+ Kiss Ernő nyug. igazgató

Tisztelt Gyászoló Család! Gyászoló Testvéreim!

November utolsó vasárnapján beléptünk az adventbe, melynek kettős jellege van. A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje ez, amikor Isten Fiának emberekhez való első eljövetelére emlékezünk. Egyúttal azonban olyan időszak is, amelyikben ez a visszaemlékezés ráirányítja figyelmünket Krisztus történelemvégi, második eljövetelének várására. E két ok miatt az adventi idő bensőséges és örvendező várakozás ideje. Ez az adventi idő mindannyiunkat megérintett, mert karácsonyra készülve Isten szeretetét igyekeztünk tovább adni.

Az egyik óegyiptomi szerzetesről, Szent Pahómioszról olvastam, hogy meg akarta ismerni az élet értelmét, ezért folyton-folyvást szent igéken meditált, hogy felfedezze a titkot. Egy napon az Úr teljesítette a kívánságát és csodás álmot küldött rá. Pahómiosz azt látta, hogy a világ egy hatalmas, sötét barlang. A emberek tapogatózva, bukdácsolva bolyonganak benne, néha meg is sebesítik, vagy el is lökik egymást, és egyre bizonytalanabbak és szomorúak, mert nem találják a kivezető utat. De egyszer csak valaki fényt gyújtott. Egészen kicsike fényt, így aztán mindenki elindult a fényt tartó ember felé, és a fény segítségével megtalálták a sötétségből kivezető utat.

Jézus Krisztus húsvéti misztériumával feltárta előttünk a feltámadást és az örök életet. Keresztségünk óta az ő nyomdokaiban járunk, amely az örök élet világosságába torkollik.

Testvéreim! Amikor Jézus tanítani kezdett, magához vonzott mindenkit: a gyermekeket, az ifjakat és a felnőtt népet. Az evangéliumok bemutatják a gyermekek iránti szeretetét: „Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa.” (Mt 19,13-15) Jézust az Atya küldte, hogy üdvözítse a világot tanításával és megváltó életével. Ezért a keresztény nevelés példaképe, alapja maga Jézus Krisztus. Minden tanító, nevelő magatartását, gondolatvilágát az evangélium szellemének kell áthatnia. Így lehet csak értékessé a keresztény nevelés, tanítás.

Kiss Ernő tanár, nyugalmazott iskolaigazgató 1949. május 23-án született Kommandón. E település Kovásznától 13 km-re délkeletre, a Háromszéki-havasok egy magas fennsíkján fekszik. 1017 m-es tengerszint feletti magasságával Kovászna megye legmagasabban fekvő települése. Híres az 1880-as években megépült keskeny nyomtávú iparvasútja. A település elnevezése a székely határőrség megszervezésének idejéből származik, amikor – mivel itt húzódott az országhatár – területén határőrállomás (németül: Commando, Grenzkommando) működött, amelyet háromszéki katonák őriztek. Kedvelt üdülőhely, hegyi túrák kiindulópontja, sípályája is van. A gyulafalvi vasút a régi Magyarország ipartörténeti kuriózuma volt, 1890 és 1892 között épült a rönkfa szállítására, pályatestébe 1260 m hosszú, 400 m magasságkülönbséget áthidaló sikló van beépítve. A sikló és az egész vasúthálózat lopás és elkótyavetyélés áldozata lett, a diósgyőri sínek egy Braila-i cég ócskavastelepén kötöttek ki.

Miért is villantottam fel Kommandó történetét Kiss Ernő temetésén? Azért mert a szülőföld géniusza, szelleme beleépül minden gyermeke lelkébe.

Kiss Ernő szüleitől nemcsak anyagiakat, hanem lelki-szellemi kincseket is kapott. Felvértezték a keresztény hittel, a szülőföld szeretetével, amely megtart és kibontakoztat az Isten- és emberszeretetben. Képességeit igyekezett kifejleszteni. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Kovásznán végezte. Kémia tanári diplomát szerzett a kolozsvári Babes-Bolyai TE-en. Ismeretekben gazdagon tért vissza szülőföldjére. Előbb Kommandón, majd pár évig Csíkrákoson tanított. Ezelőtt 46 évvel házasságot kötött, a szintén tanár Dóka Annával. Házasságukból két gyermekük született: Ernő és Erika. A család szeretete mellett az iskolát tekintette második családjának. 1980-tól a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolába került, munkáját mindig becsülettel és odaadással végezte. Majd tanfelügyelő lett. Végül a Petőfibe került vissza és iskolaigazgatóként dolgozott nyugdíjazásáig.

Szabó Dezső, Elsodort falu című hatalmas regényfolyama, Farkas Miklósa így fakad ki egyszer: „A magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol, elzüllik.” Szeresse mindegyiktek házastársát, biztatgassa és ismerje el fáradozását, hogy el ne bitangoljatok, el ne zülljetek. A pedagógus is szeresse a diákot, biztatgassa, ismerje el annak fáradozását, hogy el ne bitangoljon, el ne zülljön. A szeretete, a bíztatgatást mindig megkaptuk Kiss Ernőtől, mert emberszerető, igazlelkű, jóságos volt. Ahogyan mondani szoktuk, mindenkihez volt egy jó szava, és ahol csak tudott, segített. Az évnyítók és évzárók mellett meghívott az Iskola „házszentelésére”, amolyan diák lelkesítésre, de az Iskola szervezte március 15-i Nemzeti Ünnepségre is.Tudta kívülről és belülről, mint a Himnuszt, hogy „az iskola: hely, ahol a műveltség módszeres és kritikus elsajátítása által kiformálódik a teljes ember.” (Kat. Isk. 26.)  „Az iskolának az a dolga, hogy a diákot értelmének gyakorlására késztesse, fejlesztve az értelemnek az összefüggések tisztázására és az igazság fölfedezésére irányuló képességét és kibontakoztatva a tapasztalásra, továbbá az átélt bizonyosságok megragadására irányuló érzéket. Az iskola feladatát, hogy diákjainak személyisége kifejlődjék.” (Kat. Isk. 27.)

Szerette iskoláját és büszke volt rá. A Petőfi Iskola megalakulásának 125. évfordulója tiszteletére, Kiss Ernő és Péter Ibolya szerkesztésében megjelent „Petőfi Sándor Általános Iskola 1880-2005. Csíkszereda” című könyv köszöntőjében írta: „Köszöntelek Téged te ódon, de mégis mindig fiatal Iskola, aki világháborúkat, rendszerváltásokat vészeltél át, aki már két századfordulót léptél át, aki dacoltál minden idegen eszmével és befolyással, aki szerényen megmaradtál annak, amiért megálmodtak és létrehoztak: Csíkszereda ifjú nemzedékének nevelője. Kívánom, kívánjuk, hogy majdan az utódaink ugyanilyen büszkeséggel írják a sokadik évfordulódon: Köszöntelek kedves iskolánk!”

Szerette munkáját, munkahelyét és kollégáit. Közösségépítő és iskolaszervező munkájáért Csíkszereda Megyei Jogú Város 2014-ben Pro Urbe díjjal tüntette ki. Még nyugdíjazása után is visszajárt tanítani, jó kapcsolatot ápolni az iskolával. Vasár- és ünnepnapokon találkoztam velük a nagymise előtt vagy után. Pár szót váltottunk és mindig viszontlátással búcsúztunk.Karácsony napján a közösségépítő, az iskolaszervező tanár és igazgató végleg elbúcsúzott az iskolától, a közösségtől, a családtól. Most végbúcsút veszünk Kiss Ernő igazgató úrtól. Fájó szívvel búcsúznak tőle: felesége Anna, fia Ernő és felesége Réka, lánya Erika és férje Roland, unokái Eszter Lilla és Fanni, unokaöccsei Laci és Tamás, a rokonság, volt kollégái és tanítványai, szomszédok és ismerősök.A Szent Kereszt Főplébánia nevében én is búcsúzom, ahogy találkozásunk végén szoktunk: Viszontlátásra, de most már a mennyországban. Imádkozunk érte, hogy teljesedjen be rajta, amit Isten ígért Dániel próféta által: „A feltámadáskor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3) És Jézus Krisztus, aki helyet készített nekünk a mennyben, ölelje szent Szívére őt. Szeretteit, a gyászoló családot vigasztalja meg a föltámadás és az örök élet hítével. Ámen.