Az alábbiakban tájékoztatást olvashatnak az idei
csíksomlyói pünkösdi búcsúról, melynek szónoka Marian Waligóra OFSPPE, a
częstochowai pálos kolostor házfőnöke lesz. Borsodi L. László ferences
sajtóreferens összeállítását adjuk közre.
„Legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38)
A zarándokok motivációi különbözőek, de a hívó szó azonos valamennyi
zarándok szívében. A ma emberének szüksége, igénye van a mozgásra, nem
csoda hát, hogy újra felfedezte a zarándoklatot, amihez természetesen
hozzájárul az is, hogy sokkal könnyebb a helyváltoztatás, könnyebben
eljutunk akár távolabbi kegyhelyekre is. Így a zarándoklat ma élő
tradíció, amelynek során lehetőség nyílik arra, hogy aki útra kel,
találkozzon Istennel. Ezért nem véletlen, hogy napjainkban egyre
népszerűbbek a kegyhelyek, a búcsújáróhelyek. A ma embere érzi, hogy
szüksége van arra a lelki tartalomra, amit egy zarándoklat alatt élhet
át. A zarándoklatnak megvan a maga ritmusa, hagyománya, ami találkozik a
21. század modern emberének az igényével. Nem lenne helyes, ha a
búcsújárást az idős generáció vallásos gyakorlatának gondolnánk, hiszen
egy-egy kegyhelyen számos fiatal is imádkozik, énekel, válaszolva a hívó
szóra.
Szentatyánk, Ferenc pápa a 2018-as rendes püspöki szinódust a Fiatalok, a hit és a hivatástisztázás
témában hirdette ki. A világegyház szándékához kapcsolódva a
Gyulafehérvári Főegyházmegye a 2018-as pasztorális évet a Fiatalok a hit
útján témában tervezi meg.
Ennek a pasztorális évnek az elmélyítésében akar segítséget nyújtani
2018-ban a csíksomlyói kegyhely is. Az év mottója a fiatal Boldogságos
Szűzanya válasza az angyal kérésére, Isten üzenetére:
„Legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38).
Valószínű, hogy a fiatal Mária is tervezett, kutatta, hogy hogyan fog
folytatódni az élete, a fiatalsága miben fog kibontakozni. Amikor az
angyal hírül adja neki az üzenetet, hogy „az Isten kiválasztott téged,
és gyermeket fogansz”, akkor ő igent mond a hivatására.
Nagyon jól tudjuk, fiatalnak lenni soha nem volt könnyű, hiszen
mindig ott vannak a komoly nehézségek a felnőtté válás folyamatában. Az
akart vagy akaratlan változások, a belső és külső elvárások, a szerelem,
a barátság, az iskola, a munka kiválasztása mind-mind állandó
problémát, fejtörést jelentenek. Nem könnyű egyik korban sem fiatalnak
lenni. Nem könnyű ma sem, nem volt könnyű nekünk sem, de visszatekintve a
családfánkra, valószínű minden kor fiataljának megvolt a maga kihívása,
kísértése, és megvolt az, hogy mit tartott szépnek, mitől volt boldog.
A 2018-as pünkösdi búcsú legyen a fiatalok, az ifjúság búcsúja!
Nagy a felelősségünk, nagy a felelőssége mindazoknak, akikre rábízta a
jó Isten a gyermekeket, hiszen a gyermek a családban szocializálódik,
ott tanul meg kapcsolatot teremteni, és lesi el, hogy hogyan szeretik
egymást a szülők. Megtanulja a rokoni kapcsolatokat, azt, hogy hogyan
kell viselkedni a szomszédokkal, a barátokkal, és még lehetne folytatni,
hogy mennyi mindent a családban sajátít el. Majd következik az oktatás,
a bölcsőde, az óvoda, az iskola, és mivel a keresztény ember többletet
akar adni a gyermekének, miután ő lerakta benne a hitbeli alapokat,
elküldi hittanórára, vagyis továbbadja, rábízza az egyházra, hogy a
hitben felnőtté, felelősségteljes gondolkodóvá nevelje.
Nagy a felelősségünk a fiatalok iránt. Ezért az ifjúság évében és a
csíksomlyói pünkösdi búcsún is imádkozzunk mindannyian azért, hogy a jó
Isten tegyen képessé bennünket arra, hogy példaképek tudjunk lenni a
számukra, és szeretetünkkel, imáinkkal, életünk tanúságtételével tudjuk
segíteni fiataljainkat útjukon! (Urbán Erik OFM kegyhelyigazgató)
A pünkösdi zarándoklat liturgikus programja
Május 18-án, pénteken az
este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi
zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át
tartó virrasztás kezdődik.
Május 19-én, szombaton
reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a
kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és
a pápaikisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a
kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a
Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz, ahol az ünnepi
búcsús szentmise délután fél 1-kor kezdődik. A kegytemplomban az este 7
órakor kezdődő pünkösdelőesti szentmisét követően, 8 órától reggelig
tartó virrasztás lesz.
Május 20-án, vasárnap, pünkösd ünnepén reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.
Május 21-én, hétfőn, pünkösd másodnapján szintén ünnepi rend szerint tartanak szentmiséket a kegytemplomban: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.
A 2018-as ünnepi búcsús szentmise szónoka Marian Adam
Waligóra OFSPPE pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra-i pálos
kolostor házfőnöke lesz.
Marian Adam Waligóra 1966. október 2-án született a lengyelországi
Jędrzejówban. Az általános iskola elvégzése után a természet iránti
szeretettől vezérelve erdészeti középiskolában folytatta a tanulmányait
Zagnańskban. Erdész szeretett volna lenni, de a középiskola befejezését
követően megváltoztatta terveit, és a hivatás hangját követve 1987-ben a
pálos rendbe lépett, ahol 1993. július 30-án tett örökfogadalmat.
1994-ig a pálos rend szemináriumában tanult Krakkóban. 1994. június
18-án szentelték pappá Częstochowában, a Jasna Góra-i pálos kegyhelyen.
Fiatal pálos szerzetesként magyarul is tanult, amire a pálos rend
magyar alapítása indította, ugyanakkor arra is gondolt, hogy így
könnyebben tarthat majd kapcsolatot a magyarországi pálosokkal. Már
ekkor kapcsolatot alakított ki olyan személyiségekkel, akiknek fontos
szerepük volt a lengyel–magyar barátság alakításában.
Ezek az előzmények játszottak szerepet abban, hogy pappá szentelése
után újmisésként Magyarországra, a pécsi pálos kolostorba került, és ott
végzett közel egy éven keresztül lelkipásztori szolgálatot, elmélyítve a
magyar nyelv, történelem és kultúra ismeretét, szeretetét.
Magyarországi tartózkodását követően a pálos rend központjába, a
lengyelek nemzeti kegyhelyére, a częstochowai Jasna Góra-i pálos
kolostorba helyezték, ahol tehetségének köszönhetően hamar jelentős
beosztásba került: a kegyhely helyettes vezetőjének nevezték ki, és ezt a
szolgálatot ellátta 2014. április 16-áig, amikor a kolostor
házfőnökhelyettese, majd még ugyanebben az évben augusztus 4-től a közel
száz pálos szerzetesből álló közösség házfőnöke lett.
Különös figyelmet szentel a magyar zarándokoknak, mindig hívja,
várja, és nagy szeretettel fogadja őket Częstochowában, a Jasna Górán,
amely azon túl, hogy Lengyelország nemzeti kegyhelye – ahogy emlegetni
szokták: „Lengyelország szíve” –, a világ egyik legjelentősebb
zarándokhelye is. Minden évben emberek milliói keresik fel, közöttük
egyre növekvő számban magyarok is.
Marian Adam Waligóra a gyakori meghívásoknak eleget téve
rendszeresen látogat Magyarországra, szerteágazó lelkipásztori
tevékenységet fejtve ki, ugyanakkor közreműködik a magyarországi lengyel
vonatkozású eseményeken is. Sokat tesz a nagy lengyel pápa, Szent II.
János Pál emlékének méltó magyarországi megőrzéséért és tiszteletének
erősítéséért.
Személyes tapasztalatai alapján ismeri és szívén viseli a külhoni
magyarság sorsát is. Több alkalommal járta végig a határokon túli magyar
helyeket, így fordult meg többször Csíksomlyón is. Mindenütt tanújelét
adta annak, hogy a barátság nemcsak a határok közé szorított államok,
hanem a két keresztény nép között áll fenn.
Nagyon sokat tesz a lengyel–magyar barátság elmélyítéséért. Ennek a
tevékenységének is köszönhető, hogy a két nép barátságát szépen kifejező
és jelképező események a lengyel és a magyar nemzet lelki egymásra
találását hordozzák.
Magyar Kurír