Tíz könyörgést végzünk a világért, hogy Jézus húsvéti
misztériuma megszenteljen mindenkit. Utána hódolunk a Szent Kereszt előtt, majd
szentáldozáshoz járulunk. Liturgiánk végén csendes szentségimádást végzünk.
Testvéreim! Nagypénteki gyászunkban öröm van, a húsvéti misztérium. Örömünk oka, hogy az üdvtörténetben egyszerre tudjuk szemlélni Jézus kínszenvedését, halálát és feltámadását.
Nagypénteken nemcsak emlékezni akarunk, hanem átélni az Úr szeretetének
titkát. Ő mondta: „Nagyobb szeretete
senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit
parancsolok nektek.” (Jn 15,13k) Jézus barátunk lett, életét adta értünk.
Az Egyház tagjai kétezer év óta igyekeznek szeretettel válaszolni erre a halálbamenő
szeretetre. A tövisi, volt pálos templom feszületének ez a szalagfelirata: Aki jobban szeret téged, mint én, azt jobban
szeretheted mint engem! Kérdem, Jézuson kívül más halt-e meg értünk? –
Ezért ünnepeljük Jézus húsvéti misztériumát.
A két olvasmányban Isten küldöttének, a fájdalmak emberének, Jézus
Krisztusnak engesztelő áldozatáról hallottunk, amelynek gyümölcse a megváltás,
a mi üdvösségünk. Izajás próféta (Iz 52,13–53,12) hét évszázaddal Krisztus
előtt megdöbbentő bejelentéseket tesz, melyek egybeesnek János evangélista (Jn
18,1–19,42) történeti leírásával.
1. A próféta megjelöli Isten szolgájának szenvedése okát: „a mi bűneinkért szúrták át, a
mi gonoszságainkért törték össze”, egyben megjelöli e szenvedés engesztelő
értékét is: „a mi békességünkért érte
utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,5). Mindez
Jézusban valóság lett. – Jézus segít
szenvedését átélni, ha életünk olyan helyzeteire gondolunk, amikor ártatlanul
szenvedtünk, amikor keserűséggel teli napokat, hónapokat, éveket éltünk át.
Olyankor, amikor egészen magunkra maradtunk szenvedésünkben, csak az Isten volt
velünk, ahogy Ady írta: „mikor elhagytak,
mikor lelkem roskadozva vittem...”
2. Jézus keresztáldozatában nem a testi halál az értékes, hanem az Ő önátadása, ahogyan az Atyának és
nekünk adta életét. Jézus szenvedésében ott van az Ő szeretetének lángolása,
célja a mennyország visszaszerzése az emberiségnek. Ember
természetünkben jött közénk, önmagát adta nekünk. Valahogy úgy, mint a szülők,
amikor játszak kisgyermekükkel. A játék
hevében a kicsi tömbol örömében és óhatatlanul is becsap anyja, apja
szemébe, de a szülő nem bántja a gyermeket. Hát Jézus is így viszonyult a
keresztrefeszítéséhez. Szent Pál így írja: „kiüresítette
magát” s mi nem értékeltük, hogy ennyire szeret. Ő pedig megostorozva,
kigúnyolva, keresztre feszítve, irgalmat kér számunkra, és a mennyei Atya
kezébe teszi le életét: „Atyám kezedbe ajánlom
lelkemet”.
A mennyei Atya többször tanúskodott szeretett
Fiáról, de a végső tanúsága Jézus áldozatára: a mennyet bíró feltámasztás. Isten Fia
föltámadt a halálból, legyőzve a bűnt és a halált, s felragyogtatta előttünk a
halhatatlanságot és az örök életet. – Jézus
Krisztus, aki egyszerre Főpap és Áldozat, a húsvéti misztériumban saját magát áldozta fel, mert együttérez
velünk. A Zsidókhoz írt levélből hallottuk: „Mivel olyan kiváló Főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az
Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem
olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk
hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment
maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat
találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk” (Zsid 4,14k).
3. Jézus Krisztushoz járulni azt jelenti, hogy hivatásunk keresztjeit vállaljuk.
Főleg, amiket nem
tudunk megváltoztatni, de azokat mennyei Atyánk iránti szeretetből elviseljük. Ezért tanácsolja egy lelkiíró: „Ha
megtagadod magad: szeretetből tagadd meg. Ha feláldozod magad: testvereidért,
Istenedért tedd. Ha meghalsz önmagadnak: azért halj meg, hogy Krisztusban élj.
A halál csak azért értékes, mert van feltámadás.” (Michel Quoist )
Mindennapi áldoztainkat, ha szeretetből, Istenért tesszük, akkor remélhetjük,
hogy életünk végén Krisztus dicsőségében részesülünk.
A nagypéntek esti
liturgiában együtt vagyunk az Úr Jézussal,
elmélkedünk keresztáldozatáról és szívünkbe fogadjuk őt az Eucharisztiában.
Így értékeljük Jézus nagy szeretetét, amely a szentmiseáldozat bemutatásában
realizálódik. Minden szentmisében vallomást teszünk megváltásunk szent
titkáról: valahányszor esszük ezt a kenyeret és iszunk ebből a kehelyből,
halálodat és feltámadásodat hirdetjük, Urunk, amíg el nem jössz. (vö. 1Kor 11,
26). Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése