2020. 07. 07.

Melyiket válasszam?


 - Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet, nagyon számítok Önre.
Az orvos gondolkodóba esik, majd így szól:  – Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes. A nő elmosolyodott, gondolván, a doki megértette, mit szeretne.
Az orvos folytatta:
– Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg azt, amelyik az ölében van most.

Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy melyik az. Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná.
A hölgy elszörnyedt.
– Na de, doktor úr! Milyen szörnyű! Megölni egy gyereket, az bűn!
 
– Szerintem is – mondta az orvos –, de nekem úgy tűnt, ez Önnek nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás. 
Az orvos elmosolyodott, érezte, érthető volt az álláspontja. Sikerült meggyőznie a mamát arról, hogy nincs különbség aközött, hogy egy már megszületett gyereket ölnek meg, vagy azt, aki még az anyaméhben van. A bűn ugyanaz! 
A szeretet azt mondja: 
– Feláldozom magam, hogy a másiknak jobb legyen. 
Az abortusz azt mondja: 
– Feláldozom a másikat, hogy nekem jobb legyen.  

2020. 07. 06.

Hogyan látunk?


Egy fiatal pár új házba költözik. Az első reggel, kávézás közben a fiatalasszony kinéz az ablakon, és látja, hogy a szomszéd teregeti a ruhákat. Milyen koszosak azok a ruhák – mondja a férjének. Lehet, hogy nem tudja, hogyan kell rendesen mosni. Talán mosóporra lenne szüksége.
A férj végighallgatja, és csendben issza a kávéját. Ez így megy a következő napokban is, amikor a szomszéd kiteregeti a ruhákat, a fiatalasszony ugyanazokat a megjegyzéseket teszi rá.
Egy hónappal később a feleség meglepődve veszi észre, hogy a szárítókötélen tisztára mosott ruhák sorakoznak, meg is jegyzi a férjének: 
- Nézd csak, végre valahára megtanulta a szomszéd, hogyan kell rendesen kimosni a ruhákat! Vajon ki taníthatta meg rá?
A férj ekkor felnézett, és így szólt: 
- Ma korán felkeltem, és megtisztítottam az ablakokat.
Így van ez az életben is... Az, hogy hogyan látunk embereket, mindig azon múlik, hogy mennyire tiszta az ablak, amin keresztül nézzük őket.

2020. 07. 05.

Örüljetek!


A Szentírásban sokszor találkozunk az örömmel. Az öröm az akaratnak egy vágyott tárgy birtokbavételéből fakadó megnyugvása, a lélek átmeneti állapota. Az örömnek fokozatai vannak. Alapfokon az öröm csendes belső nyugalom és béke; intenzívebb fokon kifelé is megnyilvánuló vidámság, felső foka az ujjongás. A legfőbb jó maradandó birtokbavétele pedig a boldogság. 
Az igaz öröm Istentől van (Préd 2,25), az istenfélelemben gyökerezik (Sir 1,12). Az öröm forrása elsősorban Isten (Neh 8,10), azután minden, ami Istentől van: a törvény, a jeruzsálemi templom, az Isten népévé fogadás, az ígéretek. Zakariás próféta a fogság után egy olyan eljövendő kor reményével kecsegtet, ami úgy tűnik, nem fog gyorsan bekövetkezni. (Zak 9,9-10) A jövendőbeli béke királyáról szóló jövendőlés, olyan valakire utal, aki képes Isten akaratát teljesíteni, akit Isten megment, megszabadít, aki nem a földi királyok pompájával és hatalmával lép fel, hanem Isten örök szeretethatalmával és békéjével. „Íme, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.” Uralma messze túlnyúlik Júdeán, az egész világ lakott részéig elhat. 
Az Újszövetségben Jézus születésének hírül-adásakor öröm tölti el a szereplőket, mind örvendenek. Jézus nyilvános fellépésekor a hetvenkét tanítvány is nagy örömmel tért vissza küldetéséből. Ekkor az Úr örömük igazi okára mutatott: „mégse annak örüljetek, hogy a gonosz  lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20).  
A győzedelmes Isten Fia kitörő örömmel ad hálát megváltói elhivatottságáért, a kinyilatkoztatás tartalmáért, melyet az Atya elrejtett a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztatta a kicsinyeknek. (Mt 11,25-30) Jézus öröme az, hogy a tudomány kanyargós útjai nélkül is el lehet találni a megváltó bölcsességre. Az övére, mert Jézus a megszemélyesült isteni bölcsesség. Az Atya ismeretével és szeretetével való kapcsolatba kerülés egyetlen lehetősége Jézus, aki az Atya kizárólagos kinyilatkoztatása. Szelíden és alázatosan Jeruzsálembe bevonult, akár a mai szentmisén az Egyház ünneplő közösségébe az átváltoztatás csendjében, melyet megelőzött az ujjongó ének: „Áldott, aki az Úr nevében jön. Hozsánna a magasságban!” És eljön hozzánk a szentáldozás pillanatában, hogy szelídségben és alázatban isteni életében részesítsen minket.
Meghív a kinyilatkoztatás felvállalására: „Jöjjetek hozzám mindnyájan ... én felüdítlek titeket!” Hívására válaszoltunk, amikor megkeresztelkedtünk, és Isten Lelke lakik bennünk. (Róm 8,9. 11-13) 
A keresztény élet új hajtó ereje az Atya Lelke, a Szentlélek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, így minket is segít, hogy Istennek éljünk. 
A Krisztushoz tartozás örömmel tölt el, mert „lelkivé válásunk” révén, ezzel az élettel még a testünk is megdicsőül.

„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű...” Mt 11.30.

2020. 07. 04.

Hirdetés: 2020. július 5.


1. Vasárnapi miserend: reggel 7, 8, délelőtt ½10, 11 és ¼1 órakor délután 5 és este 7 órakor. A rendelkezés a templomba maszkot ír elő.
A Szent József kápolnában fél 9 órakor mise, 
Szécsenyben 10 órakor.
2. Első vasárnapi szentségimádás a beosztás szerint ¼2 – ¾5 között, szentségi áldással zárul.
3. Hétköznap reggel fél 7 és 7 órakor és este 7 órakor szentmise.
4. Az elsőáldozásra készülő gyerekeknek hétfőtől csütörtökig felkészítő: 9 és 11 órától.  
Az elsőáldozási szentmise július 19-én az I. csoportnak, a július 26-án a II. csoportnak. A III. Csoportnak szeptember 20-án lesz a választások miatt. 
A szentmisék 10 órakor kezdődnek.
5. Szombaton de. 10 órakor ministránsképző.
6. Figyelmükbe a jánljuk az Egyházközségi Apostolt, Krisztus világa júniusi számát, a Vasárnap hetilapot, ezek mind kaphatók a kegytárgyboltban és a ministránsoknál.
7. A Katolikus Egyház Kolozsváron bentlakást és évi 2500 lejes ösztöndíjat biztosít minden olyan Kolozsváron tanuló katolikus egyetemi hallgatónak, aki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bármilyen szakára jelentkezik a Római Katolikus Teológia Karra való jelentkezés mellett. További információ található a Teológia Kar honlapján: http://rocateo.ubbcluj.ro/  
Az ösztöndíjat a második szak tandíjára lehet fordítani. Így teológiát is végezve, azon túl, hogy katolikus fiataljaink számára nő a munkapiacon való elhelyezkedés esélye, jobban megismerkedhetnek Istennel, ami segítheti az életben való boldogulásukat.


2020. 07. 03.

A görögdinnye árus


Az idős bácsi árlistája a következő volt:
1 dinnye 3 dollár, 
3 dinnye 10 dollár.
Egy fiatalember megállt és vett 3 dinnyét egyesével, 3-3 dollárért.
Ahogy elsétált még visszaszólt:
„Hé öreg, tudod, hogy 3 dinnyét vettem 9 dollárért 10 helyett? Talán mégsem kellene üzletelned, ha nem értesz hozzá!”
A bácsi elmosolyogva motyogta magának: „Az emberek viccesek, mindig 3 dinnyét vesznek 1 helyett, de mégis ők akarnak megtanítani üzletelni...”

**

Edit Szabó : Dinnyeárus
.
Múlik a nyár, sárgul határ,
búzaföldön nincs már kalász,
kazlak állnak szépen sorban,
állva várnak behordásra.
.
Az út mentén rozoga ház,
zsúpteteje sincs rajta már,
a lécek még meredeznek,
az ég felé emelkednek.

.
Búza beért, ám megjelent
kis ház előtt kerekdeden,
fényes zöldre érett dinnye,
belsejében piros színben.

.
Az út szélén parasztgazda,
a dinnyéjét frissen adja,
két kezével szedte őket,
áldja érte teremtőket.

.
Nyárnak édes ékessége,
állon csepeg finom leve,
minden embernek kedvence,
ki teheti, vegyen tőle !
.
Bőcs,2019.08.14.