A feltámadt Jézus vezetésével és
oltalma alatt húsvét negyedik vasárnapján, „a Jó Pásztor vasárnapján” tartjuk a
hivatások 63. világnapját. E kegyelmi alkalomra, XIV. Leó pápánk megosztott
néhány gondolatot a hivatás belső dimenziójáról, amely Isten azon ingyenes
ajándéka, amely szívünk mélyén sarjad és bontakozik ki. János evangéliumában
Jézus szó szerint így határozza meg magát: „a szép pásztor” (Jn 10,1-10). Ez a
kifejezés egy tökéletes, hiteles, példamutató pásztorra utal, aki kész életét
adni juhaiért, s ezzel kinyilvánítja Isten szeretetét. Ő olyan pásztor, aki
magával ragad: aki rátekint, felismeri, hogy az élet valóban szép, ha őt
követjük. Ennek a szépségnek a megismeréséhez a testi szemek vagy az esztétikai
szempontok mellett szemlélődésre és belső elmélyülésre van szükség. Csak az
mondhatja bizalommal: „Bízom benne, vele az élet valóban szép lehet, ezt az
utat akarom járni”, aki megáll, figyelve hallgat, imádkozik, és befogadja az ő
tekintetét. Erről tett tanúságot Szent Péter pünkösd napján. (ApCsel 2,14a
36-41) A legcsodálatosabb pedig az, hogy amikor tanítványainak szegődünk,
megtérünk lelkünk Pásztorához és oltalmazójához, s az ő szépsége átalakít
bennünket. (1Pt 2,20b-25) A szentek ismertetőjegye ugyanis – a jóság mellett –
a Krisztusban élő emberből sugárzó ragyogó lelki szépség. Így tárul fel teljes
mélységében a keresztény hivatás: részesedés az ő életében, osztozás az ő
küldetésében és ragyogás az ő szépségében. – Az ember Isten jelenlétét lelke
legmélyén fedezi fel, s ebből megérti, mennyire fontos a belső élet gondozása,
mint a Krisztussal való kapcsolat tere, és mint az az út, amelyen
megtapasztalhatjuk Isten szépségét és jóságát életünkben. Ez a kapcsolat
imádságban és csendben épül, és ha ápoljuk, megnyit bennünket a hivatás
ajándékának befogadására és megélésére. A hivatás az egy szeretet- és
boldogságterv. Az Úr arra hív bennünket, hogy teljes életet éljünk, hogy
megvalósítsuk életünket, hogy talentumainkat kamatoztassuk. Ehhez meg kell
állni, belső csendet teremteni, hogy meghallhassuk Jézus Krisztus hangját. Időt
kell szánni a szentségimádásra, az Isten igéjén való elmélkedésre, hogy azt
mindennap megélhessük. Részt kell venni tevékenyen az Egyház szentségi és
közösségi életében.
Fontos a belső élet gondozása, mert innen kell
újrakezdeni a hivatásgondozást és az evangelizálást. Csak akkor bontakozhat ki
és érhet be Isten hívása, ha környezeteink élő hitben ragyognak, kitartó
imádság táplálja őket, és testvéri kísérés jellemzi őket; s így válhat a hivatás
a boldogság és az üdvösség útjává az egyén és az egész világ számára. Ha az
Urat megismerjük, megtanulunk bízni benne és gondviselésében, mely
nélkülözhetetlen magatartásforma mind a hivatás elfogadásához, mind a benne
való kitartáshoz. Az élet ugyanis folyamatos bizalom, együttjárás az
Úrral.
„Én vagyok a jó Pásztor, ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem.” Jn
10,14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése