Suetonius (75-161) történetíró a Caesarok
élete c. művében írja, hogy miután a szenátus megtagadta Julius Caesar
kérését és ellenfelei nem akartak vele semmiféle egyezséget kötni, sőt az
érdekében fellépő tribunusokkal szemben is ellenségesek voltak, ekkor Caesar az
Alpokon inneni Gallia provincia és Italia határáig ment, és elhatározta, hogy
háborúval áll bosszút a szenátuson. A Rubicon határfolyónál Kr. e. 49. január
10-én pihenőt tartott. A Rubicon
abban az időben a mai Rimini és Cesena közt folyt az Adriai-tengerbe. Nevezetessége,
hogy a Római Köztársaság törvénye megtiltotta minden római hadvezérnek, hogy
seregével együtt átlépje a folyót. Caesar jól meggondolta, hogy mire vállalkozik,
e szavakkal fordult katonáihoz: „Most még
visszafordulhatunk, mert ha ezen a hídacskán átmegyünk, azután már mindent a
fegyverek döntenek el.” Ezután egy jelenséget látott, és ezt mondta: „Menjünk hát,
amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel. A kocka el
van vetve. (Alea iacta est!)”
„Átlépni
a Rubikont” – számos nyelvben ez a kifejezés fontos és visszafordíthatatlan
döntést jelent. Ez a döntés végül a Köztársaság bukásához és a római császárság
kialakulásához vezetett.
Lukács evangélista úgy mutatja be Jézust, mint Messiást,
aki átlépte az Ószövetséget, kiválasztotta a tizenkettőt, Isten ígérete alapján
megalapozta az Isten országát.
Jézus küldetése befogadó, hiszen az
elveszetteket és a bűnösöket keresi, és visszaállítja Istennel való
közösségüket. Az apostolok felismerték, hogy Jézus Istentől jött valaki. A
galileai szakasz lezárásaként, Lukács leírja, hogy Jézus Fülöp Cezáreája
vidékére ért. Ott egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele. (Lk 9,18-24) Ez, hogy Jézus imádkozik, azt jelzi, hogy
valami teológiailag fontos fog bekövetkezni. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” E
kérdéssel olyan beszélgetést indít el, amelyben apostolai vallomása alapján,
őket a maga messiási-szerepének valóságára, szenvedésére készíti fel. A
tanítványok válasza tükrözi, hogy a zsidók egyrésze Jézust csak prófétának
tartja. A messiástól pedig földi szabadulást várnak. Jézus pedig lépten-nyomon
tapasztalja és tudja, hogy a messiási-szerep azon képe – amit Izaiás jövendölt
az Úr szenvedő szolgájáról –, teljesen hiányzik a zsidók messiás-fogalmából.
Éppen ezt akarja világossá tenni előttük, amikor újra kérdezi: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter
válasza tömör és határozott: „Az Isten
Fölkentjének.” Jézus ekkor megparancsolta, ne beszéljenek arról, hogy ő a Messiás. Tudtul adta, hogy a
kereszt az ő és tanítványai életében jelen lesz. Zakariás próféta az Ő
szenvedéséről és irgalmáról jövendölt. (Zak 12,10-11, 13,1) Mi Krisztust
öltöttük magunkra. (Gal 3,26-29) Átjöttünk
a keresztségen, vállaltuk Jézussal a keresztet és a dicsőséget.
„Juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és követnek
engem.” Jn 10,27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése