A börtön csendje kihozta belőle a legjobbat

Miani Jeromos, a velencei patrícius-fiú 1486-ban született. A jól nevelt, de harcra és kalandra éhes ifjú  korán belesodródott Velence és Ausztria közt folyó véres viszályokba. 1511-ben védte a Piave felett őrködő Castelnuovot, de alul maradt és foglyul ejtették.
A börtön csendjében és magányában magába szállt, a kegyelem megragadta.
A csodás, a Szűzanya által kieszközölt szabadulás elegendő volt arra, hogy átformálja őt. Három évig szolgálta a kis közösségét, majd Velencében fölkészült a papságra, és 1518-ban, harminckét évesen fölszenteltette magát. Most már megvolt minden föltétel karitatív életműve számára.
Az 1528-as ínséges évben Jeromos azon fáradozott, hogy elűzze a szegények küszöbéről a halál kísértetét. Csónakja éjjel-nappal járta Velence csendes csatornáit, éhségtől haldoklókat vagy halottakat keresve. Azután lemondott szenátori méltóságáról. A tekintélyes férfit ócska ruhában látták az emberek, amint az utcákat járta. Ahol csavargó gyermeket talált, kinek arcáról lerítt az éhezés, magához vette az öreg házba, amelyet bérelt. Legtöbbüknek nem voltak szülei, koldulásból és lopkodásból éltek, s a patkányok között aludtak a keskeny rakpartokon. Tízből százan lettek, százból ezren, és a szent mégsem taszított vissza a nyomorba egyetlen gyereket sem, aki hozzá menekült. Kézműveseket alkalmazott, hogy mesterségre tanítsa őket. Szigorú házirenddel igyekezett pótolni az elmaradt nevelést. Védenceit hamarosan mindenütt ismerték és fölismerték, fehér ruhájukról, szentolvasójukról és keresztes zászlójukról.
Többen csatlakoztak hozzá és segítették munkájában. Őket Szent Ágoston szabályai szerint fogta össze. Anyaházuk Somascaban volt és erről nevezték el a rendet. Jeromos  ott halt meg  1537. február 8-á ,,Jézus és Mária'' szavakkal ajkán. Követői árvaházakat, szegény-otthonokat, kórházakat és diákotthonokat tartanak fenn.