyháziak figyelme 1846-ban rájuk irányult. Két pap Don Boscot elmegyógyintézetbe akarta csukatni, de ő túl járt az eszükön. A füves rétet is el kellett hagyniuk. A kórház tulajdonosa felmondott. Don Bosconak. Ekkor a Pinardi-féle bérházba költöztek. Édesanyját is odavitte, aki haláláig segítette a fiúkat az oratóriumban. Ez nappal napköziotthon, és este éjszakai menedékhely volt. 1847-ben az érsek az oratóriumot a hajléktalan ifjak plébániájává nevezte ki. Ez némi védelmet jelentett, de ezután is folyton följelentették a hatóságoknál, tanítás közben még rá is lőttek. A városi vezetőség 1850-ben két tagját küldte ki ellenőrzésre és felszámolásra, de azok a látottak alapján teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a városi tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól támogatást kapjanak.
Don Bosconak nem volt semmiféle
jövedelme. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából.
Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolhatta a teljes Pinardi-házat, és
letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva
teljesen készen állt.
„Da mihi animas, cetera tolle!” - „Adj nekem lelkeket (Uram), minden mást vegyél el!” – rendje jelszavául 1859-ben e mondatot választotta, amely azóta is tökéletesen tükrözi a szaléziak küldetését a világban. Közben az oratóriumból iskola, szakiskolarendszer fejlődött ki. Már nemcsak hittan, hanem szakoktatás folyt benne, hogy a felnövekvő ifjak becsületes munkásemberként élhessenek.
1872-ben megalapította a rend női
ágát, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben
kapták meg. Egy év múlva már olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából
kaptak meghívást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot.
Életének utolsó éveiben sokat
szenvedett ő, aki oly kevés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a
kicsinyekért. 1888. január 31-én fejezte be itt a földön. XI. Pius pápa
1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta.
A nevelőknek mondta:
“Ti e szeretett ifjak szüleit
helyettesítitek.”
“Könnyebb dolog valakire
megharagudni, mint őt elviselni.
Könnyebb a gyermeket megfenyíteni,
mint őt meggyőzni.
Sőt, nyíltan megmondom:
türelmetlenségünkben és önkényeskedve kényelmesebb dolog a makacsokat
büntetgetni, mint határozott és nyájas türelmünkkel őket
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése