A konfráternitások és lelkiségek jubileumi zarándoklata 2025.V.13.

Fotó Bálint Piroska 

A konfráternitások és lelkiségek jubileumi zarándoklata 2025. május 12-14.

A hitvallással közösségre lépünk a Szentháromsággal és az egyetemes Egyházzal

Előadás a Hármashalom oltárnál 2025. május 13-án.

Zarándok Testvéreim!

Zarándoklatunk a kereszt felé tart címmel feljöttünk a Jézus hágón, és elvégeztük a keresztutat. A Szentatya szándékára imádkoztunk és a Salvator kápolna történetével megismerkedtünk, valamint a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú eredetével. A Salvator kápolnában köszöntöttük az Oltáriszentség-ben jelenlévő Úr Jézust. Többen a hagyományosan az oltát is térden csúszva megkerültük. Közösen elimádkoztuk a Hiszekegyet, miatyánkot, Üdvözlégyet és a Szentháromságot dicsőítő imát. Most a reménység zarándokaiként a Szentháromságról és az Egyházról elmélkedünk.

Testvéreim, a mi reményünk Jézus Krisztus, aki húsvéti misztériumával megváltott minket és üdvözít. Elküldte a Szentlelket, aki mindig segíti az apostolokat és utódaikat küldetésük teljesítésében. Az első pünkösd után az apostolok teljesítették Jézustól kapott feladatukat: „Mentetek tehát, tegyétek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,19k)

Amikor megkereszteltek minket, akkor mi új viszonyba kerültünk a Szentháromsággal. Szoktuk mondani, hogy az Atya gyermeke, a Fiúisten testvére, a Szentlélek temploma és az Egyház tagja lettünk. A Hiszekegyet, 1700 évvel ezelőtt Jézus Krisztus tanítása alapján az egyház püspökei szabatosan megfogalmazták a niceai zsinaton. Az egy Istenben három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. A szentháromságos misztérium, Jézus Krisztus, az egyetemes üdvösség, az Egyház és a keresztény élet forrását alkotja. Jézus kinyilatkoztatásából bírjuk e mélységes forrást, de befogadni képtelenek vagyunk. Úgy vagyunk, mint szomjas vándor a forrásnál. Iszik a forrásból és felfrissül, de a forrást kiinni sosem tudja. Nem is ezért van a forrás, hogy kiigya, hanem éljen általa.

Szent Ágoston húsz éven keresztül dolgozott a „Szentháromságról” szóló könyvén. Az Ágostonhoz (354-430) kapcsolt hagyomány szerint, az egyháztanító egyszer a tengerparton sétált, s ott azt látta, hogy egy kisfiú kagylóval meri a vizet a kézzel ásott gödörbe. A püspök megkérdezte tőle: – „Mit csinálsz?” A kisfiú így válaszolt: – „Kimerem a tenger vizét ezzel a kagylóval”. Ágoston ezt válaszolta: – „De hisz ez lehetetlen!” „Előbb merem ki a kagylóval a tenger vizét, mintsem te megérthetnéd a Szentháromság titkát!” – felelte a gyermek. XVI. Benedek pápa címerének közepén a „Jakab-kagyló” volt látható. Így akarta jelezni, hogy a földi zarándoklásunkat a Szentháromság misztériuma világosítja meg, mivel Isten a szeretet, aki szüntelenül szül, adja, közli magát. A szent liturgia révén a Lélek képes isteni mélységekbe vezetni bennünket, melynek gyümölcse érvényre jut a testvéreinkkel megélt szeretet és béke kapcsolatainkban (2Kor 13,11-13).

Zarándok Testvéreim! A hitéletre vonatkozóan tekintsük át a szentháromságos keresztény életet. A Szentírás alapján mondjuk, hogy az Atya öröktől fogva szüli Igéjét, a Fiút, akiben egész önmagát kifejezi, közölve vele egész istenségét. Az Atya és a Fiú kölcsönösen egymásnak adják magukat, kölcsönösen birtokolják egymást a végtelen szeretet egy tökéletes és lényegi komunióban, aki a Szentlélek. Isten szeretete nem marad meg a Szentháromság ölén, hanem kitör a teremtésbe. Világunk és mindaz, ami az ember és amit az ember bír, a Szentháromság szeretetének ajándéka. Az isteni szeretet az ember felé fordulva az irgalom vonását ölti magára (Kiv 34,4b-6. 8-9). A hozzá bűnbánattal visszatérőt Isten soha nem fosztja meg irgalmasságától. Az idők teljességében Isten még többet tesz: egyszülött Fiát adta oda. Amikor az Atya akaratából és a Szentlélek közreműködése által a Fiú megtestesült, Isten a legékesszólóbban mutatta meg az irántunk való szeretetét. Az Atya irgalma, a Fiú Vére és a Szentlélek kiáradása megszabadítja és üdvözíti az embert (Jn 3,16-18). Ha az ember be akar lépni az üdvösség világába, hinnie kell a Szentháromság szeretetében. 

Aki Jézus Krisztusban hisz, a Szentháromságban hisz: az Atyában, aki őt küldte; a Szentlélekben, aki vezette őt küldetése teljesítésében. A Szentháromságnak földi ikonja, képmása a család és az Egyház (vö. Ef 5,21-33).  A család is szeretet közösség a kölcsönös önátadás, teljes befogadás és az életet lehelő szeretetviszony által. A családi szeretet által ráérzünk, hogy kapcsolatainknak isteni mélységei vannak. 

– Az Egyház kezdetektől vallja, hogy a Szentháromság az emberi társadalom mintaképét jelenti minden téren, még gazdasági, politikai és kulturális szinten is. Mit jelent ez a gyakorlatban, elsősorban az egyházi közösségépítés szempontjából? Az a feladatunk, hogy az egyházat építsük: jöjjön el a Te országod! Az egyház viszont a Szentháromság ikonja a földön – az Istennel való bensőséges egyesülés és az egész emberi nem egységének szentsége –, akkor csak a Szentháromság lehet ennek a kiinduló- és megérkezési pontja (alap és cél).

– Az Egyház vallja, hogy Isten benső élete az egység, a szeretet. A keresztények és az emberiség egységének a legmagasztosabb modellje a Szentháromság. Bár a szentháromságos személyek különbözők, mégis a legteljesebb egységet valósítják meg.

– Milyen jellemvonásokat öltenek magukra az emberi, közösségi, társadalmi és az egyházi kapcsolatok és struktúrák, ha a szentháromságos minta szerint alakulnak? Ha már ez a keresztény kinyilatkoztatás szíve, hogyan kell eszerint élni? Elméletileg világos előttünk, hogy a Szentháromság módjára kell az életünket berendezni, ugyanazt a szeretetet kell megvalósítanunk, mint amely Benne izzik, de hogyan?

– A mai szentháromságos teológia ezt három kulcsszóban fogalmazza meg: kezdeményezés, befogadás és kölcsönös nyitottság (kommunió).

1. Az a tény, hogy Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, mindenek előtt abban a törekvésben nyilvánul meg, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint amilyen tökéletes a mi mennyei Atyánk (Mt 5,48). Az Atya a szentháromságos életben maga a puszta forrás, az eredet nélküli eredet, az isteni életnek nem kezdett kezdete, a Szeretet örök kútfője. Istennek a Szeretete maga a Teremtés, ezért az ember hivatása is az, hogy „társteremtő” legyen, vagyis folytassa, tökéletesítse a teremtést, de nemcsak a természetben, hanem a társadalmi viszonyokban is. Isten az alkotásban a jót emelte ki a teremtményeiben: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). Hozzá hasonlóan az ember arra kapott meghívást, hogy a történelemben a szeretet forrása legyen. Mi arra lettünk teremtve, arra vagyunk hivatottak, hogy ingyenesen ajándékozzuk a szeretetet. A mi szeretetünk akkor hiteles, ha mindenkiben fel tudja fedezni és értékelni a pozitívumot. Amikor tudjuk szeretni azokat, akiknek szükségük van a szeretetre, akkor látjuk, hogy kivirulnak, megvilágosodnak, kibontakoznak, kifejlődnek a képességeik, melyek különben soha sem kerülnének felszínre. A szeretet azt mondja a másiknak: „De szép, hogy létezel!” A szeretet jövőképet ad. „A Szeretet az, ami a létezést adja” (Blondel). Ezért az igazi keresztény másokért akar élni, mindig kész kezdeményezni mások javára érdek és elvárás nélkül. Az Atya modellje megóv a passzivitástól. Minden családban egy valaki az Atya modelljét éli, az aki kezdeményez. Van mikor a férj, máskor a feleség vagy a gyerekek. (Pl. Baróton az ősi katolikus templom megvédésében az asszonyok - Nagy Kata és asszonytársai - voltak a kezdeményezők. Altorján pedig Apor Ilona.)

2. A belénk rajzolt isteni képmást továbbá úgy valósítjuk meg, hogy Isten Fiának képmását öltjük magunkra (Róm 8,29). 

Ki a Fiú az Atyával szemben? A Fiú a tiszta befogadás. Az ember csak akkor él a Szentháromság képmására, ha befogadja a szeretetet. A Fiú isteni tulajdonságnak nyilatkoztatja ki nemcsak azt, ha mi szeretünk másokat, hanem azt is, ha engedjük magunkat szeretni. Nemcsak a szeretet ajándékozás, hanem a szeretet elfogadása is. Akkor is szeretjük a másikat, s talán még inkább, amikor hagyjuk, hogy szeressen minket. Mivel bennünk erős az én-központúság, ezért végtelenül fontos megtanulni a Fiúnak ezt a befogadását, hagyni magunkat szeretni, s nem mindig a szeretet „főszereplőinek" lenni, olyannak, aki mindig adni akar, de elfogadni nem. Pl. kezdetben a kisgyerekek a szeretet befogadói. Mihelyt felnőnek akkor nem mindig engedik, hogy a szülők szeressék. Pedig akkor is szükségük van a szülői szeretetre. A társadalomban a Fiú magatartásának jele a szolidaritás és a szubszidiaritás.

3. Végül, az isteni képmást akkor öltjük magunkra, ha a Lélek szerint élünk (vö. Gal 5,16). Ez abban áll, hogy az isteni szeretetre való hivatásunkat kölcsönösségben éljük meg. A Szentháromságban az Atya az, aki szeret, a Fiú az, aki szeretve van (vö. „Ez az én szeretett Fiam!”), a Lélek az állandó viszonzás, a szüntelen kölcsönösség, magának a szeretetnek az áramlása a kettő között, a szeretet közössége, az egység örök köteléke, Ő a kölcsönös Szeretet.

A mi hivatásunk is a szeretet. Mi csak akkor nyilatkoztatjuk ki a Szentlelket, ha megéljük a kölcsönös szeretetet. A mi szeretetünk, ha szentháromságos minőségre akar szert tenni, akkor lépjen be az Istennel való szeretet kölcsönösségébe, és utána nyíljon meg mások felé úgy, hogy megőrizzünk bizonyos intimitást. Mint pl. a házastársi szeretet, amely mindig magába foglal másokat is. Ahogyan Saint-Exupery mondta: szeretni nem azt jelenti, hogy egymás szemébe nézünk, hanem hogy mind a ketten ugyanabba az irányba nézünk.

A szentháromságos keresztény élet olyan, mint a szimfónia. Különböző hangszerek játsszák azt a melódiát, de nem egymással ellentmondásosan, hanem egymást kiegészítően. Ha a Szentháromság képmását megvalósítjuk a családban, az Egyházban, a munkahelyen, ezzel megdicsőítjük az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Akkor biztosan lesz jövőnk, mert életünk harmóniában van, összeillik a Szentháromság életével.

A három kulcs szót: kezdeményezés, befogadás és kölcsönös nyitottság (kommunió) vigyük magunkkal és éljünk eszerint szentháromságos életet. 

Darvas-Kozma József

a konfráternitások és lelkiségek jubileumi zarándoklatának szervezője

Csíksomlyó, 2025. május 13-án.