Örüljetek és ujjongjatok! Egy ünnepen vagy
rendezvényen ritkán szokás név szerint köszönteni a megjelenteket, inkább
istengyermeki méltóságunk alapján vagy nemek szerint szólítjuk meg. Egy
alkalommal, Jézus a 72 tanítványt azzal küldte el, hogy hirdessék az
evangéliumot, s ne álljanak meg köszöntgetésre, arra ne vesztegessék az időt,
mert feladatuk van. Egyházunk az év folyamán tagjainak különböző rétegeiből
származó kanonizált szentjeire irányítja figyelmünket, hogy megismerjük
közreműködésüket Isten kegyelmével. Mindenszentek ünnepén pedig a megdicsőült
lelkeket, kanonizált és anonim szenteket állítja elénk. Ők is elérték végső
céljukat. Életük tanúsítja, hogy Isten szeretete bennük kiteljesedett. Előttünk
jártak, üdvözültek, Isten színelátására jutottak. Nekünk is lehetséges, sőt erre
vagyunk hívatva.
Ünnepi szentmisénk kezdő éneke is biztató: „Örvendezzünk
mindnyájan az Úrban, ünnepi napot ülvén mindenszentek tiszteletére”. A
mindenszentek az élő tanúk Krisztus mellett. Ők az élő evangélium. Szentségük
és dicsőségük mint világító fáklyák, akikben Isten szeretete lángolt és
bevilágították azt a kort, amelyben éltek.
Boldog VI. Pál pápa írta: „A mai
embert inkább érdeklik a tanuk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a
tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanuk is.” (EN 1975). Szent János
apostol a Jelenések könyvében írja: a győztesek seregében mindenki ott van, aki
megőrizte a megszentelő kegyelmet (Jel 7,2–4. 9–14). A száznegyvennégyezer
(12x12x1000) és a megszámlálhatatlan sokaság Isten újszövetségi népét jelenti,
akik Krisztus keresztségében tisztultak meg és megkapták a megszentelő kegyelem
fehér ruháját. Ők a földi küzdelemben mindegy szálig hűségesek maradtak
keresztényi hivatásukhoz. Ezt az istengyermeki életet erősítette az
áldozatvállalás és az Eucharisztia. A keresztségi kegyelem teljes beérése tehát
az életszentség. A szentek életében sohasem a csodák voltak a fontosak, hanem
az isteni és felebaráti szeretet hősies gyakorlása és a szív alázata. A szív
alázata, egész benső valónkat átjáró mélységesen-mély alázatot jelent. És ezt
nem lehet sem csodás történetbe vagy a kortárs-csodálat által teremtett
irodalmi műbe beletömni.
A mai kor emberét a valóság érdekli, s ez dicséretes.
Azt viszont nem lehet eléggé
hangsúlyozni, hogy a szentek életében bizonyos mértékig természetesek a csodák.
Mégpedig az űrkutatás analógiája alapján. Abban a pillanatban, amikor a
világűrbe kilőtt rakétáink kiszabadulnak a Föld gravitációs teréből, már nem a
földünkön érvényes tér- és időbeli törvényekhez illeszkednek, hanem merőben
másokhoz. Valószínűleg a tér mozog és örvénylik tovább velük. Ugyanígy a
szentek élete is egyszer csak kiszabadul az általunk ismert fizikai és
pszichikai törvényszerűségek alól, a „természetesnek” tudott számára ismeretlen
„terekben” mozog: rendkívüli események történnek velük, az élet igazi
gazdagsága tárul fel előttük (Jn 3,1–3). Meglátják Istent és elindultak az örök
boldogságba vezető úton (Mt 5, 1- 12a). Ez a lelkület öltöztette őket Isten
végtelen ragyogásába.
„Ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az
égben.” (Mt 5,12)
Darvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése