Máriával szemlélni Jézus arcát – Októbert a rózsfüzér hónapjává XIII. Leó pápa tette. A rózsafüzér a Krisztus-központú Mária-tisztelet magánájtatossága. Az évszázadok alatt kialakult imádságot a pápák jóváhagyták és búcsúkkal látták el. Sőt, gyakran ajánlották mint az elmélkedés és szemlélődés iskoláját. Elsőként Szent V. Pius pápa, domonkos szerzetes lévén, a győztes lepantói csata (1571.X.7.) után rendelte el a Rózsafüzér Királynője ünnepet. Szent II. János Pál a Rosarium Virginis Mariae apostoli levelével, 2002-ben megnyitotta a Rózsafüzér Évét, mert egyénileg mondva a személyes lelki élet, közösségben imádkozva a kisebb-nagyobb közösségek (család, plébánia) fontos összetartója és építője. Végzésével valóra váltható az Úr Jézus kérése: „szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” (Lk 18,1; vö. 21,36). Ebben maga a Boldogságos Szűz tanítja nemcsak imádkozni, hanem élni is az üdvösség titkait. A rózsafüzért helyesen imádkozó lélek ugyanis (miközben keze morzsolja a szemeket, ajka szóbeli imaként mondja a Miatyánkot és Üdvözlégyeket) Mária szemével szemléli Jézus életét és misztériumát.
Mennyivel inkább (Lk 18,1-8) – Belon Gellért
püspök elmélkedése. Rámutat, hogy Jézus nem győz hasonlatot hasonlatra
halmozni, csakhogy meggyőzzön bennünket arról, hogy Isten milyen gyengéd
érzelmekkel viseltetik irántunk. Nemcsak a szülő és gyermek kapcsolatában
mutatkozó emberi jóságról következtet az Isten jóságára, hanem egészen merész
hasonlatokhoz is fordul, csakhogy elhitesse velünk, hogy minden esetleges más
tapasztalatunk ellenére, jó az Isten. Ilyen hasonlata az éjszakában
alkalmatlankodó barát kérése, aki szorultságában kenyeret kér a szomszédjától.
Jézus mindezzel azt akarja belénk sulykolni, hogy ha bennünk támad
sajnálatérzés valakivel vagy valamivel szemben, Istenben nagyobb fokban
jelentkezik. Nekünk Jézustól kell tanulnunk: szemével kell nézni a keresztre,
szeretetével kell átfogni a szenvedést, tudva, hogy Istenben minden értelmet
kap.
Szűz Mária, Magyarok
Nagyasszonya – P. Barsi Balázs ofm írása. A szent korona, vagyis az ország Mária tulajdona. Ő nem a nép által,
demokratikus módon választott uralkodó, hanem az első szent királytól égi
jogutódnak felkért királynő, aki a kegyelem rendjében törődik a rá bízottakkal,
s nemcsak a Krisztus-hívőkkel. A magyar nép történelmi, egyszersmind mély
kegyelem tapasztalata az Istenanya oltalma és pártfogása, amely ezer évvel a
Szent István-i felajánlás után is élő reménységgel tölt el bennünket.
Út a felnőttség felé – az ifjúság nevelés 8. témája: Mi az, ami csak az enyém? - életem, testem-lelkem, - tudásom,
szabad akaratom. Igen,
ez az igazság! Mindenkinek van saját tulajdona! Teste-lelke - Istentől kapta,
szülei segítségével, az ő szeretetükből. Jó, hogy embernek születtem! MIÉRT?
Mert értelmem és szabad akaratom van! Ha van szabad akaratom, akkor szabadon
választhatom saját jól felfogott érdekemben a JÓT: tanulás, munka, segítés,
természetesen játék is! - De mit tegyek, ha nincs elég erőm a jót akarni, a jót
választani? Akaratunkat edzeni kell. Számos példán keresztül láthatjuk,
tehetjük. Ahogyan erősíted saját erődből akaratodat, úgy fog egyre jobban
sikerülni minden! (6-7. oldal)
Az élet értelme –
Hofher József jezsuita írása. „Meg
kell tanulnunk és a kétségbeesett embereket is meg kell tanítani arra, hogy
valójában soha nem azon múlik, mi mit várhatunk még az élettől, hanem inkább
csak azon, hogy az élet mit vár mitőlünk! (...) Nem nekünk kell tehát feltenni
az élet értelmére vonatkozó kérdést - az élet az, ami kérdez, ami kérdést intéz
hozzánk ,- mi a megkérdezettek vagyunk.” Nem az élet hossza számít, hanem
csakis az, hogy megtalálták-e és betöltötték-e a saját életük értelmét:
lehetnek fiatal fiúk, lányok vagy agg pápák, uralkodók. Csak az számít, vajon,
kitöltötték-e a teret, amit az Úr, az Élet, megadott nekik. (8-9. oldal)
Lucian Mureșan – Szeptember 25-én elhunyt Lucian Mureșan bíboros a gyulafehérvár-fogarasi görögkatolikus
főegyházmegye nagy érseke. A román görögkatolikusok metropolitájára emlékezve,
Virt László bemutatja, a megboldogult tanúságtételét Tiszteletreméltó Márton
Áron püspök egyház- és emberszeretetéről. -
"Tisztelendő Testvéreim! Azok a megdöbbentő események, amelyek a görög
katolikus testvéreinkkel történtek, semmi kétséget
nem hagynak fenn affelől, hogy számunkra is elkövetkeztek
a hitvallói helytállásnak és a vértanúságot
is vállaló kitartásnak a napjai." (10-11. oldal).
Szent pillanatok: Sárkányeregetés – címmel
Stephan Wahle írása: miként tudatosíthatjuk a nyártól való búcsúzásunkat. A sárkányeregetés
különösen szép képi jellemzője az ősznek, átmeneti rituálé. És miközben a
színpompásan szárnyaló papírsárkány megérinti az eget, a vékony fonalat még
kezünkben tartjuk. Aztán pedig, néha, elengedjük – és mégis érezzük a
bensőséges kapcsolatot, mely mindenkor mindenben megtart. „Itt az idő, Uram!”
Antióchiai Szent Ignác – kvíz Bakó Mária Hajnalkától. Ignác
püspököt, akit lángoló hitéért is joggal számláljuk az apostoli atyák közé.
Mert még személyesen ismerhetett több apostolt is, valamint kiemelkedik azok
közül, akik az apostolok után következő nemzedékben folytatták az Egyház
alapjainak építését. Ignác nemcsak oszlop volt az épülő Egyházban, hanem
levelei által századokon át, egész a mai időkig megvilágosítja a hívők szívét.
„Mindent elveszíthetünk, mindentől megfoszthatnak az életben, de az, ami belül
van, az a miénk marad örökké.” Vértanúsága előtt így írt magáról: „Isten búzája
vagyok én, hogy megőröljenek a vadállatok fogai, és így Krisztus tiszta kenyérének
bozonyuljak.” (13. oldal)
Derűs oldal – A kisfiam egy indiános mesét nézett a tévében és
megkérdezte tőlem: - Az indiánok miért festik ki az
arcukat? - Azért, mert olyankor nagy harcra készülnek. - Ajaj, akkor bajban
vagyunk, apu... - Mégis miért? - Mert anyu már egy órája festi magát a
fürdőszobában.
Keresztrejtvényben Krisztus
Király napi könyörgés egy része rejlik. A lap a Rózsafüzér titkaival zárul. A folyamatosan imádkozott 5
tizedes rózsafüzér elmondása (a szokott föltételek mellett) teljes búcsúval
jár.
KRISZTUS VILÁGA – Erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159 0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.
A borítón az Angyalkert 100 óvodása bekapcsolódott az egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért mozgalomba.
Bővebben erről:
https://www.facebook.com/photo?fbid=122104771575036339&set=pcb.122104780845036339




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése