November 2. - Halottak napja (Olvasmány: 2Mak 12,43-46; Szentlecke: 1Kor 15,51-57; Evangélium: Jn 17,24-26.)
- Egy katolikus nő férje
temetésén ezekkel a szavakkal búcsúzott a sírnál: „Hiszek Istenben.
Hiszem, hogy a lélek halhatatlan, a szeretet örök és a halál csak egy
horizont.”
Nézzük közelebbről az özvegy hitvallását. - Hiszek Istenben, mert a
látható világ róla tanúskodik. - Hiszem, hogy a lélek halhatatlan. Ez
igaz kijelentés, mert a lélek szellemi való, nem anyag, miként a test, amely az
atomok világába hull. - A szeretet örök, mely a személy
szíve, amely a kölcsönös átadásában és elfogadásban mutatkozik meg, létezik.
Istentől van a szeretet, aki maga a Szeretet és örök. - A
halál valóban egy horizont, a földi élet horizontja. Horizont a fogamzás, a
születés, a halál és a feltámadás. Ezek mind horizontok, valami véget ér és
valami új kezdődik.
Az említett horizontok közül mi leginkább a halálra
gondolunk. A halál a földi élet látóhatára, ameddig mi látunk. Horizont a csíki
embereknek itt és most a Hargita gerincvonulata, amely összeér az éggel. De
tudjuk, hogy a látóhatáron túl is van világ. Hasonlóság alapján mondjuk: a
fogantatástól a születésig van a magzati élet. A születéssel a kibontakozó
földi élet horizontja a halál, de ezen az időhatáron túl van az örök élet. Amikor
Jézus Krisztus dicsőségben eljön és testünket is életre kelti, akkor kezdődik a
feltámadt élet. Akkor teljesedik ki az életünk és egyben tudjuk szemlélni a fogantatástól a föltámadásig az életünket.
Jézus Krisztus, az Atya megtestesült Fia, az Alfa és Ómega e kettőt egyben
szemlélte és agy beszélt: „Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem
taszítom el. ... Mert Atyámnak az az
akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s
feltámasszam az utolsó napon.” (Jn 6,38-40).
Mi azért jöttünk a szentmisére, hogy az Atya akaratához társuljunk és
az irgalmasság lelki és testi cselekedeteivel Isten megszabadító kegyelmét
kérjük elhunyt testvéreink számára. Hogy méltóképpen mutassuk be áldozatunkat,
bánjuk meg bűneinket.
Isten
terve a halállal
A neves francia ifjúsági író, Jules Verne (1828-l905)
halálos ágyán így búcsúzott barátaitól: „Barátaim,
én már megyek. A jutalmazó Isten segítsen célotokhoz és fizesse meg nektek,
ami jót velem tettetek. A halál csak az öröklét kezdete és a földi gondok
vége.”
Testvéreim! Mindnyájan a
Jézusba gyökerező hittel gondolunk szeretteinkre, hittel járjuk a temetőket és
mutatjuk be a szentmisét. Ma különösen azokért imádkozunk, akik a földi életből eltávoztak,
akiknek üdvössége biztos, de még a tisztulás állapotában vannak.
1.
Krisztus dicsőséges eljöveteléig a
zarándok egyház három állapotban létezik. A II. Vatikáni zsinat Egyházról szóló
dogmatikus konstitúciójában ez áll: „Amíg tehát el nem jön az Úr a
maga dicsőségében és vele mind az angyalok (vö. Mt 25,31), és a halál
szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden (vö. 1Kor 15,26-27), addig
tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva
tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak, és „tisztán látják magát
a háromszemélyű egy Istent, amint van”; más fokon és más módon, de valamennyien
egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a
dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek.” (LG 49). Krisztus valamennyi híve
összeolvad az egy egyházban, és egymáshoz kapcsolódik Őbenne. Jómagam nemcsak
szüleimért, öcsémért vagy nagyszüleimért imádkozom, hanem összes felmenő
rokonomért, akik 200, 500, 1000, vagy 2000 évvel ezelőtt éltek. De imádságomban
jelen van az első embertől mindenki, mert Krisztusba fogott össze az Atya
mindent. Ezért mindaz, amit a szeretet engesztelésképpen szét oszt, az nem
rövidül meg, hanem gazdagabbá válik. 2. Bár az Egyház időben három seregbe tagolódik, mégis tagjainak
egysége a legkevésbé sem szakad meg. „Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az
egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4,16).
Az úton lévőknek és a Krisztus békéjében elszenderült testvérek egysége a
legkevésbé sem szakadt meg, sőt erősebb lesz a lelki javak közösségében” (LG
49).
- Melyek ezek a lelki
javak?
- A Szentek, az örök
haza polgárai, ott vannak az Úrnál (vö.
2Kor 5,8), és őáltala, ővele és
őbenne szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatva érdemeiket, melyeket a földön
szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által (vö. 1Tim 2,5). Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő
testvéri gondoskodásuk, közbenjárásuk és bátorító példájuk.
- A zarándok Egyház az
első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és
mivel "szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy
megszabaduljanak bűneiktől" (2Mak
12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük” (LG 50).
Mindenszentektől 8
napon keresztül s máskor is szentségekhez járulunk, imádkozunk,
alamizsnálkodunk, és önmegtagadást végzünk. Íme a szentek megvalósulóban lévő
egysége: a menny, a tisztulás és a föld szentjei. Jóllehet különböző fokban
valamennyien szentek az őket éltető és egyesítő Krisztus kegyelme által.
3. Ennek a vigasztaló valóságnak távlatában a halál többé már nem pusztulás, hanem
átmenet, sőt az örök életre való megszületés: „hogyha földi sátrunk összedől, Istentől kapunk lakást: örök otthont a
mennyben, amit nem emberi kéz épített” (2Kor 5,1). Ez a Szent Pál-i ige
ihlette Illyés Gyula költőt Haza, a
magasban című verse megírására. Záró sorait idézem:
Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.
Igen, a test visszahull
az atomok világába, elporlad, de a szellemi lélek Istennél él, az idők végén
pedig Krisztus által a test egyesül a lélekkel és feltámad, megdicsőült
állapotba kerül. Akkor kezdődik az új ég és az új világ, amit Isten azoknak
készített, akik szeretik őt (1Kor 2,9).
Sir Isaac Newton mélyen hívő ember volt. Egyszer valaki
gúnyosan megkérdezte tőle: - Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat?
A tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket és
az udvar porába leöntötte. – Most szedje össze - mondta az idegennek.
- Nem tudom - felelte az.
Erre a tudós kivett a zsebéből egy mágnest, és a vasreszelék fölé tartotta. Mind
hozzácsapódott egy szempillantás alatt, az utolsó szemig.
- Nos, valahogy így! - felelte szerényen a tudós. Majd hozzáfűzte: Aki a mágnesnek ezt az erőt
adta, és aki a nem létből életre hívott minket, annak az Istennek van hatalma
elporladt testünket is életre kelteni.
A keresztény hit sugárzott a híres zeneszerzőből, Ludwig
van Beethovenből (1870-1827), amikor azt mondta: „Minden küzdelem végén megérted, hogy valójában csak egy dolog volt
igazán fontos, csak egy dolognak volt igazi értéke, jelentősége és célja, -
annak, ahogyan kerested az Istent olyankor is, amikor ennek tudatában nem
voltál.” 1827-ben halt meg Bécsben. Halálos ágyán azt mondta: „Hamar fent leszek. Nehéz sors jutott
osztályrészemül, de legyen meg az Isten akarata... a szomorúságon keresztül
juthatunk el az igazi örömre.”
Testvéreim! Mi,
a zarándok egyház tagjai ezt a végső feltámadást várjuk, ami kiteljesedett
mértékben részesít Krisztus misztériumában. Ezért a Halottak napján nem a
halált magasztaljuk, hanem abban Isten tervét látjuk, a négyes horizontot. Ha
hit szerinti élettel Krisztusnak élünk,
biztosak lehetünk, hogy övéinek fog ismerni a mennyei Atya előtt. Ha a kegyelem
és a szeretet által, ha őbenne és őérte élünk, így semmi, még a halál sem
ragadhat el bennünket Jézus Krisztustól. Ő mondja: „Bízzatok, én legyőztem a halált!” (Jn 16,33) Ő a
halált és fullánkját, a bűnt is legyőzte, s visszatérve a sírból felragyogtatta
előttünk a föltámadást és az örök életet.
- Ezzel
a hittel álljunk szeretteink és barátaink sírjánál, és minden temetésen, mert
nemcsak megvigasztalódunk, hanem képesek leszünk másokat is megvigasztalni.
Jézus csalhatatlan kijelentésére támaszkodunk: „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki
bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog. Mindaz, aki belém vetett hittel él,
nem hal meg örökre” (Jn 11,25). Ámen
