FERENC PÁPA ÜZENETE
A HIVATÁSOK 62. VILÁGNAPJÁRA
A remény zarándokai: az élet ajándéka
2025. május 11.
Kedves
Testvérek!
A hivatásokért
végzett imádság 62. világnapján azzal az örömteli és bátorító meghívással fordulok
hozzátok, hogy legyetek a remény zarándokai, akik nagylelkűen ajándékozzák oda
életüket.
A hivatás értékes
ajándék, melyet Isten ültet az ember szívébe, meghívás arra, hogy kilépjünk
önmagunkból és elinduljunk a szeretet és a szolgálat útján. Az Egyházban minden
hivatás – akár világi, akár felszentelt szolgálatra, akár megszentelt életre
szól – annak a reménynek a jele, amelyet Isten táplál a világ és minden egyes
gyermeke iránt.
Korunkban
sok fiatal a jövőre tekintve elveszettnek érzi magát. Gyakran bizonytalanok a munkahelyi
kilátásokat illetően, és– ennél is mélyebben –identitásválságot élnek át, mely egyben
a dolgok értelmének és az értékeknek a válsága, amellyel a digitális világ
zűrzavara miatt még nehezebb megküzdeni. A gyengékkel és szegényekkel szembeni
igazságtalanságok, az önző jólét közönye, a háborús erőszak mind veszélyeztetik
azokat a jó életre irányuló terveket, amelyeket a fiatalok szívükben hordoznak.
Mégis, az Úr, aki ismeri az ember szívét, nem hagy el bennünket a
bizonytalanságban, épp ellenkezőleg, fel akarja éleszteni mindannyiunkban annak
tudatát, hogy szeretettek vagyunk, hogy arra kaptunk meghívást és küldetést,
hogy a remény zarándokai legyünk.
Ezért mi,
az Egyház felnőtt tagjai, különösen a lelkipásztorok, arra kaptunk meghívást,
hogy elfogadjuk, felismerjük és kísérjük az új nemzedékek hivatásbeli útját. Ti,
fiatalok pedig arra kaptatok meghívást, hogy ennek főszereplői vagy inkább
társfőszereplői legyetek a Szentlélekkel, aki felébreszti bennetek a vágyat, hogy
életeteket szeretetajándékká tegyétek.
Saját hivatásutunk
elfogadása
Kedves
fiatalok, „életetek nem »átmeneti jellegű«. Ti Isten jelene vagytok” (Christus vivit, 178). Tudatosítanotok kell,
hogy az élet ajándéka nagylelkű és hűséges választ vár. Tekintsetek azokra a
fiatal szentekre és boldogokra, akik örömmel válaszoltak az Úr hívására: Limai Szent
Rózára, Savio Szent Domonkosra, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézre, a
Fájdalmas Szűzről nevezett Szent Gáborra; a szentté avatásuk előtt álló Boldog Carlo
Acutisra és Boldog Pier Giorgio Frassatira és sok más szentre. Mindegyikük úgy
élte meg hivatását, mint a teljes boldogsághoz vezető utat, kapcsolatban az élő
Jézussal. Amikor hallgatjuk az ő szavát, szívünk lángra lobban (vö. Lk 24,32),
és vágyat érzünk arra, hogy Istennek szenteljük az életünket. Ekkor fel akarjuk
ismerni, milyen módon, milyen életformában tudunk válaszolni arra a szeretetre,
amellyel ő előbb szeretett bennünket.
Minden
hivatás, melyet szívünk mélyén felfedezünk, válaszként sarjad ki: a szeretet és
a szolgálat belső indíttatásaként, a remény és a szeretet forrásaként, nem
pedig az önmegvalósítás kereséseként. A hivatás és a remény tehát összefonódik
Isten tervében, mely minden ember örömére irányul, akik mindannyian személyesen arra
kaptak meghívást, hogy életüket odaadják másokért (vö. Evangelii gaudium,
268). Sok fiatal keresi azt az utat, amelyre Isten hívja: egyesek – gyakran igen meglepődve–
felismerik a papságra vagy a megszentelt életre szóló hívást; mások pedig felfedezik a
házasságra és családi életre való meghívás szépségét, továbbá annak az értékét,
ha a közjó érdekében tevékenykednek és tanúságot tesznek hitükről a munkahelyükön
és barátaik körében.
Minden
hivatást a remény éltet, amely a Gondviselésbe vetett bizalomban nyilvánul meg.
A keresztény ember számára a remény ugyanis sokkal többet jelent, mint egyszerű
emberi optimizmust: a remény olyan bizonyosság, amely az Istenbe vetett hitben
gyökerezik, aki minden ember történetében munkálkodik. S így a hivatás egyre
érettebbé válik bennünk az evangélium hűséges megélésére való mindennapi igyekezetben,
az imádságban, Isten akaratának keresésében és a szolgálatban.
Kedves fiatalok, az Istenbe vetett remény nem csal meg, mert ő vezeti azoknak lépteit, akik rábízzák magukat. A világnak olyan fiatalokra van szüksége, akik a remény zarándokai, akik bátran Krisztusnak szentelik életüket, s akiket örömmel tölt el már maga az a tény is, hogy az ő misszionárius tanítványai lehetnek.
Saját hivatásutunk
tisztázása
Saját hivatásunk
felfedezése a hivatástisztázás útján történik. Ezt az utat sosem magányosan,
hanem a keresztény közösségen belül és azzal együtt járjuk.
Kedves
fiatalok, a világ afelé hajszol benneteket, hogy elhamarkodott döntéseket
hozzatok, hogy napjaitokat zajjal töltsétek meg, megakadályozva, hogy
megtapasztaljátok a szívetekhez szóló Istenre nyitott csendet. Legyen
bátorságotok megállni, befelé figyelni és megkérdezni Istent, mi az álma rólatok.
Az imádság csendje elengedhetetlen ahhoz, hogy „kiolvassátok” Isten hívását
saját élettörténetetekből és hogy szabad és tudatos választ adjatok rá.
A belső összeszedettség segít megérteni, hogy mindannyian a remény zarándokaivá válhatunk, ha életünket ajándékká tesszük, különösen azok szolgálatában, akik a világ anyagi és egzisztenciális perifériáin élnek. Aki meghallja Isten hívó szavát, az nem maradhat érzéketlen megannyitestvérünk kiáltására, akik kirekesztettnek, sebzettnek, elhagyottnak érzik magukat. Minden hivatás azt a küldetést adja, hogy Krisztus jelenléte legyünk ott, ahol a legnagyobb szükség van világosságra és vigasztalásra. Különösen a világi hívők kaptak meghívást arra, hogy társadalmi és szakmai elköteleződésük által Isten országának „sójává, világosságává és kovászává” váljanak.
A
hivatásút kísérése
Ebben a
távlatban azoknak, akik a lelkipásztori szolgálatban és a hivatásgondozásban –
különösen a lelkivezetésben – tevékenykednek, nem szabad félniük attól, hogy az
isteni pedagógia reményt ébresztő és türelmes bizalmával kísérjék a fiatalokat.
Olyan emberekké kell válniuk számukra, akik képesek meghallgatni és
tisztelettel elfogadni őket; akikben megbízhatnak, akik bölcs vezetőként készek
segíteni őket és készek figyelmesen felismerni Isten jeleit életútjukon.
Ezért arra buzdítok,
hogy mozdítsuk elő a keresztény hivatás gondozását az élet és az emberi
tevékenység különféle területein, elősegítve, hogy lélekben mindenki nyitott
legyen Isten hangjára. Ennek érdekében fontos, hogy a nevelési és lelkipásztori
tervekben megfelelőteret biztosítsunk a hivatások kísérésének.
Az Egyháznak olyan lelkipásztorokra, szerzetesekre, misszionáriusokra és házastársakra van szüksége, akik bizalommal és reménnyel igent tudnak mondani az Úrnak. A hivatás kincsét sohasem tarthatjuk bezárva a szívünkben: a hivatás a hívő, szerető és remélő közösségben növekszik és erősödik. Mivel pedig senki sem tud egyedül válaszolni Isten hívására, mindannyiunknak szüksége van testvérei imájára és támogatására.
Kedves
Testvérek, az Egyház élő és termékeny, amikor új hivatások születnek benne. A
világ pedig – gyakran öntudatlanul – a remény tanúit keresi, akik életükkel
hirdetik, hogy Krisztus követése örömforrás. Ne fáradjunk bele tehát, hogy az Úrtól
új munkásokat kérjünk aratásába, abban a bizonyosságban, hogy ő továbbra is szeretettel
hívja az embereket. Kedves fiatalok, Krisztus-követéseteket Máriára, az Egyház
és a hivatások anyjának közbenjárására bízom. Mindig a remény zarándokaiként járjátok
az evangélium útját! Áldásommal kísérlek benneteket, és kérlek benneteket, imádkozzatok
értem.
Kelt Rómában, a Gemelli Klinikán, 2025. március 19-én.
Ferenc


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése