Miénk lehet az Isten országa! - 17.A. - 2026. gondolat

1799-ben Nagyszentmiklóson egy szőlősgazda árkot ásva felbecsülhetetlen értékű aranykincsre bukkant. A híres nagyszentmiklósi kincs közel ezer éven át rejtőzött a föld mélyén, miközben emberek százai jártak el fölötte anélkül, hogy tudtak volna róla. Ez a történet jól megvilágítja Jézus példabeszédét (Mt 13,44-52) Isten országa sokszor egészen közel van hozzánk, mégis könnyen észrevétlen marad azok előtt, akik nem keresik nyitott szívvel. 

Az évközi 17. vasárnap evangéliumában Jézus a mennyek országát az elrejtett kincshez, az értékes gyöngyhöz és a tengerbe vetett hálóhoz hasonlítja. Mindhárom példabeszéd ugyanarra az igazságra mutat: Isten országa minden földi értéknél többet ér. Aki egyszer valóban találkozik Krisztussal, annak megváltozik az értékrendje. Felismeri, hogy az örök élet reménye felülmúlja a mulandó javakat, ezért kész áldozatot hozni érte. Az evangéliumi lemondás nem veszteség, hanem nyereség, mert Krisztus mindazt, amit érte felajánlunk, az örökkévalóság távlatába emeli.

Az olvasmányban Salamon király példája áll előttünk. (1Kir 3,5. 7-12) Isten megengedi Salamonnak, hogy bármit kérjen, és ő nem gazdagságot, hosszú életet vagy győzelmet kér ellenségei felett, hanem bölcs és értő szívet. Felismeri, hogy a rá bízott küldetést csak Isten segítségével tudja betölteni. Ez a kérés ma is időszerű minden keresztény számára. Nekünk sem elsősorban azt kell kérnünk, hogy megszűnjenek életünk nehézségei, hanem azt, hogy bölcsességgel és hittel tudjuk felismerni Isten akaratát, és ahhoz hűségesek maradjunk.

Jézus példabeszédei (földbe rejtett kincs, az értékes igaz gyöngy) figyelmeztetnek, mert sokan életüket az evangélium közelében élik, mégsem fedezik fel annak gazdagságát. Hallják Isten hívását, de nem válaszolnak rá; ismerik Krisztus tanítását, de nem engedik, hogy az alakítsa életüket. 

A hálóról szóló példabeszéd emlékeztet arra, hogy egyszer minden ember számot ad földi életéről. Akkor nem a birtokolt javak vagy az elért sikerek lesznek a döntők, hanem az, hogy szerettük-e Istent és embertársainkat. 

Szent Pál apostol hirdeti: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra válik.” (Róm 8,28-30) A hívő ember számára még a szenvedések és megpróbáltatások sem hiábavalók, mert Isten ezeket is az üdvösség útjának részévé tudja tenni. A vasárnapi liturgia arra hív, hogy Salamon példáját követve mi is bölcs és Istenre figyelő szívet kérjünk. Olyan szívet, amely felismeri az igazi kincset, Krisztust, és kész mindenek fölé helyezni őt. Mert akinek életében Krisztus van az első helyen, az valóban megtalálta a legnagyobb kincset, a legértékesebb gyöngyöt. Az ilyen ember már a földön megél valamit az örök élet öröméből, és biztos reménnyel halad a mennyek országa teljessége felé. Ott nincs halál, sem fájdalom, hanem Isten boldog színelátása.

 

„Áldalak Atyám, mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait.” (Mt 11,2)