2017. 05. 03.

Konszekrál és asszimilál

A görög krónikás, Plutarkhosz írta: „Találhatsz városokat védelmező falak nélkül, találhatsz népeket, akik nem ismerik az írás tudományát. ... De nem találsz egy népet sem templomok, Isten, imádság, áldozat, jövendölés és fogadalom nélkül. Azt hiszem, inkább elképzelhető egy város fundamentum nélkül, mint Isten és vallás nélkül.” Az emberiség ősidők óta megszokta, hogy ahol áldozat van, ott szükségképpen van pap is. 
Papság volt, még a Sínai szövetség előtt is. Ekkor maga Isten választotta és bízta meg a főpapsággal Áront és nemzetségét. A papság Isten akarata, hogy kifejezze: nem mindenkinek külön-külön akar Istene lenni, hanem egynek akarja az emberi nemet. 
Másik tény, hogy a maga erejéből senki emberfia nem léphet érintkezésbe Istennel, nem lehet elfogadható az Úrnál. Közvetítőre van szüksége. Ennek oka a bűn. 
Az ároni papság sem tudott olyan közvetítő lenni, amely kedvessé tudta volna tenni Isten előtt az emberek áldozatát. 
Ezt az egyetlen elfogadható áldozatbemutatást és közösségbegyűjtés problémáját Jézus Krisztus, az Istenember oldotta meg. Ő az egyetlen és örök Főpap, akit az Atya úrrá és messiássá tett. (ApCsel 2,14a+36+41) 
Szent Péter pünkösdi beszédében, Jézust az Istentől megbízott szenvedő Messiást mutatja be. Akik hittek Péter szavára, azok megkeresztelkedtek és megkapták a Szentlélek ajándékát, a kegyelmet, mely Isten műve az emberekben. Krisztus nyomdokain kell járnunk. Rá kell bíznunk magunkat az igazságos bíróra. Jézus ezen az úton vezetett ki bennünket a tévelygés sűrűjéből: ezen az úton haladva járunk csak nyomában. (1Pt 2,20b-25) 
Ha Krisztus sorstársunk lett a szenvedésben, akkor a Krisztus lelkületével elviselt szenvedés nem lehet értelmetlen. A mi sebeink is gyógyítanak, mert megtértünk lelkünk pásztorához és oltalmazójához. 
Jézus mindenki pásztorának mondja magát. (Jn 10,1-10) Sajátjának tekint bennünket. Aki Istentől van, készségesen hallgat az Istenfia hívó szavára. Az Úr ajtó is: csak rajta keresztül lehet az üdvösséget elérni és csak általa lehet az embereket üdvösségre segíteni. 
Úgy veszünk részt a szentmisén, hogy hallgatunk a Jó Pásztor szavára, imádkozunk, énekelünk és áldozunk. Életünket Jézus életébe az átváltozással asszimilálja és a szentáldozásban egyesülünk vele. Így lesz életáldozatunk végtelen értékű és a Szentháromság életébe befogadott. 
A szentmise jelenné teszi Jézus egyetlen áldozatát, hogy élő tagjai maradjunk, és az újszövetség papságát is ezért alapította. Jézus apostolainak és utódaiknak adta a konszekrálás hatalmát, melynek alapja a kegyelmi hívás és az egyéni felszenteltség. 
A megkeresztelt általános papi hatalmát úgy tudja gyakorolni, önmagát az Egyház közösségében Istennek adni áldozatul, ha megjelenik a felszentelt pap miséjén és abba bekapcsolódik. Mindezt azért tette Jézus, mert a szentmise az Ő ajándéka Egyházának. Csak Benne pap, és csak Benne gyakorolhatja papságát az Egyház. Jézus konszekrál és asszimilál, isteni minőségűvé tesz.

„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10.


2017. 05. 02.

Krisztus világa 2017. Május - Szemle



Krisztus leveleként – A liturgiában is lelki tavasz van, bontakozik az új élet. Amint a teremtett világban a nap melege az alvó növényvilágot felébreszti és pompás színekbe öltözteti, úgy a feltámadt Üdvözítő ajándéka, a Szentlélek kegyelme is kipattantja a lélekcsírákat, és kibontakozik az istengyermeki élet. Alig hogy megünnepeltük a húsvétot, máris a Szentlélek kiáradására készülünk, főpásztoraink el is indultak bérmakörútjaikra. 
Pünkösdvasárnap egyházközségünkben az évi bérmálást tartjuk. Közel százan készülnek arra, hogy a bérmálás szentségét felvegyék. Az első kérdés, amit mindenkinek fel kell tennie: Miért akarok bérmálkozni? Miért van szükségem a bérmálásra, és ez milyen változást idéz elő? (2. oldal)
Hol állok én? – Visszapillantás a húsvétra és annak fényében tekinti társadalmunkat Küsmödi Csongor-Ignác, III. éves kispap. A család meghatározó szerepe mellett, rámutat arra, hogy a húsvéti idő jó alkalom sok irányú kapcsolataink kiépítésében, amit majd megerősít a Szentlélek. (3. oldal)
A bérmálás szertartása – Egyházmegyénkben a bérmálás kiszolgáltatása ünnepélyesen történik a bérmakörút keretében. A Főpásztor öt évenként járja be az egyházmegye minden plébániáját, hogy kiszolgáltassa a bérmálás szentségét. A bérmálás az egész egyházközség ünnepe. A felnőttek számára jó alkalom a bérmálásban kapott kegyelmek megújítására, az egyházközség számára pedig püspöki vizitáció, amikor a püspök számba veszi az egyházközség lelki és anyagi helyzetét. Hogy bekapcsolódhassunk, olvassuk el a szertartás rendjét a 4. oldalon.
Szent László-év 8. – A Szent István halálát követő évtizedekben történt belháborúk, pogánylázadások miatt a közbiztonság fellazult, s a keresztény erkölcsök is. Szent László megerősítette a Szent István-i alapokat és erős kézzel fékezte meg a bűnözést, a törvénytelenséget. A mélyen vallásos király az egyházat bőkezűen támogatta. Négy bencés szerzetes központot alapít. Ő alapítja 1091-ben a zágrábi püspökséget és Esztergom alá rendeli, a bihari püspökség székhelyét pedig áthelyezi Váradra. 1092. május 20-án Szabolcs várában zsinatot tartott az ország főpapjai, apátjai és világi előkelői részvételével, az egész papság és a nép tanúskodása mellett - ismerteti dr. Darvas-Kozma József. (5. oldal)
Májusi vecsernyék – Gyermekkorában és a kórházi munkája során megtapasztaltakról ír dr. Bakó Mária Hajnalka. (6. oldal)
A csíksomlyói pünkösdi búcsú – a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás a székely értéktár kiemelkedő része címmel Sárközi Sándor piarista atya történelmi eseményeket óvatosan érintve mutatja be a nemzeti kegyhellyé vált Csíksomlyót. Oláh-Gál Elvira interjúja megszólaltatja Márk József atyát a csíksomlyói ferences rendház legidősebb lakóját.  (7-9. oldal)
Az emberiség megőrzői – Matthias Mühl  egy német politikus beszédével indítja gondolatát, melyben a különböző népek nőtagjainak az utolsó világégésben megélt szenvedéséről és kitartó erejéről szól. Szűz Mária sorsában máig visszatükröződik valami azon nők szenvedéséből, de erejéből is, akik „az emberiség megőrzői” úgy a múltban, mint a jelenben. Fordította Bács Béla János.
Játékos ismerkedés szentekkel – Szent Kingával, Szent Bernáttal, Szent II. János Pál pával, Rodriguez Szent Alfonzzal és Szent Theobalr remetével kapcsolatos kérdéseken törhetjük a fejünket. Összeállította Vitos Antal. (10. oldal)
Egy öreg motoros emlékirataiból – címmel az április 22-24 között tartott Czestochowai motoros zarándoklatról számol be Tolnay Gábor. (11-12. oldal)
Mese a rókákról és a kacsákról – magyar népmesét választotta és a feladatokat gyerekek részére összeállította Lőrincz Éva Katalin. (13. oldal)
Derűs oldal – Hat kép és színes viccek orvosról, papról, legátusról, iskolásról, hölgyről, apácáról és rendőrről. (14. oldal)
Keresztrejtvény – két sorában Nagy Szent Vazul mondás rejtőzik. Készítette: Kórodi Zoltán. Megismerhetjük az áprilisi megfejtőket és a nyertest. (15. oldal)  
Istenem – József Attila játékos, szeretetet árasztó, baráti verse. (16. oldal).

KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN:2558-8389.

2017. 05. 01.

A pápalátogatás forradalmi változást indított el!

Henri Boulad üzenete Egyiptomból: a pápalátogatás forradalmi változást indított el! Ferenc pápa április 28-29-én apostoli látogatásra Egyiptomba érkezett. Az Alexandriában élő, Henri Boulad, egyiptomi jezsuita április 30-i telefonüzenetében röviden értékelte a szentatya útját.


Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza vezetője a facebook profilján április 30-án, az alábbi rövid üzenetet osztotta meg.

„Áldja meg Isten a pápának ezt a látogatását, teremjen sok jó gyümölcsöt!” – „Elképzelhetetlen volt számomra, ami most történt. Hihetetlen, hogy a pápalátogatás 27 órája micsoda forradalmi változást indított el a keresztény-muszlim kapcsolatokban itt, Egyiptomban. Megváltoztattam véleményemet a pápával kapcsolatban. Úgy látom, az ő véleménye és gondolkodása is változott a migránsokkal kapcsolatban... És jobban értem a pápa korábbi gondolkodását is...”.
P. Boulad ma hívott és mondta ezeket. Deo gratias! – Imádkozzunk, hogy Isten az elindult jó megvalósítását általunk is tudja továbbvinni, mi is készek legyünk a jó, a jobb irányba változni... – zárja bejegyzését Sajgó Szabolcs.
Mint arról tudósításainkban részletesen beszámoltunk Ferenc pápa egyiptomi látogatásának idején:
– felszólalt az Azhar Egyetemen tartott nemzetközi békekonferencián, ahol a szunnita vallási előljárók és tudósok előtt hangsúlyozta: „Szót kell emelnünk az emberi méltóság és az emberi jogok megsértése ellen, rá kell mutatnunk bármilyen gyűlöletnek a vallás nevében történő igazolási kísérleteire, és el kell ítélnünk ezeket mint Isten bálványimádó meghamisításait. Az ő neve szent, ő a béke Istene, a szalam-Isten.”
– közös nyilatkozatot írt alá II. Teodor kopt pápával, amelyben a katolikus és kopt egyház kölcsönösen elismerik a keresztség szentsége kiszolgáltatását.
– imádkozott a helyi keresztény vezetőkkel a tavaly decemberi terrortámadás áldozataiért, ahol kifejezte hogy a vér valóságos ökumenizmusa támogatásával közeledve egymáshoz, „Imádkozzunk, hogy ez a sok áldozat nyissa meg egy olyan jövőnek az útját, amelyet a köztünk lévő teljes közösség és a mindenkire ráköszönő béke jellemez.”
– szentmisét mutatott be a katolikus híveknek, ahol hangsúlyozta: „Az igaz hit az, amely jótékonyabbá, könyörületesebbé, becsületesebbé és emberségesebbé tesz; az, amely arra indítja szívünket, hogy mindenkit önzetlenül szeressünk, különbségtétel és kivételezés nélkül; az, amely arra késztet, hogy a másikban ne legyőzendő ellenséget lássunk, hanem testvért, akit szeretnünk, szolgálnunk, segítenünk kell; az, amely arra ösztönöz, hogy terjesszük, védelmezzük és éljük a találkozás, a párbeszéd, a tisztelet és a testvériség kultúráját; az, amely arra késztet, hogy legyen bátorságunk megbocsátani annak, aki árt nekünk, hogy felsegítsük azt, aki elesett”.
Forrás: Sajgó Szabolcs facebook oldala
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír

Szent László-év 8.



