Örüljetek!

A Szentírásban sokszor találkozunk az örömmel. Az öröm az akaratnak egy vágyott tárgy birtokbavételéből fakadó megnyugvása, a lélek átmeneti állapota. Az örömnek fokozatai vannak. Alapfokon az öröm csendes belső nyugalom és béke; intenzívebb fokon kifelé is megnyilvánuló vidámság, felső foka az ujjongás. A legfőbb jó maradandó birtokbavétele pedig a boldogság. 

Az igaz öröm Istentől van (Préd 2,25), az istenfélelemben gyökerezik (Sir 1,12). Az öröm forrása elsősorban Isten (Neh 8,10), azután minden, ami Istentől van: a törvény, a jeruzsálemi templom, az Isten népévé fogadás, az ígéretek. Zakariás próféta a fogság után egy olyan eljövendő kor reményével kecsegtet, ami úgy tűnik, nem fog gyorsan bekövetkezni. (Zak 9,9-10) A jövendőbeli béke királyáról szóló jövendőlés, olyan valakire utal, aki képes Isten akaratát teljesíteni, akit Isten megment, megszabadít, aki nem a földi királyok pompájával és hatalmával lép fel, hanem Isten örök szeretethatalmával és békéjével. „Íme, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.” Uralma messze túlnyúlik Júdeán, az egész világ lakott részéig elhat. 

Az Újszövetségben Jézus születésének hírül-adásakor öröm tölti el a szereplőket, mind örvendenek. Jézus nyilvános fellépésekor a hetvenkét tanítvány is nagy örömmel tért vissza küldetéséből. Ekkor az Úr örömük igazi okára mutatott: „mégse annak örüljetek, hogy a gonosz  lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20).  

A győzedelmes Isten Fia kitörő örömmel ad hálát megváltói elhivatottságáért, a kinyilatkoztatás tartalmáért, melyet az Atya elrejtett a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztatta a kicsinyeknek. (Mt 11,25-30) Jézus öröme az, hogy a tudomány kanyargós útjai nélkül is el lehet találni a megváltó bölcsességre. Az övére, mert Jézus a megszemélyesült isteni bölcsesség. Az Atya ismeretével és szeretetével való kapcsolatba kerülés egyetlen lehetősége Jézus, aki az Atya kizárólagos kinyilatkoztatása. Szelíden és alázatosan Jeruzsálembe bevonult, akár a mai szentmisén az Egyház ünneplő közösségébe az átváltoztatás csendjében, melyet megelőzött az ujjongó ének: „Áldott, aki az Úr nevében jön. Hozsánna a magasságban!” És eljön hozzánk a szentáldozás pillanatában, hogy szelídségben és alázatban isteni életében részesítsen minket.

Meghív a kinyilatkoztatás felvállalására: „Jöjjetek hozzám mindnyájan ... én felüdítlek titeket!” Hívására válaszoltunk, amikor megkeresztelkedtünk, és Isten Lelke lakik bennünk. (Róm 8,9. 11-13) 

A keresztény élet új hajtó ereje az Atya Lelke, a Szentlélek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, így minket is segít, hogy Istennek éljünk. 

A Krisztushoz tartozás örömmel tölt el, mert „lelkivé válásunk” révén, ezzel az élettel még a testünk is megdicsőül.

„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű...” Mt 11.30.