2018. 06. 24.

A jövőt építő király


Honszerző eleink nyugodt, boldog hazát kerestek és lelkük megnyugodott a Kárpát-medencében, ahol őket Krisztus kegyelme megérintette. Itt kapták Isten nagy ajándékát, az istengyermekséget a hit által a keresztségben. Itt kaptunk földi és örök hazát. Itt születtünk, itt növekszünk és érlelődünk sikerek és kudarcok között, itt megtapasztaltuk Isten csodás tetteit. Az istenélmények segítenek boldogulásunkban, s lettek életszeretetünk szilárd alapjai és hazaszeretetünk forrásai.
Szent István király új ideált, a kereszténység fennkölt ideálját, Jézus Krisztust adta népének. 
László király Szent István nyomdokán haladt, Jézus Krisztusra alapozta életét és megerősödött az Úrban. Hitte, hogy az Istent szeretőknek, minden a javukra válik. (vö: Róm 8,28)
Mindennapi feladatai végzésében folyamatosan megtapasztalta Isten erejét, jeleit és csodáit. 
Isten, a benne bízó Lászlót megdicsőítette. A nép pedig ezt a tündöklő, bátor szívű, áldozatos vitézt a szívébe zárta. 
László a magyar kereszténység oltárára népe első apostolait emelte, akikre mindig föltekintett: István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt, Benedek és András remetéket. 
A magyar kereszténység ege, azóta mindinkább szentekkel, csillagokkal, nagyságokkal lett ékes. 
Prohászka püspök megállapítása: „a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor eszményeit keresztelik meg”. 
Szent László élete arról tanúskodik, hogy a magyar ugaron életet fakasztani, biztos jövőt építeni csak olyan közösség képes, aki Krisztusnak él.


Szülőföldünk szeretetének fokmérője az Örök haza szeretete. A szeretet pedig jóságban mutatkozik meg: gondolatban, szóban, munkában, lélekformálásban, helytállásban...
Kérjük Erdély fővédőszentjét, hogy segítsen minket is a helytállásban, ahogyan eleinket segítette.



2018. 06. 23.

Hirdetés: 2018. június 24.


1. Jézus Szíve ájtatosságot végzünk vasárnap du. ¾5 órakor, hétköznap az esti szentmise előtt, vagyis ¾7 órakor.
2. Szerdán Szent László király, Erdély fővédőszentje ünnepe. Mise a szentről.
3. Csütörtökön a gyulafehérvári főszékesegyház felszentelési évfordulója. A szentmise a templomszentelésről.
Csütörtökön 17 órakor a Kájoni János Megyei könyvtárban az Együttélés modellek a Kárpát-medencében c. tanulmánykötet bemutatója. Szervező az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége.

4. Jún. 29., péntek: Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe, kötelező ünnep. Perselyezés az Apostoli Szentszék részére történik.

5.  Pénteken keresztelői felkészítő 18 órától.
6. Szombaton 10 órakor Ministránsképző, szeretettel várjuk a kisapostolokat és a táborba készülőket.

7. Jövő vasárnap szentségimádás.

8. Katolikus sajtó kapható a kegytárgyasnál.

9. A ministráns, hittanos gyerekek Hargitafürdői tábora július 9-én kezdődik. Iratkozni még a sekrestyében lehet.
10. A Csíkszeredai Régizene Fesztivál július 8-15.

Július 15-én, vasárnap a negyed egyes szentmise után, 13.15-től/ negyed kettőtől/ csendül fel a Millenniumi templomban Kővári Arany fiatal orgonista koncertje. 
Műsorának Déltől Bachig címet adta, amely nemcsak az azt megelőző szentmise időpontját tájolja be, hanem a műveket alkotó zeneszerzők származására is utal.

További részlet a www.regizene.ro oldalon található!
  vagy az alábbi honlapcímen böngészhető:

2018. 06. 22.

Mi lesz ebből a gyermekből?


A család nagy eseménye a születés. Korai ismereteink közé tartozik születésünk dátuma is. Egyházunk a liturgikus év folyamán harmadikként Keresztelő Szent János születéséről is megemlékezik. Az ő születése elsősorban Jézus Krisztus születése miatt vált maradandóvá. (Lk 1,57-66. 80) 
Nevének jelentése: Isten kegyelmez. János neve mellett nem apja nevét találjuk, hanem a Keresztelő nevet. Pedig a Messiás személyes előfutára mai fogalmi értelemben nem “keresztelt”. 
A vízbemerülés és az általa jelzett megtisztulás sok vallásnak tartozott formai kincséhez. Az ószövetségben is szerepeltek rituális fürdők és megtisztulások. Ezeknél a János-féle bemerítés több volt, mert Krisztussal állt kapcsolatban, ahogy ő mondta:
„Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket.” (Mk 1,8) De a szentségi keresztségtől egészen más, mert semmiféle szentségi tartalma és lényege nem volt. Csak az Isten felé kitárulkozás, készség jele volt, és erre utalt Jézus Urunk: „Bizony mondom nektek, asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.” (Mt 11,11) 
Jézus a legnagyobbnak nevezi Jánost a próféták között, s ő az egyetlen ember, akiről úgy beszél, mint a nagyság, a férfiasság és az elszántság hőse.
Kezdőénekünk a János evangélium bevezetőjéből van: „Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról, hogy a népet előkészítse az Úrnak.”  
A pusztában bűnbánati keresztséget hirdetett a bűnök bocsánatára. Életére illik olvasmányunk: „Az Úr hívott meg, mielőtt még születtem; anyám méhétől fogva a nevemen szólított. Számat éles kardhoz tette hasonlóvá, s kezének árnyékában rejtegetett.” (Iz 49,1-6) Ezt erősíti meg evangéliumi szakaszunk, amikor a szomszédok és rokonai elgondolkodva kérdik: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”
Szent Pál térítő útján kisázsiai városokban olyan csoportokkal találkozott, akiket János keresztelt meg a Jordánban. Ezért szívesen hivatkozik arra, hogy Jézus eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette. (ApCsel 13,22-26) „Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam”. 
János teológiai fogalmai meglepően szabatosak, világosak. Pontosan ismeri előre a Megváltó szerepét és egyéniségét. Tudja, hogy az egész emberi nem megváltója. Ismereteit attól kapta, kinek ihletése hat hónappal fogantatása után érte. Hűséges tanúságával vált hőssé és szentté. 
Melyek voltak Keresztelő jellemét formáló eszközök? 
Vallotta, hogy mindnyájan Istené vagyunk. Imádkozva és böjtölve hirdette az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit.

Én mit teszek Krisztus tanújaként?



„Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani.” Lk 1,76.