Aki menyegzőt rendez a fiának

Izajás próféta jövendölése a mennyei Seregek Ura, a Messiás Király győzelmének hatását képes beszéd formájában teszi megragadhatóvá, elképzelhetővé. (Iz 25,6-10a) Jeruzsálemnek biztonságot nyújtó isteni királya lesz, aki bőséges lakomát rendez minden nemzetnek. Nemcsak a legjobb falatokat és italokat kínálja, hanem a halál leplét és fátylát is leveszi, amely minden népet betakar. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa a gyalázatot az egész földön. Ő szabadít meg minket, s azon a napon öröméneket énekelnek: „Íme, a mi Istenünk! ... Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!”

A szenvedése előtti napokban, Jézus ismét példabeszédben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez. Ebben Izajás próféta messiási lakoma képének megvilágításában ábrázolja a mennyek országát. (Mt 22,1-14) A példabeszéd három cselekményből áll: az első a megfelelő vendégekhez intézett meghívás, második cselekmény a kitaszítottakhoz intézett meghívás, és végül a vendégek szétválogatása a menyegzőn. A király maga Isten, aki menyegzőt rendez Fiának. A szolgái, akiket a meghívottakhoz küld, a próféták. A meghívás pedig szívességből fakadó szabad tett, ami megtörtént, amikor Isten a bűnbeesett emberiségnek Üdvözítőt ígért. Amúgy Istennek nem kötelessége, hogy meghívjon üdvösségébe, mégis megtette. Megható Isten-kép tárul elénk, amikor elküldi szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” 

Háromszor fordul elő, hogy minden készen van, készen áll, ez rendkívüli eszkatológikus sürgetést jelent Isten részéről. Azok mit sem törődve a menyegzővel, szétszéledtek, az üdvösség új és örök ideje nem érdekli. Gondatlanul bánnak Isten dolgaival, küldötteit bántalmazzák vagy megölik. Erre jön a büntetés. A példabeszédnek történelmi tartalma is van, hisz Jeruzsálemet Kr. u. 70-ben a rómaiak felkoncolják, felégetik. 

A példabeszéd új képe, hogy Isten irgalmában a hivatalosak helyére a keresztutak mellől, a kitaszítottságban, az otthontalanságban lévőket, akik elszakadtak a szeretet bármiféle közösségének gyökereitől, azokat hívja a kiteljesült emberi vágyak otthonába. És ezeket, a megtért embereket, akik méltó erkölcsi és lelki választ adtak, Isten viszi üdvösségbe. Ekkora jóság láttán, ha valaki nem akar megtérni, magára vessen. Pál apostol megdicséri a Filippiben élő híveket, hogy szükségében segítségére voltak. (Fil 4,12-14. 19-20) Szavatolja, hogy Isten minden szükségünket bőségesen kielégíti majd a Jézus Krisztus által elnyert dicsőségben. Legyen dicsőség mindenért Istennek!

„Otthonom lesz az Isten háza, mindörökké, szünet nélkül.” Zsolt 22,6.