Március
31-én, hétfőn délelőtt Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a Vatikánban
Mario Zenari érseket, apostoli nunciust, aki beszámolt a Szentatyának a
szíriai lakosság drámai helyzetéről.
A félórás találkozó után a
nuncius rádiónknak adott nyilatkozatában elmondta: a pápa követi a
szíriai eseményeket és szívében hordozza az egész nép szenvedését.
Zenari érsek megállapította, hogy nemzetközi szinten sajnos a három éve
tartó szíriai konfliktus is az elfelejtett háborúk közé tartozik. Egy
egész nemzet drámájáról van szó.
A Szentatya arról biztosította a
nunciust, hogy szívében hordozza az egész lakosság, keresztények és
muzulmánok szenvedését, mindnyájukhoz közel áll. Zenari érsek
hozzátette: Szíriában mindenki nagy csodálatot érez Ferenc pápa iránt:
keresztények és muzulmánok, egyszerű állampolgárok és politikai vezetők
egyaránt.
A Vatikáni Rádión keresztül a szíriai apostoli nuncius
megismételte a pápa aggódó felhívását: nagyobb emberséggel kezeljék a
szíriai lakosság rettenetes drámáját.
(vm) VR
2014. 03. 31.
II. János Pállal néztem, ahogy összeomlik a kommunizmus -
így nyilatkozott Tomáš Halík.
A berlini fal ledöntése előtti este Tomáš Halík, az idei Templeton-díj nyertese, éppen II. János Pálnál járt vendégségben. A tévében a berlini tüntetéseket mutatták, és a pápa odafordult Halíkhoz: „Ez a kommunizmus vége” – mesélte Halík az Ed Westnek, a Catholic Herald újságírójának adott interjúban.
Halík azt felelte: „Szentatyám, elnézésedet kérem, de azt gondolom, a pápai tévedhetetlenség nem működik a politika világában. Most jön az öt év peresztrojka.” De II. János Pál azt mondta: „Nem-nem, tíz napon belül vége.” És neki lett igaza. Másnap ledőlt a berlini fal, és kilenc nappal később Prágában is összeomlott a kommunista rezsim.
Azon a héten kanonizálták Prágai Szent Ágnest, és Tomáš Halík, aki egyszerre volt pap, filozófus és tudós, és annyi idős volt, mint maga a kommunista állam, ezt a szentté avatást egy prófécia beteljesítésének érezte, mely így szólt: amikor Ágnest szentté avatják, akkor jön el a szebb jövő Csehország számára.
Most, negyedszázaddal később, mikor maga II. János Pál lép hamarosan a szentek sorába, Halík már nemzetközi ismertségnek örvend, művei számos nyelven láttak napvilágot, világszerte előadásokat tart vallásfilozófiai és valláspszichológiai témákban, és több díjat kapott, mint amennyi meleg vacsorában többségünknek részünk volt – összegzi frappánsan Ed West.
Amint azt korábban megírtuk, a „vallási Nobel-díjnak” is nevezett Templeton-díjjal Halík a szovjet megszállás alatti, vallásszabadságért folytatott küzdelmét jutalmazták. Az amerikai Templeton Alapítvány évente egy személynek ítéli oda a világ egyik legnagyobb anyagi elismeréssel járó díját, olyasvalakinek, aki munkásságával „kivételes módon járul hozzá az élet spirituális dimenziójának felmutatásához”. A díjat 2013-ban a Nobel-békedíjjal is kitüntetett dél-afrikai érsek, Desmond Tutu, 2012-ben pedig a Dalai Láma kapta. Az első kitüntetett 1973-ban Teréz anya volt.
Talán meglepő, de Halík maga hitetlen családban nőtt föl, teljesen vallástalan környezetben, egy ateista társadalomban. Édesapja irodalomtörténész volt, a cseh értelmiségi elit tagja. „A szekuláris humanizmus légkörében nőttem fel – emlékezett vissza Halík –, megtartottuk a keresztény ünnepeket, de soha nem mentünk templomba. A Biblia a műveltség részének számított, csakúgy, mint a görög mítoszok.”
Napjainkban a Cseh Köztársaságban a legalacsonyabb a hívők száma Európában, ami nem csupán a kommunizmusnak köszönhető, hanem a vallásreformerek hosszú sorának is, mely Husz Jánossal kezdődött. Rendkívül erős az antiklerikális hagyomány – magyarázta Halík. „Ez megnyilvánult már az első köztársaság idején is [a két háború között], és talán emiatt választották a kommunisták pont Csehszlovákiát a társadalom teljes vallástalanításának kísérleti terepévé.” Szemben Lengyelországgal, ahol rendkívül erős volt a katolicizmus, és ezt a rezsim kénytelen volt bizonyos mértékben elfogadni. „Ugyanakkor a cseh gondolkodásmód is közrejátszott, amelyre jellemző, hogy mindig a gyengék oldalára állunk – ez is hozzájárult, hogy az én generációm számára vonzóvá vált a katolicizmus, hiszen a templomba járás politikai tiltakozásnak számított.”
Halíkot fiatalkorában „a katolikus kultúra vonzotta, később az intellektuális hatás” – különösen megérintette az angol katolicizmus. „Apám irodalomtörténész volt. Ő szerkesztette Karel Čapek műveit, Čapek pedig nagyon közel állt Chestertonhoz. Úgyhogy apám könyvtárában minden megvolt Chestertontól.” Chestertont nagyon megszerette, majd Graham Greene-t és John Henry Newmant is. Az, hogy Newman a lelkiismeretre helyezi a hangsúlyt, egybevág a cseh hagyománnyal – emelte ki Halík.
1968-ban Wales-be ment vallásfilozófiát tanulni. Majd jött a szovjet bevonulás, s döntenie kellett: marad vagy hazamegy. „1969-ben Jan Palach felgyújtotta magát a Vencel téren. Szerveztem a gyászmisét, és úgy döntöttem: otthon maradok. Nehéz döntés volt, mert nagyon szerettem a brit kultúrát. Nagyon jól éreztem magam Angliában. De mikor Palach feláldozta magát, azt gondoltam: 'Többet kell kezdenem az életemmel. Nem élhetek csak a karrierért, a pénzért. Valami értékesebbnek kell szentelnem az életemet. Azt hiszem, ez volt az egyik első lépés afelé, hogy a papság mellett döntsek.”
Titokban tanult teológiát és titokban szentelték pappá 1978. október 21-én Kelet-Németországban. Az első papszentelések egyike volt II. János Pál pápasága alatt, és amikor nézte a német tévében a lengyel pápa beiktatását, arra gondolt: egy nap talán találkozhat majd vele.
Illegális szemináriumokat tartott magánházaknál és szamizdat anyagokat terjesztett. Minden püspöki palotát lehallgattak – Halík nevetve idézi fel az interjúban azt az esetet, amikor a müncheni érsek meglátogatta a prágai érseket, és megkérdezte: „Itt nyíltan beszélhetünk?” Mire a prágai érsek azt válaszolta: „Igen” – de közben nemet intett a fejével.
A kommunista rendszer bukása egy csapásra mindent megváltoztatott: Halík egyik pillanatról a másikra közellenségből az új elnök, Václav Havel barátjává lépett elő. A barátságuk 1967-ben kezdődött, amikor Havel elkezdett járni Halík apjához az értelmiségi vitakörbe. Átcsempésztek vendégeket Nyugatról, hogy előadjanak. Később Havel hívta meg a vitakört a nyaralójába. „Hős volt” – összegzi Halík.
Halík távol tartotta magát a politikától, ehelyett a Károly Egyetemen végzett plébánosi teendőire koncentrált, ahol a hívők száma – az Európában általános tendenciákkal szemben – egyre nő. Eddig ezer fiatalt keresztelt meg, és csak „idén 105 katekumenünk van, a templomaink pedig tele vannak”. A dolog nyitja szerinte az, hogy élő egyházat kell nyújtani, sok lelki programmal, lelkigyakorlatokkal, elmélkedésekkel – és a nem-hívőknek ugyanúgy, mint a katolikusoknak. És úgy tűnik, ez működik – szögezi le Ed West –, a kommunizmusnak vége, a kereszténység viszont felemelkedőben van Csehországban.
Magyar Kurír
(vn)
2014. 03. 30.
Ki is tartja el Erdélyt?
Nagy felháborodást keltő elemzést tett közzé nemrég a Ziarul Financiar című gazdasági napilap, amely a romániai megyék gazdasági állapotát mutatja be a 2012-es végleges mérlegadatok alapján. Az összeállításban a magánszféra cégeinek összforgalma alapján – nem vették figyelembe a bankok, biztosítók, egyéb pénzügyi intézetek forgalmát – Kovászna megye a 42-es lista 38., Hargita pedig a 27. helyén landolt, mindketten 2 milliárd euró alatti forgalommal: előbbi 1,1, utóbbi 1,9 milliárd eurós összforgalommal.
Zavaros szempontok
„Torz adatokat közölnek a háromszéki gazdaság állapotáról, Háromszék valós gazdasági ereje az országos középmezőnyhöz sorolja a megyét, nagyobb megyéket is magunk mögé utasítunk” – jelentette ki a Székely Hírmondónak Ambrus Attila, a Kovászna Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetője. A szakember szerint ennek az az oka, hogy több fontos gazdaságbefolyásoló tényezőt is figyelmen kívül hagynak. Például hogy a nagy vállalatok, bankok, pénzügyi intézmények Bukarestben adóznak – a megye gazdasági teljesítményének több mint felét jelentik –, másrészt a megyék pénzügyi igazgatóságait régiós központokba összpontosították, ami ugyancsak nem segít az amúgy is zavaros kép letisztulásában.Másik toplistatorzító tényező, hogy nem veszik figyelembe az egyes megyék lakosságának létszámát. A 210 ezres lélekszámú Háromszéken 1,1 milliárd lejes volt az összforgalom, ugyanakkora, mint a közel 400 ezres, 42. helyezett Botoșani megyében, míg a 809 ezernyi lakosú Prahova megye 7,5 milliárdos összforgalmat regisztrált. Ambrus szerint Háromszék hét nagyobb megyét is maga mögé utasít adóbevételek tekintetében.
A Ziarul Financiar összeállításának egyik szerzője, Dana Ciriperu elárulta a listaállítás paramétereit: kikérték a cégbíróságtól a cégek forgalmi adatait, az alkalmazottak számát, nettó profitot. A cégek számát, a nettó átlagbért és a munkanélküliségi rátát tették egymás mellé, így alakult ki a táblázatuk, amely szerint a román magánszféra 2012-ben évi 230 milliárd eurós összforgalmat bonyolított le Bukarestben és további 41 megyében. Táblázatukból már első rápillantásra is kiderül, mennyire veszélyesen polarizálódott a román gazdaság, hiszen Bukarestnek 81,9 milliárdos forgalma volt – a teljes forgalom egyharmada –, az első tíz pedig a teljes forgalom 70 százalékát bonyolítja le, ők foglalkoztatják az alkalmazottak 80 százalékát. Közel fél ország pedig „bukásra” áll, hiszen 17 megye még a 2 milliárd eurós forgalmat sem éri el.
A listában szereplő adatok tartalmazzák a nagy adófizetők forgalmát is, de Dana Ciriperu szerint annyira kicsi Kovászna megye forgalma, hogy már ez is ráosztja a sereghajtó szerepét. „Alegnagyobb Kovászna megyei cég a görög Olympus által létrehozott Brassó Tejgyár, amelynek 169 millió lejes volt a forgalma, de a többi megye forgalmával összehasonlítva nagyon kicsi” – fogalmazott a bukaresti újságíró. ők ugyan nem nézték a bevételeket, de lehetségesnek tartják, hogy a 12 nagy adófizető a megye forgalmának 40 százalékát jelentse.
Kiválasztás és státus
A nagy adófizetők Bukarestbe költöztetése tízéves találmány, az azokat adminisztráló főigazgatóság létrejötténél a Világbank és az IMF bábáskodtak – legalábbis rájuk hivatkozott a román kormány, amikor találmányával előállt. Az indoklásban az szerepelt, hogy a cégek globalizálódására való tekintettel ezeket külön kell kezelni, és 2004 óta egyetlen kormány sem akadt, amelyben felmerült volna a főigazgatóság decentralizálása, vagy legalább az általa megvalósított eredmények népszerűsítése. Mi több, néhány hónapja még a jelenleg ellenzékben lévő pénzügyér Gheorghe Ialomițianu is vészharangokat kongatott: ha „a nagy adófizetők a megyékhez kerülnek, a helyi bárók erőteljes nyomást gyakorolhatnának rájuk, ami nem tenne jót a költségvetésnek.” A bukaresti költségvetésnek valószínűleg nem tenne jót, de a megyei költségvetéseknek kifejezetten jól jönne – állítják egyhangúan a megyei pénzügyi igazgatóságok és az önkormányzatok vezetői. A nagy cégektől származó adóbevételek fele a nagy adófizetőktől származott, de csak becsült értéket mondhattak, ugyanis egyetlen megyei pénzügyi hivatalnak sincs rálátása azokra a bevételekre, amelyeket a megyéjükben tevékenykedő nagy adófizetőtől bevételez az állam.
Ezek közül tavaly Fehér megyében 22, Brassó megyében 64, Kovászna megyében 11, Hargita megyében 12, Maros megyében 42, Szeben megyében 50 működött, vagyis összesen 195 nagy cég, négyszer kevesebb, mint Bukarestben. Hasonló, megkülönböztetett státusban volt 2013-ban Bukarestben 799 nagy cég, Ilfov megyében pedig 141. A DGAMC által adminisztrált nagy cégek száma 2014. január elsején 2500 volt.
Székelyföld nagy adófizetői
Az Országos Adóügyi és Pénzügyi Hivatal honlapján található nagy adófizetők listája alapján a 12 háromszéki „nagy” összforgalma 1 850 776 245 lej volt – azaz a 4,89 milliárdos teljes megyei forgalom 37 százaléka. És hol vannak a bankok, pénzügyi intézetek, biztosítók? Ez a 12 cég 4019 alkalmazottat foglalkoztatott. Az alapul használt honlapon a Domo Kft.-nek csak a 2011-es mérlege hozzáférhető. A Ziarul Financiar listáján 27. helyen áll Hargita megye, ugyancsak alacsony összforgalommal, 1,9milliárd euróval. Hargita megye 13 nagy adófizetője 2 287 579 969 lejnyi forgalmat bonyolított, szemben a megye 8,4 milliárd lejes forgalmával, ami 27 százalék körüli értéket ad 7898 alkalmazott foglalkoztatásával. A 11. helyen áll 4,9 milliárd eurós forgalommal Maros megye, ahol a 42nagy adófizető cég összforgalma 11 973 930 715 lej (2,69 milliárd euró), valamivel több mint a megye forgalmának fele, 19 418 alkalmazott foglalkoztatása mellett.
A középrégió tíz legnagyobb cégének: E.On, Azomureș (Maros) Romgaz, Continental, Polisano (Szeben), Selgros, Autoliv, Schaeffler, Europharm (Brassó) és Holzindustrie Schweighofer (Fehér) összforgalma 2012-ben 5,2 milliárd euró volt, ami Bukarest-Ilfov, a déli régió és a délkeleti régió után a tisztességes negyedik helyet jelenti az országos összevetésben. A középrégióban az egyfőre eső GDP 6018 euró, az alkalmazottak átlagos száma 556 ezer, a nettó átlagbér 299 euró volt 2012-ben. Bukarest-Ilfovban 14 772 euró volt az egy főre eső GDP, 959 ezer alkalmazottat foglalkoztattak 491 eurós nettó átlagbérért.
Néhány hete a Kolozs Megyei Tanács elnökénél is elszakadt a cérna, Horea Uioreanu úgy nyilatkozott a Look Tv-nek, hogy „1919-ben az erdélyiek pénze Románia bruttó nemzeti össztermékének 85 százalékát tette ki, jelenleg pedig 20-szor kevesebb pénz jön vissza Bukarestből, mint amennyi az erdélyi megyék hozzájárulása.” No comment.
Willman Walter
erdelyinaplo.ro
erdély ma
MOGYE - az államnak kellene lépnie
„Ha az oktatásügyi minisztérium, a kormány meg
tudja oldani a helyzetet, lesznek magyar főtanszékek a marosvásárhelyi
egyetemen, ha nem, akkor nem lesznek” – fejtette ki portálunknak adott
interjújában Szilágyi Tibor, a MOGYE rektor-helyettese, az egyetem
helyzetével kapcsolatosan.
Szilágyi Tibor, a MOGYE rektor-helyettese
– Milyen helyzetet szült a MOGYE szenátusának legutóbbi
döntése, miszerint a 2012-ben kötött egyezség ellenére, ismét elodázza
egy évre a magyar főtanszékek megalakításáról szóló vitát?– A román többség döntése új helyzetet teremtett, hisz elértünk egy bizonyos út végére, melynek során minden tőlünk telhetőt megtettünk. Eddig lehetett vitázni az akkreditációról meg azon feltételekről, amelyeknek a magyar tagozatnak meg kell felelnie. Mostantól, hogy sikerült megszereznünk az akkreditációt, már nem a mi térfelünkön a labda. Ha az oktatásügyi minisztérium, a kormány meg tudja oldani a helyzetet, lesznek magyar főtanszékek a marosvásárhelyi egyetemen, ha nem, akkor nem lesznek. Az államnak kellene lépni, és arra kötelezni az általa finanszírozott egyetemet, hogy tartsa be a törvényt, különben a román kollégák soha nem fogják megszavazni a nekünk járó főtanszékek létrehozását.
– Az utóbbi hónapokban ön többször is járt az oktatási tárcánál; miként érzékeli, létezik politikai akarat a helyzet megoldására vagy az egyetemi autonómia nevében a két miniszternek sokkal kényelmesebb áthárítani a felelősséget a MOGYE szenátusára?
– Amióta az RMDSZ kormányra került, a magyar tagozat vezetősége nem járt Bukarestben. Eddig, minden egyes bukaresti látogatásunk során azt tapasztaltuk, hogy mi hosszasan, dokumentálva magyarázzuk a problémánkat, vázoljuk a lehetőségeket és követeljük a törvény nyújtotta jogokat, miközben a miniszterek a felvetett kérdések túlnyomó részében egyetértenek velünk. Sok mindenről még a Felsőoktatási Minőségbiztosító és Akkreditációs Ügynökség tagjait is meg tudtuk győzni. Csakhogy azt is láttuk, hogy így soha nem jutottunk bizonyos támogató nyilatkozatokon túl. Mindig azzal nyugtattak, hogy ők megértenek, támogatnak, de azt is minden esetben hozzáfűzték, hogy a döntést az egyetem szenátusának kell meghoznia. Ez egyféle fejsimogatás volt, ami után hazaküldtek, mondván, hogy itthon próbáljunk barátkozni és megegyezni a román kollégákkal. Az eredmény közismert: a dolgok nem úgy történtek, ahogy a törvény tisztán leszögezi vagy a 2012 őszén kötött egyezségben a kollégák vállalták.
– Intézményen belül mivel próbálja magyarázni a román fél a rosszindulatú és csökönyös ellenállását?
– A legutóbbi szenátusi ülésen egy indulatos vita alakult ki, melyben egyesek azt taglalták, hogy egyáltalán jó-e ez, amit akarunk, egyáltalán szükség van-e rá. Következett az uniós törvények szokásos kiforgatása, a 36-os számú irányelv felemlegetése, amelyik igazából az európai munkaerő-vándorlásra vonatkozik és miszerint, ha valaki más országban szeretné gyakorolni az orvosi mesterségét, kötelező módon ismernie kell az állam nyelvét. Mi hiába mondtuk el, hogy nem áll szándékunkban költözni, elvégre őshonosok vagyunk. Aztán kitalálták, hogy a szenátus nem is tűzheti napirendre a kérdést mindaddig, amíg a kari tanács nem javasolta. Mondtuk, hogy a kari tanácstagok mind itt vannak, tartsanak egy rendkívüli tanácsülést, a kvórum megvan. Akkor váltottak, mondván, hogy az általunk megszerzett akkreditáció nem is az igazi. Holott teljes jogú akkreditációról van szó, annyi megjegyzéssel, hogy egy év múlva monitorizálás alá esünk. Ezzel a stratégiával akár a végtelenségig el lehet odázni a kérdés megoldását.
– Úgy tudjuk, egyvalaki még azt is felhozta, hogy a tanügyi törvényt nem a jelenlegi formájában fogadta el a parlament, hanem a magyarok kedvéért a Hivatalos Közlönyben való megjelenése előtt csempésztek be egy-két passzust. Vagy ez csak mendemonda?
– Tényleg az egyik kolléga idáig feszítette a húrt, és egy ilyen képtelenség állításától sem riadt vissza. Igen, kijelentette, hogy internetes információi szerint a nyomdakész szövegbe még becsempésztek egy-két olyan dolgot, amely nyilván nekünk kedvez. Az ilyen eszmefuttatásokra miként lehet replikázni? Egyesek tényleg azt hiszik, hogy ha nekik nem tetszik egy törvény, azt nem is kell betartaniuk.
– Egy ilyen feszült hangulatban zajló szenátusi ülés után milyenek a magyar és román tanárok hétköznapjai?
– A kollégák többsége a mindennapjaiban nem is érzékeli ezt a feszültséget. Úgy vannak vele, hogy a tagozati vezetőség a szenátusban egy nagyot veszekedett, de a többiek a napi életüket töretlenül folytatják. Kissé aggaszt, hogy sokan egy afféle várakozási álláspontra helyezkedtek. Az az érzésem, hogy sokan a magyar tagozat problémáinak megoldásától teszik függővé a lelkesedésüket, holott egyénileg, saját hatáskörükben a jelenlegi helyzetben is sok mindent meg tudnának valósítani. Elvégre senki nem akadályozza a magyar kollégákat, hogy nekiálljanak anyanyelvű tankönyvet írni vagy folytassák kutatásaikat. Nem mondom, zajlik a munka, de az élet felpezsdüléséhez szükség lenne egy pozitív löketre. A diákok annyit érzékelnek az egészből, hogy nem állt be semmiféle változás.
– Említette, hogy a labda már nem az önök térfelén van, hisz mindent megtettek, amit törvényes úton megtehettek. Radikálisabb fellépésre, tiltakozó akciók beiktatására nem gondoltak?
– Elvileg bármire lehet számítani. Hétfőn lesz egy tanácsülésünk, kedden meg közgyűlésünk, ahol felmérjük az eddig megvalósítottakat, azt, hogy mit nyertünk, mit veszítettünk, és akkor majd dönthetünk a következő lépésekről.
– Több mint egy éve a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület első orvosi bálján elhangzott egy javaslat: a Sapientia mintájára hozzuk létre a saját önálló egyetemünket. Távlati, utópisztikus vagy egyenesen értelmetlen álmodozás ez?
– Gondolkodni lehet ezen, azonban mindenképpen figyelembe kell venni azt is, hogy adott egy magyarul is oktató állami egyetem. Az erdélyi magyar adófizetőket megilleti ez az egyetem. Sokkal célszerűbb lenne ezen javítani, mint egy teljesen újat létrehozni. Kérdés, hogy ezt ki bírná finanszírozni. Aki komolyan gondolkozik egy orvosi egyetemről, tudja, hogy ez miből áll. Laboratóriumokra, kórházakra és minősített tanerőkre van szükség a színvonalas oktatáshoz. Úgy érzem, az RMOGYKE túl idealistán látja ezt az igencsak bonyolult kérdést.
székelyhon.ro
A választások kapcsán
Az idén sorra kerülő országgyűlési, önkormányzati és európai uniós választásokon való részvételre bátorítjuk a katolikus hívőket. Érezzük át annak jelentőségét, hogy a választások révén tevőlegesen, felelősen és méltó módon részt vegyünk hazánk, szűkebb közösségünk és Európa sorsának alakításában. Az előttünk álló lehetőségeknek megfelelően járuljunk hozzá a következő időszak feladatainak megvalósításához.
Budapest, 2014. március 6.
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
**
Imádkozzunk népünkért:
Imádkozzunk népünkért:
Mindenható
örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait:
tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a
te Szent Fiad édesanyjának, a mi Nagyasszonyunknak
kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő
népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk
az igazság útját, építsük nemzetünk egységét, és szolgáljuk javát.
Adj,
Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a Te
szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez
méltó életet.
Világosíts
meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán
felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért.
Kérünk,
áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami
boldogulásunkra váljék.
Magyarok
Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István
király, Szent László király -
könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
Egyházi jóváhagyással: 18/2012.
január 31.1900 mecset, 98 templom dőlt romba Szíriában
Szomorú jubileum köszöntött Szíriára. A három éve tartó polgárháború tragikus mérlege: 140 ezer halott, kétmilliónál több menekült, romba dőlt mecsetek és templomok. A Vatikáni Rádió német szerkesztősége és az osztrák Kathpress számol be a helyzetről.

Földönfutóvá váltunk saját otthonunkban – fogalmazzák meg helyzetüket az országban maradó lakosok.
Szíria katolikus püspökei tanácskozásra gyűltek össze Libanonban. Nyilatkozatukban kifejezték országukkal, népükkel és kormányukkal való szolidaritásukat. Boutros Marayati, Aleppo örmény katolikus püspöke a nyilatkozat indoklásaként azt hangsúlyozta: fontos, hogy egy népnek legyen kormánya. Az országot kormányozni kell, a nép nem maradhat fej nélkül, az ország intézményeinek irányításra van szükségük. Ahhoz, hogy átmeneti kormány fel tudjon állni, meg kell szűnnie a terrorizmusnak. Az első lépés a fegyverszünet lenne, anélkül nem lesz elmozdulás.

A három éve dúló polgárháború mérlege drámai: 140 ezer halott, több mint két millió menekült, 1900 romba dőlt mecset és 98 földig rombolt templom. Megsemmisült 1600 iskola, a kórházak 60 százaléka romhalmaz. Az otthon maradottak földönfutóvá váltak saját hazájukban. Sokan sátrakban élnek, mások otthonukban éhínségtől, hidegtől, víz- és áramhiánytól szenvednek, de nem akarják elhagyni házaikat, mert félnek, hogy hátrahagyott holmijaikat kifosztják és felégetik.

Ebben a helyzetben Boutros Marayati püspök szerint a szembenálló feleknek meg érteniük: a terror nem vezet sehova. „Ebben a háborúban mindannyian csak veszítünk, nyerni nem lehet. Országunk lassan romhalmazzá válik” – nyilatkozta a főpásztor.
Magyar Kurír
Keresztény üldözés Laoszban
Egy laoszi falu keresztényei üldözést szenvednek hitükért – a Pápai Missziós Művek tájékoztat az esetről.

Azok a keresztény vallást követők, akik a laoszi Natahall faluban laknak, Phin megyében, Dél-Laosz Savannakhet tartományában, komolyan harcolnak, hogy megvédjék az alkotmányban előírt jogukat a keresztény vallás gyakorlására és az otthonukul szolgáló lakóhelyük tulajdonlására – írja a Fides hírügynökség nyomán a Pápai Missziós Művek honlapja.
A faluban nyolc keresztény család – több mint három hónapja tartó erőszak és megfélemlítési kampány után – fellebbezett a Phin Megyei Vallásügyi Hivatal vezetőihez, de nem kaptak választ.
2014 márciusában a falu vezetője a megyei rendőrtisztviselőkkel együtt beidézte a nyolc keresztény családot. A tisztviselők kigúnyolták a keresztényeket és rá akarták venni őket, hogy tagadják meg keresztény hitüket. Azt mondták, hogy ez egy „idegen hit, amely az amerikaiakhoz tartozik”. A falu vezetője elkészítette a dokumentumokat, amelyek az áthelyezésükről szólnak, mondván: „nincs számukra hely Natahallban”, de a keresztények azt mondták, hogy nincs szándékukban elköltözni. Annak érdekében, hogy erőszakkal rávegye őket az áttérésre, a falu vezetője nyíltan azt mondta, hogy a keresztények „felelőssé lesznek téve bármely halálesetért vagy ellenségeskedésért,” amely Natahall lakosságának körében történik”. A falu időseinek véleménye szerint az a tény, hogy eltérő hitet vallanak, megszentségteleníti az ősi szokásokat, hitvilágot és káros hatásai lehetnek.
A keresztény családok számára szóló kitelepítő rendelkezés 2013. december 2-i keltezésű. A családok elhatározták, hogy nem adják fel és harcolni fognak, tartományi és nemzeti szinten követelve a jogaikat, amelyet előír az alkotmány, hogy szabadon gyakorolhassák vallásukat, imádkozva minden laoszi polgárért. Az Emberi Jogok Laosz Szabad Vallásgyakorlásáért (HRWLRF) nevű civil szervezet sürgeti a laoszi kormányt, hogy biztosítson vallásszabadságot, amint az az Alkotmányban és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezményében is áll, amelyet 2009-ben Laosz is ratifikált.
Magyar Kurír
Janukovics ismét hallatott magáról
Fotó: RIA Novosztyi
Ukrajnában az elnökválasztás helyett az ország föderalizációjáról kellene népszavazást kiírni. Ezzel az ajánlattal fordult az ukrán néphez a posztjától megfosztott elnök, Viktor Janukovics.
A szakértők biztosak abban, hogy, bár a föderalizáció
sok mindent megoldana az országban, ennek megvalósítására a közeljövőben
kicsi az esély.
„Mint elnök, aki veletek van
gondolatban és lélekben, felszólítok minden józan gondolkodású ukrán
állampolgárt: ne engedjétek, hogy a csalók kihasználjanak titeket!
Követeljétek a népszavazást a föderalizációról” – ilyen szavakkal
fordult Viktor Janukovics az ukrán néphez. Véleménye szerint csak egy
ilyen népszavazás és nem pedig egy elnökválasztás oldhatja meg a
helyzetet az országban, őrizheti meg annak szuverenitását és egységét.
Nyilatkozatában
hangsúlyozta továbbá, hogy a változások, amelyeket az új vezetés
alkalmazott az ország törvénykezésében, „kizárják az igazságos
választások lehetőségét, bármikor is kerülne arra sor”. A föderalizáció
valóban az, amire az országnak szüksége van, de a problémák a
népszavazással és a választásokkal kapcsolatban nem a törvénykezésben
alkalmazott változtatásokkal magyarázhatók – véli az ukrán politológus,
Alekszandr Karevin:
A
projektre valóban szükség van. A kérdés azonban az, hogy ki hallgatja
meg a volt elnököt. Janukovicsnak mindene megvolt, hogy Ukrajnát
Föderális Köztársasággá tegye. Ő azonban ezt nem tette. A másik probléma
az, hogy nem tudom lehetséges-e most egy ilyen népszavazást tartani. A
jelenlegi helyzetben, szerintem, tiszta népszavazásra nincs lehetőség.
Akkor, amikor a Majdan védelmezői vagy a Jobb szektor tagjai bármilyen
állami szerv épületébe betörnek és utasítják az ügyészeket, bírókat és
mindenkit, akkor ugye nem gondolják, hogy nem fognak rátörni a
választási bizottságok vezetőire és nem adják ki parancsba, hogy milyen
végeredménynek kell születnie?
Érdemes
hozzátenni, hogy Janukovics nem személyesen olvasta fel a nyilatkozatát,
hanem átadta azt az információs ügynökségeknek. Ez pedig kételkedésre
adott okot, hogy a szöveget valóban Janukovics állította-e össze.
Kételkedett ebben Julija Timosenko is, aki a föderalizációt „Ukrajna
megsemmisítéséhez vezető útnak” nevezte megjegyezve, hogy amennyiben a
nyilatkozat szerzője mégis Janukovics, akkor „az Ukrajna elleni harc
eszközévé” vált.
Oroszország hangja
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