Szent István a püspökségek székhelyeit általában ott jelölte ki, ahol a királyi család egyik tagjának vagy valamelyik hű tartományúrnak palotája, vára állt, és ahol ezek katonai kísérete biztonságot nyújtottak az egyházfőnek is. A püspök jelenléte fellendítette a vár és az alatta kialakult „váras” hely forgalmát, és ezekben városi fejlődés indult el. A szolganépek mellett megtelepedtek a kézművesek és a kereskedők is. A püspökségi beosztás a világi központokhoz igazodott, az egyházi szervezés is a világi adminisztráció, a vármegyeszervezet keretei között indult meg. Mutatja ezt, hogy az esperességek határai általában egybeestek a vármegyék határaival. Az első plébániák kétségtelenül az ispáni vár mellett létesültek. Az ispán mellett székelő plébános a vármegye segédletével indította el a falusi templomépítést. Az 1009-i rendezés nyomán hét egyházmegye területén kezdődött el a szervezés. Szent István I. törvénykönyve 9. Cikkelyében elrendelte, hogy a papok és az ispánok hagyják meg az összes falusi bíróknak, hogy ezek parancsára Úr napján (vasárnap) mindenki menjen templomban, kivéve azt, aki a tüzet őrzi. A törvényhozó feltételezte, hogy egy-egy vármegye területén van annyi templom, hogy a falvak népe Urunk napján rendszeresen tud templomba menni. 
A király a templombajárást azzal segítette elő, hogy a vásárokat Úr napra és ünnepnapra helyezte, és a vásár helyét a templom mellett jelölte ki. Innen a vasárnap neve, amely eredetileg a vásár napját jelentette. (Az Úr napja – dies Domini – elnevezést a vásár nap váltotta fel.) A vásárt csak a szentmise után lehetett tartani a vecsernye kezdetéig. 
A váras helyek mellett, a királyi udvarhelyeken és forgalmas csomópontokon kell keresnünk a legkorábbi templomokat. A XI. század elején már 14-20 km-re lehetett templomot találni. Ez azonban nem volt elegendő a rendszeres templomlátogatás biztosítására, ezért rendelte el István király II. törvénye 1. cikkelyében, hogy minden tíz falu építsen templomot, s adjon fenntartására 2 házanép rab cselédet csődörrel, kancával, 6 ökörrel, 2 tehénnel és 30 kisállattal. Egyházi felszereléssel a király, liturgikus könyvekkel és pappal a püspök látta el. Ezres nagyságrendben épültek templomok. Az első templomok nagyon egyszerű építmények lehettek, többségük bizonyára nem is kőből, hanem fából vagy vesszőből font, sárral tapasztott falai lehettek. A templomban egyszerű oltár, a védőszent képével, ülőalkalmatosság nem volt. A toronyban harang, amely a híveket hívta. 
A püspökségek központjában megalakultak a papi testületek, a káptalanok. Ezek egyenként mintegy 30-40 tagot számláltak. A világi papság mellett a szerzetesség is kivette a részét. A káptalani központokban s a monostorokban iskolák létesültek, itt képezték a magyar ifjakat, akik közül az elsők a XI. század közepén felváltották a külföldieket az egyház élén. A papképzés, tanítás mellett fellendült a kódexírás, másolás. Miután István király hatalma megszilárdult még három püspökséget alapított. A tíz püspökség és a megyei esperességek kiállták a próbát, hogy minden falu népét térítse és a templomhoz szoktassa. A Szent István halálát követő évtizedekben történt belháborúk, pogánylázadások miatt a közbiztonság fellazult, s a keresztény erkölcsök is. 
Szent László megerősítette a Szent István-i alapokat és erős kézzel fékezte meg a bűnözést, a törvénytelenséget. Nem kegyelmezett a törvény a lopott holmik eladóinak, vásárlóinak, sőt az adásvétel tanúinak sem. A bíráskodási visszaéléseket is meggátolta. A mélyen vallásos király az egyházat bőkezűen támogatta. Négy bencés szerzetes központot alapít: a nyitrai Koloson, Bátán, Szentjobbon, Somogyváron a Szent Egyed kolostort, ahová a híres Saint-Gilles szerzeteseit hívta be. Ő alapítja 1091-ben a zágrábi püspökséget és Esztergom alá rendeli, a bihari püspökség székhelyét pedig áthelyezi Váradra. A szerémi görög püspökséget Bácsra helyezi és a Kalocsai érsekséggel egyesíti két székhellyel. A nyitrai társaskáptalant püspökség alapítási céllal gazdagon megadományozta. 1092. május 20-án Szabolcs várában zsinatot tartott az ország főpapjai, apátjai és világi előkelői részvételével, az egész papság és a nép tanúskodása mellett. A 42 szakasz nagyobbrészt egyházi jellegű törvényt tartalmaz. Részben a papi élet megreformálásával, a templomok helyreállításáról, mise mulasztásról, az ünnepeken való kereskedésről,  az elköltözőkről, a pogány szokásról, a temetésről szóló intézkedések. Az évi 52 vasárnap mellett csaknem ugyannyi a többi egyházi ünnep, amely szintén munkaszüneti nap. Az év napjainak mintegy negyede ünnep. Ezzel is az embereket védte. A lengyelországi gall névtelen írta 1110-ben: „Azt mondják, a magyaroknak ily királya nem vala – a magyar föld ily termékeny még azóta sem vala.”

dr. Darvas-Kozma József


Előző részek: 

Szent László-év 2017 

Szent László-év 2.

Szent László-év 3.

Szent László-év 4.

Szent László-év 5.

Szent László-év 6.

Szent László-év 7.

***

Imádkozzunk a magyar népért!

Kedves Barátaim!
Végezzük ezt az imát népünkért, a keresztény értékeket védő Orbán Viktorért. Naponta kérjük Istenünk áldását Őrá és mindazokra a józanul gondolkodó politikusokra, akik a keresztény Európa megmentésén fáradoznak.
**
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre  és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
Egyházi jóváhagyással
18/2012.