2013. 07. 28.

F pp - a család szükséges


Július 27-én, szombaton a brazil főpásztorokkal elfogyasztott ebéd után a Szentatya felkereste a város „Rádio Catedrale” stúdióit. Brazil kollégáink rövid interjút készítettek Ferenc pápával:

„Jó napot, jó estét minden hallgatónak. Köszönöm a figyelmet és köszönöm a rádió munkatársainak kedvességét, hogy mikrofont adtak a kezembe. Köszönöm szépen. Látom, mennyire fontosak ma a tömegkommunikációs eszközök.
Azt gondolom, hogy ma egy katolikus rádió a rendelkezésünkre álló legközelebbi szószék. A rádión keresztül hirdethetjük az emberi értékeket, a vallási értékeket és mindenekelőtt Jézus Krisztust, helyet adhatunk az Úrnak mindennapi dolgaink között. Mindenkit üdvözlök és megköszönöm a főegyházmegyének az erőfeszítéseit, amelyekkel fenntart egy rádiót, egy ilyen fontos hálózatot. Minden hallgatót arra kérek, hogy imádkozzon értem, imádkozzon ezért a rádióért, a püspökért, a főegyházmegyéért, hogy mindnyájan egyesüljünk az imában és munkálkodjunk egy humánusabb kultúráért, amely értékekben gazdagabb és amely senkit sem rekeszt ki.

Mindnyájan működjünk együtt azért a szóért, amely ma nem tetszik: szolidaritás. Ezt a szót megpróbálják félretenni, mert bosszantó. Olyan szó, amely tükrözi az emberi és keresztény értékeket, amelyekre ma szükségünk van ahhoz, hogy szembeszálljunk a kiselejtezés kultúrájával, amely szerint minden kiselejtezhető. Olyan kultúra ez, amely kirekeszti az embereket: a gyermekeket, a fiatalokat, az időseket, mindenkit, akire nincs szükség, aki nem termel és ez elfogadhatatlan. Ezzel szemben a szolidaritás mindenkit magába foglal. Továbbra is munkálkodjatok a szolidaritás kultúrájáért és az evangéliumért!” – mondta Ferenc pápa.

A brazil főegyházmegyei rádió munkatársa feltette a kérdést a pápának: mennyire fontos ma, az „új világ” evangelizációjában a család?

A Szentatya a következőket válaszolta:

„Nem csak az új világ evangelizációja szempontjából fontos. A család fontos és szükséges az emberiség túléléséhez. Ha nincs család, az emberiség kulturális túlélése forog veszélyben. A társadalom alapja, akár tetszik, akár nem, a család” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

(vm) VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése