Tisztelt Gyászoló Család! Gyászoló Testvéreim!
November utolsó vasárnapján beléptünk az adventbe,
melynek kettős jellege van. A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje ez,
amikor Isten Fiának emberekhez való első eljövetelére emlékezünk. Egyúttal
azonban olyan időszak is, amelyikben ez a visszaemlékezés ráirányítja
figyelmünket Krisztus történelemvégi, második eljövetelének várására. E két ok
miatt az adventi idő bensőséges és örvendező várakozás ideje. Ez az adventi idő
mindannyiunkat megérintett, mert karácsonyra készülve Isten szeretetét igyekeztünk
tovább adni.
Az egyik óegyiptomi
szerzetesről, Szent Pahómioszról olvastam, hogy meg akarta ismerni az élet
értelmét, ezért folyton-folyvást szent igéken meditált, hogy felfedezze a
titkot. Egy napon az Úr teljesítette a kívánságát és csodás álmot küldött rá. Pahómiosz
azt látta, hogy a világ egy hatalmas, sötét barlang. A emberek tapogatózva,
bukdácsolva bolyonganak benne, néha meg is sebesítik, vagy el is lökik egymást,
és egyre bizonytalanabbak és szomorúak, mert nem találják a kivezető utat. De
egyszer csak valaki fényt gyújtott. Egészen kicsike fényt, így aztán mindenki
elindult a fényt tartó ember felé, és a fény segítségével megtalálták a
sötétségből kivezető utat.
Jézus Krisztus
húsvéti misztériumával feltárta előttünk a feltámadást és az örök életet.
Keresztségünk óta az ő nyomdokaiban járunk, amely az örök élet világosságába
torkollik.
Testvéreim! Amikor
Jézus tanítani kezdett, magához vonzott mindenkit: a gyermekeket, az ifjakat és
a felnőtt népet. Az evangéliumok bemutatják a gyermekek iránti szeretetét: „Hagyjátok csak a gyermekeket, ne
akadályozzátok őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa.”
(Mt 19,13-15) Jézust az Atya küldte, hogy üdvözítse a világot tanításával és
megváltó életével. Ezért a keresztény nevelés példaképe, alapja maga Jézus Krisztus.
Minden tanító, nevelő magatartását, gondolatvilágát az evangélium szellemének
kell áthatnia. Így lehet csak értékessé a keresztény nevelés, tanítás.
Kiss Ernő tanár, nyugalmazott iskolaigazgató 1949.
május 23-án született Kommandón. E település Kovásznától 13 km-re délkeletre, a
Háromszéki-havasok egy magas fennsíkján fekszik. 1017 m-es tengerszint feletti
magasságával Kovászna megye legmagasabban fekvő települése. Híres az 1880-as
években megépült keskeny nyomtávú iparvasútja. A település elnevezése a székely
határőrség megszervezésének idejéből származik, amikor – mivel itt húzódott az
országhatár – területén határőrállomás (németül:
Commando, Grenzkommando) működött, amelyet háromszéki katonák
őriztek. Kedvelt üdülőhely, hegyi túrák kiindulópontja, sípályája is van. A
gyulafalvi vasút a régi Magyarország ipartörténeti kuriózuma volt, 1890 és 1892 között épült a
rönkfa szállítására, pályatestébe 1260 m hosszú, 400 m magasságkülönbséget
áthidaló sikló van beépítve. A sikló és az egész vasúthálózat lopás és
elkótyavetyélés áldozata lett, a diósgyőri sínek egy Braila-i cég ócskavastelepén
kötöttek ki.
Miért is villantottam fel Kommandó történetét Kiss Ernő temetésén? Azért
mert a szülőföld géniusza, szelleme beleépül minden gyermeke lelkébe.
Kiss Ernő szüleitől nemcsak anyagiakat, hanem
lelki-szellemi kincseket is kapott. Felvértezték a keresztény hittel, a
szülőföld szeretetével, amely megtart és kibontakoztat az Isten- és emberszeretetben.
Képességeit igyekezett kifejleszteni. Elemi iskoláit szülőfalujában, a
középiskolát Kovásznán végezte. Kémia tanári diplomát szerzett a kolozsvári
Babes-Bolyai TE-en. Ismeretekben gazdagon tért vissza szülőföldjére. Előbb Kommandón,
majd pár évig Csíkrákoson tanított. Ezelőtt 46 évvel házasságot kötött, a
szintén tanár Dóka Annával. Házasságukból két gyermekük született: Ernő és
Erika. A család szeretete mellett az iskolát tekintette második családjának. 1980-tól a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános
Iskolába került, munkáját mindig becsülettel és odaadással végezte. Majd
tanfelügyelő lett. Végül a Petőfibe került vissza és iskolaigazgatóként
dolgozott nyugdíjazásáig. Szabó Dezső, Elsodort
falu című hatalmas regényfolyama, Farkas Miklósa így fakad ki egyszer: „A magyarnak mindig kell valaki, aki
szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol, elzüllik.” Szeresse
mindegyiktek házastársát, biztatgassa és ismerje el fáradozását, hogy el ne
bitangoljatok, el ne zülljetek. A pedagógus is szeresse a diákot, biztatgassa, ismerje
el annak fáradozását, hogy el ne bitangoljon, el ne zülljön. A szeretete, a bíztatgatást mindig megkaptuk Kiss
Ernőtől, mert emberszerető, igazlelkű, jóságos volt. Ahogyan mondani szoktuk, mindenkihez
volt egy jó szava, és ahol csak tudott, segített. Az évnyítók és évzárók mellett meghívott az Iskola
„házszentelésére”, amolyan diák lelkesítésre, de az Iskola szervezte március
15-i Nemzeti Ünnepségre is.Tudta kívülről és belülről, mint a Himnuszt, hogy „az iskola: hely, ahol a műveltség módszeres
és kritikus elsajátítása által kiformálódik a teljes ember.” (Kat. Isk.
26.) „Az
iskolának az a dolga, hogy a diákot értelmének gyakorlására késztesse,
fejlesztve az értelemnek az összefüggések tisztázására és az igazság fölfedezésére
irányuló képességét és kibontakoztatva a tapasztalásra, továbbá az átélt
bizonyosságok megragadására irányuló érzéket. Az iskola feladatát, hogy
diákjainak személyisége kifejlődjék.” (Kat. Isk. 27.)
Szerette iskoláját és büszke volt rá. A Petőfi
Iskola megalakulásának 125. évfordulója tiszteletére, Kiss Ernő és Péter Ibolya
szerkesztésében megjelent „Petőfi Sándor
Általános Iskola 1880-2005. Csíkszereda” című könyv köszöntőjében írta:
„Köszöntelek Téged te ódon, de mégis mindig fiatal Iskola, aki világháborúkat,
rendszerváltásokat vészeltél át, aki már két századfordulót léptél át, aki
dacoltál minden idegen eszmével és befolyással, aki szerényen megmaradtál
annak, amiért megálmodtak és létrehoztak: Csíkszereda ifjú nemzedékének
nevelője. Kívánom, kívánjuk, hogy majdan az utódaink ugyanilyen büszkeséggel
írják a sokadik évfordulódon: Köszöntelek kedves iskolánk!”
Szerette munkáját, munkahelyét és kollégáit.
Közösségépítő és iskolaszervező munkájáért Csíkszereda Megyei Jogú Város
2014-ben Pro Urbe díjjal tüntette ki. Még nyugdíjazása után is visszajárt
tanítani, jó kapcsolatot ápolni az iskolával. Vasár- és ünnepnapokon
találkoztam velük a nagymise előtt vagy után. Pár szót váltottunk és mindig
viszontlátással búcsúztunk.Karácsony napján a közösségépítő, az iskolaszervező
tanár és igazgató végleg elbúcsúzott az iskolától, a közösségtől, a családtól. Most végbúcsút veszünk Kiss Ernő igazgató úrtól. Fájó
szívvel búcsúznak tőle: felesége Anna, fia Ernő és felesége Réka, lánya Erika
és férje Roland, unokái Eszter Lilla és Fanni, unokaöccsei Laci és Tamás, a
rokonság, volt kollégái és tanítványai, szomszédok és ismerősök.A Szent Kereszt
Főplébánia nevében én is búcsúzom, ahogy találkozásunk végén szoktunk:
Viszontlátásra, de most már a mennyországban. Imádkozunk érte, hogy teljesedjen
be rajta, amit Isten ígért Dániel próféta által: „A feltámadáskor az érteni tudók ragyogni fognak, mint
a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké,
miként a csillagok.” (Dán 12,3) És Jézus Krisztus,
aki helyet készített nekünk a mennyben, ölelje szent Szívére őt. Szeretteit, a
gyászoló családot vigasztalja meg a föltámadás és az örök élet hítével. Ámen.