2015. 09. 27.

Az igazság igénye és követelménye



Szentírás vasárnap van. A Szentírás Isten szerelmes levele, amit hozzánk intézett. Életünk titkát találjuk benne. Reinhold Schneider (+1958) így vallott: „Karácsonyestéjén felnyitottam a szentírást, és pár fejezet elolvasása után világos volt előttem: az igazság igénye és követelménye téríti meg az életet. Ezt a könyvet nem lehet olvasni. Ezt tenni kell. Ez nem is könyv. Ez az élet hatalma. Lehetetlen csak egy sort is megérteni belőle a nélkül az elhatározás nélkül, hogy megvalósítjuk. ... Nincs más lehetőség Krisztus megértésére, mint hogy megtegyük szavát, éljük életét, beléje változzunk át.” Isten minden embert üdvözíteni akar. Mindenkire ki akarja árasztani Lelkét (Szám 11,25–29). Amikor Mózesnek már nem volt elég ideje és ereje a nép terhét hordani, arra kérte Istent, hogy állítson melléje segítőtársakat. Az Úr parancsára hetven férfiút választott ki a nép vénei és vezetői közül és a szent sátor elé állította. Ezeket eltöltötte Isten lelke és prófétai elragadtatásba estek. Isten ezzel megmutatta, hogy kegyelmét bőven adja, és akik megkapják, azok a közösség javát szolgálják. A két választott, Eldád és Medád, nem mentek el a közösségbe, és ők is megkapták Isten adományát. A hír hallatán, Józsue megszeretné tiltani ezeknek, de Mózes nem látta a történtekben saját személyének lekicsinylését, hanem örült annak, hogy mások is megkapták. Elismerte a prófétálás adományát a közösségen kívül is. Mintha Jézust hallanánk: más juhaim is vannak, akik nincsenek ebben az akolban. Isten Lelke működik abban is, aki Jézus nevében teszi a jót (Mk 9,38-48). János apostol - Józsuéhoz hasonlóan – közli Jézussal, hogy „láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus válaszából kitűnik, hogy olyan Egyházat akar, amely nyitva áll minden ember előtt. Azt is tudja, hogy az igazi hithez nem könnyű eljutni, de azért sok ember keresi az igazságot a kegyelem hatása alatt. A legtöbben útban vannak Jézus felé (aki nevében csodát tesz, aki tanítványainak csak egy pohár vizet ad, mert Krisztuséi), ezért várni kell ezekre, hogy eljussanak a tanítványokkal való tökéletesebb egységre. Ilyenekre vonatkozik a megállapítás: aki nincs ellenünk, az velünk van. Aki viszont megbotránkoztat egyet is azok közül, akik útban vannak a Jézushoz való tökéletesebb csatlakozás útján, az a legszörnyűbb büntetésben részesül. A hívő tegye magát szabaddá a bűn külső (embertől jövő) és belső (ösztönök) kötelékeitől, amelyek visszatartják a Krisztussal járásban. A földi dolgok veszélyesek (Jak 5,1-6), ha valaki önző módon használja és nem törekszik a szociális igazságosságra.

„Bárcsak az egész nép prófétálna!” Szám 11,29.

Darvas-Kozma József

Hirdetés: 2015. szeptember 27.



1. Szentírás vasárnapja van, du.  3–4 óráig szentírásolvasást tartunk a Millenniumi-templomban. A templomi perselyezés a Katolikus Magyar Bibliatársulat megsegítésére történik.
2. Pénteken 18 órakor keresztelői felkészítő a plébánián.
3. Szombaton 10 órától ministránsképző. Várjuk a ministrálni akaró gyerekeket.
4. A plébániai hitoktatást október 6-án kezdjük:
az I-II. osztályosoknak kedden 3-4 óráig;
a IV-V. osztályos tanulók hittanórája kedden 4-5 óráig;
a VI-VII-VIII. osztályosoknak csütörtökön du. 5-6 óráig;
a III. osztály 1. csoportjának pénteken 3-4 óráig;
a III. osztály 2. csoportjának pénteken 4-5 óráig.
A bérmálkozóknak minden péntek este 7-8 óráig felkészítő.
5. Krisztus világa – Krisztus világa, 2015. Szeptember - Szemle – valamint katolikus újságok kaphatók a kegytárgyasnál és a sekrestyében.

** 

Hogyan kell olvasnunk a Szentírást?



A Szentírást a Szentlélek segítségével és az Egyház Tanítóhivatalának vezetésével kell olvasni és értelmezni, három feltétel betartásával:
1) figyelni kell az egész Szentírás egységére és tartalmára;
2) összhangban kell lenni az Egyház élő hagyományával;
3) tekintetbe kell venni a hit analógiáját, azaz a hitigazságok egymás közti összefüggéseit. (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma  19.)



Mi a Szentírás szerepe az Egyház életében?


A Szentírás támaszt és erőt ajándékoz az Egyház életének. Gyermekei számára biztosítja a hit szilárdságát, a lelki élet táplálékát és forrását; a teológia és a lelkipásztori igehirdetés lelke. A Zsoltáros mondja: „A te igéd lámpás a lábaimnak és világosság ösvényeimnek” (Zsolt 119,105). Ezért az Egyház buzdít a gyakori szentírásolvasásra, „mert aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust” (Szent Jeromos). (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma  24.)




2015. 09. 19.

Hirdetés: 2015. szeptember 20.



1. Krisztus világa szeptemberi száma - Krisztus világa, 2015. Szeptember - Szemle - valamint katolikus újságok kaphatók a kegytárgyasnál és a sekrestyében.
2. Pénteken 18 órakor keresztelői felkészítő a plébánián.
3. Szombaton 10 órától ministránsképző. Várjuk a gyerekeket.
4. A plébániai hitoktatást október 6-án kezdjük.
Kedden 3-4. az I-II. osztályosok, 
4-5 óráig a IV-V. osztályos tanulók hittanórája.
Csütörtökön du. 5-6 óráig az VI-VII-VIII. osztályosoknak.
Pénteken a III. osztály I. csoportjának 3-4, 

a 2. csoportnak 4-5 óráig.
A bérmálkozóknak péntek este 7-8 óráig felkészítő.
5. Jövővasárnap Szentírásvasárnapja.  Du. 3 - 4 óra között közös szentírásolvasást, megbeszélést tartunk a Millenniumi-templomban. Szentírás vasárnapján a templomi perselyezés a Katolikus Magyar Bibliatársulat megsegítésére történik.
6. Medjugorje-i zarándoklat lesz 2015. okt. 21-27. között. Jelentkezni lehet Veres Katalinnál a 0266-324927, és a 07411-098945 telefonszámon.

**

Imádkozzunk népünkért:

Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.

Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. 
Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 

Légy bölcs, és segíts bölcsen élni!



Amikor lét- és erkölcsi kérdésekről van szó, néha elhangzik ez a felületes kijelentés: mi a 21. században élünk. Így igaz, de a harmadik évezred elején sem változott meg a természeti törvény. Ezért nem élhetünk felelőtlenül. Az életet helyesen élni csak bölcsen lehet. 
Az egyszerű ember is lehet bölcs. Az iskolázottság nem jelenti azt, hogy az illető bölcs is. A tanult ember a világ sok részletét ismerheti, de mit ér ha ebben a nagy labirintusban nem látja meg élete célját?
A bölcs olyan ember, aki madártávlatból is látja az élet összefüggéseit, a végső célt. Egy kenyai néger mondta: „Ti, európaiak, értékes, szép órákat viseltek kezeteken, de soha sincs időtök semmire. Nekünk nincsenek drága, tetszetős óráink, de van időnk mindenre”. 
Aki napi gondjai között időt szentel, hogy lelkét az élet szerzőjéhez, Istenhez emelje, az bölcsességre jut. A kinyilatkoztatás világánál érthető az élet célja, a világ javainak eszköz volta. Ez is bölcsesség. Bölcs dolog életünkben első helyre állítani Istent, és törvénye szerint besorolni más egyebet. „A bölcsesség kezdete az Úr félelme, és a Szentet ismerni – az az okosság” (Péld 9,10). Vagyis életünket tartsuk naponta az Istentől Istenhez vezető szeretetpályán. 
A Hargita nyugati oldalán fekszik Szentegyháza, Kápolnás és Lövéte. E falvakban sajátos köszönés járja. Minden búcsúzáskor, elváláskor így köszönnek egymásnak: „Isten maradjon!” Villámcsapás, gondatlanság miatt gyakran leégtek a porták. Azt viszont szívükbe vésték, ha hisznek Istenben, akkor az elhamvadt házak, csűrök helyett Isten segítségével újat építhetnek. Mindenféle megújuláshoz hit kell. „Isten maradjon!” – köszönés a nép hitből történő építkezését hirdeti, mint a székelykapuk felirata: „Épült Isten segedelméből”. 
Az igazi bölcsesség, az igazi jó felismerése és követése (Bölcs 2,12. 17-20) még áldozatok árán is. Az ösztönös vágyaktól hajtott migráns fanatizmus nem viseli el azt, aki nem úgy hisz és él mint ők. 
Az egyház a szenvedő igazakban az Üdvözítő előképét látta. „A kereszténység sajátos titka abban áll, hogy csak az jut el a világosságra, aki az igazságot teszi is. Nincs más lehetőség Krisztus megértésére, mint hogy megtegyük szavát, éljük életét, beléje változzunk át.” (Reinhold Schneider +1958) Csak a jóság emel mások fölé és az Isten országába (Mk 9,30-37). Erre tanít és erre példa Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása. Isten országának alapvető lelkülete a szolgálaté. Csak a szolgáló szeretet által lehet élő közösségre lépni Krisztussal és az Atyával, nem a hatalom keresése és hajszolása útján. Aki szolgálni akar, akkor a kicsiket, a gyöngéket, a szegényeket, a rászorulókat kell szeretettel szolgálnia (Jak 3, 16-4,3). Ez a felülről származó igazi bölcsesség a jóság vetőmagja, amiből a szolgáló szeretet gyümölcsei teremnek: az Istennek tetsző, békés, igaz élet jó cselekedetei.

„Az Úr oltalmazója életemnek!” Zsolt 53,7.

**

Segíts helyes szándékkal kérni
Azt tartja a közmondás: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” Vagyis: a pénzt nem kiimádkozni kell, hanem megdolgozni érte. Az egészségért nemcsak az Úrhoz kell könyörögni, hanem gyógykezeltetnie kell magát a betegnek. Fokozottan áll ez a mondás az emberi együttélés szépségére, harmóniájára. – Ki ne óhajtaná a békességet, összehangoltságot, megértést az emberi közösségekben? Családban, baráti körben, rokonságban, szomszédok között, munkahelyen, de mindenütt, ahol emberek összejönnek, az autóbuszon és mindenütt? Ki szélesítve a kört: népek, országok és földrészek közötti összehangoltságot is szeretnénk.  És mégis, milyen ke­vés az igazán megértő közösség, milyen kevés az összetartás, az egyetértés! – „Nincs semmitek, mert nem kértek.” A békességet, a szeretet uralmát kérni kell. Nemcsak akkor, mikor már hiányzik, hanem mindig, akár a mindennapi kenyeret. Naponta kell imádkozni érte, ha megvalósítható, közösen, családi ima keretében. – „Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kértek.” Ha békességért imádkozunk, ez szokott mögötte lenni: Legyen úgy, ahogy én akarom! Legyenek mások a többiek. Engem értsenek meg. Engem szeressenek. Hozzám alkalmazkodjanak. Hozzám legyenek kedvesek. Ők uralkodjanak hangulataikon, for­duljon meg az ő szívük. – Tehát még az imádságunk háttere is önzés. „Ahol önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság.” Ha meghallgatást óhajtok, azt kell kérnem, segítsen Isten megteremtenem a békét magam körül.  – „Honnan vannak veszekedések köztetek? Onnét, hogy bűnös vágyak igyekeznek uralomra jutni tagjaitokban.” Kérem tehát, hogy én magam is észrevegyem magamban ezeket a bűnös vágyakat, ha már környezetem úgyis észrevette. Kérem, hogy legyetek tiszta, békeszerető, méltányos, engedékeny, másokkal törődők. Ne azért imádkozzam, hogy szeressenek, hanem hogy engem lehessen szeretni, olyanná tudjak válni. Nagyon nehéz jónak lenni. De legalább az imádságom legyen jó. Legalább az ne legyen önző, minden felelősséget másokra hárító, mindig másoktól követelő. Hiába adna békét az Úr, ha „bűnös vágyaitokban elpazaroljátok”.
Uram, taníts meg jó, helyes szándékkal a te Lelkedben imádkozni!