2020. 09. 25.

Hirdetés: 2020. szeptember 25-27.

2020. szeptember 25-27.

1. Az  elsőáldozási csoportképet a plébánián lehet kivenni. 54 fotót találsz az alábbi linken:

Kései elsőáldozás. Szeptember 20.

2. A Krisztus világa folyóirat szeptemberi száma kapható a kegytárgyasnál és a ministránsoknál.

3. A diákok plébániai hitoktatását október 5.-től kezdjük. 

4. Vasárnap, szeptember 27-én Szentírás vasárnapja és gyűjtés a Katolikus Magyar Bibliatársulat támogatására. Du. 3 órakor közös Szentírás olvasást tartunk a Millennium-templomban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.  

5. Vasárnap helyhatósági választásokra kerül sor. Népünk jövőjéért és egyházunk sorsáért felelősséget érző, jóakaratú katolikus hívő az urnákhoz járul és szavaz. Ez nem csak alkotmány biztosította jogunk, hanem valláserkölcsi kötelességünk is. A keresztény hívő arra hivatott, hogy hitével összhangban lévő döntést hozzon. Azokat a személyeket segítse szavazatával, akik az emberi és kisebbségi jogokat tiszteletben tartják, támogatják a családot, tisztelik az életet annak első pillanatától, a természetesen bekövetkező végéig. Óvják a békét, a keresztény erkölcsöt és kultúrát, valamint a teremtett világot. Romániai magyarként szept. 27-én lelkiismeretesen éljünk szavazati és választó jogunkkal.

Főpásztori buzdítás helyhatósági választáson való részvételre

6. Szeptember 29-én, kedden a Gyulafehérvári Főszékesegyház búcsúja.

A személyes döntés

Ismerős a magyar népdal „Két út van előttem,/ melyiken induljak?/ Kettő a szeretőm,/melyiktől búcsúzzak?” - Lajtha László zeneszerző, népdalgyűjtő a Somogy megyei Szennán gyűjtötte 1934-ben. Nem csodálkozunk, ha a magyar lélek két útról énekel, hiszen a Szentírásból egy évezreden át táplálkozva, lelkébe ívodott az Úr és az ettől eltérő emberek útja. 

Ezekiel a nagy írópróféták közé tartozik. Könyve két egyenlő félre osztható: az első rész Izrael elleni ítéleteket és jövendöléseket tartalmaz, míg a második részben különféle biztatások által felcsillantja a reményt. Ezekiel Kr. e. 593-ban kezdte meg működését a judeai száműzetésben, Babilon földjén. Legutolsó próféciája 571-re esik. Amint a szentmise könyörgésében imádkozzuk, hogy Istenünk azzal mutatja meg mindenhatóságát, hogy könyörületes és irgalmas hozzánk – ő is erről szólt. Az Úr útjának kettősségét kérdés-felelet formájában mutatja be. (Ez 18,25-28) Az igaz, ha gonoszságot művel, ezért hal meg. A bűnös, ha elfordul bűnétől, s az igazsághoz igazodik, megmenti életét. 

Jézus két fiúról szóló példabeszéde az első az ítéletről szóló példbeszédek trilógiájában. (Mt 21,28-32) A történet kérdés-felelet formájában a főpapoknak és a véneknek szól. Egy embernek van két fia, mindenkettőt szerre kérte, hogy menjen ki a szőlőbe dolgozni. Az első nemet mond, majd megbánja és kimegy. A második igent mond, de nem megy ki. Jézus megkérdi a főpapokat, a kettő közül melyikük teljesítette az apa akaratát? – Azt felelték: „Az első”. Itt az evangélium középpontjában az a sokkoló paradoxon áll, hogy a vámosok és utcanők megelőzik őket Isten országában, mert Keresztelő szavára hittek, de ők ezek megtérése láttán sem hittek és utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyenek neki. 

A jó szavak a jó tettek nélkül nem sokat érnek. A legfontosabb a jó lelkület, amelyből a jó szavak és a jó tettek egyaránt származnak. A két fiú közti különbség a kétfajta zsidóságot jeleníti meg: a hívő kitaszítottakat, akik tudják, hogy szükségük van megtérésre, és a hitetlen vezetőket, akik úgy gondolják, hogy ők igazak és nincs szükségük megtérésre. A példabeszéd pszichológiai igazságot is tartalmaz, az a fiú, aki először nemet mond, belátja lázadása értelmetlenségét, és engedelmeskedik. A világnak Istenhez, az evangéliumhoz kell alkalmazkodnia, és nem fordítva. 

Jézust állítja elénk Szent Pál, akinek Atyja iránti szeretete mélyebb, mint a szavak és a tettek. (Fil 2,1-5) A jézusi lelkületre kell nevelni az ember, ez az erkölcs gyökere, a szavak és tettek csak a gyümölcsei. Döntéseinknél ezt kérdezzük: Jézusom, mit tennél a helyemben? Jézus érzületét szítsd fel magadban, s mindjárt világosan látod, mit is kell tenned.

„Juhaim hallgatnak szavamra, ismerm őket és a nyomomban járnak.” Jn 10,27.

Melyiket válasszam?

Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.

Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól: – Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván, a doki megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta: – Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most.

Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszü

letik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná.

A hölgy elszörnyedt. - Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
– Szerintem is, – mondta az orvos – de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van.
A bűn ugyanaz! A szeretet azt mondja: Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen. Az abortusz azt mondja: Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.  

A remete

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását. 

Kései elsőáldozás. Szeptember 20.

Kedves Szülők, Keresztszülők és Hívek!

 Álló sor: Lestyán Andrea hittanár, Vigh Csanád Mátyás, Szász Zsomor, Magyari Zoltán, Csillag Hunor, T. Mihály András káplán. Ülő sor: Horváth dorottya, Yosub Kitti, dr. Darvas-Kozma József, Birián Eszter, Bartalis Panna.

Kedves Elsőáldozók! Négy éve már, hogy jó szüleitek beirattak valamelyik iskolába. Azóta fokozatosan tanultok, ismeretekben gazdagodtok, testileg, lelkileg, szellemileg és érzelmileg is fejlődtök. Az iskolába járással a vallásórán tanultakkal lelki növekedésben vagytok. Egy éve pedig rendszeresen bekapcsolódtatok a plébániai hitoktatásba és az egyházközségi életbe.

Kedves Gyerekek! Nagyon sokat fejlődtetek, mert meg tudjátok különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a szépet a rúttól, a szentet a bűntől. Ebben nagy segítséget jelentett az ószövetségi és az újszövetségi Szentírás, Isten nekünk szánt gazdag üzenete.

Tudjátok, hogy mennyei Atyánk Szent Fia, Jézus Krisztus keresztáldozatával és a Szentlélek elküldésével új szövetséget kötött az emberiséggel. Ezt a szövetséget Jézus Krisztus készítette elő azzal, hogy tanítványokat, apostolokat választott, és őket 3 éven át tanította, tanítását tetteivel igazolta. Szűkség volt erre a tanításra, mert a tanítványok is csak emberi távlatokban gondolkodtak.

Kedves Elsőáldozók!

1.    Gondolkodjunk Isten távlatában. Az emberi távlat általában a fogantatástól a születésen át a halálig terjed. A mai olvasmányban, Izaiás próféta (Kr. e. 6. sz.) a fogságban sínylődő népet arra inti, hogy keressék Istent, amíg megtalálják, hívják segítségül, amíg közel van, mert bőkezű a megbocsátásban. (Iz 55,6-9) Hiszen Isten gondolatai felül múlják a mi gondolatainkat, és Isten útjai nem a mi útjaink. Az ég és a föld távolságával azt mondja Isten, hogy Ő végtelenül jó, és tervei, akarata pedig üdvösségünkre van.

Amikor Jézus a Genezáreti tó mellett tanított az emberek sokasága hallgatta. A tanítványok szóltak Jézusnak, hogy későre jár, bocsásd el a népet. Jézus ekkor azt mondta: Ti adjatok nekik enni! A tanítványok megdöbbentek: De honnan veszünk annyi élelmet. Ismerjük a történetet. Jézus megsokasította a kenyereet és halat. Mind jól laktak...

Másnap az emberek valóban Jézust keresték, és Ő az örök élet kenyerét és italát ígérte nekik a veszendő étel helyett. Ezt pedig az emberek nem értették meg. Még a tanítványok is meglepődtek... de tudták, hogy Jézus igazat mond. Az utolsó vacsorán értették meg, hogy Jézus az Oltáriszentségben adja magát nekünk.

Jézus húsvéti misztériumával, vagyis halálával és feltámadásával új és örök szövetséget kötött. Ezt az újszövetséget elővételezve ünnepelte apostolaival az utolsó vacsorán, amikor Jézus kezébe vette a kenyeret és a kelyhet borral, és elmondta fölöttük teremtő isteni szavait... és odaadta nekik: vegyétek és egyétek, vegyétek és igyatok belőle. Ekkor apostolai megértették, hogy szentségi módon adja magát nekünk Jézus. Azóta ezt ünnepeljük minden szentmisében.

Az igazi ünneplés majd a mennyben lesz teljes. Ezt az Úr Jézus a királyi menyegzőről szóló példabeszédben mondta. Mert mennyei Atyánk a maga boldog életében akar részesíteni minket. Nekünk pedig erre fel kell készülnünk a földi életben, hogy mihelyt hazahív bennünket, akkor örökre tagjai lehessünk Isten mennyei országának. A szentmisén való részvételenünk is annak a jele, hogy a mennyei lakomán részt akarunk venni. Ezért aki szereti Jézust, az úgy tervezi meg minden hétvégi programját, hogy részt tudjon venni a vasárnapi szentmisén.

Kedves Elsőáldozók!

2.    Isten a helyesen leélt földi életért örök életet ad. A mai evangéliumi szakaszunk a mennyek országáról szól. (Mt 20,1-16a) Jézus rámutat, hogy a gazdag Isten a maga boldog életébe akar bevezetni. De oda az út a földi életen át vezet. Mindennapi munkánkért, földi életünkért Istentől kapunk jutalmat, örök életet. Ez az élet, az üdvösség, boldog együttlét a Szentháromság egy Istennel, angyalaival és szentjeivel. Ő mennyei életet is ad mindenkinek, függetlenül attól, hogy valaki hosszabb vagy rövidebb életet élt a földön.

Jézus e történetben azt mondja, hogy mennei Atyánk nem az emberi igazságosság elvére épít, főként nem az emberi irigységre, hanem a maga nagylelkűségére. Az emberi igazságosság elve, hogy mindenkinek annyit adjunk, amennyi neki jár érdemei szerint. Isten pedig érdemeink felett szeret, nem napszámot ad, nem földi dolgokat, hanem önmagát, szeretetét. Ezért mindenkit kivétel nélkül meghívországába.

Kedves Elsőáldozók! Sokan vagyunk, akiket kisgyermekkorukban megkereszteltek. Jézus hívását követve szolgálunk Istennek, amikor szeretjük embertársainkat és teljesítjük mindennapi kötelességeinket. Jó nekünk, hogy tudjuk: mennyei Atyánk szeret minket, földi életünk után hazavár a mennyországba. Nem kell a jövőnkért aggódnunk, mert tudjuk, hogy Isten szeret és befogad örök országába.

Vannak azonban olyanok is, akik alig hallottak valamit Jézusról. Vannak olyanok, akik hiába hallottak Jézusról, mert nem követik. Egyszer aztán történik valami életükben. Rádöbbennek arra, hogy milyen nagy öröm, hogy Isten bűneik ellenére is szereti őket, és meghívja országába. Ezek a megtérő emberek. Vannak köztük fiatalok, felnőttek és idősek... Életútjuk hasonlít a Maros és az Olt legendájához... A két folyó más-más irányba indul el, végül a Maros is bizonyos fordulatok után találkozik az Olttal a Dunánál és együtt eljutnak a tengerig.

Jézus a mennyek országáról szólva tanítja, hogy mindenki munkája végeztével, földi élete végén Istentől megkapja jutalmul az örök élet. Ez az üdvösség. Isten ezt kínálja fel mindenkinek, és meg fogja adni függetlenül attól, hogy valaki hosszabb vagy rövidebb ideig él a földön.

3.    Keresztségünk óta biztonságban érezzük magunkat, mert Jézus elvezet a mennyországba.

Kedves Hívek! Kedves Elsőáldozók!

Gondoljuk meg: Kinek jobb? – annak, aki  egésznap dolgozik és tudja, hogy biztos keresete van, biztos a családja megélhetése... – vagy annak, aki egész nap munka nélkül vár és aggódik, szorong, hogy lesz-e keresete?

Kinek jobb? – annak, aki gyermekkorától kezdve követi Jézust, és tudja, biztos a reménye: földi élet után eljut az örök életre... – vagy annak, aki nem tud Jézusról, s nem tudja mi lesz vele, ha meghal, s csak később, esetleg élete végén lesz Jézus követője?

Örüljünk, hogy megismerhettük Jézust és követhetjük! Tudjuk, hogy ő szeret minket, és elvezet az örök életre. Tőle semmi sem szakíthat el. Ezért Szent Pállal mondhatjuk: „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” (Fil 1,20a-24. 27a)

Kedves Elsőáldozók! A tegnap kiengesztelődtetek Istennel a szentgyónásban, megbocsátotta bűneiteket, ma viszont a szentáldozásban találkoztok és közösségben lesztek Vele. Ezentúl már rendszeresen gyónhattok, és úgy vehettek részt a szentmisén, hogy egyesülhettek Jézussal. Szeretjük Jézust, ezért jövünk szentmisére. Ám ahhoz, hogy még jobban szerethessük őt, még jobban kell megismernünk. Ezért jöjjetek ezután is hitoktatásra és szentmisére. Ámen.



Kezdődik a szentmise. Szülői áldás.




















Ágápé:




Szentmise:

















Ágápé:












 A csoportkép átvehető a plébánián.