Gazdagodjunk… A vezércikk a tanuló ifjúság iskolai és a plébániai hittanóráinak
fontosságáról szól, hiszen a család termeli a társadalom humán tőkéjét. S nem
mindegy, hogy milyen társadalom lesz. A
családban megy végbe az a létfontosságú elsődleges szocializáció, amely majd
később egy társadalom felemelkedését adja. A keresztény család Istennel ünneplő
és vele dialógusban levő közösség. A szülők hitébresztő és katekéta
szolgálatának – amely természete szerint egyházi szolgálat –, állandóan kísérnie
kell a gyermekek életét, még serdülő és ifjúkorukban, az iskolákban is. Az Egyház
küldetéséből ered és a családnak kötelezettsége Jézus Krisztus parancsa szerint,
hogy gondoskodjék az állandó hitoktatásról melyeket akár iskolákban, akár
plébániai közösségekben végeznek. A plébániai hitoktatás – a
templomban ünnepelt liturgia mellett –, nemcsak a hitátadás eszköze, hanem élmény
is, amely az ifjakat bevonja a helyi egyházközösség hitéletébe. Az iskola többnyire
már az oktatás és az ismeret átadás helye lett, és kevésbé tud annyira
összpontosítani az életre nevelési összetevőkre, így ez a szerep a plébániára
hárul. Így mondhatjuk, hogy az egyik a gyermekek értelmi világát szólítja meg,
a másik a szívét és értelmét. Míg az iskolában az Istennel való kapcsolatunkat
inkább értelmi szinten tárgyalják, a plébániai hitoktatás a szentségek
felvételére való felkészítés által a hitéletre nevel. Ezért kívánom, hogy sehol
ne maradjon el az iskolai, főleg a plébániai hittanóra. A Szent Kereszt
felmagasztalásáról és a Fájdalmas Szűzanya szerepéről ír P. Barsi Balázs ferences
atya. A keresztet mint jelképet sokan viselik a nyakukban,
fülükben, talán még szobájuk falára is kiteszik, de közben minden törekvésük
arra irányul, hogy a keresztet, a szenvedést kiiktassák az életükből. Jézus
Krisztust az Atya nem a kereszttől függetlenül dicsőítette meg, hanem
éppenséggel a kereszten való végső odaadásában. Ezért a mi felmagasztaltatásunk
is csak Krisztus keresztje által valósulhat meg. Aki nap mint nap hittel
föltekint Jézus keresztjére, az lesz képes saját keresztjét is mindennap
fölvenni és hordozni. Nemcsak az Istennel való szövetség új és örök, hanem
ezentúl minden emberi kapcsolat új és örök, amely az új és örök szövetségben
élők, a Krisztus-hívők között létesül. Rászánom‑e magam, hogy a Szűzanyával
való kapcsolatom új és örök voltának titkába beletekintsek és vállaljam, mert ő
vállalt engem új és örökkévaló módon szent Fia keresztje alatt? A két
elmélkedést összeköti az Ómagyar Mária-síralom.
Az eltévedt bárány (Lk 15,1-10) – Belon Gellért örömevangéliuma, az Úr Jézusnak utolérhetetlen
szépségű két példabeszédéről: az eltévedt bárány és az elgurult
drachma jelzi azt, hogy milyen szemét helyzetbe tudnak belegabalyodni és
elveszni azok, akiket szeretünk. A mindennapi ember ugyanis, ha elveszett
valamije, a megtalálás pillanatában nem a meglévő birtokának örül, hanem annak,
amit megtalált. Jézus ezt az emberi örömet sem fél a példabeszéd végére tenni. De
bátran odateszi a bűnösök biztatására és bátorítására, hogy ők is merjenek
Jézusra hagyatkozni.
Út a felnőttség felé – ifjúság nevelés 7. témája: Mi a halál? Miért is kell meghalni? Amint a játékban a hátra-futásnál vigyázni kell. Így gondolatban
játszunk el azzal, hogy öreg vagyok, milyen is vagyok? Kik vannak körülöttem...
közben meg kellett ismernem mások halálát. Átéreztem-e mások szomorúságát? Sajnáltam-e
árva vagy félárva gyermekeket? Törvény ez: aki megszületett, annak egyszer meg
kell halnia. De miért? Miért? Meg kell tanulni a természeti törvények
tiszteletét. Nagy öröm és csoda a születés, ugyanilyen csoda az elmúlás. Az
embernek csak a földi létformája hal meg, de az a bizonyos halhatatlan Lélek
soha! Saját Éntudatunk megmarad halálunk után is örökre! Miért kell meghalni?
Mert itt a Földön ez az örök törvény. Ki akarta? Az a Teremtő, aki mindent
megteremtett. Hogy miért? Mert így igazságos! A Halállal nem szűnik meg minden,
és lesz a másik életben igazságszolgáltatás! Erről tanúskodik Jézus
színeváltozása (Lk 9,28). Mózes és Illés többszáz éve meghaltak, most mégis,
mint megdicsőült Élők jelentek meg és Jézus is mint megdicsőült jelent meg a
tanítványok előtt. És mégis Jézus haláláról beszélgettek. Tehát először át kell
menni a halálon, és csak azután nyerhetjük el a boldog örök életet, azaz a
megdicsőült állapotot. Egy bizonyos, ki, mint élt, úgy fog meghalni,
elszenderülni és örök boldogságban feltámadni Istennél. Kedves és igaz
Saint-Exupéry mondása: Csak a szívvel lehet jól látni, ami lényeges, az a szem
számára láthatatlan. (7-8-9. oldalon)
Az időskor, mint
spirituális út –
Hofher József jezsuita írása, hogyan ajándékozzuk magunkat Istennek. Az
eucharisztia, a szentek élete arról tanúskodik, hogy Isten minket óhajt magának
nagy szenvedéllyel, örök szeretettel. Munkás hétköznapok, az értelmes munka spirituális
jelentőségéről ír Stephan Wahle. Ott, ahol ahol a munka liturgiává válik, olyan
térré, ahol Isten szeretete helyet talál a világban. Fordította Bács Béla János.
Iratkozzunk be
Krisztus iskolájába –
Kovács József, a Gr. Mailáth G. Káároly Róm. Kat. Líceum tanára írta: Krisztus iskolája azon a napon
kezdődik el, amikor minden oktató és nevelő felismeri, hogy Krisztus az
egyetlen tanítónk és mesterünk, s a diák felismeri Krisztusban a legfőbb Tanítót,
Megváltót s elkezd bízni Benne, és próbál hasonlóvá válni Hozzá. A legtöbb
iskolában a cél a „diploma” megszerzése: elvégezni a tanfolyamot, ismeretre
szert tenni és végül érettként kilépni az „életbe”. Krisztus iskolájának célja,
hogy olyanok legyünk, az oktatás és
nevelés által,
mint Jézus Krisztus,
aki ezt mondja: „Kövess engem!” Krisztust követő Krisztust sugárzó ember.
Szent Mihály arkangyal – kvíz Bakó Mária Hajnalkától. – Derűs oldal – Félreértés: Pistikét
az iskoláról faggatja a szomszéd néni: - És melyik a kedvenc tantárgyad az iskolában?
– A csengő. Keresztrejtvényben egy ima
részlet rejlik. És a lap Móra Ferenc: A
cinege cipője versével zárul.
KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok
lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a
szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita
megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com.
Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927
0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.
Az előző lapszám itt olvasható:
 |
krisztus-vilaga_07-08_2025.pdf | | |