A török hódoltság idején nemcsak a nagy váraknak volt jelentősége, hanem a
kis váraknak szintén kijutott a védelemből. Ezekből ugyanis a magyarok
ki-kirohantak és lecsaptak az ott portyázó törökre. Ilyen törökverő és rabsága
révén szintén ismertté vált férfiú Szapáry Péter. Tehetséges politikus, katona
és gazdálkodó volt, felmenőihez hasonlóan. Portyázó embereivel a Duna-mente
fontos hadiútján rendszeresen rajtaütött a vonuló török csapatokon. 1657-ben
Szapáry a Vértes hegységbeli Csákvárnál Hamzsa budai bég fogságába esett. Ezt
követően a bég négy éven át kegyetlenül gyötörte, igába fogta.A meggyötört Szapáryt barátja,
Batthyány Ádám fogoly-cserével váltotta ki, a szultán futárjával és pénzzel.
Szapáry kiszabadulása után átvette testvérei javainak kezelését, országgyűlési
küldött, majd alországbíró lett. Buda 1686-os ostroma előtt újra elővette régi
kardját, még egyszer visszatért benne a hős, s lelkesen küzdött az oszmánokkal
Buda alatt. Az utolsó csatában esett magyar fogságba Hamzsa bég, a régi
ellenfél, akit személyesen az európai csapatok főparancsnoka, Lotharingiai
Károly engedett át a híres vitéznek. Szapáry a szétlőtt Budavár utcáit rótta,
eltűnődött azon, hogyan is találkozzon egykori kínzójával. Ez idő elég volt
ahhoz, hogy egy jól értesült szolga megvigye Hamzsa bégnek a hírt, aki félve a
bosszútól a nála levő lassú mérget bevette.
A börtönben lett nyilvánvaló
Szapáry lelki nagysága, amikor kijelentette: az igazságtalanságot nem teszi
jóvá a bosszú! A magyar főúr megkegyelmezett a bégnek és szabadon engedte. Ezt
a török nem akarta elfogadni. Nagyobb büntetés az irgalmasság, mint a
legkínosabb halál – mondta, s nemsokára meghalt, de előbb keresztény hitre
tért. A szeretet megnyitotta szívét.
John Fitzgerald Kennedyt (1917-1963. nov.22.) 1960-ban az Amerikai Egyesült Államok 35. elnökévé
választották. Ő az egyetlen római katolikus elnök, akit 1961. január 20-án iktattak be. Beiktatási beszédekor azt mondta: „Ne azt kérdezd meg, mit tud az
országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni.” Ez Kennedy
leghíresebb idézete. A másik, amit Nyugat-Berlinben mondott a berlini fal fölhúzása után: „Ich bin ein Berliner”, én berlini vagyok!
Temetés 1963. nov. 25.
Felesége, a First Lady, a francia származású Jacqueline
(Jackie) Kennedy hamarosan a nagyközönség kedvence lett műveltsége és
eleganciája miatt.
Három gyermekük született: Caroline, ifjabb John és
egy kisfiú, Patrick, aki koraszülött volt, és mindössze két napig élt.
Az elnököt 1963. nov. 22-én Dallasban meggyilkolta
egy merénylő.
Jacqueline Kennedyről mondják, hogy férje temetésekor a
gyöngysort a ruhájához varratta, hogy amikor lehajol és a végső búcsúzáskor megcsókolja, ne
érjen a halott arcához, mert az hogy fog kinézni.
Ha valaki megadja a módját a dolgoknak, és figyel a részletekre messze nem biztos, hogy érzéketlenséget takar.
Június 2-án 18-19 óráig, ebben
az egy órában az egész világ egyesült a pápával az imádságban, minden
székesegyház, minden templom egységben volt az eucharisztikus hódolatban. Az
egyedülálló, különleges imádság XVI. Benedek szándéka volt a hit évében,
a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulóján. Úrnapján a
katolikusok imádkoztak az Egyházért, hogy „még teljesebb engedelmességgel
hallgassa az Igét, és így egyre szebben, bűn és szégyen nélkül, szentül
állhasson a világ előtt.” Imádkoztak a szenvedőkért: „mindazokért, akik szerte
a világon rabszolgaságban szenvednek; a háborúk, az emberkereskedelem, a
kábítószer-kereskedelem áldozataiért.A gyermekekért és nőkért, akik bármilyen erőszaktól szenvednek…
mindazokért, akik egzisztenciális veszélyben vannak: a munkanélküliekért,
idősekért, elvándorlókért, hajléktalanokért, foglyokért és minden, a társadalom
peremére szorult emberért.”
Az Új Evangelizáció Pápai
Tanácsának elnöke, Rino Fisichella megmagyarázta a világméretű szentságimádás
értelmét: „egy órára az egész világ Egyháza
megáll. Mintha egyszerre csak nem léteznének szerteágazó tevékenységei.
Gondolatai, művei, imádsága és éneke, csakúgy mint az érzései, csakis Jézus
Urunkért vannak. Megállunk, hogy levegőt vegyünk a történelemnek ennek a nehéz
szakaszában, ahogyan Illés próféta is megállt a Hóreb-hegye felé vezető úton. A
reményvesztettség miatti szomorúság és fáradtság idején az egy óra
szentségimádás célja, hogy erőt és támaszt adjon. A misztérium szemlélése nem
távolít el a konkrét, tevékeny feladatvállalástól, amellyel visszaadjuk a
reményt a világnak. Ellenkezőleg. A szemlélésben találjuk meg az erőt ahhoz,
hogy úgy menjünk a világba, mint Jézus tanítványai.”
Hárfazene kísérte a dalokat, és korábbi pápák imádságai hangzottak el: XII.
Piusz, Boldog XXIII. János, I. János Pál, Boldog II. János Pál, XVI. Benedek
emeritus pápa imádságai. A szentségimádás végén a Szentatya kezébe fogta a
szentségtartót és megáldotta a jelenlévőket.
A Vatikáni Rádió megkérdezte Alberto Pacinit, a Sant’Anastasia al
Palatino-bazilika rektorát az eseményről. Ebben a bazilikában tizenkét éve
folyamatos szentségimádás van. Így nyilatkozott: „teljesen összhangban van ez
II. János Pál tanításával, aki azt mondta: templomainknak
az imádság iskolájának kell lenniük.” Idézte XVI. Benedeket is, aki azt
írta a Sacramentum Caritatisban: vétkeznénk, ha nem imádnánk Őt, akit magunkhoz
veszünk.
Hangsúlyozta, hogy a szentségimádás
azért is fontos, mert kisöpri a bálványimádást: hiszen ha a szívünk nem
Istennel telik el, akkor más erők lesznek úrrá benne.
El szoktak menni a plébániákra is szentségimádást tartani, és amikor a gyerekek
kérdezik, mit jelent az imádás, azt mondják: imádni azt jelenti, szeretni. Amikor szeretünk, a szívünk
összhangba kerül a szeretett személy szívével, a szentségimádásban a szívünk összhangba kerül Isten szívével.
Vallja, hogy ha nem tudjuk megízlelni ennek az imádásnak, szeretetnek az ízét,
akkor nem tudjuk megízlelni a szentáldozást sem. Manapság mindenki rohan, nincs
idő, különösen nincs idő a csendre. A bazilikájában megvalósuló szentségimádás
hatására sokan jönnek, hogy meghallgassák őket, gyónjanak, kiengesztelődjenek
másokkal, sok szenvedő tér be hozzájuk. Jönnek emberek, akik keresik saját
identitásukat, és a szentségimádás felfedi nekik a keresztények igazi identitását.
A szentségimádásban felfedezzük a szent
Egyházat: az irgalmasságra vezet, a nyomorúság, a szegénység befogadására. A
szentségimádás megerősítés maguknak a papoknak is, akik sokszor szembesülnek
azzal, hogy maguk sem szentek: őket is megerősíti identitásukban.
Magyar Kurír(tzs) VR
**
A csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánián a 17 órás szentmise
végétől a 19 órás szentmise kezdete közötti egy órában szentségimádást
végeztünk számos hívő részvételével. Bánk József: Szentségimádás c. könyvéből
az Egyházban, Egyházzal, Egyházért szentségimádási órával kapcsolódtunk be a világegyház
szentségimádásába. Az Eucharisztiában jelenlévő Úr Jézust imádtuk, majd
elmélkedtünk arról, hogy Jézus az Eucharisztiában az Egyház oltalma.
Majd Jézus az Eucharisztiában az
Egyház vigasztalása. Továbbá az Eucharisztia az Egyház megszentelője.
A Jézus Szíve litánia és felajánlás
Jézus Szent Szívének imádság után a Tantum ergo eléneklését a szentségi áldás
követte.
Jó volt együtt imádkozni, együtt
átölelni imádságban, Jézus szeretetében a világot, benne minden
embertestvérünket, mint ahogy a levegő óceán körül veszi a Föld bolygót.
Az ilyen közös imádságnak mindig
meg van a különös hatása, amit ha nem is látunk vagy
tapasztalunk a jelen pillanatban, utólag meg fogjuk érteni, mint 1960. október 12-13 közötti, világot
átfogó, fatimai központú rózsafüzér imádságot.
A szovjet atomfegyverkezés visszavonulót fúj. A hidegháború idején, a
fatimai püspök XXIII. János pápa egyetértésével felhívást intézett 1960 elején,
hogy az év október 12.-ről 13.-ára virradó éjszaka minden hívő a fatimai
zarándokokkal együtt imaostromban egyesüljön. Az egyháztörténelemben még
egy ilyen világot átfogó felhívás nem történt. Sok helyen a felhívást komolyan
vették. Maga a fatimai püspök is székvárosának, Leiriának sok hívétől kísérve
gyalog, mezitláb zarándokolt 20 kilométert Fatimáig. Fatimában közel egymillió
zarándok ünnepelt bíborosok, püspökök, papok vezetésével az imavilágnapján. Kitartottak
a permetező esőben rózsafüzért imádkozva és szentmisét ünnepelve a világ
békéjéért. Az ima és bűnbánat éjszakáján
Hruscsov New Yorkban váratlanul repülőre ült és azonnal Moszkvába repült.
Előzőleg az ENSZ-ben azzal fenyegetőzött, hogy „az abszolút fegyver” a
Szovjetunió birtokában van, s ezzel ő el tudja törölni Amerikát.
Kijelentésének, hogy nagyobb nyomatékot adjon, lehúzta cipőjét s az előtte levő
pulpitust azzal ütögette. Váratlan visszavonulásának oka később
kiszivárgott. Hruscsov 1960 januárjában
azzal bízta meg a szovjet hadsereg tudományos szolgálati részlegét, hogy a
szovjet októberi forradalom 43. évfordulójára egy hatalmas atommeghajtású
rakétát konstruáljon. A szovjet atomerők főparancsnoka, Negyeljin marsall már október 12-re kitűzte az „abszolút fegyver”
címen bejelentett rakéta első kísérleti kilövését. Erre az alkalomra sok
neves tudóst és hivatalos személyiséget meghívott. Mikor a számlálás elérte a
nullát, a rakéta nem gyulladt be. Negyeljin miután 20 percet várt hiába,
előjött a védőbunkerből s vele a meghívottak. Mikor már mind kinn voltak,
felrobbant a rakéta, megölte őt és 300 munkatársát, illetve vendéget. Itt
napnál is világosabb az összefüggés! Pontosan
abban az órában, amikor a keresztények nagy része éppen az oroszok megtéréséért
és a világ békéjéért könyörgött, a kommunista atomfegyverkezés visszavonulót
fújt.
Azért
ez minimum elgondolkodtató (hogy azoknak is szelektíve rossz a
memóriájuk, akik maguk is részesei voltak hasonló történelmi, faji
borzalmaknak).
Tisztelt Olvasók,
az alábbi megdöbbentő képsort kaptam a ma reggeli leveleimmel.
Közzé
teszem, azzal a kéréssel, hogy ha valaki valamilyen magyarázatát,
cáfolatát, vagy mentő indokát tudná adni a képeken látottaknak, azt
nagyon megköszönném.....
Megható találkozó a pápa és a római Gemelli
kórház rákbeteg gyermekei között
Örömteli és megható
találkozóra került sor május 31-én este a Szent Márta Ház kápolnájában Ferenc
pápa és 22 súlyosan beteg kisgyermek között, akiket a római Agostino Gemelli
kórházban ápolnak. A rákbeteg gyermekeket elkísérték szüleik, a kórház
személyzetének képviselői, az UNITALSI olasz betegkísérő szervezet önkéntesei,
szerzetesnők és papok, akik Lourdes-i vagy Loreto-i zarándoklatokat vezetnek.
A találkozó az egyszerűség, az ima, a meghatottság és az öröm jegyében zajlott.
A gyermekek nevében egy kislány köszöntötte a pápát a következő szavakkal: „Kedves Ferenc pápa. Nagyon örülök, hogy itt
lehetek otthonodban a kórházi barátaimmal, az orvosokkal, az önkéntesekkel, a
papokkal, akik Lourdes-ba kísérnek bennünket. Jó, hogy a valóságban láthatunk
téged és nem a televízióban. Lourdes-ban imádkoztunk érted. Lerajzoltuk neked a
Szűzanya grottáját, és ezt most átadjuk neked ajándékba. Megígérjük, hogy
továbbra is imádkozunk érted, és kérjük, hogy imádkozz a világ összes beteg
gyermekéért. Áldd meg a szülőket, hogy mindig mosolyogjanak, mint te.” A pápa ezután párbeszédet folytatott a
kicsinyekkel:„Mit tesz Jézus, ha lát egy síró kisgyereket?Megáll. Miért?
Mert Jézus a gyermekeket szereti a legjobban. Ilyen Jézus. Jézus mindnyájunkhoz
közel van, ma is itt van velünk. Jézus mindig szeret minket, mindannyiunkat.
Velünk halad az élet útján: akkor is, amikor boldogok vagyunk és akkor is,
amikor problémáink vannak”. Kérdésére, hogy Jézus szeret-e bennünket, a
gyermekek kórusban „igent” kiáltottak.
Ferenc pápa és a gyermekek végül közösen elimádkozták az Üdvözlégy Mária imát,
majd a Szentatya megáldotta őket:„Amikor egy pap áldást ad, Isten ölel át
bennünket” – mondta. Ebben a pillanatban Jézus eljön hozzátok, és átölel
benneteket. A pápa a gyermekek imáit kérte, majd szokásához híven nagy
szeretettel egyenként is köszöntötte a mintegy 70 fős csoport minden tagját.