2013. 10. 03.

A szentmise nem egy társadalmi esemény

Mindig ünnep, amikor Isten közel jön hozzánk – hangsúlyozta Ferenc pápa október 3-án, csütörtökön reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén. A szertartáson részt vettek a „Bíborosi Tanács” tagjai is, akik ezekben a napokban tartják első ülésüket a Vatikánban Ferenc pápa vezetésével.

Homíliájában a Szentatya hangsúlyozta: az üdvösség emlékezetét nem kell „szokványos eseménnyé” alakítani. A szentmise nem társadalmi esemény, hanem az Úr közöttünk való jelenléte.

Ezdrás (egy faemelvényről) olvassa a Törvény Könyvét, amelyről már azt hitték, hogy elveszett és a nép meghatottan örömkönnyeket sír – kezdte homíliáját Ferenc pápa, az első olvasmányból, Nehemiás könyvéből vett szakaszból kiindulva.

Isten népe megőrizte a Törvény emlékezetét, de ez egy távoli emlékezet volt. Azon a napon azonban az emlékezet élővé vált és ez megérintette a szíveket. Az öröm, nem pedig a fájdalom könnyeit ejtették az emberek, mert megtapasztalták az üdvösség közelségét.

Ez fontos nem pusztán a nagy történelmi pillanatokban, hanem életünk pillanataiban is: mindnyájan rendelkezünk az üdvösség emlékezetével, mindnyájan – mondta a pápa, majd feltette a kérdést: ez az emlékezet közel van hozzánk, vagy egy kissé távoli, szétszórt, kissé divatjamúlt, múzeumi emlékezet, ami eltávolodhat? Amikor az emlékezet távoli, amikor nem rendelkezünk közelségének ezzel a tapasztalatával, akkor végbemegy egy átalakulási folyamat és az emlékezet egyszerű emlékké válik.

Amikor az emlékezet eltávolodik, emlékké válik; amikor azonban közeli, akkor örömmé alakul át és ez a nép öröme. Ez keresztény életünk egyik alapelve. Amikor az emlékezet közel áll hozzánk, akkor kettős hatása van: megmelegíti szívünket és örömet ad – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Ez az öröm a mi erőnk. A közeli emlékezet öröme. Azonban a távoli, megszokottá vált emlékezet, amely egyszerű emlékké válik, nem melegíti fel a szíveket, nem ad örömet, nem ad erőt. A találkozás az emlékezettel az üdvösség egy eseménye, találkozás Isten szeretetével. Isten velünk együtt írja a történelmet és üdvözített bennünket; ez az üdvösség találkozása. Ez olyan szép, hogy meg kell ünnepelni – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Amikor Isten közel jön hozzánk, az mindig ünnepet jelent. Mi, keresztények gyakran félünk az ünneptől: ez az egyszerű és testvéri ünnep az Úr közelségének ajándéka. Az élet eltávolít bennünket ettől a közelségtől, az üdvösségnek csak az emlékét őrizzük meg, nem pedig élő emlékezetét. Az egyház emlékezetében tartja az Úr kínszenvedését. Azonban velünk is előfordul, hogy eltávolodunk ettől az emlékezettől és emlékké, szokványos eseménnyé alakítjuk azt át.

Minden héten elmegyünk a templomba, vagy ha meghal valaki, elmegyünk a temetésére. Ez az emlékezet gyakran untat bennünket, mert nem tűnik közelinek. Szomorú, de a szentmise gyakran társadalmi eseménnyé alakul át, nem vagyunk közel az egyház emlékezetéhez, amely az Úr közöttünk való jelenléte. Képzeljük el Nehemiás könyvének ezt a szép jelenetét: Ezdrás hozza Izrael emlékezetének Könyvét és a nép, amely közel kerül emlékezetéhez, sír, szíve átmelegszik, örömmel telik el, érzi, hogy az Úr öröme saját erejévé válik. És a nép egyszerűen, félelem nélkül ünnepel.

Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy emlékezete mindig közel legyen hozzánk, olyan közeli emlékezet legyen, amely nem válik érdektelenné a megszokás és annyi más miatt és nem távolodik el egyszerű emlékként – fejezte be homíliáját Ferenc pápa.

(vm) VR

Sándor István boldoggá avatásának kihirdetése

Programok Sándor István boldoggá avatásának kihirdetése alkalmából Szolnokon

Kiállítással, filmvetítéssel, utcanévadással és emléktábla-avatással teszik emlékezetessé Sándor István, az 1953-ban kivégzett, mártír sorsú szalézi szerzetes boldoggáavatásának október 19-ei kihirdetését szülővárosában, Szolnokon.
A program első eseményeként október 10-én A jókedv rendje – Szaléziak, Sándor István közössége címmel kiállítás nyílik a város Damjanich múzeumában. A tárlatot Beer Miklós váci megyéspüspök és Szalay Ferenc polgármester nyitja meg.
Október 11-én a szolnoki Tisza moziban az Isten szolgája, Sándor István című filmet vetítik, majd Dér András rendezővel és az alkotás főszereplőjével, Orth Péterrel találkozhatnak az érdeklődök.
A boldoggáavatás október 19-ei, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren tartandó kihirdetésének másnapján, vasárnap a szolnoki Belvárosi Nagytemplomban Beer Miklós püspök hálaadó misét mutat be, melyen Don Pascal Chávez Villanueva, a szalézi rend generálisa mond szentbeszédet. A szentmise után a város Ságvári Endre körútját Sándor István körútra nevezik át.
Október 25-én emléktáblát helyeznek el annak a szolnoki középiskolának a bejáratánál, ahol a szerzetes 1928 és 1931 között tanult. Október 26-án, Sándor István születésének 99. évfordulóján ünnepi szentmisét mutat be Havasi József szalézi szerzetes. Ezt követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok kórusa előadásában Vivaldi Glória című műve hangzik el  – közölte Máthé György, a Váci Egyházmegye szolnoki kerületének esperese október 1-én az MTI-vel.
Sándor István 1914-ben született Szolnokon. A szalézi rendbe 1936-ban lépett be, mint laikus testvér. 1940 és 1949 között nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Lakhelye és működésének fő színhelye a rend újpesti székhelye, a Clarisseum, a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet volt. 1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal; kirándulásokat, összejöveteleket szervezett, hittant tanított.

1951. február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. 1952 júliusában társaival együtt letartóztatták, koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, s az ítéletet 1953. június 8-án végrehajtották. Valószínűleg a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában hantolták el. A Sándor Istvánra kiszabott halálos ítéletet csak 1994-ben semmisítették meg.

A mártír sorsú szerzetes boldoggáavatásának egyházmegyei eljárása 2006-ban kezdődött meg, és 2007-ben fejeződött be. Ez idő alatt számos tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként a szentszéki eljárás 2008-ban indult, a bíborosi kollégium döntése az idén január 15-én született meg.

MTI/Magyar Kurír

155 éve született Prohászka Ottokár


Prohászka Ottokár emlékére és tiszteletére, születésének 155. évfordulója alkalmából október 10-én, csütörtökön 17 órakor koncelebrációs ünnepi szentmisét mutat be Spányi Antal megyéspüspök Székesfehérváron, a Prohászka-emléktemplomban.
A szentmisét megelőzően, 16 órakor ünnepi szimpózion kezdődik a Prohászka-emléktemplomban, melynek során Mózessy Gergely tart előadást, Prohászka Ottokár beszédei a Katolikus Nagygyűléseken (1900–1926) címmel.
Az ünnepi emlékmise egyben a Prohászka Imaszövetség kiemelt közös szentmiséje. Az imaszövetség tagjai több éve imádkoznak a szentéletű püspök példájára új papi és szerzetesi hivatások megszületéséért.
**

A háború kellős közepén, Prohászka Ottokár 1917. január 14-én kelt pásztorlevelében világosan kifejtette: „az egyes országoknak nagy tőkéi, s akik a tőkék tulajdonosai, új gazdasági területeket akarnak szerezni, hogy termelésüknek új piacokat s nyereségüknek új forrásokat nyissanak. A pénzhatalomtól függnek a kormányok, a pénzhatalom sugalmazza a diplomatákat, s ezeknek az ellentétes érdekeknek ütközése hozza ránk a háborút. Míg a nemzetek ily gazdasági harcban állnak, addig lesz háború is. A gazdasági harc előbb-utóbb, de elkerülhetetlenül magával hozza a háborút. Aki tehát meg akarja szüntetni most, s a jövőre nézve ki akarja zárni, az működjék közre abban, hogy a gazdasági harc megszűnjék”.[1]


[1] Folytatás: „Tudom, hogy ez nem függ az egyestől, de kell, hogy minden egyes ezt megértse s hogy azután a sok egyes ember párttá, hatalommá tömörödjék, mely más viszonyokat teremtsen a világba! Mindenekelőtt pedig ne okolja senki a hábotú miatt az Istent s ne szenvedjen azért hitében kárt! Tartsa mindenki szemei előtt az apostol szavát: honnét vannak a háborúk s versengések köztetek? Nem a ti rossz hajlamaitoktól s szenvedélyeitektől? (Jak 4,1), s győződjél meg annál inkább a szentírás szavahihetőségérőé, mely Szent János apostol által rámutat a háborúnak, az Istentől elfordult világnak gyökeres bajára, a »szemek kívánságára«. A bírvágy, a gazdagodás szenvedélye, a kereteiből kicsapó önzés hatalma az első rész a világon. A gazdagodási vágyat nem szabad összetéveszteni a munkával. A gazdagodási vágy aranyat akar, sok aranyat s azt minden úton-módon. A gazdagodási vágynak mindegy, vajon munka által vagy munka nélkül, vajjon igazságosan vagy zsarolással jut bálványához, az aranyborjúhoz.
Ilyen most a világ folyása s azért van háború, s ezt a világfolyást kell megváltoztatni, hogy a bűnnek s erőszaknak átka megszűnjék s távozzék tőlünk!...
A magyar sohasem szidta volna a németet azért, mert németül beszél s nem magyarul, hanem azért mert elnyomta; - a népfajok nem azért ellenségek, mert az egyik sárga, a másik meg fehér vagy rézvörös, hanem azért mert a fehér kipusztította a rézvöröst a pénz miatt s hatalmaskodott a sárgán megint csak a pénz miatt, s a sárga talán még visszaadja a kölcsönt maga s a rézvörös indián s a fekete hindu helyett a fehérnek, - de mindez a pénz miatt, a többi pénz miatt történik. Az angol, mint óriás vámpír ül a népek nyakán a pénz miatt, s az orosz a népek tarka, rengeteg tömegével ráfekszik Ázsiára s Európára a hatalom, a pénz miatt! Hát ezért teremtette Isten a fajokat, a nemzeteket? Ezért különítette el őket vérben s nyelvben s érzésben? Ezért tette változatossá kultúrájukat zónák s klímák szerint, hogy egymást pusztítsák s nem azért hogy először mint családok és törzsek, azután mint nemzetek s népek éljenek s alakuljanak s hogy vesződség s félreértés, sok veszekedés és háború után rájussanak arra az öntudatra, hogy nem szabad megmaradniok az elszigeteltség ezen fokán sem, hanem hogy keresniök kell egy más nemzetközi formát, mely egy felsőbb  egységet állítson a világban?
Ez lesz a nemzetek s népek jövendő s igazán »szent« szövetsége. S erre alkalmaznám Izajás próféta szavát: »Szélesítsd ki sátorod helyét« nemzet, haza! Nem úgy hogy megszünjjél nemzet lenni s ne legyen hazád, hanem úgy, hogy dobd ki sátradból a modern nemzetek bálványát, a hatalom és pénzvágy aranyborját, mely ellenséges érzületekre indít a többi nemzet iránt s folytonos fegyverkezésre késztet. Természetesen ezt nem teheti meg csak az egyik, hanem ezt valamennyinek kell megtennie, s a kereskedést, ipart s az egész termelést az egész nagy emberiség javára nemzetközileg kellene rendeznie. Kellene, hogy ne az aranyborjú, hanem az igazság s a szeretet Istene uralkodjék az emberiség fölött, s hogy az igazság s a szeretet rendezze viszonyainkat s építse föl társadalmunkat. 
Ld. Prohászka Ottokár, Háború és béke,  in: Világosság a sötétségben, Összegyűjtött munkái IX. Budapest 1928, 235–237.


Ferenc pápa névnapja



Ferenc pápa védőszentje, Assisi Szent Ferenc liturgikus ünnepén, október 4-én, pénteken 18.30-kor Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius szentmisét mutat be a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templomban.


A szentmisében a pápáért imádkoznak.
Az ünnepi szentmisén közreműködik a Szent Efrém Férfikar. Elhangzik Ariel Ramirez Misa Criolla, illetve Liszt Ferenc Assisi Szent Ferenc Naphimnusza című műve – olvasható a Vatikáni Rádió magyar nyelvű honlapján.
Az Avilai Nagy Szent Teréz-templom elérhetősége: Budapest VI. kerület, Király u. – Nagymező u. sarok.

Magyar Kurír

2013. 10. 02.

Pálos 70

Szeretettel hívják a pálos testvérek a PÁLOS 70-re, azokat a testvéreket, akik zarándokolni, teljesítmény túrázni vagy egyszerűen kirándulni szeretnének.
Időpont: október 4-5-6.
A Budapest – Márianosztra útvonal hét különböző szakaszából lehet választani az 1-80 km-es távok közül.
Az utak járhatók egyedül, csoportosan, családosan vagy a pálos barátok vezetésével, zarándokként, túrázva vagy sétálva 1-3 nap alatt.

A szervezéshez adományokat örömmel fogadnak a következő számlaszámra:
Magyar Pálos Rend 11731001-20118680 OTP

Bővebb információ a www.palosrend.hu/palos70
Márianosztrára, október 6-án az ünnepi szentmisére autóbusz indul a Sziklatemplomtól reggel fél 8-kor.

Az autóbuszra jelentkezni lehet a 06 1 3851-529-es és a 06 20 82 33 862-es telefonszámon, vagy személyesen a Sziklatemplom sekrestyéjében.

Az emeritus pápa és Ferenc pápa kapcsolata

XVI. Benedek bátyja, Georg Ratzinger a Passauer neue Pressének nyilatkozva elmondta: jó kapcsolat van az emeritus pápa és Ferenc pápa között. A Bunte magazinnak adott interjúban Georg Gänswein érsek, XVI. Benedek személyi titkára barátságosnak és bizalommal telinek nevezte a két pápa kapcsolatát.
XVI. Benedek bátyja, Georg Ratzinger szerint, aki a regensburgi székesegyház kórusvezetője volt, teljesen jó kapcsolat van az emeritus pápa és utóda, Ferenc pápa között. A Passauer Neue Presse online-kiadásának nyilatkozva elmondta: testvére tudatosan nem avatkozik be az aktuális pápai szolgálatba. Ezzel szemben Ferenc pápa olykor szeretné meghallgatni elődje véleményét, mert emberileg és teológiailag is nagyra becsüli XVI. Benedeket. Kapcsolatuk teljesen harmonikus.
Az október elsején készült interjúban Georg Ratzinger elmesélte: július 29. és augusztus 22. között meglátogatta testvérét a Mater Ecclesiae kolostorban, ahol visszavonulása óta él az emeritus pápa. Itt találkozott ő is a Szentatyával. Ferenc pápa egy alkalommal ebédre volt hivatalos hozzájuk. Nagyon kellemes volt – mondta az emeritus pápa bátyja. „Szimpatikus, jó humorú ember, sokat nevet” – mondta Ferenc pápáról. Elmesélte: a közös ebéd alkalmával keveset beszéltek németül, főként olasz nyelven beszélgettek.
A tervek szerint novemberben újra Rómába utazik a 89 éves Georg Ratzinger. Egészen biztos abban, hogy öccse már nem látogat el Regensburgba, ahol ő él. XVI. Benedek úgy gondolja, hogy „egy emeritus pápa már nem utazgathat ide-oda a világban, mint mások” – fogalmazott bátyja. Kifejezte: úgy látja, hogy testvére szemében most is, „az aktív szolgálaton túl is az tükröződik, ami pápai szolgálata során vésődött lelkébe”.
Az immár a Mater Ecclesiae kolostorban élő XVI. Benedek emeritus pápa napirendjéről Georg Ratzinger elmondta: 8 órakor részt vesz a szentmisén, majd a reggeli zsolozsmán. Kevesebbet játszik zongorán, és már nem foglalja írásba gondolatait, kizárólag intenzív levelezésében.
Georg Gänswein érsek, XVI. Benedek személyi titkára a Bunte című folyóiratnak adott interjúban nyilatkozott október elsején. elmondta: a 86 éves emeritus pápa visszavonulása óta új erőre kapott. Imádkozik, olvas, személyes levelezésével foglalkozik, zenét hallgat, látogatókat fogad. Hozzátette: a korral járó testi gyengeségek ellenére teljes szellemi és lelki egészségnek örvend Joseph Ratzinger.
Ferenc pápa már többször meglátogatta elődjét, és több alkalommal beszélt vele telefonon – ismertette Gänswein, aki az emeritus pápa személyi titkáraként szolgál, és emellett, mint a Pápai Ház prefektusa, Ferenc pápa szolgálatában áll. A Bunte magazinnak adott interjúban barátságosnak és bizalommal telinek nevezte a két pápa kapcsolatát – írja a Kathpress.
Magyar Kurír
(gj)

Az egyház, amelyet Isten tesz szentté, nem utasítja el a bűnösöket

Október 2-án, szerdán délelőtt, az általános kihallgatáson Ferenc pápa folytatta katekézisét a Hitvallásról. Ez alkalommal az egyház szentségéhez fűzte gondolatait.

Az egyház szent mivolta jelen van az első keresztények tudatában már a kezdetektől fogva. A keresztények egyszerűen csak „szenteknek” nevezték magukat, (vö. ApCsel 9,13.32.41; Rm 8,27; 1 Kor 6,1), mivel bizonyosak voltak abban, hogy Isten, a Szentlélek cselekedete szenteli meg az egyházat.

A Szentatya feltette a kérdést: Milyen értelemben mondhatjuk, hogy az egyház szent, ha látjuk, hogy a történelmi egyház, az évszázadok során számos nehézséggel, problémával nézett szembe, sötét pillanatokat élt át? Hogyan lehet szent egy egyház, amely emberekből, bűnösökből áll?

Ferenc pápa három pontban válaszolt a kérdésre:

1. Idézett Szent Pál Efezusiakhoz írt leveléből: „Krisztus szerette az egyházat, és föláldozta magát érte, hogy…. megszentelje” (5,25-26). Krisztus szerette az egyházat és önmagát adta értünk a kereszten. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az egyház szent, mert Istentől származik, aki szent, aki hűséges egyházához és nem hagyja, hogy a halál és a gonosz hatalmában tartsa. Szent, mert Jézus Krisztus, Isten Szentje felbonthatatlan kapcsolattal egyesül vele; szent, mert a Szentlélek vezeti, aki megtisztít, átalakít és megújít. Nem a mi érdemeink teszik szentté, hanem Isten. Az egyház szent mivolta a Szentléleknek és ajándékainak a gyümölcse.

2. A pápa így folytatta katekézisét: „azt mondhatnátok, hogy az egyházat bűnösök alkotják, ezt minden nap látjuk”. Ez igaz: bűnösök egyháza vagyunk; mi, bűnösök arra kaptunk meghívást, hogy hagyjuk magunkat átalakítani, megújítani, megszentelni Isten által. A történelem során néhányak részéről felmerült a kísértés, és azt állították, hogy az egyház csak a tisztáké, azoké, akik teljes mértékben következetesen élnek, a többieket el kell távolítani.

Nem! – hangzott Ferenc pápa ellenvetése. Az egyház, amely szent, nem utasítja vissza a bűnösöket; éppen ellenkezőleg, befogadja őket, nyitva áll a legtávolabbi személyek előtt is, mindenkit hív, hogy hagyja magát átölelni az Atya irgalmassága, gyöngédsége, megbocsátása által. Az Atya mindenkinek felkínálja a lehetőséget, hogy találkozzon vele, hogy az életszentség felé haladjon. „De Atyám – folytatta képzeletbeli beszélgetését a pápa – én bűnös vagyok, súlyos bűnöket követtem el, hogyan érezhetem magam az egyház részének?” – Kedves fivérem, kedves nővérem, éppen ezt akarja az Úr, hogy te ezt mondd neki: „Uram, itt vagyok bűneimmel együtt. Bocsáss meg nekem, segíts, hogy előre haladjak, alakítsd át a szívemet!”

Nem egy kegyetlen ítélőbíró az az Isten, akivel az egyházban találkozunk, hanem az evangéliumi példabeszéd Atyja. Lehetsz olyan, mint a fiú, aki elhagyta az atyai házat és megérintette az Istentől való távolság legmélyebb pontját. Amikor van elég erőd ahhoz, hogy elhatározd: haza akarok menni, nyitott kapukra találsz. Isten eléd jön, mert mindig vár rád, átölel, megcsókol és ünnepel téged.

Az Úr azt akarja, hogy olyan egyházat alkossunk, amelyik kitárt karokkal mindenkit befogad, amelyik nem kevesek, hanem mindenki otthona, ahol szeretete mindenkit megújíthat, átalakíthat, megszentelhet: a legerősebbeket és a leggyengébbeket, a bűnösöket, a közömböseket, azokat, akik elbátortalanodtak és elveszettnek érzik magukat. Az egyház mindenkinek felkínálja a lehetőséget, hogy végighaladjon az életszentség útján, amely a keresztény útja: lehetővé teszi, hogy találkozzunk Jézus Krisztussal a szentségekben, különösen a gyónás és az áldozás szentségeiben; közli velünk Isten Szavát, arra buzdít, hogy karitatív cselekedetekkel, Isten mindenki iránti szeretetében éljünk.

Tegyük fel magunknak a kérdést: hagyjuk-e megszentelni magunkat? Olyan egyház vagyunk, amelyik tárt karokkal befogadja a bűnösöket, amelyik bátorságot, reményt ad, vagy egy önmagába zárkózó egyház vagyunk? Olyan egyház vagyunk, amelyben megéljük Isten szeretetét, amelyben figyelemmel vagyunk egymás iránt, amelyben imádkozunk egymásért?

3. A pápa végül feltette a kérdést: mit tehetek én, aki gyengének, törékenynek, bűnösnek érzem magam? Isten azt mondja neked: ne félj az életszentségtől, ne félj attól, hogy magasra állítsd a mércét, hagyd, hogy Isten szeressen és megtisztítson, ne félj attól, hogy a Szentlélek vezessen téged. Hagyjuk, hogy Isten szent mivolta áthasson bennünket. Minden keresztény meghívást kapott az életszentségre (vö. Lumen gentium, 39-42).

Az életszentség nem azt jelenti, hogy rendkívüli dolgokat kell végrehajtanunk, hanem azt, hogy hagyjuk Istent működni magunkban. Gyengeségünk találkozása kegyelmének erejével, az, hogy bízunk cselekedetében, amely lehetővé teszi, hogy szeretetben éljünk, hogy mindent örömmel és alázattal csináljunk Isten dicsőségére, embertársainkat szolgálva.

A Szentatya végül idézte Léon Bloy francia író híres mondatát, aki élete utolsó pillanataiban így szólt: „Csak egy szomorúság van, ha az ember nem szent”. Ne veszítsük el az életszentségbe vetett reményt, mindnyájan haladjunk végig ezen az úton. Szentek akarunk lenni? Mindnyájan? Éljük meg örömmel hitünket, hagyjuk, hogy az Úr szeressen bennünket, imádkozzunk Istenhez ezért az ajándékért magunk és a többiek számára – mondta szerda délelőtti katekézisében Ferenc pápa.

(vm) VR


F pápa és X. János pátriárka találkozója



Ferenc pápa fogadta X. János pátriárkát: elfogadhatatlan a Közel-Kelet keresztények nélkül
A Szentatya szeptember 27-én, pénteken délelőtt fogadta Antióchia és az egész Kelet görög ortodox pátriárkáját a Vatikánban. Testvéri találkozóra került sor, amelyet a szíriai és közel-keleti nehéz helyzetnek szenteltek – nyilatkozta a pátriárka a Vatikáni Rádiónak a pápai audiencia után.

Először is szeretném nagy szeretetemet kifejezni Ferenc pápának, Krisztusban szeretett testvérünknek – kezdte beszámolóját X. János pátriárka. Szívében hordozza a szíriai, libanoni, közel-keleti testvérek fájdalmát. Nagyrabecsülésének adott hangot mindazért, amit Ferenc pápa tett a közel-keleti lakosságért és egyházért. Különösen is nagy elismeréssel szólt arról, hogy a Szentatya nyomatékosan kéri, hogy megoldás szülessen a béke helyreállítására a párbeszéden és nem a háborún keresztül.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen hatása volt Ferenc pápa béke imanapi kezdeményezésének a Közel-Kelet lakóira, a görög ortodox pátriárka elmondta: nagyon fontos gesztus volt. Mindenki együtt imádkozott azon a napon Szíriáért, a Közel-Keletért és a békéért a világon. Jelentős üzenet volt a világ és a kormányok felé, nemcsak a mindennapi emberek számára, hogy megoldást találjanak a békére.

X. János pátriárka személyesen is érintett a szíriai konfliktusban: fivérét öt hónapja elrabolták Aleppóban szíriai ortodox metropolitákkal együtt. Reménykednek és imádkoznak, minden szinten a kormánnyal és más személyekkel keresik a megoldást a helyzetre. Egyelőre nincs hivatalos hír testvéréről és a két metropolitáról. Reméli, hogy még életben vannak.

Ferenc pápával is beszélt a történtekről. Számos témát megvitattak a kihallgatáson. Kifejezte a pápának az antióchiai és az ortodox egyház szeretetét a katolikus egyház iránt. A történelem során mindig is jó kapcsolat és együttműködés állt fenn a két egyház között. Az egységet illetően a Szentatya vágya is az, hogy megtegyünk mindent, amit lehet. Az audiencián szó volt a közel-keleti keresztények jelenlétéről. Ez jelenleg egy nagyon fontos kérdés, mert sok keresztény elhagyta Szíriát és Libanont más országokba költözve. Nem fogadhatjuk el a Közel-Keletet Krisztus arca nélkül – zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját X. János, Antióchia és az egész Kelet görög ortodox pátriárkája.

(sv)