2013. 10. 03.

Sándor István boldoggá avatásának kihirdetése

Programok Sándor István boldoggá avatásának kihirdetése alkalmából Szolnokon

Kiállítással, filmvetítéssel, utcanévadással és emléktábla-avatással teszik emlékezetessé Sándor István, az 1953-ban kivégzett, mártír sorsú szalézi szerzetes boldoggáavatásának október 19-ei kihirdetését szülővárosában, Szolnokon.
A program első eseményeként október 10-én A jókedv rendje – Szaléziak, Sándor István közössége címmel kiállítás nyílik a város Damjanich múzeumában. A tárlatot Beer Miklós váci megyéspüspök és Szalay Ferenc polgármester nyitja meg.
Október 11-én a szolnoki Tisza moziban az Isten szolgája, Sándor István című filmet vetítik, majd Dér András rendezővel és az alkotás főszereplőjével, Orth Péterrel találkozhatnak az érdeklődök.
A boldoggáavatás október 19-ei, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren tartandó kihirdetésének másnapján, vasárnap a szolnoki Belvárosi Nagytemplomban Beer Miklós püspök hálaadó misét mutat be, melyen Don Pascal Chávez Villanueva, a szalézi rend generálisa mond szentbeszédet. A szentmise után a város Ságvári Endre körútját Sándor István körútra nevezik át.
Október 25-én emléktáblát helyeznek el annak a szolnoki középiskolának a bejáratánál, ahol a szerzetes 1928 és 1931 között tanult. Október 26-án, Sándor István születésének 99. évfordulóján ünnepi szentmisét mutat be Havasi József szalézi szerzetes. Ezt követően a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok kórusa előadásában Vivaldi Glória című műve hangzik el  – közölte Máthé György, a Váci Egyházmegye szolnoki kerületének esperese október 1-én az MTI-vel.
Sándor István 1914-ben született Szolnokon. A szalézi rendbe 1936-ban lépett be, mint laikus testvér. 1940 és 1949 között nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Lakhelye és működésének fő színhelye a rend újpesti székhelye, a Clarisseum, a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet volt. 1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de Sándor István továbbra is találkozott a fiatalokkal; kirándulásokat, összejöveteleket szervezett, hittant tanított.

1951. február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. 1952 júliusában társaival együtt letartóztatták, koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, s az ítéletet 1953. június 8-án végrehajtották. Valószínűleg a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában hantolták el. A Sándor Istvánra kiszabott halálos ítéletet csak 1994-ben semmisítették meg.

A mártír sorsú szerzetes boldoggáavatásának egyházmegyei eljárása 2006-ban kezdődött meg, és 2007-ben fejeződött be. Ez idő alatt számos tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként a szentszéki eljárás 2008-ban indult, a bíborosi kollégium döntése az idén január 15-én született meg.

MTI/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése