2013. 12. 30.

Valaki dolgozik életünkben


A hajótörés egyetlen túlélője egy kicsi és lakatlan szigetre vetődött. Buzgón imádkozott Istenhez, hogy mentse meg. Mindennap fürkészte a horizontot, hogy vajon jön-e valami segítség, de semmit sem észlelt. Végül is sikerült egy kis kunyhót építenie a vízből kimentett fadarabokból és fa rönkökből, hogy óvja magát a különböző természeti veszélyektől. 
De egy nap, miután hosszasan ennivaló után nézett és kunyhója felé tartott, azt lángokban találta, melynek füstje az égig gomolygott. A keserűség és a méreg elöntötte szívét és ezt kiáltotta: Mindenem elveszett! Istenem, hogy tehetted ezt velem?
Másnap kora reggel azonban egy hajó hangjára ébredt, amely a sziget felé közeledett és őt jött megmenteni. 
Honnan tudtátok, hogy itt vagyok? – kérdezte az elcsigázott ember a megmentőitől. Láttuk a füstjelzésedet – válaszolták. 
Látod, Kedves Olvasó, hogy könnyű elcsüggedni, amikor a dolgok rosszul mennek, de nem szabad elveszítenünk a reményt, mert Isten mindig dolgozik életünkben, még akkor is ha szenvedünk. Emlékezz arra, ha legközelebb a "kunyhod" porig ég, hogy ez talán egy füstjelzés is lehet, mely Isten megmentése után kiált! 
Mert minden negatív dologra, amit mi mondunk, Istennek arra van egy pozitív válasza. 
Azt mondod: ez lehetetlen! 
Isten mondja: mindent megtehetek (Lk 18,27) 
Azt mondod: túl fáradt vagyok.
Isten mondja: Gyertek hozzám, én megkönnyítlek titeket (Mt 11,28) 
Azt mondod: Senki se szeret igazából.
Isten mondja: Egyszülött Fiamat adtam érted (Jn 3,16) 
Azt mondod: nem megy tovább!
Isten mondja: Elég neked az én kegyelmem! (2Kor 12,9) 
Azt mondod: nem tudom kiszámítani a dolgokat!
Isten mondja: Egyenessé teszem ösvényedet. (Péld 3,5-6) 
Azt mondod: nincs erőm hozzá.
Isten mondja: Mindenre erőt adok (Fil 4,13) 
Azt mondod: Ez nem éri meg.
Isten mondja: Várj állhatatosan. (Róm 8,25) 
Azt mondod: Nem tudok magamnak megbocsátani.
Isten mondja: Én megbocsátok neked. (1Jn 1,9) 
Azt mondod: Nem tudok gazdálkodni.
Isten mondja: Ellátlak mindennel, amire szükséged van. (Fil 4,19) 
Azt mondod: Félek!
Isten mondja: Nem a csüggedtség, hanem az erő lelkét adtam. (2 Tim 1,7) 
Azt mondod: Mindig aggódom, és frusztrált vagyok.
Isten mondja: Minden gondoddal fordulj hozzám. (1Pét 5,7) 
Azt mondod: Nincs elég hitem.
Isten mondja: Józanul gondolkodj a neked juttatott hit mértéke szerint. (Róm 12,3) 
Azt mondod: Nem vagyok elég eszes.
Isten mondja: Jézus Krisztus bölcsességeddé lett. (1Kor 1,30) 
Azt mondod: Teljesen egyedül érzem magam.
Isten mondja: Nem távozóm el tőled s nem hagylak magadra. (Zsid 13,6) 
A felszínes vallásosság helyett, ezért kell a mély igazságokkal  töltekeznünk, a nagy igazságokkal, az Írások sójával és tűzével. "Mert Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké! Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket. Mert jó, ha az ember kegyelemmel erősíti a szívét". (Zsid 13,8-9)

2013. 12. 29.

Honnét és hová


(1749-1832)

Eszméltessen Goethe szép epigrammája a Szentháromságról:
Örök nyugalomban a Kozmosz Atyja,
Világunkat magába fogadta.
A Fiút tömérdek munka várta,
hisz Megváltónak jött a világra, 
amit tanított, szenvedett, 
ma is még csodaszámba megy.
Azután a Szentlélek jön itt,
főként pünkösdkor működik.
Hogy honnét és hová libeg, 
még senki sem orrontotta meg…
Ezért álság nélkül a régi
Credót szánk megismétli: 
Sóvárog bennünk már a Lét 
örök Szentháromság feléd.

Az indulóban levő hajó




1295-ben a Bodeni-tó melletti Konstanzban született Boldog Suso Henrik (+ Ulm,1366. jan. 25.). Tizenhárom évesen lépett a domonkosok szigeten fekvő kolostorába. Öt év múlva egy belső kegyelmi élmény jelentette "megtérését". Nem sokkal ezután lelkében elragadtatott, s eközben eljutott a hittitkok mélységes megértésére. Szigorú önsanyargatásban élt, és teljesen átadta magát az örök Bölcsesség szolgálatára. 1322-ig tartó tanulmányai maradandó benyomást hagytak a tudásszomjas és tehetséges tanulóban. Eckhart mestert hallgatta. 1326-tól papként a Konstanz-i konventben tanított. Munkájának jó részét a kolostori közösségeknek szentelte, különösen a domonkos apácáknak. Ez az Isten kegyelmével elárasztott lelki vezető figyelmeztet:
 „Készülj fel jól az utazásra. Mert valójában olyan a helyzeted, amilyen egy ágon ülő madáré, vagy a víz partján álló emberé, aki az indulóban lévő hajót figyeli, hogy arra szállva abba az idegen országba utazzék, ahonnan nincs többé visszatérés. Irányítsd azért egész életedet ahhoz, hogyha jön a halál, készen légy és vidáman indulj útnak!”

Zökkenj ki szomorúságodból


Az év telik, közülünk is sokan elmentek. De ne gyászoljunk úgy, mint akiknek nincs reményük.
Shakespeare Vízkeresztjében van egy néhány érdekes mondat, Olívia grófkisasszonyról, aki halott bátyját gyászolja. Az udvar bohóca megpróbálja kizökkenteni úrnőjét szomorúságából, bolondként bolondnak nevezi az épelméjűt és állítja, hogy ezt bizonyítani is tudja. 
Olívia: Lássuk azt a bizonyítást! 
Bohóc: Kit gyászolsz jó madonna? 
Olívia: a testvéremet, jó bolond! 
Bohóc: Gondolom, lelke a pokolban van. 
Olívia: Tudom, hogy lelke a mennyben van, bolond. 
Bohóc: Ha bátyád lelke a mennybe van, akkor bolond, aki gyászolja, madonna!(Mészöly Dezső fordítása)