Szent Istvántól a magyar középkor végéig, II. Lajos haláláig (1526. aug. 29.) nemzetünk megőrizte függetlenségét és fejlődését. A mohácsi vész után nemzetünk életét főleg a létezésért, és a jogainért való küzdelem jellemzi. Az évszázados küzdelmek népünk javára dőltek el. Hőseinek és nagyjaink élete arra tanít, hogy haldokló népet az elszántak képesek feltámasztani! A nemzetnek erős életet a földön csak olyan utókor biztosíthat, amelyet a hősök kegyeletes élete lelkesít. Boldog Bogdánffy Szilárd püspök és vértanú emléknapján a kérdés: vajon mit szerethettek más népek művelt fiai a magyarokban?
Történelmünk tanúsítja a magyar népnek azt a jellemvonását, hogy akit vagy amit megszeret, azért nem sajnál semmit sem. Erről nemcsak előkelő királyaink, hanem nép földközelben élő rétegének is jellemvonása, amit Prohászka Lajos így fogalmazott meg: a magyar »gens sibi prodiga« vagyis »önmagát pazarló nemzet.« Másképpen mondva: »vígan megyünk tönkre!«
Önmagát pazarló nemzet - Gens sibi prodiga! A prodigus, a, um – latin szó jelentése: pazarló, fecsérlő, odaadó, áldozó. Ma a pazarló szó alatt inkább tékozlót, szétpallót értenek. Pedig a pazarló nem tékozló! A tékozló anyagi és erkölcsi értéket méltatlan célra fordít (vö. Lk 15,11.). A pazar szó jelentése pompás, remek, fényűzően díszes, gazdag. A szó jó értelmében vett pazarló csak azt teszi, amit Jézus mondott a gazdag ifjúnak: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem!” (Mt 19,21)
A kereszténység a magyarság gáláns alaptermészetét a kegyelem síkjába emelte: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13) Erre az önmagát odaadó, önfeláldozó szeretetre vagyunk hivatottak. (vö. Róm 5,6).
Gens sibi prodiga! Önmagát pazarló, önfeláldozó nemzet vagyunk! Szent István bölcs állam- és egyházszervező maradandó életteret hozott létre. Szent László pedig megvédte honunkat a támadó népekkel és üzérekkel szemben.
Szentjeink és nagyjaink példát mutattak az odaadó hazaszeretetre. Isten és emberszeretetben remekelt Boldog Gizella, Szent Erzsébet, Margit, Jolán, Kinga, Konstancia. Hasonlóan élt IV. Béla, Hédervári Dezső, Laczfi Endre, Hunyadi János, Kemény Simon, Fráter György, Mikes csíki kapitány, gyergyóalfalvi István pap, Szapáry Péter, Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc, a 20. században Uzdóczy-Zadravecz István, gróf Mailáth Gusztáv Károly, Boldog Salkaházi Sára, Boldog Apor Vilmos, Esterházy János, Boldog Bogdánffy Szilárd, Boldog Scheffler János, Márton Áron, Mindszenty József és hozzuk hasonlóan sok-sok férfi és nő. Az ő példájukat követi népünk. Elmondhatjuk, hogy lelki-szellemi, szociális és karitatív szinten olyat tettek/tesznek, ami ma is lelkesít.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (Crna Bara, ma Szerbia területén). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett. Még 1929 nyarán sikeresen jelentkezett a nagyváradi Teológiai Akadémiára, és már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak “buzgalmáról és szerénységéről”, hanem “komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő fiatal teológusra. Tanulmányai befejezését követően 1934. június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz plebániatemplomban.
Életének következő másfél évtizedét a katolikus ifjúság oktatásának és lelki nevelésének szentelte. A szatmári papneveldében helyettes tanár és tanulmányi felügyelő. Egy évvel később hittanár a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. Három évvel később az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is felvállalta. Ezzel gyakorlatilag a nagyváradi katolikus diákság zömének szellemi és lelki gyarapodását irányította. A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. 1940 szeptemberében visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói megbízásából a szeminárium lelki vezetője és az erkölcstan tanára lett. Mindeközben 1936 és 1943 között több alkalommal is szigorlatot tett a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
Kívánom, hogy Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök élete késztessen minden magyart, jézusi szeretetre és közös cselekvésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése