 |
| Fotó Bálint Piroska |
A
konfráternitások és lelkiségek jubileumi zarándoklata 2025. május 12-14.
A hitvallással közösségre lépünk a
Szentháromsággal és az egyetemes Egyházzal
Előadás a Hármashalom
oltárnál 2025. május 13-án.
Zarándok Testvéreim!
Zarándoklatunk
a kereszt felé tart címmel feljöttünk a Jézus hágón, és elvégeztük a
keresztutat. A Szentatya szándékára imádkoztunk és a Salvator kápolna
történetével megismerkedtünk, valamint a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú
eredetével. A Salvator kápolnában köszöntöttük az Oltáriszentség-ben jelenlévő
Úr Jézust. Többen a hagyományosan az oltát is térden csúszva megkerültük.
Közösen elimádkoztuk a Hiszekegyet, miatyánkot, Üdvözlégyet és a
Szentháromságot dicsőítő imát. Most a reménység zarándokaiként a
Szentháromságról és az Egyházról elmélkedünk.
Testvéreim,
a mi reményünk Jézus Krisztus, aki húsvéti misztériumával megváltott minket és üdvözít.
Elküldte a Szentlelket, aki mindig segíti az apostolokat és utódaikat küldetésük
teljesítésében. Az első pünkösd után az apostolok teljesítették Jézustól kapott
feladatukat: „Mentetek tehát, tegyétek
tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és
Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit
parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt
28,19k)
Amikor
megkereszteltek minket, akkor mi új viszonyba kerültünk a Szentháromsággal. Szoktuk
mondani, hogy az Atya gyermeke, a Fiúisten testvére, a Szentlélek temploma és
az Egyház tagja lettünk. A Hiszekegyet, 1700 évvel ezelőtt Jézus Krisztus
tanítása alapján az egyház püspökei szabatosan megfogalmazták a niceai
zsinaton. Az egy Istenben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. A
szentháromságos misztérium, Jézus Krisztus, az egyetemes üdvösség, az Egyház és
a keresztény élet forrását alkotja. Jézus kinyilatkoztatásából bírjuk e
mélységes forrást, de befogadni képtelenek vagyunk. Úgy vagyunk, mint szomjas
vándor a forrásnál. Iszik a forrásból és felfrissül, de a forrást kiinni sosem
tudja. Nem is ezért van a forrás, hogy kiigya, hanem éljen általa.
Szent
Ágoston húsz éven keresztül dolgozott a „Szentháromságról” szóló könyvén. Az
Ágostonhoz (354-430) kapcsolt hagyomány szerint, az egyháztanító egyszer a
tengerparton sétált, s ott azt látta, hogy egy kisfiú kagylóval meri a vizet a
kézzel ásott gödörbe. A püspök megkérdezte tőle: – „Mit csinálsz?” A kisfiú így
válaszolt: – „Kimerem a tenger vizét ezzel a kagylóval”. Ágoston ezt
válaszolta: – „De hisz ez lehetetlen!” „Előbb merem ki a kagylóval a tenger
vizét, mintsem te megérthetnéd a Szentháromság titkát!” – felelte a gyermek.
XVI. Benedek pápa címerének közepén a „Jakab-kagyló” volt látható. Így akarta jelezni,
hogy a földi zarándoklásunkat a Szentháromság misztériuma világosítja meg,
mivel Isten a szeretet, aki szüntelenül szül, adja, közli magát. A szent
liturgia révén a Lélek képes isteni mélységekbe vezetni bennünket, melynek
gyümölcse érvényre jut a testvéreinkkel megélt szeretet és béke
kapcsolatainkban (2Kor 13,11-13).
Zarándok
Testvéreim! A hitéletre
vonatkozóan tekintsük át a szentháromságos keresztény életet. A Szentírás
alapján mondjuk, hogy az Atya öröktől fogva szüli Igéjét, a Fiút, akiben egész
önmagát kifejezi, közölve vele egész istenségét. Az Atya és a Fiú kölcsönösen
egymásnak adják magukat, kölcsönösen birtokolják egymást a végtelen szeretet
egy tökéletes és lényegi komunióban, aki a Szentlélek. Isten
szeretete nem marad meg a Szentháromság ölén, hanem kitör a teremtésbe. Világunk és mindaz, ami
az ember és amit az ember bír, a Szentháromság szeretetének ajándéka. Az isteni
szeretet az ember felé fordulva az irgalom vonását ölti magára (Kiv 34,4b-6.
8-9). A hozzá bűnbánattal visszatérőt Isten soha nem fosztja meg
irgalmasságától. Az idők
teljességében Isten még többet tesz: egyszülött Fiát adta oda. Amikor az Atya
akaratából és a Szentlélek közreműködése által a Fiú megtestesült, Isten a
legékesszólóbban mutatta meg az irántunk való szeretetét. Az Atya irgalma, a
Fiú Vére és a Szentlélek kiáradása megszabadítja és üdvözíti az embert (Jn
3,16-18). Ha az ember be akar lépni az üdvösség világába, hinnie kell a
Szentháromság szeretetében. Aki Jézus Krisztusban hisz, a Szentháromságban
hisz: az
Atyában, aki őt küldte; a Szentlélekben, aki vezette őt küldetése
teljesítésében. A Szentháromságnak földi ikonja, képmása a család és az Egyház
(vö. Ef 5,21-33). A család is szeretet közösség a kölcsönös
önátadás, teljes befogadás és az életet lehelő szeretetviszony által. A családi
szeretet által ráérzünk, hogy kapcsolatainknak isteni mélységei vannak. – Az Egyház
kezdetektől vallja, hogy a Szentháromság az emberi társadalom mintaképét
jelenti minden téren, még gazdasági, politikai és kulturális szinten is. Mit
jelent ez a gyakorlatban, elsősorban az egyházi közösségépítés szempontjából?
Az a feladatunk, hogy az egyházat építsük: jöjjön el a Te országod! Az egyház
viszont a Szentháromság ikonja a földön – az Istennel való bensőséges egyesülés
és az egész emberi nem egységének szentsége –, akkor csak a Szentháromság lehet
ennek a kiinduló- és megérkezési pontja (alap és cél).
– Az Egyház
vallja, hogy Isten benső élete az egység, a szeretet. A keresztények és az
emberiség egységének a legmagasztosabb modellje a Szentháromság. Bár a
szentháromságos személyek különbözők, mégis a legteljesebb egységet valósítják
meg.
– Milyen
jellemvonásokat öltenek magukra az emberi, közösségi, társadalmi és az egyházi
kapcsolatok és struktúrák, ha a szentháromságos minta szerint alakulnak? Ha már ez a keresztény
kinyilatkoztatás szíve, hogyan kell eszerint élni? Elméletileg világos
előttünk, hogy a Szentháromság módjára kell az életünket berendezni, ugyanazt a
szeretetet kell megvalósítanunk, mint amely Benne izzik, de hogyan?
– A mai szentháromságos teológia ezt három kulcsszóban fogalmazza meg: kezdeményezés, befogadás és kölcsönös
nyitottság (kommunió).
1. Az a tény, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, mindenek előtt abban
a törekvésben nyilvánul meg, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint amilyen
tökéletes a mi mennyei Atyánk (Mt 5,48). Az Atya a
szentháromságos életben maga a puszta forrás, az eredet nélküli eredet, az
isteni életnek nem kezdett kezdete, a Szeretet örök kútfője. Istennek a
Szeretete maga a Teremtés, ezért az ember hivatása is az, hogy „társteremtő”
legyen, vagyis folytassa, tökéletesítse a teremtést, de nemcsak a természetben,
hanem a társadalmi viszonyokban is. Isten az alkotásban a jót emelte ki a
teremtményeiben: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31).
Hozzá hasonlóan az ember arra kapott meghívást, hogy a történelemben a szeretet forrása legyen. Mi arra
lettünk teremtve, arra vagyunk hivatottak, hogy ingyenesen ajándékozzuk a
szeretetet. A mi szeretetünk akkor hiteles, ha mindenkiben fel tudja fedezni és
értékelni a pozitívumot. Amikor tudjuk szeretni azokat, akiknek szükségük van a
szeretetre, akkor látjuk, hogy kivirulnak, megvilágosodnak, kibontakoznak,
kifejlődnek a képességeik, melyek különben soha sem kerülnének felszínre. A
szeretet azt mondja a másiknak: „De szép, hogy létezel!” A szeretet jövőképet
ad. „A Szeretet az, ami a létezést adja” (Blondel). Ezért az igazi keresztény
másokért akar élni, mindig kész kezdeményezni mások javára érdek és elvárás
nélkül. Az Atya
modellje megóv a passzivitástól. Minden családban egy valaki az Atya modelljét
éli, az aki kezdeményez. Van mikor a férj, máskor a feleség vagy a gyerekek. (Pl. Baróton az ősi katolikus templom megvédésében az asszonyok - Nagy Kata és
asszonytársai - voltak a kezdeményezők. Altorján pedig Apor Ilona.)
2. A belénk rajzolt isteni képmást továbbá úgy valósítjuk meg, hogy Isten Fiának képmását öltjük magunkra (Róm 8,29). Ki a Fiú az
Atyával szemben? A Fiú a tiszta befogadás. Az ember csak akkor él a
Szentháromság képmására, ha befogadja a szeretetet. A Fiú isteni tulajdonságnak
nyilatkoztatja ki nemcsak azt, ha mi szeretünk másokat, hanem azt is, ha
engedjük magunkat szeretni. Nemcsak a szeretet ajándékozás, hanem a szeretet
elfogadása is. Akkor is szeretjük a másikat, s talán még inkább, amikor
hagyjuk, hogy szeressen minket. Mivel bennünk erős az én-központúság, ezért végtelenül
fontos megtanulni a Fiúnak ezt a
befogadását, hagyni magunkat szeretni, s nem mindig a szeretet
„főszereplőinek" lenni, olyannak, aki mindig adni akar, de elfogadni nem.
Pl. kezdetben a kisgyerekek a szeretet befogadói. Mihelyt felnőnek akkor nem
mindig engedik, hogy a szülők szeressék. Pedig akkor is szükségük van a szülői
szeretetre. A társadalomban a Fiú magatartásának jele a szolidaritás és a
szubszidiaritás.
3. Végül, az isteni képmást akkor öltjük magunkra,
ha a Lélek szerint élünk (vö. Gal 5,16). Ez abban áll, hogy az isteni szeretetre való hivatásunkat kölcsönösségben éljük meg. A
Szentháromságban az Atya az, aki szeret, a Fiú az, aki szeretve van (vö. „Ez az
én szeretett Fiam!”), a Lélek az állandó viszonzás, a szüntelen kölcsönösség,
magának a szeretetnek az áramlása a kettő között, a szeretet közössége, az
egység örök köteléke, Ő a kölcsönös Szeretet.
A mi hivatásunk is a
szeretet. Mi csak akkor nyilatkoztatjuk ki a Szentlelket, ha megéljük a
kölcsönös szeretetet. A mi szeretetünk, ha szentháromságos minőségre akar szert
tenni, akkor lépjen be az Istennel való szeretet kölcsönösségébe, és utána
nyíljon meg mások felé úgy, hogy megőrizzünk bizonyos intimitást. Mint pl. a
házastársi szeretet, amely mindig magába foglal másokat is. Ahogyan Saint-Exupery
mondta: szeretni nem azt jelenti, hogy egymás szemébe nézünk, hanem hogy mind a
ketten ugyanabba az irányba nézünk.
A szentháromságos keresztény élet
olyan, mint a szimfónia. Különböző hangszerek játsszák azt a melódiát, de nem
egymással ellentmondásosan, hanem egymást kiegészítően. Ha a Szentháromság
képmását megvalósítjuk a családban, az Egyházban, a munkahelyen, ezzel
megdicsőítjük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Akkor biztosan lesz jövőnk, mert életünk harmóniában van, összeillik a Szentháromság életével.
A három kulcs szót: kezdeményezés, befogadás és kölcsönös nyitottság
(kommunió) vigyük magunkkal és éljünk eszerint szentháromságos életet.
Darvas-Kozma
József
a
konfráternitások és lelkiségek jubileumi zarándoklatának szervezője
Csíksomlyó,
2025. május 13-án.
