Laudato si! Áldott légy, Uram! – Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása, az ünnepek ünnepén örömmel fogadtuk Ferenc szentatyánk húsvéti üzenetét, s a Városnak és a világnak szóló áldását: Drága Testvéreim! Boldog Húsvétot! Áldjon meg titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen. Ferenc szentatya élete utolsó napján is áldást osztott, és ő volt az első pápa, aki 2019. június 1-jén Csíksomlyón meglátogatott minket, erdélyi katolikus magyarokat és szentmisét celebrált. 1974. február 18-án az argentin jezsuita rendtartomány találkozóján Jorge Bergoglio egyebek mellett arról beszélt, hogy „ha meg akarjuk tudni, mit hisz az egyház, a tanítóhivatalhoz kell fordulnunk (mert a tanítóhivatal dolga a tévedhetetlen tanítás), ha viszont azt akarjuk megtudni, mit hisz az egyház, a hívő néphez kell fordulnunk”. Az elmúlt tizenkét évben Ferenc pápa kezdeményezni próbálta összekapcsolni a tanító és a tanuló egyházat, a világ globális folyamatait és a hétköznapi életet is. És ezekről sokat és nyíltan beszélt, mint Assisi Szent Ferenc a Naphimnuszban. A Szűzanyával, a szentekkel és az elsőáldozó gyerekek lelkületével dicsérjük az Urat!
Örök evangélium – „Én vagyok a jó Pásztor” (Jn 10,27-30) – Belon Gellért püspök
elmélkedése. Jézus önmagát mondja jó Pásztornak, majd feltámadása után Pétert bízta meg: „Legeltesd bárányaimat... Legeltesd
juhaimat!” (Jn 21,15k) Ezzel Jézus a pásztor-elvet beiktatta a lélekkezelés
szolgálatába, s az egyház életének szerves részévé tette a pásztorságot. Az
apostoli egyházban érvényesült ez az elv, Péter kezdeményez és kiegészítik az apostoli
kollégiumot, pünkösdkor szólásra emelkedik. „Még
erőteljesebben ütközik ki a pásztor-elv érvényesülése ugyancsak Szent Pál
életében a pogány misszió elkezdésében. Nem volt ez olyan egyszerű dolog.” Hiába látomás, hiába isteni
parancs, hogy a pogányok közé menjen. Tíz évnek kellett eltelnie, amikor az
egyház hívására elindul azon az úton, amire kiválasztotta az Isten. Érdekes,
hogy a kiválasztott Pált, az elragadtatások emberét, az isteni titkok látóját,
nálánál sok mértékkel kisebb kaliberű emberek, a pásztor-elv alapján irányítják
a látomások kijelölte útra. Ezért kell nekünk igénybe venni pásztorainkat. És
imádkozni, hogy mindig legyenek pásztoraink. Olvassuk a 4. és 5. oldalon.
Út a felnőttség felé – Gyurián Edit írása a 10
– 16 éves serdülő ifjúság számára. A
helyes morális-etikai alapvető magatartásra bíztató sorozat 3-4. témája: Mikor
vagyok kibírhatatlan? Milyen
legyek? - fiataloknak, szülőknek és
pedagógusoknak. A fiatalok tudják, hogy sokszor vannak idétlen tulajdonságaik,
de ne emlegessék folyton azt, mert vannak jó tulajdonságaik is. Saint-Exupéry
Kis Hercegének meséje által mindenki felismerheti, hogy él benne egy kisróka,
pl. a lustaság, a torkosság, a tv-rabság, a füllentés, az engedetlenség, a
szerzés-vágy és egyebek, mindenki maga tudja, mi terheli a lelkét. Ezért ki-ki keresse meg magában ezt a
kisrókát, szelídítse meg – kezdjük el még ma! – Miért? Hogy mire felnővünk,
szebb legyen a világ – bennünk – körülöttünk! (olvassuk a 6-7. oldalon).
Ferenc pápa (2013-2025) –
a megboldogult Ferenc szentatyáról, Virt
László szociológus exkluzív mementója. Amikor
megjelent a Szent Péter bazilika erkélyén, egyszerűen így mutatkozott be: „Fivéreim és nővéreim, jó estét!”
Ezekből a jelekből már következtetni lehetett, hogy a jezsuita pápa a ferences
rend alapítójának, a szegénységet és egyszerűséget választó Assisi Szent
Ferencnek a nevét vette föl. Egész pápaságát ez az egyszerűség és közvetlenség
jellemezte. Ilyennek akarta látni a katolikus egyházat is, különösen a
katolikus egyház helyzetét, helyfoglalását a világban. A szegények melletti
következetes kiállás szükségképpen hozta azt, hogy szembe helyezkedjék a
globális pénztőke uraival. Ezzel azonos álláspontra került a katolikus
társadalmi tanítással. Ferenc pápa a teremtésvédelemről szólva, vallotta, hogy
a globális biztonság érdekében a gazdag országokban le kell mondani a
megszokott pazarló életmódról. Az Evangelii
Gaudium című apostoli buzdításában a nemzetállamok fölé nőtt globális
hatalmak világméretű igazságtalanságot okozó gazdaságáról kimondta, hogy „ez a
gazdaság öl.” S a migrációt épp azok a gazdag országok és nemzetek feletti világhatalmak
támogatják, melyek a Föld lakói többségének szegénységet okozzák. Az emberiség jövőjéért aggódva minden háborút
elítélt. Ferenc pápa utolsó leheletéig a béke érdekében dolgozott. (8-9. oldal)
Iránta való szeretetből újra közöljük, a látogatásakor mondott homíliáját.
Ferenc pápa homíliája Csíksomlyón: Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást! - címmel Ferenc pápa 2019. június 1-jén Csíksomlyón mondott szentbeszédével és fotókkal tisztelgünk nagysága előtt. A nekünk mondott szentbeszéde örök érvényű, mert egy pápa mondta nekünk a szabadban, hogy üzenete visszhangozzék. A Szentatya beszédében a zarándoklás átalakító, egymás testvéreivé varázsoló titkáról elmélkedett. A bevezető mondataival éreztette, hogy ismeri múltunkat: „Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi Édesanyánkkal és hogy egymásban valódi testvérekre leljünk. Az Egyház voltaképpen tábori kórházhoz hasonlít. Ennek mintegy „szentségi” helyei, a kegyhelyek, a hívő nép emlékezetét őrzik. Ez a nép a szenvedések közepette sem fárad el keresni az élet vizének a forrását, ahol a remény új erőre kaphat. A kegyhelyek az ünnep és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk magunkat, és hogy tekintetével elvezessen Ahhoz, aki »az Út, az Igazság és az Élet« (Jn 14,6).” – olvassuk a 10-11-12. oldalon.
Fagyosszentek – Szent Pongrác vértanú, Szent
Szervác püspök, Szent Bonifác vértanú és Szent I. Orbán pápa életével
ismerkedünk meg – Ég és föld között Istennel rovatban, készítette Bakó Mária
Hajnalka.
Keresztrejtvényben – Assisi
Szent Ferenc-napi himnusz sorai rejlenek.
Naphimnusz – a lap záró verse,
amelyet 800 évvel ezelőtt írt Szent Ferenc, erről bővebben a vezércikkben.
KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok
lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a
szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita
megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com.
Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927
0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése