A görög krónikás, Plutarkhosz írta: „Találhatsz városokat védelmező falak nélkül, találhatsz népeket, akik
nem ismerik az írás tudományát. ... De nem találsz egy népet sem templomok,
Isten, imádság, áldozat, jövendölés és fogadalom nélkül. Azt hiszem, inkább
elképzelhető egy város fundamentum nélkül, mint Isten és vallás nélkül.” Az emberiség ősidők óta megszokta, hogy ahol áldozat
van, ott szükségképpen van pap is.
Papság volt, még a Sínai szövetség előtt is.
Ekkor maga Isten választotta és bízta meg a főpapsággal Áront és nemzetségét. A
papság Isten akarata, hogy kifejezze: nem mindenkinek külön-külön akar Istene
lenni, hanem egynek akarja az emberi nemet.
Másik tény, hogy a maga erejéből
senki emberfia nem léphet érintkezésbe Istennel, nem lehet elfogadható az
Úrnál. Közvetítőre van szüksége. Ennek oka a bűn.
Az ároni papság sem tudott
olyan közvetítő lenni, amely kedvessé tudta volna tenni Isten előtt az emberek
áldozatát.
Ezt az egyetlen elfogadható áldozatbemutatást és közösségbegyűjtés
problémáját Jézus Krisztus, az Istenember oldotta meg. Ő az egyetlen és örök
Főpap, akit az Atya úrrá és messiássá tett. (ApCsel 2,14a+36+41)
Szent Péter pünkösdi
beszédében, Jézust az Istentől megbízott szenvedő Messiást mutatja be. Akik
hittek Péter szavára, azok megkeresztelkedtek és megkapták a Szentlélek
ajándékát, a kegyelmet, mely Isten műve az emberekben. Krisztus nyomdokain kell
járnunk. Rá kell bíznunk magunkat az igazságos bíróra. Jézus ezen az úton
vezetett ki bennünket a tévelygés sűrűjéből: ezen az úton haladva járunk csak
nyomában. (1Pt 2,20b-25)
Ha Krisztus sorstársunk lett a szenvedésben, akkor a Krisztus
lelkületével elviselt szenvedés nem lehet értelmetlen. A mi sebeink is
gyógyítanak, mert megtértünk lelkünk pásztorához és oltalmazójához.
Jézus
mindenki pásztorának mondja magát. (Jn 10,1-10) Sajátjának tekint bennünket. Aki
Istentől van, készségesen hallgat az Istenfia hívó szavára. Az Úr ajtó is: csak
rajta keresztül lehet az üdvösséget elérni és csak általa lehet az embereket
üdvösségre segíteni.
Úgy veszünk részt a szentmisén, hogy hallgatunk a
Jó Pásztor szavára, imádkozunk, énekelünk és áldozunk. Életünket Jézus életébe
az átváltozással asszimilálja és a szentáldozásban egyesülünk vele. Így lesz életáldozatunk
végtelen értékű és a Szentháromság életébe befogadott.
A szentmise jelenné
teszi Jézus egyetlen áldozatát, hogy élő tagjai maradjunk, és az újszövetség
papságát is ezért alapította. Jézus apostolainak és utódaiknak adta a
konszekrálás hatalmát, melynek alapja a kegyelmi hívás és az egyéni felszenteltség.
A megkeresztelt általános papi hatalmát úgy tudja gyakorolni, önmagát az Egyház
közösségében Istennek adni áldozatul, ha megjelenik a felszentelt pap miséjén
és abba bekapcsolódik. Mindezt azért tette Jézus, mert a szentmise az Ő
ajándéka Egyházának. Csak Benne pap, és csak Benne gyakorolhatja papságát az
Egyház. Jézus konszekrál és asszimilál, isteni minőségűvé tesz.
„Én azért jöttem, hogy életük
legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése