Jövőben gondolkodó pálosok

Pinti Attila | 2013.01.31.Csíki Hírlap

Egyházi és világi elöljárók köszöntötték az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok két képviselőjét csütörtök este a hargitafürdői Szent László Központban. A szerénységükről és alázatosságukról ismert pálosok – egyelőre – két hónapot töltenek el a „székelyek szent hegyén”.

 

Tamás József: mi mindig befogadtuk és szívünkbe fogadtuk a pálosokat

Bátor Botondot, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökét, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnokot elsőként Tamás József segédpüspök üdvözölte, hangsúlyozva, hogy jelenlétük igazi áldás a csíki katolikusok számára, és még ha nem is véglegesen lehetnek itt, minden bizonnyal maradandó nyomot hagy tevékenységük a helyi és környékbeli hívekben.
„Reménykedünk benne, hogy hamarosan múlhatatlanul is magunk között tudhatjuk őket. Azt kívánom a Jóistentől, segítsen abban, hogy idővel igazi otthonuk legyen Hargitafürdő” – mondta a segédpüspök, egyúttal méltatva Darvas-Kozma József címzetes esperes A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyvét, mellyel rendkívül sokat tett egyrészt a rend széles körben való megismertetéséért, másrészt azért, hogy itt jelen lehessenek a szerzetesek.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja visszatérő „vendégekként” köszöntötte a Budapestről és Szentkútról érkezett atyákat, felidézve a pálosok egykori jelenlétének településneveken és régi, romos épületeken őrzött emlékét.
„A 20. század erkölcsi megrendülése után, az új évezred gazdasági válságtól sújtott világában nagy szükség van a pálosok világszemléletére. Ebben a krízisben csak alázatossággal és szorgalmas munkával lehet győzedelmeskedni – ezt képviselik a szerzetesek” – fogalmazott a főkonzul. Szerinte ittlétük egyik jelentős hozadéka, hogy megerősítik a magyarok összetartozását.
A pálosok visszaköltözésének lehetőségeit is felmérő látogatás csak jót tehet a közösségnek – vélte Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az elöljáró személyes – közvetett – élményeiről beszélt a jelenlévőknek, hiszen, mint fogalmazott, „valahányszor felkereste problémáival Darvas-Kozma Józsefet, az esperes egy idő után mindig a pálosokról kezdett mesélni – beleéléssel, átszellemülten”.

 

Kállay Emil piarista szerzetes köszönti Bátor Botondot

Kállay Emil piarista szerzetes dicséretesnek tartotta, hogy a kommunizmus alatt elnyomott rend újjáéledhetett, lehetőséget kapva a kibontakozásra. „A ferencesek és piaristák mellett most a pálosok is itt lehetnek velünk, és ez nagy dolog. Imádkozunk azért, hogy véglegesen megtalálják nálunk a helyüket” – öntötte szavakba gondolatait.
„A piaristák is tapogatózva jöttek, aztán gyökeret eresztettek – legyen így a pálosokkal is, hiszen mindannyian a magyar népet és az egyházat szolgáljuk” – közölte Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános. Rövid történelmi áttekintője és visszaemlékezése után az egyházi méltóság könyvével ajándékozta meg a két pálos atyát.

 

Bátor Botond: a pálosok Jasna Góra-i, lengyelországi központja is áldását adta arra, hogy itt legyünk

Bátor Botond, a rend tartományfőnöke elmondta, régóta álmodott arról, hogy itt éljen – Hargitafürdőn pedig a valóság sokkal szebb az álomnál. „Ez a két hónap azt szolgálja, hogy kézzelfoghatót tudjunk alkotni, megalapozva a visszatérésünket” – tudatta. Az atya hozzátette, nem akar elhamarkodott kijelentéseket tenni, egyelőre a közös imádkozás a legfontosabb, de „bízik benne, hogy ennek meglesz a gyümölcse”.
A pálos rend célja, hogy több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak szerzetesei.

A római varázsmesterségre szükség van ma is

Caius Furius Cresimus felszabadított szolga viszonylag kis termőföldjén nagy mennyiségű gabonát és gyümölcsöt termesztett. A szomszéd, akinek jóval nagyobb földterületen sokkal kevesebb termett, bevádolta őt a törvényszéken. Azt állította, hogy bűbájolással a maga földére varázsolja az ő termését is. 

Cresimus erős ásóival, nehéz kapáival, kövér ökreivel s izmos családtagjaival jelent meg a törvényszéken, ahol így szólt: Íme rómaiak, ezek az én varázsmesterségeim, és sajnálom, hogy nem mutathatom be előttetek vagy a fórumra nem tudtam elhozni álmatlan éjszakáimat és verejtékezéseimet.

**  

Aki latinul szeretné olvasni, íme:

C. Furius Cresimus e servitute liberatus, cum in parvo admodum agello largiores multo fructus perciperet, quam ex amplissimis vicinitas, in invidia erat magna, ceu fruges alienas perliceret veneficiis. quamobrem ab Spurio Albino curuli aedile die dicta metuens damnationem, cum in suffragium tribus oporteret ire, instrumentum rusticum omne in forum attulit et adduxit familiam validam atque, ut ait Piso, bene curatam ac vestitam, ferramenta egregie facta, graves ligones, vomeres poderosos, boves saturos. Postea dixit: << Veneficia mea, Quirites, haec sunt, nec possum vobis ostendere aut in forum adducere lucubrationes meas vigiliasque et sudores>>. Omnium sententiis absolutus itaque est.
 

**
Boldog, aki féli az Urat, aki az ő útjain jár.

Élvezheted majd, amit kezed szerez, 

boldogságban és bőségben fogsz élni.

Feleséged házad bensejében hasonlít a termő szőlőtőhöz, 

s mint a hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat.

Lám, ilyen áldásban részesül az ember, aki féli az Urat. (Zsolt 128,1-4.)

Az egészség, béke és irgalom osztogatója

Szebaszte hívő népe Balázst választotta püspökévé, aki a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, és innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Licinius császár keresztényüldöző rendeletét még 316 táján Agricola helytartó folytatta Szebasztéban. Ekkor fogták el Balázs püspököt. Előbb hittagadásra próbálták kényszeríteni, majd megostorozták és bebörtönözték. Mivel sok csodát tett ott is, ezért vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.
A legenda szerint, abba a tóba kellett vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt.
Humoros szent, aki az életet és a halált is ajándéknak tekintette. Ezek után vízenjárva visszament üldözőihez, akik lefejezték.

A börtön csendje kihozta belőle a legjobbat

Miani Jeromos, a velencei patrícius-fiú 1486-ban született. A jól nevelt, de harcra és kalandra éhes ifjú  korán belesodródott Velence és Ausztria közt folyó véres viszályokba. 1511-ben védte a Piave felett őrködő Castelnuovot, de alul maradt és foglyul ejtették.
A börtön csendjében és magányában magába szállt, a kegyelem megragadta.
A csodás, a Szűzanya által kieszközölt szabadulás elegendő volt arra, hogy átformálja őt. Három évig szolgálta a kis közösségét, majd Velencében fölkészült a papságra, és 1518-ban, harminckét évesen fölszenteltette magát. Most már megvolt minden föltétel karitatív életműve számára.
Az 1528-as ínséges évben Jeromos azon fáradozott, hogy elűzze a szegények küszöbéről a halál kísértetét. Csónakja éjjel-nappal járta Velence csendes csatornáit, éhségtől haldoklókat vagy halottakat keresve. Azután lemondott szenátori méltóságáról. A tekintélyes férfit ócska ruhában látták az emberek, amint az utcákat járta. Ahol csavargó gyermeket talált, kinek arcáról lerítt az éhezés, magához vette az öreg házba, amelyet bérelt. Legtöbbüknek nem voltak szülei, koldulásból és lopkodásból éltek, s a patkányok között aludtak a keskeny rakpartokon. Tízből százan lettek, százból ezren, és a szent mégsem taszított vissza a nyomorba egyetlen gyereket sem, aki hozzá menekült. Kézműveseket alkalmazott, hogy mesterségre tanítsa őket. Szigorú házirenddel igyekezett pótolni az elmaradt nevelést. Védenceit hamarosan mindenütt ismerték és fölismerték, fehér ruhájukról, szentolvasójukról és keresztes zászlójukról.
Többen csatlakoztak hozzá és segítették munkájában. Őket Szent Ágoston szabályai szerint fogta össze. Anyaházuk Somascaban volt és erről nevezték el a rendet. Jeromos  ott halt meg  1537. február 8-á ,,Jézus és Mária'' szavakkal ajkán. Követői árvaházakat, szegény-otthonokat, kórházakat és diákotthonokat tartanak fenn.

A vérpadon se vagyok egyedül

VIII. Henrik esküt követelt alattvalóitól, amely a Boleyn Annával kötött házasságát érvényesnek ismerik el, és a királyra ruházta a legfőbb egyházi hatalmat. Az a püspök, akiről dicsekedve mondta korábban a királya, hogy egyetlen más országnak sincs olyan püspöke, mint Fisher. Fisher János Rochester püspöke most nemet mondott a királynak.

1534-ben börtönbe vetették, és ott tíz hónapon át senyvedett. A pápa eközben kinevezte bíborossá. Henrik király dühöngött: ,,Csak küldjön neki bíbor sapkát a pápa - kiabálta -, majd gondoskodom róla, hogy ne legyen feje, amelyre föltehesse!'' 

A Tower ablakából látta, mint ácsolják június 21-én a vérpadot. „Oh Uram, mutass egy olyan igét, amely meg tud tartani ama borzalmas helyen is – kiáltott – elővéve az Újszövetzségi szentírást. Felnyitotta a könyvet. Szemei János 16,32 versre estek: „Én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van”. 

Becsukta a könyvet és nyugodtan így szólt: „Áldott légy Uram! Ez elég nekem az örökkévalóságra."

Másnap hajnali öt órakor fölébresztették: ,,Ma délelőtt ki fogják végezni'' - mondták neki, mire ő ezt mondta: ,,De még túlságosan korán van, hagyjon még, kérem, egy kicsit aludni.'' Aztán még két órán át oly mélyen aludt, mint egy gyermek. A lelkiismerte tiszta volt egy örökkévalóságra, mert „Nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van”.

Három fontos erény

105 éves korában, 529-ben halt meg Teodóziosz jeruzsálemi apát. Abban a barlangban temették el, amelyben fiatal remeteként élt. Szentségét halála után is sok csoda tanúsította. Kolostora a 15. századig a Szentföld ékessége maradt.
Életrajzírói három erényt magasztalnak benne:
- az igaz hitből fakadó legszigorúbb aszkezist (Böjttel, éjszakai virrasztással és szakadatlan imádsággal harcolt rendetlen hajlamai ellen, fegyelmezte a testét, és fáradozott szívének ama tisztaságáért és belső szabadságáért, amely a szemlélődéshez vezet. );
- a pazarló nyájasságot, barátságot minden idegen és szegény iránt (Titokzatos azoknak az embereknek a vonzóereje, akik sem hatalmat, sem befolyást nem keresnek.);
-  és a szent liturgia szakadatlan ápolását (A Szentírás egész életében kiindulópontja és állandó kísérője volt, emellett mélységes szeretet lelkesítette a szent liturgia ünneplésére). A szerzetesélet Krisztus evangéliumának kitartó követését jelenti.
Mindezek valóban a krisztusi ember igazi ismertetőjegyei.
Te is megtehetnéd.
Itt a tükör, nézz bele:
te hányat gyakorolsz?

Az életunt hercegnő és a bölcs cipész

Egy királyi hölgy megcsömörölt az élettől és elhatározta, hogy világgá megy. Hogy senki meg ne akadályozhassa szándékában, csendesen kifelé igyekezett a városból. A város végén, egy cipészműhelyből vidám ének hallatszott ki, melyből szokatlan béke és öröm sugárzott feléje. Kíváncsi lett, hogy ki énekelhet így. 

Belépett. Egy púpos cipész ült munkája mellett és énekelt. 

A nő felindultan rászólt: Hogy énekelhet ilyen vidáman, aki ennyire nyomorult? 

- Téved, asszonyom, - felelte a cipész. Én királyi gyermek, az élő Isten gyermek vagyok. 

- Nem e világ királyáé. Nem olvasta soha: "Az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is." (Gal 4,6-7)

Pokoli lárma és a fűtött szoba

Egy nemesi származású, de goromba ember valami miatt különlegesen gyűlölte Szalézi Ferencet, Genf püspökét. Egy este szolgáival és kutyáival fölvonult a püspök háza elé, s ott egész éjszaka pokoli lármát csaptak. Az emberek vadászkürtöket fújtak és pisztollyal lövöldöztek, a kutyáknak pedig a fülét csipkedték, hogy minél jobban vonítsanak. Ez több éjszakán át megismétlődött, sőt egyre pimaszabbak és arcátlanabbak lettek. A püspök házanépe rájuk akart rontani, Szalézi Ferenc azonban visszatartotta őket, bár ő sem talált nyugalmat. Ezt mondta: ,,Ó, nem is olyan rossz ez! Mi legalább fűtött szobában ülünk, de azok a szegény fickók odakinn, akik szintén nem alhatnak, még fázni is kénytelenek hozzá.''
Másnap Ferenc találkozott ellenfelével a városban. Rögtön odasietett hozzá, és olyan barátságosan és derűsen köszöntötte, hogy az egészen lefegyverezve érezte magát, őszintén bocsánatot kért és gyerekes ellenségeskedésére fátylat borított.